Apokalipszis ​– 1917 3 csillagozás

Nincs két ember, aki az 1917-es forradalmat egyformán értékelné. Az apám megélte a 45-ös magyarországi átalakulásokat, és valahol Illyés Gyulával ért egyet: „ennek az országnak bizonyos értelemben nagyon kellett ez a változás”. (A kocsis csak állt, http://epa.oszk.hu/00000/00022/00510/15930.htm)

Bunyin mint jómódú felső-középosztálybeli értelmiségi, a forradalomban ellenérdekelt volt. De a motiválatlanságával együtt is elképesztő, mennyire értetlenül állt az események előtt. „De ami igazán döbbenetes: szinte mindenki rendkívül vidám – bárkivel találkozom az utcán, valósággal ragyog az arca.” Így kezdődik a szépirodalmi betétekkel megtűzdelt naplója, amely józan hangvételű, abszolút hiteles, és – szerintem – rendkívül egyoldalú.

Képtelen megérteni a közvetlen környezetét (a parasztok hangulatfelkeléseire racionális magyarázatot keres), tájékozatlan a középpolitikában (a zavaros jog- és közbiztonság, az éhezés, az állandó fizikai fenyegetettsége mellett ott a rettenetes információhiány), a nagypolitikában pedig szűk a látóköre, mikor társaival abban reménykednek, hogy a németek elfoglalják Pétervárat és Moszkvát. Ez a „barbárokra várás” siralmas, mondanám itt a laptopom előtt – de hát Bunyin betegen, kiszolgáltatottan, egy gyertya mellett írva az életéért aggódott…

Nem érti, hogy a „nép” miért hajlandó elviselni, hogy a sorsa folyamatosan rosszabbodjon. Teljesen értetlen: „Az új vezetők feleségei a Kremlben ráülnek a telefonra, mintha az övék lenne, és egész nap egymással beszélnek. Miért tűrik ezt el?” Eddig valóban a polgármester, a kormányzó, a rendőrkapitány, a katonai parancsnok stb. feleségei telefonálgattak egész nap, és a „nép”-nek tényleg nem lett most sem jobb, sőt. De Bunyin nem érti, hogy egyúttal Lehetőséget is kaptak: egyszer akár közülük is odakerülhet valaki a telefonhoz – ami a korábbi rendszerben elképzelhetetlen volt.

Szóval tényleg nem érti, amit Snow elnök is megmondott (Éhezők viadala), a remény erejét. Ez az, amiért hajlandóak elviselni a sorsuk rosszabbodását, eltűrik a nemzeti javak elherdálását, a kialakuló létbizonytalanságot, az évekig tartó polgárháborút, a vörös terrort – sőt, még harcolni is képesek azért, hogy a számukra kilátástalan múlt ne köszönhessen vissza. (És a népiskoláztatás bevezetésével betartott ígéretet is kaptak.)

Bunyinnak nincs helye az új Oroszországban. Rettenetes képet fest közvetlen környezetéről, a fizikai és szellemi leépülésről (létbizonytalanság, kiszolgáltatottság, a fizikai megsemmisülés állandó veszélye), és ami számára még fájóbb, az mindezen dolgok értelmetlennek tűnő volta. Naplórészletei hiteles korrajzot nyújtanak – de egy letűnőben lévő réteg, a régi Oroszország művelt embere oldaláról.

(Mj: Azt is megtudhattuk, milyennek látta egy kortársuk az írókat, költőket, művészeket – Brjuszov, Blok, „Aljosa Tolsztoj”, Gorkij, Katajev stb., páratlan névsor.)

Az ismeretlen Gorkijjal szemben gyanakvó voltam, hiszen a cári rendőrség és börtön, 1905-ös forradalom, bolsevik párt, Lenin-ellenzék, később Sztálin-ellenzék – hogy lehet mindezt túlélni? Nos, a 17-18 közötti cikkgyűjteménye meglepően kritikus volt (tényleg, mások századennyiért is börtönt kaptak); azt hiszem, a legszerencsésebb kevesek közé tartozik. Ha valaki csak beleolvas, a visszafogott XXXVIII. cikkét javaslom.

Szegény Rozanov, Bunyin és Tolsztoj után olvasva teljesen súlytalan volt. A nehezen olvasható, gyakran vallásfilozófiai írásai nekem túlságosan elméletiek voltak, őszintén szólva hatástalanoknak és erőtleneknek tűnnek. Pedig tud írni, ha van mondanivalója: az utolsó előtti egyoldalas írása (Hogyan süllyedt le és bukott el Oroszország) egészen… igazi.

Az írások gyűjteménye annak ajánlható, aki a legközelebbi forrásokból, árnyaltabb képet szeretne kapni az 1917-es eseményekről.

Három szerző háromféle műfajban, háromféle színvonalon.

Bunyin klasszikusan nemes stílusa és tisztánlátása még ebből a kissé hevenyészett naplóból is sugárzik, néhány odavetett mondatban vázol fel teljes élethelyzeteket, emberi tragédiákat. Rövidsége ellenére is széles körkép – kitűnő.

Gorkij cikkgyűjteménye csak a benne fennmaradt tényanyag miatt érdekes, mint kordokumentum, – fellengzős, locsogó stílusa miatt egyébként a másodosztályú zsurnalizmusba tartozik.

Rozanov furcsa, eklektikus vallási-politikai-személyes vallomása zavarba ejt: felcsillanó gondolati sziporkái ellenére nehezen követhető, irodalmi értéke az én szememben nem túl nagy. Viszont Szolovjov vallásfilozófiai munkássága után ez a mű hosszú időkre az orosz egyházi irodalom egyfajta hattyúdala… Kissé csodálkoztam, hogy harmadikként bekerült ebbe a kötetbe, mert történelmi forrásmunka gyanánt (az eseménytörténetre gondolok) súlya csekély. Ugyanakkor ebből árad a legerősebb apokaliptikus hangulat.

A kötet pontozása átlagszámítással adódott; itt közölném a részeredményeket:
Ivan Bunyin: Elátkozott napok – 5 csillag
Makszim Gorkij: Időszerűtlen gondolatok – 2 csillag
Vaszilij Rozanov: Korunk Apokalipszise – 3,5 csillag

Három kortárs szubjektív dokumentumai a bolsevik forradalom kezdeteinek mindennapjairól.
Bunyin szabályos naplót vezet. Ő a kifinomult európai, orosz polgár szemszögéből írja meg benyomásait: a káosz, a pusztítás vad haláltáncát. Naplói a rémület, a tomboló erőszak, a barbarizmus mindennapos, apró diadalainak dokumentumai. Bunyin az egyik legfontosabb művének tartotta ezt a naplóját, amit csak 1990 után adtak ki hazájában.
Gorkij tematikusan és időrendben gyűjtötte össze a Novij Zsizny nevű újságba írt cikkeit. Konkrét események keverednek elméleti fejtegetésekkel, az íróhoz írt hétköznapi emberek leveleivel. Gorkij keményen kritizálja a bolsevikok antidemokratizmusát, cenzúráját, kegyetlenkedéseit, és ezzel pontos anatómiáját adja rendszerüknek. Teszi mindezt erősen baloldali szemszögből.
Rozanov vallásfilozófiai, avantgarde értekezésében az Apokalipszist elemzi a forradalom és a Biblia segítségével. Némely esetben vad, antiszemita kirohanásokat tesz, ugyanakkor a zsidókat sokszor pozitív ellenpéldaként állítja az orosz tömegekkel szemben. Írásának legfőbb hozadéka, hogy a bolsevik forradalmat vallási forradalomként, a kárhozat, a Végső Ítélet eljöveteleként értelmezi.
A három nézőpont egy következtetésben, felismerésben megegyezik: a bolsevikok forradalma a káosz mocskos és nagyon orosz bosszúálló fergetege volt.