Éhes ​felhő a napot 82% 137 csillagozás

Nagyon megérintett ez a könyv. Tele van mély érzésekkel. Amin Nóra a szülei és a nővére miatt átmegy, az tragikus. Az ember társas lény, és egy óriási csalódásnak kell ahhoz történie, hogy egyedül boldogabbnak érezze magát. Sajnáltam Nórát és Csongort is, és nagyon haragudtam a drága anyucira. És bár nem igazán gasztroregény, az inycsiklandozó receptek nagyon feldobták. Odaköltöznék szívesen a hősnő mellé.

„…a világon a legfontosabb dolgok mind egyszerűek.”

Még a gyönyörű borító előtt, a fülszöveg alapján tudtam, hogy ez a könyv kell nekem. Aztán megláttam a borítót, és alig vártam, hogy a kezemben legyen. Most pedig, hogy elolvastam, könnyes szemmel itt simogatom, dédelgetem, mert egy 244 oldalnyi csodát tartok a kezemben. *-*
Nincsenek szavak, mennyire mélyen megérintett.
Kedves Írónő, szeretnék még nagyon sok ilyen csodát olvasni Öntől.

Nagyon tetszett ez a kívül belül gyönyörű történet, de egy kicsit nehezen rázódtam bele, mert későn esett le, hogy egyrészt olvashatjuk Nóra fájdalmas történetét, a másik szálon viszont Zsóka gondolataiba merülhettünk bele.
Ahogy ez leesett lett kerek a történet.
Mindkét lányt egy picit önzőnek gondoltam, ami Zsóka részéről be is bizonyosodott, elég csúnyán elbánt Csongorral, csakhogy meneküljön és Nórának is elég sok idejébe került magában helyre tenni a dolgokat.
A szülők viselkedése rettentően idegesített, – főleg Anyukáé – , hogy nagy ívben tesznek arra, hogy a gyerekeik boldogok legyenek, csak a saját karrierjük számított és még szinte felnőtt korukra is megmondják, hogy mit hogy kellene csinálniuk.
Azt a mozzanatot, még olvastam volna, amikor Nóra színt vall.

Szemet gyönyörködtető a borító, szép és lírai a stílus, elgondolkodtató a mondanivaló, az érzelmek átütőek és mélyek. Mégis ott van egy „de”. Egy de, ami valójában annak szól, hogy én már az elején kitaláltam mindent – spoiler. És így egy kicsit elveszett a történet varázsa.
Ennek ellenére szerettem olvasni, és amikor csak tehettem, olvastam is. Még úgy is, hogy többnyire a fejemet ráztam és szomorkodtam ennyi elcseszett emberen, ennyi elmulasztott pillanaton. A leginkább Zsókát sajnáltam, szerintem ő volt a fő áldozat ebben a történetben, aki pedig a legtöbb dühöt váltotta ki belőlem, az a lányok édesanyja… Hogy lehet ilyen felfogással élni, hogy lehet így gyereket nevelni?!
A mellékszereplők közül viszont Kinga nagyon szimpi volt, az ő történetét még szívesen olvasnám.
Jár a 4,5 csillag.

Jó kis könyv volt ez, kicsit féltem, hogy túl elvont, de nem. Nóra és Csongor története nagyon szomorú, de egyben életszerű is. Az, hogy egy családban így kellett felnőnie Nórának és a testvérének, az borzasztó!! Anyukájába rendesen bele tudtam volna rugdosni sokszor. Ráadásul a testvére Zsóka halála is nyomasztja, bizonyos okok miatt még jobban is, mint kéne, szerencsére nem volt ilyen élményem, de meg tudom érteni. A vége is nagyon tetszett.

Igazán különleges és erős történetet olvastam.
Ott kezdeném, hogy a fejezetek címei azonnal megragadtak. Szinte éreztem a különleges ízeket a számban, boldogan konstatáltam, hogy Nóra nem hagyja, hogy bárki is befolyásolja, és igenis a gasztronómia felé irányítja az életét.

Azt kell mondjam, hogy tényleg annyira jól van megírva a történet, hogy az olvasó beleéli magát Nóra szituációjába. Nagyon mélyen megérintett, hogy mennyire nem találja a helyét a világban, mennyire nem tud elszakadni a gyermekkori sérelmektől, mennyire bántó, hogy nincs IGAZI kapcsolata a szüleivel.
Talán azért tetszett, ennyire, mert felismertem benne magamat. Nem szeretném részletezni, de volt olyan időszak az életemben, amikor én is hasonlóan éreztem – de szerencsére ennek már vége.

Bár nem mondhatnám, hogy a szülők megváltoztak a könyv végére, de elindultak egy úton, amely talán elvezet a megértéshez és az elfogadáshoz – legalábbis én ezt remélem. Én ezt szeretném, hogy Nórának is sikerüljön, ami nekem.

Szerettem a kapcsolatát Csongorral. Az első pillanattól érezhető volt közöttük egy láthatatlan kapcsolat, amit lehet, hogy csak ők nem vettek észre. Bevallom, lehet, hogy csak figyelmetlen voltam, de én sokáig azt hittem, hogy a naplórészletek Nóra életéből származnak. Így utólag tényleg nem tudom, hogy én néztem félre valamit, vagy tényleg ennyire kétértelmű, de igazán ötletes, hogy gondolatfoszlányokat is megismerhettünk.

Zsókát mindvégig egy háttérben táncoló marionettbábunak éreztem. Aztán a végére rájöttem, hogy azért gondoltam így, mert igazából nem is szerettem a karakterét. A végén kiderül titokból kicsit enyhültek felé az érzelmeim, de a cselekedetivel nem egészen értek egyet.

A legnagyobb negatívum, amit ki tudnék emelni, hogy a szerkesztés számomra nem mindig volt a legjobb. Furcsa volt, amikor nem volt átmenet múlt és jelen között. Érezhetőek voltak a váltások, de talán egyszerűbb lett volna, ha van valamilyen tényleges választóvonal, akár egy sorköz, akár egy betűtípusváltás, ezt hiányoltam.

Kedvencem lett ez a történet, mert magával ragadott, elvarázsolt a kiemelkedően szép stílusával, választékos mondataival, a líraiságával. Sokat adott hozzá a testvér-titok kereső mániámhoz, és gyönyörű példát kaptam az útkeresés/önmegvalósítás témában is. Mindezt szerelemmel és gasztronómiával körítette a szerző, remek olvasásélményt nyújtva.
Pár szóval nem is tudom visszaadni a könyv hangulatát, a linken megtaláljátok a bővebb értékelésem:
http://www.kellylupiolvas.com/2018/03/istok-anna-ehes-f…

Komoly, erős érzelmű könyv. Fő témája a hallgatás, elfojtás, hazugság önmaguknak, családnak, amiből nagyon nehezen, de van kiút. A naplóbejegyzések, idézetek pedig még több mélységet adtak, az amúgy sem a felszínt kapargató gondolatoknak, érzéseknek. Sokat és sokszor el lehetett merengeni a mondatokon, a helyzeteken, a családi kapcsolatokon, amik lehetnek ismerősek, fájdalmasak, de mindenképp valódiak.
Mindezek mellett a sokszínű nyelvezet és az igényes fogalmazás végképp meggyőzött, hogy Istók Anna is bekerüljön azok közé a magyar írók közé, akiknek szívesen veszem kezembe az írásait.

Több szempontból is jó volt ez a regény. A stílusa gördülékeny, a borító szemet gyönyörködtetően kifejező, az írónő megtartotta saját nevét, nem egy hangzatos angol álnév mögé bújt. Ja, és tökéletesen „életszagú” mese.

https://gaboolvas.blogspot.hu/2018/03/ehes-felho-napot.html

Különös témájú könyvet zártam. A szülők, akiket visszatérő motívumként rendre lehet hibáztatni, a saját értékrendjük szerinti életvezetést vélik egyedüli jónak a gyerekeik számára.
A látszólag nagyon öntudatos, határozott lány az én ízlésemnek túl sokat vinnyog és nyüszít. Hol van az a csodás, nagy határozottsága, öntudatossága, amikor a tettei következményeiért felelősséget kell vállalnia ?
Úgy éreztem, hogy mindenki a másik bűneivel igazolja a saját gyengeségét. A másik hibáival takarja a saját jellembeli hiányosságait. Ezért senkit nem tudtam megkedvelni igazán a szereplők közül. Egyiküket sem szerettem.
A cselekmény nagyon hosszú ideig önmagába fut vissza, ismétlődnek a sérelmek. Hosszan sajnáltatják magukat a szereplők : „szegény én”, mert mások nem hagytak élni! Na, ne már! A kínos helyzeteket, amelyekbe belemásztak, maguk kreálták maguknak.
Bizony, életszagú ez a regény,mert minden szereplőre igaz, hogy cselekedeteit, döntéseit a saját önzése motiválja. Én, én, én akarok boldog lenni, de mások ezt nem hagyják !!
Tetszett a regény szerkezete. Párhuzamosan olvashatjuk az idősebb testvér naplóját, és a jelenbeli eseményeket, s ez nem szokványos megoldás. Sokat mondó a borító is.
A cselekmény viszont nekem nem volt elég gördülékeny, és senkit nem szerettem a történetben.