Balfék! 54 csillagozás

Itojama Akiko: Balfék!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„- ​Taposs a gázra! – kiáltotta Fantázia.
Kóno elbambult:
– Hmm?
– Életed asszonya jött feléd! Ha karambolozol vele, meglett volna a találkozás!”

Itojama Akiko írásai először 2009-ben, A tengeren várlak című kötetben jelentek meg magyarul, szintén a Modern Könyvtár sorozatban. Akkor öt novelláját adtuk közre, most két kisregényét mutatjuk be.
A címadó Balfék! Japánban nagy sikert aratott, kötetünk megjelenésével nagyjából egyszerre kerül a japán mozikba a regény alapján készült film. A főhős, Hide még tizenéves, amikor megismerjük. Mindennapjait a néhány évvel idősebb Gakukóval folytatott viszonya tölti ki, minden mást elhanyagolva sodródik ebben a kapcsolatban. Azután, amikor a nő hirtelen kilép Hide életéből, a sodródás hosszan tartó lejtmenetbe csap át. Hide már a harmincas éveiben jár, amikor legrosszabb időszakából kilábalva újra találkozik Gakukóval. Kérdés, hogy kapnak-e lehetőséget az újrakezdésre.

A kötetünkben szereplő másik… (tovább)

Eredeti cím: ばかもの (Bakamono) / 海の仙人 (Umi no szennin)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 2010
296 oldal · ISBN: 9789630789141 · Fordította: Nagy Anita

Enciklopédia 2


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 33

Kívánságlistára tette 22


Kiemelt értékelések

Morpheus>!
Itojama Akiko: Balfék!

Az a vicc, hogy nem tudok semmi eget rengetőt kiemelni, miért adtam öt csillagot. A szereplői elcseszettek, ugyanúgy, mint mi mindannyian, ezért bármi is történt a szereplőkkel, azt nagyon át tudtam élni, legyen az szex, függőség, lelki sérülések, érzelmek. Együtt izgultam fel, szenvedtem velük, éreztem együtt, fogadtam el őket olyannak amilyenek, még ha időnként kényelmetlenül is éreztem magam. Még Fantázia – az elfuserált isten (vagy mi) – is belesimul a történetbe, hogy miért volt ott, nem is tudom, de ha már ott volt, ott kellett lennie, nem lehetett másképp. Közben – Murakamihoz hasonlóan – jókat ettünk és zenét hallgattunk.
Jó lenne még olvasni az írónőtől, varázslatos volt a maga egyedi japán módján.

1 hozzászólás
Marcus>!
Itojama Akiko: Balfék!

Micsoda rejtett gyöngyszem! Bár egész sok csillagozása van a molyon, szerintem Itojama Akiko sokkal nagyobb figyelmet érdemelne, már csak azért is, mert nem nagyon különbözik Murakami Harukitól.

A Balfék! két kisregényt tartalmaz, sajnos eddig magyarul csak a novellái jelentek meg ezen kívül. Igaz, ezekből elég sok díjnyertes.

A címadó műben Hidével tizenkilenc évesen találkozunk. Életét teljesen kitölti Gakuko iránti szerelme, és vele való szexelés. Ami azt illeti, a könyv első húsz oldalát is ez tölti ki, de ez nem ijesszen el senkit. Végül a lány szakít Hidével, és ezután egyfajta lejtmenet indul meg. A bohókás-esetlen kezdetek után engem igencsak meglepett a komor téma, de az írónő nagyon jól ábrázolja a karaktert (ebben talán Kazuo Ishiguro-ra hasonlít). A szöveg csak látszólag távolságtartó, valójában nagyon is benne vagyunk Hide legbelső gondolataiban, és a stílus folyamatosan – de csak nagyon finom átmenetekkel – követi a főhős változásait. Miután Hidével együtt megjárjuk a legnagyobb mélységeket, a bő egy évtized múlva újból felbukkanó Gakuko jelenthet reménysugárt. De Gakuko sem az már, mint régen. Egy kis fűszerként pedig kapunk egy furcsa, csak nagyon ritkán felbukkanó misztikus-mágikus alakot, akinek a szerepe olyan, mint az életünkben jelenlévő láthatatlan, de talán nagyon is jelentős dolgoké. A vége pedig…

A tengeri remete Kókoja megnyeri a lottót, így valóra válthatja álmát, és a tenger mellett éldegélhet egyedül. Egy napon aztán felbukkan Fantázia – talán egy istenség, talán más, de látszólag nem képes túl sok mindenre. Látszólag. Kóko életében hamarosan felbukkan az igaz szerelem, bár a dolog nem ilyen egyszerű, mert nem mindenki azt szereti, aki szeretnie kellene. A könnyed indítás után itt is alámerülünk a mélységekbe – többszörösen is –, és végül ismét megcsillan a reménysugár. A vége pedig…

Na igen, a vége. Mindig is úgy gondoltam, hogy a „nyitva hagyott befejezés” a legolcsóbb írói húzás, gyenge álcája a „nem tudok mit kitalálni”-nak (vagy inkább annak, hogy nem meri bevállalni a konkrét befejezéssel járó problémákat). Az írónő történetei befejezetlenek. A Balfék! és A tengeri remete utolsó pillanata egyaránt fordulhat jóra és rosszra is. Itt azonban az egész történet ezt a fajta véget szolgálja. A pozitív kezdés után valamilyen negatív fejlemény jön, és a végén feltűnik egy esély – talán az utolsó. És az olvasó ezúttal valóban megválaszthatja, hogy milyen befejezést akar, hiszen az előzmények mindkét olvasatnak tökéletesen, az utolsó apró részletig megágyaztak. És ez bizony mesteri.

Itojama Akiko alig tíz éve ír, de művei tökéletesek. Nagyon remélem, hogy Haruki rajongói, és sokan mások is felfedezik maguknak, és a Modern Könyvtár „érdekes, de túl réteg” írói közül előlép népszerű szerzővé, és így a többi műve is megjelenhet magyarul.

peters>!
Itojama Akiko: Balfék!

Két novella, mindkettő emberekről, szerelemről és rengeteg tragédiáról szól. A könnyfacsaró történetek mellé nem árt tudni valamit a mai japán életmódról, mennyire katasztrófális méretű az alkoholfogyasztás és az alkoholizmus, mennyire tabu a családon belüli erőszak vagy például mennyire abszurd dolog kilépni egy cégtől és elvonulni a tengerpartra élni.

Az írónő amúgy híres arról, hogy mennyire jól használja a különböző dialektusokat a párbeszédeiben, ez a magyar fordításban érthetőleg teljesen elveszik. Nyilván kritizálni egyszerű, és szó nincs róla, hogy Nagy Anitát rossz forítónak modanám, de sok helyen magyarul valahogy furcsán hat a szöveg. Egyébként a korábbi Itojama-fordításával kapcsolatban van egy interjú vele itt: http://www.litera.hu/hirek/udvozlet-japanbol.

>!
Európa, Budapest, 2010
296 oldal · ISBN: 9789630789141 · Fordította: Nagy Anita
Sás>!
Itojama Akiko: Balfék!

Itojama Akiko egy multis gépmunkásból lett író, aki a mániás depressziója ellen küzdve, terápiás célból kezdett írni, így személyes tapasztalatai sokszor visszaköszönnek az írásaiban. A stílusa pont olyan, mint amit egy jó japán írótól várnék, távolságtartó és csak egy kicsit didaktikus, és abba a könnyen befogadható szárazságába egy kis szépség vegyül. Azt olvastam, hogy a kritika a zeneiségét és a stílusgazdagságát dicséri a leglelkesebben, ami nagyon nehezen érvényesül a fordításban, illetve valami érzékelhető, de az meg visszásan sül el. Az első novellában ugyanis alkalmazza azt a módszert, amit én ki nem állhatok, alkalmazkodik nyelvezetében az elbeszélő stílusához, itt egy aránylag csiszolatlan kamasz diákhoz, túlságosan is hitelesen. (Szerencsére, ahogy a fiú öregszik úgy vetkőzi ezt le, ami nyelvileg tényleg érdekes /a végeredmény meg inkább a fordító érdeme/, mégsem esik jól. Akiket én olvastam, azok közül ez a módszer csak Faulknernek állt jól, de neki nagyon.) Japánban a nyelvnek rengeteg rétege van, ő állítólag még páratlanul utánozni is tudja a különféle stílusokat és dialektusokat, de ez a fordításban egyszerűen csak pongyolán hat, valószínűleg abból, ami a japán eredetiben van, csak valami morzsányi jut át hozzánk. Egyébiránt Itojama Akutagava díjas, és megéri ismerni.

egy_ember >!
Itojama Akiko: Balfék!

Akár A tengeren várlak novelláinak folytatásaként is olvasható a két a kisregény, csak itt férfiak a főhősök, ott meg többnyire nők voltak, ha jól dekódoltam a japán neveket.
De a téma, témák ugyanazok. Két szerencsétlen szerelem története és a társadalmon kívüliség állapota.
A két kisregény két főhőse nem kitaszított, szerencsétlen sorsú pária. Szuverén és átgondolt döntésük, hogy nem kívánnak részt venni a játékban. Hide (Balfék!) ezt úgy oldja meg, hogy a szülein élősködő alkoholista lesz, Kóno (A tengeri remete) meg egyszerűen nyer a lottón. Olyan férfiak, akiknek a társadalom nem nyújt semmit, vagy amit nyújt, arra nem vevők. Munka, csoporttudat, megfelelés, hagyományok.
A hagyományok egyébként is egyre inkább csak üres rituálék, a munka csak időtöltés, úgy érzik semminek, amit tesznek nincs kifutása. Magányosak, még a családban, barátok között, különböző közösségekben is. De leszarják, ahogy minden mást is, kivéve a piát (Hide) vagy a tengert (Kóno).
Hidére még rá lehetne fogi, hogy a szerelmi csalódás miatt lett ilyen (de szerintem fölösleges), Kóno viszont a vegytiszta nihil. Ezek a férfiak nem tesznek mást, mint a saját kis rituáléikkal burkot szőnek maguknak a világ ellen. Ami a leginkább ironikus az egészben, hogy ez a burok, mindkettőjüknek a szerelem lehetne, ha nem lenne olyan iszonyatos pechjük.
Legalábbis én úgy érzem, hogy nem lesz szerencséjük már az életben soha, mert ezt nem tudjuk meg, mindkét történet befejezetlen, a végük ott lebeg a nagy büdös, szerencsétlen semmiben.
Gondolom a stílus is szándékoltan semmilyen, lecsupaszított, távolságtartó.
Nem tudok rá rosszat mondani, de sok jót sem.
Pipa. Kérem a következőt!
(Ja, még valami! Fogalmam sincs mire kellettek neki a mindkét történetben felbukkanó transzcendens szereplők. Ez biztosan valami japán dolog.)

szigiri>!
Itojama Akiko: Balfék!

Szeretem a japánokat. Egyáltalán nem értem, de szeretem őket. A történeteik alapvetően valami olyasmiről szólnak, mint az európaiak (szerelem, magány, városi élet, modern világ/rohanó élet, stb.) de a tálalás meg ez az egész fűszerezés egészen más. Hol máshol lehet a legidiótább és legmegalázóbb vetélkedőket, a legborzasztóbb szexuális perverziókat és a leggépiesebb munkahelyeket megtalálni, ha nem Japánban. A kapcsolatok is furcsák, mások az értékek, egészen mostanáig működik a családi házasságközvetítés, a házasság elsősorban gazdasági közösség, ugyanakkor kapják a hamburgert, meg vágyják a nyugatot is, próbálnak érezni meg kapcsolódni.
Először is itt van ez egyszerű tálalás, nagyjából a stílusa olyan, mint egy sushi (viszonylag kevés nyers alapanyagból összedobni valami szépet). Az íze is olyan nekem, mint a sushi. Amikor meglátja az ember egész jó, de a mikor beleharap, nem egy nagy vasziszdasz. Meg egy kicsit viszolyog is tőle. Nyers. Sótlan.
A történetek kapcsolatokról szólnak, ugyanolyan stílusban mint a japánok. Néha közvetlen, de alapvetően tartózkodó.Meg kell szokni a kopogós stílusát, bár amit hallottam eddig a japán nyelvről, nem lehet könnyű lefordítani ezeket a műveket. De voltak részek, amikor untam magam. A felbukkanó szellemen már nem lepődtem meg, a sok zenei utalástól sem, az ételek és az étkezések aprólékos leírásáról sem: Murakami Harukinál már hozzászoktam. HA nem olvastunk még semmit Itojamától, előbb az író novelláskötetét ajánlanám: ha az bejön, ez is élvezhető. Számomra inkább volt érdekes, mint jó könyv.

Bencuska>!
Itojama Akiko: Balfék!

A japánok európai szemmel érzelmekben ridegnek tűnnek, pedig csak az egymás iránti tisztelet miatt kimértek az emberi kapcsolataik.Valójában nagyon is ragaszkodóak,lojálisak személyek,éttermek,munkahelyek iránt.Egy életen át.

bestelelke>!
Itojama Akiko: Balfék!

Az egyszeri moly egy fura selyemlepkéről gombolyítja (mohóbb pillanataiban eszi) le gubóját, amikor a címadó kisregényt olvassa. Bizarr kép -belátom-, de tényleg sokat kell (t)enni, mire a női trendmagazinokat idéző részletek mögül előjön az egyik legfájdalmasabb szerelmi képletet hozó történet. Eszerint a két szerelmes közti különbség nem úgy egyenlítődik ki, hogy a „gyengébb” megerősödik (jelentsen ez bármit a felnövéstől próbák győzedelmes kiállásáig), hanem hogy az „erősebbet ” töri-szaggatja meg az élet úgy, hogy sérülékenységében (van egy ritkán hallott szó, amit halkan iderakok: esékenységében) nyitottá váljon a másikra. Mindig is igazságtalannak és elkeserítőnek tartottam ezt a forgatókönyvet, de Itoyama olyan naiv egyszerűséggel adja elő, annyira kevés árnyalattal, hogy az már-már stilizáltnak tűnik. Így talán hitelesebb is a történet, a stilizáltság azonban kérdéses, ahogy maga a stílus is, mert a lelkes főiskolás és a nőisége virágjában illatozó nő közötti kapcsolat elbeszélése leginkább a fent emlegetett színes saláták lélekápoló rovatainak vagy „tényfeltáró” riportjainak csupaszon is semleges hangvételére emlékeztet. Az események nagy fordulata sem hoz ebben éles váltást, csak a macskaszerűen vonakodó, sápadt, egykedvű férfi maszkja mögül kacsingat folyton-folyvást a furfangos, szikrázó nő, Itoyama.
A legombolyítani-való burok fontos része az (a borítón is emlegetett) körülmény, hogy a kisregényből romantikus film készült, és az is, hogy a magyar cím „Balfék”, miközben így elsőre azt derítettem ki, hogy a szó egyfajta átváltozásban lévő szellemet jelent japánul. Ez rögtön kulcsot adhatna pedig egy másfajta értelmezéshez felidézve Banana Yoshimoto borzongató, sötét látványkonyháját, melyben ugyanez az egyszerű főzet rotyog, csak több hókuszpókusszal- és jóval több odafigyeléssel főzve.

A második szöveg az egyszeri molynak alkalmat ad arra, hogy egy ágon kényelmesen elhelyezkedve nézhesse végig a lepke kilépését burkából, mert ez a lepke olyan egyszerű és elegáns, hogy még csak küszködnie sem kell. A borítót megint takarjuk le, mert nem Fantázia megjelenése, vagy életünk nőjének elszalasztása a fő szál (nem szalasztjuk el amúgy), hanem egy rendkívül finom mozgás- talán a tengeré, ahogy a forró homokon a párolgástól tartva óvatos csúszással a parthoz simul, s a lágy érintést követően visszatér önmagához végtelen tömegének lassan sodró lendületével.
Hősünk talán olyan, mint házi kedvence, a remeterák, mely csigaházban él, ám lottónyereményéből kiépített, így valójában kölcsönvett (s ezért kicsit halott), biztonságos és szépen berendezett magányos élete mind valóságosabb szereplők (Fantázia, a szerelem, régi barát/nő- de nőisége sajnos bármennyire vibrál, a férfi számára zárójelben marad /) belépésével és mélyülő intenzitással változik meg. Itt is van küszködés és szerelem, csendben lüktet a megtett és elszalasztott dolgok fájdalma, végül a főszereplő megvakulása (itt van egy szép visszatérő motívum, a villámcsapás, ami tehát nem a szerelemhez kötődik) állandósítja a (kiszolgáltatottság és az érzékelés élesedése miatti) külső kötődés és belső elmélyülés egyensúlyát. A tengeri remete metafizikus ívű folytatása „A tengeren várlak” nagyon mai, izgalmas novelláinak.

JBollok92 P>!
Itojama Akiko: Balfék!

Ez nagyon jó volt, azt hiszem a jövőben több művet fogok olvasni japán szerzőktől. Mindkét kisregény egyedi stílusban íródott, élvezetes mű volt, de közben szinte észre sem lehet venni, hogy nem európai szerző írta őket. Főleg a Balfék! tetszett, hihetetlen volt látni, spoiler Szóval ezután is jöhetnek japán szerzők művei.

TREX IP>!
Itojama Akiko: Balfék!

Ezúton üzenem az Európa Kiadó és a Modern Könyvtár fordítóinak, szerkesztőinek, lektorainak, korrektorainak, szöveggondozóinak és kézirat előkészítőinek, hogy az amit és az amelyt nem csak felesleges (és helytelen) minden esetben melyre cserélni, de adott esetben káros is: volt már rá példa, hogy emiatt tettem le (mk-s) könyvet. Szerencsére a Balfék! elég jó volt, így szemet hunytam a rengeteg mely felett.


Népszerű idézetek

egy_ember >!

Amikor azonban meg akarná érinteni, Gakuko fölkel, talán zuhanyozni megy, gondolhatnánk, de előbb kivesz a hűtőből egy 500 ml-es dobozos Kirin sört. Gakuko hűtőszekrényében hegyekben állt a sör. Reggel is, délben is, akkor is, ha munkába kell még mennie, szex után mindig megiszik egy sört.

17. oldal

18 hozzászólás
Morpheus>!

Kóno félt a csendtől. A csend a benne lakozó másik sötétség volt.

293. oldal

Kapcsolódó szócikkek: csend
Gergő_80>!

És egyáltalán, nem lehet, hogy a magány a lelkünk körvonala? Hogy a magány nem a külvilággal való kapcsolat, hanem az, ahogyan mi magunkban vagyunk? Hogy ez a minimális csomag, amit cipelnünk kell?

Kapcsolódó szócikkek: magány
cassiesdream>!

Az így elvaduló napokba véletlenül beköszöntő, kurta józanság idején Hide az ebédlőasztalnál könyökölt, és kibámult az ablakon. Most már el kellene indulnia valahova. Lehet, hogy az nem olyan hely, amihez konkrét helynév tartozik. Erős volt benne az érzés, hogy ezt így nem lehet tovább. Valamit tenni kell. Tenni kell.
Mit kell tenni?

Bencuska>!

Hide számára csak a ma és a holnap ideje létezik.És a holnap mindig becsapja őt, pontosan ugyanolyan nap lévén, mint a ma.Hidenek nem szükséges arra emlékeznie, hogy milyen volt a tegnap.Mert a tegnap pontosan most, a jelen pillanatban újraismétlődik.

87. oldal

cassiesdream>!

Vajon úgy működik a társadalom, mint egy vonatjegy, mely érvényét veszti, ha megszakítjuk az utazást? És akkor ő leszállt útközben? Többször tán nem is szállhat expresszvonatra? De egy személyvonat vajon elvinné? Ő még nem forgalomból kikapcsolt állomás, biztosan előtte is megáll majd vonat.

Bencuska>!

Hide elgondolkodott.
Nem tudja,hogy ha abbahagyja az ivást, hogyan folytassa életét a rá következő hosszú időben.De ha eldobja az életét, akkor utána nincs semmi,és lehet,hogy megkönnyebbülne.

86. oldal

Cino>!

Vajon úgy működik a társadalom, mint egy vonatjegy, mely érvényét veszti, ha megszakítjuk az utazást? És akkor ő leszállt útközben? Többször tán nem is szállhat expresszvonatra? De egy személyvonat vajon elvinné? Ő még nem forgalomból kikapcsolt állomás, biztosan előtte is megáll majd vonat.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Murakami Haruki: 1Q84
Murakami Haruki: Köddé vált elefánt
Murakami Haruki: Férfiak nő nélkül
Darvasi László: Magyar sellő
Murakami Haruki: Különös könyvtár
B. E. Belle: A telepi lány
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma
Elle Kennedy: The Score – A pont
Murakami Haruki: A kormányzó halála
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?