Szakadék 4 csillagozás

Ivan Alekszandrovics Goncsarov: Szakadék Ivan Alekszandrovics Goncsarov: Szakadék

„Attól a perctől kezdve, hogy írni kezdtem, (…) egyetlen művészi eszményem volt: egy becsületes és jó, rokonszenves figurát akartam ábrázolni, aki a legnagyobb mértékben idealista, egész életében küszködik, keresi az igazságot, de hazugsággal találja magát szemközt mindenütt, és végül teljesen elhidegül mindentől, apátiába süllyed, mivel érzi a maga és mások, általában az emberi jellem gyengeségét” – írta Goncsarov arról az embertípusról, amelyet Oblomov alakjában tett halhatatlanná, egy bonyolult emberi magatartás jelképévé, s ma már az „oblomovizmusra” világszerte éppúgy hivatkoznak mint alapképletre, ahogy a „hamleti” alkatot vagy a „donkihotizmust” emlegetik.

Eredeti megjelenés éve: 1869

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Orosz Remekírók Európa

>!
Európa, Budapest, 1954
702 oldal · keménytáblás · Fordította: Gellért György

Enciklopédia 3

Helyszínek népszerűség szerint

Volga


Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 3


Népszerű idézetek

Nazanszkij>!

Az élet jövendő lépéseinek megsejtése és megérzése általában az éles és jó megfigyelő elmék, különösen a női elmék sajátsága, gyakran még tapasztaltra sincs szükség: előfutára a finoman érző ösztön
Ez készíti elő őket a tapasztalatra, bizonyos jelek alapján, amelyek érthetetlenek a naiv természet számára, de felfigyel rájuk az éber, éles szem, amely a felhőket széthasító villám fényénél belátja az egész megvilágított tájat és megrögzíti a képet.

Lunemorte P>!

– Kötelességünk […] hogy az egymásnak adott legszebb, boldog éveinkért kölcsönösen életünk hátralevő részével fizessünk.

Nazanszkij>!

Lehúnyt szempárt festett, közben nézte a leányt és gyönyörködött az alvó nyugalom eleven képmásában, melyben gondolat, érzelem és szépség tükröződött.

Nazanszkij>!

– […] a barátot csak aszerint ítélik meg, hogy megtette ezt vagy amazt? Talán nem lehet szeretni valakit pusztán jelleméért, eszéért? Ha én szeretnék valakit, valósággal kerülném, hogy lekötelezzem vagy én legyek lekötelezettje…
– Miért?
– […] hogy ne rontsuk el a barátságot. Mert nem lesz egyenlőség, a barátokat nem érzés, hanem a szívesség fűzi össze és ez azután érezteti a hatását, az egyik följebb lesz, a másik lejjebb: hol itt a szabadság?

Lunemorte P>!

– Én a maga szerelmét akarom és cserébe adom a magamét, ez a szerelem egyik „szabálya”, a szabad viszonzás szabálya, amelyet a természet tanít. Nem szabad erőltetnünk a vonzalmat, hanem szabadon át kell engednünk magunkat a pillanatnyi benyomásnak és elveznünk a kölcsönös boldogságot: ez a „kötelesség és törvény”, amelyet én elismerek, és ez a válaszom erre a kérdésre, „miért járok ide”? Áldozatok kellenek? Áldozatot is hozok, bár szerintem ez nem áldozat, de azon a néven nevezem, ahogy maga szokta: itt maradok továbbra is ebben a sárfészekben, nem tudom, meddig, itt tékozlom el minden erőmet, de nem magáért, hanem mindenekelőtt önmagamért, mivel jelenleg ez az életem értelme, és addig fogok élni, amíg boldog leszek, amíg szeretek. Amikor pedig lehűlök, megmondom és elmegyek oda, ahová az élet szólít, de nem viszek magammal semmilyen „kötelességet”, „szabályt” és „kötelezettséget”. Valamennyit itthagyom, a szakadék fenekén! Látja, én nem ámítom magát, teljesen feltárom a szívemet. Megmondom és elmegyek! És magának is megvan a joga, hogy ugyanezt tegye. Azok az erénycsőszök pedig hazudnak önmaguknak és másoknak; és ezt a hazugságot nevezik „szabályoknak”. Közben pedig jómaguk titokban ugyanazt művelik, és ráadásul még nagy ravaszul még maguknak jogot formálnak rá, a nőtől pedig megtagadják!

Nazanszkij>!

– A művész olyan ember […] aki vagy kölcsön kér tőled, vagy annyi badarságot hord össze, hogy egy hétig kóvályog tőle a fejed… Művésznek készülsz!… Hiszen ez azt jelentené, hogy kóbor cigányéletet élnél, pokoli nyomorúságban sínylődnél, nem lenne se ruhád, se cipőd és csupán ábrándokban lennél gazdag! A művészek padláson tanyáznak, akár az ég madarai. Láttam őket Pétervárott: ők azok az élelmes fickók, akik az estélyeken mindenféle fantasztikus gúnyában a díványon hevernek, pipáznak, összehordanak hetet-havat, verseket olvasnak, sok pálinkát isznak, aztán pedig kijelentik, hogy ők művészek. Borzasak, rendetlenek…

Nazanszkij>!

– […] Vannak híres művészek és híres orvosok is: de kérdezd csak meg, mikor válnak híressé? Ha állásuk van és felviszik titkos tanácsosig! Székesegyházat épít vagy szobrot emel a téren, akkor aztán elismerik! Viszont szegényen kezdik, száraz kenyéren, kérdezd csak meg: javarészük felszabadított jobbágy, kispolgár vagy idegen, sőt még zsidó is akad közöttük. A kényszer hajtja őket művésznek, hát azért lovagolnak a művészetükön.

Nazanszkij>!

Goncsarov a kritikai realizmus képviselője, realisztikusan ábrázolta a jobbágytartó társadalom széthullását, a régi orosz nemesi udvarházak romantikájának elhervadását.

Goncsarov és a "Szakadék"

Nazanszkij>!

A kocsisok vadonatúj kék köntöst öltöttek, hajukat vajjal kenték be és már kora reggel felöntöttek a garatra.


Hasonló könyvek címkék alapján

Narine Abgarjan: Égből hullott három alma
Belinda Alexandra: Flamenco Párizsban
Borisz Akunyin: A gyémántszekér I-II.
Makszim Gorkij: Gyermekkorom
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet
Marina Sztyepnova: Lazar asszonyai
Valentyin Raszputyin: Isten veled, Matyora
Ljubov Barinova: Bosszú
Szergej Lukjanyenko: Alkonyi őrség
Anatolij Ribakov: Nehéz homok