Kozmikomédia 31 csillagozás

Italo Calvino: Kozmikomédia

Nagy sikerű meseregényei, A nemlétező lovag, A kettészelt őrgróf, A famászó báró után Italo Calvino fantáziája még magasabbra szárnyal: a csillaghalmazok világába és az atomok közé, az anyagtalan térbe és a tér nélküli anyaghoz, a hüllők világába és a jelenkor városába. Hőse jelen volt az őskáoszban, ott volt a világ kialakulásánál, és köztünk él most is; nem isten, hiszen a teremtésnek, a világ alakulásának szenvedő alanya, jelen van minden eseménynél, és minden esemény vele esik meg a tér és az idő végtelen színpadán; a világ kalandjai az ő kalandjai. Az egyes fejezetek alapvető kozmogonikus tételeket illusztrálnak, csöppet sem tudományos, de elképesztően lényegre törő, lényeget láttató módon, fejre állítva magát a tudományos tételt és minden realitást, s ugyanakkor valami belső, ráérző logikával és szuggesztivitással megvilágítva az ember és a kozmosz, a tér és az idő, az egyén és a mindenség örök egységét.

Eredeti cím: Le cosmicomiche

Eredeti megjelenés éve: 1965

Tartalomjegyzék

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1972
180 oldal · puhatáblás · Fordította: Székely Sándor

Enciklopédia 2


Kedvencelte 6

Most olvassa 2

Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

>!
petamas +P
Italo Calvino: Kozmikomédia

Az olasz szerző novelláskötete különleges csemege: a Kiberiádának, a teremtésmítoszoknak, az öregek visszaemlékezéseinek és az örkényi abszurd humornak a keveréke. Minden novella egy tudományos tézissel kezdődik, amiről elbeszélőnknek, Qfwfq-nak eszébe jut egy történet gyerek- vagy felnőttkorából. Qfwfq kalandos életet élt: már akkor is létezett, amikor az univerzum még csak egy pont volt az Ősrobbanás előtt; ott volt, amikor a csillagok és bolygók kialakultak a kozmikus porból; ott volt, amikor az első gerincesek kimásztak az ősóceánból. Volt dinoszaurusz, hal, kétéltű és ember. Volt fiatal, szerelmes, öreg. Volt minden, és volt semmi.

A novellák egy része megnevettet, más része elgondolkodtat, de van, amelyik elszomorít. Mindenkinek ajánlom, aki valami egyedit szeretne olvasni a zsáner és a szépirodalom határáról.

2 hozzászólás
>!
pat P
Italo Calvino: Kozmikomédia

Nem, ne essünk tévedésbe: Calvino nem a novellákat bevezető tudományos tézisek illusztrálására írta e történeteket. Nem a kozmogónia legújabb eredményeit akarta közelebb hozni az olvasókhoz. Ezek a novellák nem a csillagászatról szólnak. Igen erős leegyszerűsítés őket sci-fi novelláknak tekinteni.
Ezeknek a történeteknek jóval szédítőbb mélységeik vannak. Legalábbis nekem valami sokkal titokzatosabb és fontosabb gondolatiság csillant meg bennük – kár, hogy nemigen tudom őket megfogalmazni. Mindenesetre, az biztos, hogy minden egy, és ami lent van, az van fent, és ha egy pillangó meglebbenti a szárnyát, és a legkisebb porszemben is benne van az egész multiverzum, szóval értitek. Csak nem ilyen közhelyesen és didaktikusan, viszont sok-sok líraisággal és bugyutasággal, meg némi humorral, ha nagyon akarom.
És csak azért négy csillag, mert fennkölt dolgokról is lehet ám unalmasan írni olykor. És mert jobban szeretem, ha az a multiverzum mondjuk Pratchett egy félmondatában, Douglas Adams kiskutyájának nyelvében, vagy Klapanciusz mérnök egy jól sikerült találmányában bújik meg.

Gerilla-ajánlás rovatunkból: ha ez tetszett, azonnal olvasd el a Kiberiádát is. (Meg ha nem, akkor is. Meg úgy egyébként is.)

11 hozzászólás
>!
Noro MP
Italo Calvino: Kozmikomédia

Tudományos mesék az abszurdon túlról, zseniális stílusban. Hangulatukat tekintve legfeljebb a Kiberiádához hasonlíthatók, ha valamihez egyáltalán, de annál könnyedebb, játékosabb történetek. A vizuális típusú olvasó fantáziáját a töréspontig feszítik, ahogy hőseik egyszer atomokkal labdáznak, másszor az ősrobbanást élik át, vagy éppen halakból kétéltűekké törzsfejlődnek. Mindez pedig olyan mindennapos apróságokba oltva kerül közelebb hozzánk, mint a kellemetlen szomszédok vagy egy családi kirándulás története.

>!
lzoltán P
Italo Calvino: Kozmikomédia

Mit számít emberi mérték és lépték, ha a minden porszemnyi nagyságú óriás? Ami az univerzum „festett” spirálját cipeli hátán, és rohan el évmilliók mellett; és csak szórja, szórja a jeleket a galaktikus önmaga szélére, ezzel kijelölve a határt, hogy egy végeláthatatlan pontba tömörödjön.
     Egy entitás nyitja mindent látó szemét, és ott lehetünk a tér, és az idő megszületésekor, amikor a jelentés még csak kereste énjét. Megteríti az asztalt: csillagzó abroszt borít rá, és frissen szedett, szürkeségét éppen levedlő zöldséget, holdtejet, és helyet kínál. Foglalj helyet, ember, a világnak egyetemén.

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1972
180 oldal · puhatáblás · Fordította: Székely Sándor
>!
nrb
Italo Calvino: Kozmikomédia

Viszonylag érdekes novellákkal találkozhatunk a kötet lapjain, de sajnos van egy pár gyengébb darab is, amelyek annyira nem nyerték el a tetszésemet. Példának okáért rögtön az első.
Az el is vette a kedvemet az olvasástól egy időre, de aztán mégiscsak folytattam, amit nagyon jól tettem, ugyanis egyre jobb történetek következtek, még ha néhol becsúszott egy-egy gyengébb darab. (pl. amikor párhuzamosok mentén zuhannak)
Összességében azonban jól szórakoztam. Nagyon tetszett a novellák stílusa, és a tudományos ötletek köré szőtt történetek is igen ötletesek voltak.

1 hozzászólás
>!
PandaSára
Italo Calvino: Kozmikomédia

Az eleje kissé nehezen indult, nem igazán vagyok oda a novellákért sem, úgyhogy nehezen rázódtam bele a könyv világába. Aztán egyszer csak elkapott valami, és faltam az oldalakat, és nem akartam, hogy vége legyen.
Tudományos történetek, amiket talán fizika és kémia órákon kéne olvastatni a diákokkal, amikor az atomokról tanulnak, vagy csillagászati alapokról van szó. Egyszerűen elképesztő az a groteszk, humoros mesehalmaz, amit ezzel a könyvvel kaptam.
Roppant egyedi kozmosz, evolúció, tér-idő látásmód.
Azt hiszem más könyveit is el kell olvasnom az írónak.

2 hozzászólás
>!
zamil
Italo Calvino: Kozmikomédia

Ilyen könyvet se olvastam még. Az elején én is úgymond „szenvedtem”, de aztán jöttek a jobb elbeszélések, és kezdtem érteni a tematikáját is a könyvnek.
Az író nem gyenge képzelőerővel van megáldva, ahogy a különböző eseményeket (ősrobbanás, térgörbület, légkör kialakulása) leírja, és mindet egy külső szemlélő által történetbe szövi az egyedülálló. Kár, hogy kicsit nehéz olvasmány, nagyon oda kell figyelni minden sorra, volt amit fel se tudtam fogni (persze nem egyszer volt zavaró tényező is).
Ami nagyon tetszett, az a Jel az űrben, Vég nélküli játék, A fényévek.
Sajnos a könyv elején vannak a gyengébb novellák, így nem tudtam csak 4* adni a könyvnek.

>!
Wish
Italo Calvino: Kozmikomédia

Az első novella kicsit elüt a többitől, könnyed felvezetés, de aztán jön az agycsavaró, valóságot kitekerő, az értelmet botladozásra kényszerítő, remek humorral megírt novellák halmaza, ami a maga fárasztó módján az utóbbi idők egyik legüdítőbb olvasmányélményét adta.
Azt meséltem róla másoknak, hogy pont olyan, mint Steinert (Rudolf Steiner) olvasni, csak sokkal viccesebb.
Örülök, hogy végre sorra került ez a könyv.
Italo Calvino, találkozunk még!

2 hozzászólás
>!
Blissenobiarella
Italo Calvino: Kozmikomédia

Érdekes szösszenet volt ez, és megvallom, csak az juttatott el a végéig, hogy többen azt írtátok itt, az első novellákat jobbak követik.
Nem állítanám, hogy megnyert magának, mert a humorát nem találtam humorosnak, és az egész nekem nagyon elvont volt. De nem tagadom, hogy a maga nemében zseniális az egész, nekem egyszerűen a kivitelezés nem igazán passzolt. Zavartak a többszörösen összetett mondatok, ami ilyen elvont szövegnél számomra nagyon megnehezítette a megértést, és emiatt hiába szórakoztató a maga nemében, és hiába a jó ötlet és a határtalan fantázia, az én fejemben egy szó társult ehhez a könyvhöz: fárasztó.

és nekem még a legelső novella tetszett a leginkább

>!
Buzánszky_Vírus_Dávid
Italo Calvino: Kozmikomédia

Az első 1-2 novella rendesen idegesített, utána viszont meg nagyon tetszett és lekötött.
Leginkább Lem Kiberiádájához hasonlít.
Sok rövid történet, ami egy tudományos tényt vesz alapul, vagy komikus történetet sző köré.
Egyre jobb történetek jöttek egymás után, szerethető kis kötet.


Népszerű idézetek

>!
csartak MP

Most azt kérdezitek, mi a csudát kerestünk mi a Holdon. Hát megmagyarázom. Tejet gyűjtöttünk, egy nagy kanállal és egy dézsával. A holdtej nagyon sűrű volt, mint a tejföl. A pikkelyek közti hézagokban keletkezett, erjedéssel, különböző, a Földről származó testekből és anyagokból, amelyek a mezőkről és erdőkből és lagúnákból repültek oda, amerre csak a Hold elhaladt. Nagyjából a következőkből állt: növényi nedvek, ebihal, bitumen, lencse, méz, keményítő szemcsék, tonhalikra, penész virágpor, kocsonyás anyagok, férgek, gyanták, bors, ásványi sók, hamu.

6. oldal, A Hold távolsága (Kozmosz Könyvek, 1972)

Kapcsolódó szócikkek: Hold · tej
>!
lzoltán P

(…) nem szabad soha elfelejteni, hogy a tér körülölel minden cseresznyefát és a szélben mozgó minden ágacska minden egyes levelét és minden levélszél minden cakkját, és megformázza a levél minden kis erét. És a levél felszínének teljes erezetét és a pórusokat, amelyeken a fénysugarak szüntelenül beléjük nyilaznak. (…)

115. oldal, A tér formája (Kozmosz Könyvek, 1972)

>!
lzoltán P

Mindnyájunk közül a kishúgom, G'd(w)n, érezte magát a legjobban a befelé forduló természetével: zárkózott kislány volt, és szerette a sötétséget. Tartózkodási helyül G'd(w)n mindig valami félreeső helyet választott, valahol a felhő szélénél, és belebámult a feketeségbe, finom permetben futottak mellette a porszemek, beszélgetett magában, apró kacajai is finom porpermetre emlékeztettek, dudorászott, és átengedte magát – ébren vagy elszundítva – az álmainak. Nem olyan álmok voltak ezek, mint a mieink – a sötétbe beleveszve mi más sötétről álmodtunk, mert más nem jutott eszünkbe –, ő, amennyire kusza beszédéből kivehettük, százszor mélyebb, változatos és bársonyos sötétről álmodott.

21. oldal, Világosság születik (Kozmosz Könyvek, 1972)

>!
lzoltán P

Egy meteor száguldott át az égen, pályája a Nap előtt húzódott, lángba borult, folyékony burka egy pillanatra megszűrte a napsugarakat, és egyszerre az egész világ soha nem látott fénybe merült. Violaszín szakadékok nyíltak a narancsszínű szirtek lábánál, lilás kezemmel a zölden lángoló hullócsillagokra mutattam, és egy gondolat keresett kiutat a torkomból, de még nem voltak rá szavak:

51. oldal, Színek nélkül (Kozmosz Könyvek, 1972)

>!
lzoltán P

(…) Körös-körül a világ egyre újabb színeket teregetett elém, rózsaszín felhők sűrűsödtek lilás gomolyokba, amelyek arany villámokat szórtak; a hosszú zivatarok után szivárvány csillogtatott meg eddig még nem látott színeket, minden lehetséges összetételben. És már a klorofill is megkezdte előrenyomulását: mohák és páfrányok zöldelltek a patakoktól átszelt völgyekben. Ez volt végre az Ayl szépségéhez méltó színpad, de ő nem volt sehol! Nélküle pedig ezt az egész sokszínű kavargást haszontalannak, kárba veszettnek éreztem.

54. oldal, Színek nélkül (Kozmosz Könyvek, 1972)

>!
lzoltán P

(…) Voltak teliholdas éjszakák, amikor a Hold olyan mélyen állt és a dagály oly magas volt, hogy igazán csak egy hajszál hiányzott, mondjuk: néhány méter, hogy a Hold a tengerben fürödjék. Hogy soha nem próbáltunk meg felmászni rá? Dehogynem! Csak oda kellett állni, pontosan alá, a bárkával, nekitámasztani egy létrát és felkapaszkodni.

4. oldal, A Hold távolsága (Kozmosz Könyvek, 1972)

>!
lzoltán P

     – Rwzfs! Miért gyújtottad meg a nagymamát? – kezdett már kiabálni apánk, de amikor az öcsém felé fordult, látta, hogy őt is lángok borítják. Apám is, anyám is és én is és mindnyájan tűzben égtünk. Illetve: nem égtünk, elmerültünk a tűzben, mint valami vakító erdőben, magas lángnyelvek emelkedtek a bolygó egész felszínén, tűzlégkör volt, amelyben futhattunk, lebeghettünk, repülhettünk, úgyhogy valami újonnan jött vidámság fogott el bennünket. A Nap kisugárzása perzselte a bolygók hélium- és hidrogénburkát: az égben, ahol a bácsikáék voltak, lángoló gömbök örvénylettek, aranyszínű és türkizkék szakállt húztak maguk után, mint az üstökös a farkát.
Visszatért a sötét. Azt hittük már, hogy minden, ami megtörténhetett, megtörtént.
     – Most aztán vége van – mondta a nagymama – higgyetek az öregnek. – De nem, csak annyi történt, hogy a Föld megtette egy fordulatát. Éjszaka volt. Minden csak most kezdődött.

31. oldal, Világosság születik (Kozmosz Könyvek, 1972)

>!
lzoltán P

(…) a megmaradt ismereteket is elvesztettem a jelemről, és csupán egymással felcserélhető jeltöredékeket sikerült már felidéznem. Vagyis a jel benső jeleit, és ezeknek a jel belsejében levő jeleknek minden változása a jelet egészen más jellé változtatta, vagyis egyszerűen elfelejtettem, milyen is az én jelem, és nem volt mód arra, hogy felelevenítsem.
Kétségbeestem? Nem. A felejtés bosszantó, de nem helyrehozhatatlan. Akármi legyen is, tudtam, hogy a jel ott vár rám, némán és mozdulatlanul. Egyszer majd odaérek, megtalálom, és folytathatom a gondolatsort. (…)

34. oldal, Jel az űrben (Kozmosz Könyvek, 1972)

>!
csartak MP

(…) miközben az álla nekiütődik a v és u, az m és n betűk aljának. Amelyek folyóírásban mind egyformák, mind egy-egy kátyúzökkenés a kövezett úton. Mint például az „unidimenzionális univerzum" kifejezésben, (…)

116-117. oldal, A tér formája (Kozmosz Könyvek, 1972)

>!
lzoltán P

A Tejút lassan forgott maga körül csillagzatokból, bolygókból és felhőkből álló rojtjaival, és benne a Nap a többivel együtt, a rendszer peremén. Ebben az egész forgatagban egyedül csak a jel volt mozdulatlan, egy tetszőleges ponton, távol minden keringéspályától (mikor elhelyeztem, kihajoltam egy kicsit a Galaktika szélén, hogy oldalt kerüljön, és ne érintse a világok forgása).

32. oldal, Jel az űrben (Kozmosz Könyvek, 1972)


Hasonló könyvek címkék alapján

Massimo Bontempelli: Kaland a panzióban
Valerio Evangelisti: Örökké élj, inkvizítor!
Luigi Menghini: Láncreakció
Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 49.
Umberto Simonetta: Éjszakai utazók
Elisabetta Vernier: Clipart
Dino Buzzati: Hajtóvadászat öregekre
Alberto Moravia: Il Pupo / A pici
Dino Buzzati: Riadalom a Scalában
Luigi Pirandello: Az álom valósága