</Harmónia> 260 csillagozás

Itó Projekt: </Harmónia>

Ebben a jövőben az egyén teste közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod.
Utópia végre megvalósult, hála az orvosi nanotechnológiának és a társadalmi jólétet szabályozó törvényeknek. A rendszer azonban, amely az állampolgárok egészségét hivatott őrizni, ellenük fordul. Az egész emberiség egy titokzatos elme túszává válik.
Kirie Tuan, a diktatórikus jóindulat ellen egykor öngyilkossági kísérlettel lázadó lányt a múltja kísérti, miközben az Egészségügyi Világszervezet tagjaként versenyt fut az idővel, hogy megmentse világát.
Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess magaddal?

Eredeti cím: ハーモニー

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Ad Astra, Budapest, 2012
306 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155229138 · Fordította: Mayer Ingrid, Oroszlány Balázs

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Kirie Tuan · Mihie Miach

Helyszínek népszerűség szerint

Kaukázus


Kedvencelte 43

Most olvassa 8

Várólistára tette 185

Kívánságlistára tette 124

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

>!
Nita_Könyvgalaxis P
Itó Projekt: </Harmónia>

<emlékezés>
Volt egyszer egy 1984.
Volt egyszer egy George Orwell, aki megrémálmodott egy olyan világot, amelyben az ember nem bújhat el sehova.
Volt egy Itó Projekt, aki pedig továbbálmodta ezt.
</emlékezés>

<félelem>
Félek, hogy egyszer olyan lesz a világunk, mint a </Harmóniában>.
Félek, hogy sosem lesz olyan.
Félek, mert nem tudom eldönteni, szeretnék-e olyan világban élni.
</félelem>

<tények>
Itó Projekt 2009-ben meghalt.
Három regényt írt.
Ha a másik két regénye csak fele olyan jó, mint ez, akkor olvasni kell őt.
És ha olvassuk őt, akkor tovább él.
Akár örökké.
</tények>

8 hozzászólás
>!
vicomte MP
Itó Projekt: </Harmónia>

Egészen a történet háromnegyedéig úgy gondoltam, hogy attól eltekintve, hogy jó néhány jelenetét szinte csak animeként tudtam magam elé képzelni*, tökéletesen felépített disztópiát olvasok, ami olyan kérdéseket feszeget okosan és provokatívan, amivel nem szívesen szembesül az olvasó.

A könyv ugyanis a transzhumanizmus egyik legriasztóbb aspektusát gondolja végig, amiről Fukuyama könyvében olvastam. Azt, hogy vajon meddig terjed ki az ember felelőssége és lehetősége a saját teste fölötti rendelkezésben. Van-e egyáltalán olyan határ, amit érdemes meghúzni, vagy egész egyszerűen csak az adott pillanat társadalmilag elfogadott paradigmája jelent korlátot, ami úgyis felül fog íródni?

Ami különösen izgalmas és nem csak a keleti és nyugati gondolkozásmód, de a tudományos (evolucionista) és a transzcendens hozzáállás ütközéspontja is, hogy vajon az emberi test és lélek viszonyában van-e egyáltalán bármelyiknek kiemelt szerepe?
A test a lélek edénye? Vagy a lélek csupán egy evolúciós tákolmány, ami csak élősködik a testen?

Izgalmas kérdések ezek, amit ráadásul egy szerkezetileg tökéletesen felépített regényben tálalnak elénk.
A történetet egy nézőpontból követhetjük végig, amelyből csak néha ugrunk ki egy-egy rövid kitérőre, amikor ETML tagok közzé helyezett listákból, külső szemlélőként kapunk képet a főszereplő reakcióiról.

A főszereplő tökéletes (bár kicsit talán sablonos) választás. Kirie Tuan ugyanis deviáns egy olyan jóléti társadalomban, ami egy részleges nukleáris világégést követően tudatosan a minél konformabb egyént tette meg a szociális viszonyrendszer alapkövévé.
Itt a konformitás alapvetése a közösség tagjainak egymás jól léte és önnön testi egészségük felé fordított figyelme, amit többek között egy totális megfigyelő egység, a WatchMe, számtalan egyéb orvosi bioware és eszköz szolgál.

Azt pedig tudjuk, hogy a totális megfigyelés – a privát szféra szinte teljes megvonása – az emberek igen jelentős részéből depresszív menekülési vágyat vált ki. És ezen nem sokat segít az sem, ha a megfigyelést Teréz Anya és Gandhi kart-karba öltve folytatják.
Sőt…

Ennyi gondoskodás, ennyire politikailag korrekt** és szelíden korholó intés, ha valakinek a döntése esetleg károsíthatja az egészséget, belőlem robbanásszerű ellenállást váltana ki.
Nem azonnal – nincsenek (már) forradalmár attitűdjeim –, de ezt a fojtogató kedvességet nehezen viselem, ugyanúgy, ahogy Kirie Tuan is, aki ki akar törni ebből a langyos, rózsaszín világból, és mivel megölnie nem sikerül magát, legalább kitér előle, amennyire csak telik tőle.

Az ő figurája végig hiteles is marad, de sajnos a történet szálait alapvetően nem ő mozgatja, hanem egy olyan szereplő, akinek az előtörténetével, a motivációjával és a nagyobb jó érdekében elkövetett tetteivel nem tudtam mit kezdeni, és ez sajnos lerontotta a korábbi szinte tökéletes élményt.

Nem, nekem eszembe sem jutna megfontolni, ha egy olyan kifacsart fogoly dilemma elé állítanának, hogy úgy döntsek, ahogy a regényben néhányan.
Ahogy a helyi nirvána is riasztó, s nem elérendő állapot számomra.

* Bár hogy hiba-e ez egyáltalán. arról még én sem vagyok meggyőződve – a leírt világ annyira idegen az általunk ismerttől, hogy nehéz volt valódi emberekként elképzelnem a lakóit.
** Az egyébként eléggé elgondolkoztató, hogy az első politikai erő, amely programszerűen politikailag korrektekre cserélt le bizonyos rossz ízű kifejezéseket (pl. ideggyógyászatra a bolondok házát) és az egyén testi egészségét társadalmilag kívánatosnak tartotta, az a német náci párt volt.

>!
csartak MP
Itó Projekt: </Harmónia>

Bizonyos értelemben felkavaró könyv. Aki már megtapasztalta, hogy milyen elveszíteni egy rákos beteg közeli családtagot, látni, hogy napról napra gyengül, száll ki belőle az élet, közben semmit se tudsz tenni ellene.. az biztos még jobban elgondolkodott rajta, hogy milyen jó lenne egy olyan világ, ahol teljesen eltörölnek minden betegséget. És pont. Ez a transzhumanizmus napos oldala.
De Ito Projekt nem a napos oldalt mutatja meg. Talán mert ő is rákos beteg volt, és már nem volt remény, azért forgatta így ki ezt a világot?
A további részei, a történetnek, az állandó megfigyelés, a tudat befolyásolása, majd a tudat eltörlése, mind-mind adalék hozzá, hogy ne kedveljük meg. Néha engem is fárasztanak az emberi interakciók, a felesleges fecsegések. Néha kikapcsolok közben, és ilyenkor elnézek az asztal felett. Néha azt érzem, egy csomóan megőrültek, van aki eltúlzott ezotériáról nyomja a szöveget nekem, van aki meg arról, hogy a gonosz műve az, hogy elromlott az autója. Mit művel ilyenkor a tudat? De van olyan pont az ember életében, hogy azt kívánja, hogy ne legyen tudata? Milyen csalódottság kell ehhez? Vagy csak meg kell hozni a döntést, utána úgyis mindegy? Harmonikus agya annak az embernek van, aki minden lehetséges kételyt eltávolított, nem is: megszüntetett.
A karakterek, a főszereplő.. Nem voltam kibékülve vele. Annyira arra álltam rá, hogy egy fiatal férfi a szereplő, hogy mindig úgy kellett átállítani, nem, nem, nem férfi, nőről van szó.
És milyen érzetet kelt az egész? Időnként lassú elnyújtott, hangsúlyozott képkockák. Égszínkék-aranysárga Szahara. Élénkpiros paradicsomkarikák hófehér sajttal a tányéron. Semleges színű, rózsaszín világ. Piac, erőteljes szagokkal. Szállingózó hó, vér cseppen a betonra. Közben egy súlytalan világ, ahol már akkor is alig vannak érzelmek, amikor még van tudat. A kódolásos részek jól illettek a történetmeséléshez.

3 hozzászólás
>!
Juci P
Itó Projekt: </Harmónia>

Ez egy vadul elgondolkodtató, de nem túlságosan jól megírt regény szerintem, legalábbis ami az olyan apróságokat illeti, mint a szereplők jelleme, a cselekmény koherenciája vagy a gördülékeny párbeszédek. Viszont annyi gondolatcsemegét (vagy inkább rágódnivalót) ad, hogy emiatt simán elnézem neki a hiányosságait (különben is van egy olyan különbejáratú elméletem, hogy a japán emberek valósága egyszerűen transzponálhatatlan a miénkre, és ezért minden fordítás szükségszerűen esetlen lesz valahogy). Először is elképesztően izgalmas* ez a társadalom- és jövőkép, amit kitalált Itó, másodszor az egyén szabadságának és felelősségének itt felvetett kérdései a test és lélek vonatkozásában még akkor is nagyon megfontolandóak, ha egyébként nem tudok egyetérteni a regény egyetlen szereplőjének konklúziójával sem.
* Azért ne feledjük a kínai átkot, miszerint „éljél te izgalmas időkben”…

1 hozzászólás
>!
AniTiger MP
Itó Projekt: </Harmónia>

Mégis miért olvasom?
<list:okaim>
<o:Imádom Japánt és a japán szerzőket!>
<o:Imádom a technológiát!>
<o:Kellett még egy sci-fi erre a hónapra valami kihíváshoz>
<o:Belelapoztam és megtetszett a programozói minta.>
<o:Persze már jóval előtte megfogott a borítója, ami Sánta Kira gyönyörű munkája.>
<o:Disztópia.>
<o:Utópia.>
<o:Techno-thriller.>
</list>

Őszintén szólva nekem baromira bejött ez az (online) betegségmegelőző, betegségelfojtó dolog! Csírájában elfojtott rák, pillanatok alatt ható gyógyszerek és fájdalomcsillapítók. A test, mint egy jól karbantartott szerkezet. A baj az, hogy nagyon-NAGYON szélsőségessé vált a dolog… szóval hiába tetszett, ha mellette megértettem a főbb szereplők ellenérzéseit is. Így lesz az utópiából disztópia / disztópiából utópia és ezt nagyon jól beleépítették a sztoriba! (Csak azért nem teljes pontszám, mert sok az öngyilkosság és a gyilkosság benne az én ízlésemhez.)

P.S.: Akarok ThingList-et. És ezt a könyvet megfilmesítve.

http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2014/11/ito-projekt…

1 hozzászólás
>!
pat P
Itó Projekt: </Harmónia>

Lehetséges, hogy nem a világ legjobb könyve, és nem is teljesen hiba nélkül való, de engem azért megfogott. Nem akarok túl sokat elárulni a cselekményről, úgyhogy csak felsorolom, mely kedvenc témáimmal akadtam össze olvasás közben:
1. Ragyogóan felépített disztópia, a legjobb recept szerint: Végy néhány kedves-ártatlan, társadalmilag abszolút pozitívnak tekintett alapelvet (pl. „szeresd felebarátodat”; „az egészség fontos”, "az emberi élet a legfőbb érték"); gondold ezt nagyon logikusan végig, és még tovább; borzadj el az eredményen.
2. Nanotechnológiai elemekkel kombinált poszthumán (vagy transzhumán? ezt sose tudom) jövendő: emberekre felinstallált WatchMe, minden betegséget meggyógyító MediMol-ok, kiterjesztett valóság, WarBird-ök és gépkecskék, stb.
3. Poszt-apokaliptikus jövendő, egész eredeti világrenddel és hatalmi csomópontokkal, spirálcenzorokkal és gyógyhadsereggel. Főbb helyszínek: Japán, Niger, Bagdad, Csecsenföld.
4. És a legjobb: kérdések (szabad) akaratról, tudatról, lélekről, énről, a társadalom és az egyén örök és kibékíthetetlen ellentétéről. Mindez közepesen vitatható, de nagyon érdekes evolúció-pszichológiai és neurobiológiai nézőpontból. A lehető legijesztőbb eredményekkel, nem mellesleg.

Azt korábban is tudtam, hogy ez az AdAstra legszebb könyve. (Eddig.) Most már azt gondolom, hogy az egyik legjobb is.

9 hozzászólás
>!
Fallen_Angel P
Itó Projekt: </Harmónia>

Azért vettem meg a könyvet, mert feltűnő volt. A címlapja, a szerző érdekesen hangzó író álneve, és főleg a címe a kódolással. Utóbbit – a könyvbe először belepillantva – azt gondoltam, nehezen fogom érteni, de nem volt vele gondom, a kódok tökéletesen visszaadták az érzelmeket, hangulatokat, amiket (szerintem) közvetíteni szándékoztak.

A sztori egy atomháború utáni jövőben játszódik, amelyben az emberek egészségét a beültetett WatchMe felügyeli, amely a MediCare segítségével csírájában szünteti meg a betegségeket, a fájdalmat, és pontosan megmondja, hogy mit és mennyit kell enni, mozogni ahhoz, hogy tökéletesen egészségesek legyenek. Életmódtervezők segítik az életüket, hogy megfelelően éljék azt. Életmódindexek és társadalmi értékpontok határozzák meg őket.
Ebben a világban nem ismert a dagi szó, hiszen nincsenek sem kövér, sem sovány emberek – mindenkinek optimális a súlya. Nem fogyasztanak alkoholt, nem dohányoznak, és úgy gondolják, hogy a magánélet szónak obszcén felhangja van.
A rendszer látszólag tökéletesen működik, de mi van, ha valaki belepiszkál?

Egy jól kitalált világ viszonylag rövid, nem túl bonyolult története, mégis annyi benne az ütős gondolat. Nem mindig szoktam jelölgetni a könyvekben, de a Harmóniát telepakoltam cetlikkel. Érdekes volt olvasni, mert ez a könyv más, mint a többi. A hangulata, az írásmódja, a stílusa. Nehéz megmagyarázni, olvasni kell.

6 hozzászólás
>!
marcipáncica 
Itó Projekt: </Harmónia>

Azt hiszem végérvényesen akkor szerettem bele ebbe a könyvbe, amikor rádöbbentem, hogy a fejezetcímek Nine Inch Nails dalcímek. Egyszerű lélek vagyok, na.
Ez a könyv közel sem tökéletes, vagy hiba nélküli, de mégis úgy érzem, most megérdemli a maximális pontszámot, mert Itó Projekt egy olyan disztópikus sci-fit írt meg, ami méltán megőrzi az 1984 és a Szép új világ örökségét, és hozzá adja saját értékeit is.
A történet sokszor háttérbe szorult a morális, az emberi élet értelmét, a boldogság mibenlétét boncolgató kérdések mögött, de mégis igazi thriller élményt szolgáltatott, az utolsó oldalig kitartó lendülettel, nem süppedt bele felesleges kitérőkbe, és ahogy olvasás közben Tuan nyomozásán keresztül egyre mélyebb betekintést kaptam ebbe a már messziről sem tökéletesnek tűnő világba, egyre inkább hátborzongató érzés kerített hatalmába. Odavágott rendesen, ha szabad így mondani.
Bár a történet központja Japán (helyén működő társadalom), és a könyvben ott van az a megfoghatatlan japán sajátosság, ami jellemzi irodalmukat, mégis rendkívül közelinek és félelmetesen elképzelhetőnek tetszett az a nem túl távoli jövő, amit a regény megfestett.

2 hozzászólás
>!
moszat
Itó Projekt: </Harmónia>

posztfogyasztói társadalom
biokrácia
vitalista világrendszer
önkormány
WatchMe

A Harmónia képei, önállóan, kiragadva is élnek.

Az elmúlt évek legmeghatározóbb élményébe alig tudok belekötni. Már csak azért is, mert az esetleges problémákat (vagy nekem nem tetszőségeket) is remekül csinálja.
Kezdjük például a html (etml – Emotion Text Markup Language) buzulásával, melyet normál esetben rommá fikáznék. De ez itt működik! Megkockáztatom, hogy egy új fajta minimalista írásmód előfutárával van dolgunk (bár nem valószínű, hogy hamarosan visszaköszön a popularitásban). A szerző nem pepecsel érzelmi pozíciókat jelző meghatározásokkal (pl: izgatott lett a hangja, tördelte a kezét, elégedetten sóhajtott, stb.), hanem egy etml tag közé teszi a szöveget. Nem teljesen új ez a dolog. A forgatókönyvek és színpadi drámák rendezői instrukciói, vagy a kották előadás módjára vonatkozó megjegyzései (allegro, largo, andante, presto, stb.) hasonló funkciót látnak el. Nagy bátorság a Kiadó részéről, hogy a tag-eket nem fordította le (a végén van egy szótár), így az angolul nem tudóknak kicsit ronthatja az olvasási élményt, de a hangulatot mindenképpen fokozza. Megkapó ez a fajta kifejezés, és én is csak azért nem etml-ben véleményeztem az írást, mert minden második blogger ezt tette. (A sor végére nem állok, ott már állnak.)
A minimalista írásmód további gyöngyszemeivel is találkozhatunk a regényben. Nincsenek karakterek, szereplők se nagyon, a történet is csak egy minimálisan szükséges skicc. A natúr téma kint van a vásznon-papíron-képernyőn, nincs semmi barokkos és fogyasztói irodalmas fakszni és cizellálás, de még sincs olyan érzése az embernek, hogy a szerző doktori disszertációját olvassa. Ezt nevezem én science-fictionnak. A sci-fi témák, kiváltképp a disztópiák, túlnőnek az egyes ember problémáin, ezért is kapok dührohamot az – olykor jó alapötletű – SF strandkönyvekben a Maris néni házi drámáinak végtelenül hosszú ábrázolásától. Ráadásul a Harmónia pont az egyén és a társadalom ilyetén konfliktusával foglalkozik.
Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy a privát disztópia-evolúciós elméletemben Bradburyhez képest történt-e olyan határozott előrelépés, mint Bradburynél. Bradbury mondja ki először, hogy a társadalom elnyomója nem egy szűk réteg, vagy külső körülmény, hanem a társadalom maga. E tekintetben a Harmónia nem előrelépés, csupán a F451 nagyon szép technikai és gondolati update-je. Bizonyos tekintetben még visszalépés is a klasszikus Orwell-i, Huxley-i állapothoz, hiszen létezik egy nagyon szűk irányító réteg, akik fenntartják a kívánt állapotot. E réteg itt nemhogy nem egyértelműen gonosz, mint az előzőekben, hanem teljes mértékben jóságos. Sőt etikus, hiszen ők őrzik az emberség utolsó bástyáját, noha már rég elpusztíthatták volna azt. Hogy mégis erre kényszerülnek, azt egy érdekes, terrorizmus típusú csavarral oldja meg a szerző, amivel teljes mértékben felkavarja a disztópia klisévé kövült állóvizét és egyben ezzel egy sor etikai és morális kérdést vet fel úgy, hogy a regény egy pillanatra sem fárasztja az olvasót moralizálással, hanem mindvégig határozott álláspontot képvisel.
Azaz egy nagyon logikusan felépített, minimalista – ha úgy tetszik japán – módon lényegre törő, de mégis kellemesen irodalmi szövegről van szó. Kíváncsian, mégis aggódva várom a mű utóéletét. Beáll-e a Huxley, Orwell, Bradbury sorba? A szerző és maga az írás angolszásztalansága, illetve a popularitást, ha nem is üldöző, de semmiképpen sem üdvözlő, volta miatt ez később roppant izgalmas kérdés lehet.

>!
Irasalgor
Itó Projekt: </Harmónia>

Nem tudom, hogy valaha is egy lapon fogják-e emlegetni majd a Szép új világgal, vagy az 1984-el, de szerintem ez a regény megérdemli, ugyanis remek tükröt állít elénk, hogy ha belegondolunk mit is kívánunk olykor, és milyen kampányfogásokat hirdet akár a vallás, akár a politika, akár az orvostudomány az egészséges életről. Ha azt bánnánk, miért is ettünk a tudat almafájáról, ne tegyük. Inkább legyünk olyanok, amilyenek most vagyunk, mert ez a természetes, „istenadta” ember, az irracionalitásával, szentimentalizmusával együtt. Noha, a recenzióm olvasása közben talán szegényesen jártam el a válaszadásokban, és csak kérdeztem inkább, mintsem a saját feleleteimet írtam le, de mindenki döntse el maga, hogyan értelmezi az olvasottakat, és hogy egyetért-e azzal, ami a végkifejlet. Számomra felkerült az „Életben kötelezően elolvasandó” irodalom listámra.

Értékelés: 10/10
Bővebben: http://irasalgor.blog.hu/2012/11/21/ito_projekt_harmonia

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Jeffi SP

– De hát a könyvek nehezek és sok helyet foglalnak, nem nehéz cipelni őket?
– Pontosan azért hurcolom őket magammal, mert nehezek és sok helyet foglalnak, Kirie. Az, hogy valami nehéz és sok helyet foglal, manapság már társadalomellenes tulajdonság.

22. oldal

>!
Lunemorte MP

Összegereblyézni a lélek szerteszét hullott szilánkjait, és összerakosgatni, mint egy kirakósjátékot.

>!
Batus

– Az irodalomnak, a könyveknek, a szavaknak akkora erejük van, hogy embert is képesek ölni. Nem tartod hihetetlenül nagy dolognak?

187. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv · nagy szavak · szó
>!
Irasalgor

Az ember már csak olyan, hogy folyton attól retteg, ha nem állít fel magának szigorú szabályokat és nem próbálja betartani őket, akkor egyszer csak mindent elveszít, amit eddig elért, és újra eluralkodik a káosz.

32. oldal

>!
Irasalgor

Mielőtt még feleszméltünk volna, a világ egy hatalmas könyvvé vált.

286. oldal

>!
Chöpp P

Ha nem vagy képes tudatosítani, hogy önmagad vagy… az bizonyos szempontból egyenlő a halállal.

226. oldal

>!
Chöpp P

Be vagyunk zárva abba a jövőbe, amit a régiek megálmodtak.

25. oldal

>!
Cheril

– A jövő röviden dögunalom, egyszerűen csak a hatalmas, szófogadó lelkek külvárosa lesz.

25. oldal

1 hozzászólás
>!
Chöpp P

Gombafelhők tarkították bolygónk felszínét, és az emberiség ráeszmélt, miféle fajzat is valójában.

164. oldal

>!
Lunemorte MP

Azzal szolgálom a társadalmat, hogy eltávolodom tőle,amennyire csak lehet.


Hasonló könyvek címkék alapján

John Scalzi: Bezárt elmék
Dan Wells: Ruins – Romok
David Mitchell: Felhőatlasz
Ann Aguirre: Helyőrség
Blake Crouch: Wayward Pines
M. R. Carey: Kiéhezettek
Lissa Price: A testbérlők – Leszámolás
Andy Weir: A marsi
Debra Driza: Mila 2.0
Marcus Sakey: Briliánsok