A ​háromlyukú híd 31 csillagozás

Ismail Kadare: A háromlyukú híd

Ismail ​Kadare, a Nobel-díjra jelölt albán író a kortárs világirodalom egyik legkiemelkedőbb alakja.
A háromlyukú híd című remekművének egyik pillére egy régi ballada – alapmotívuma a magyar népköltészetből is ismert –, mely elbeszéli, hogy emberáldozatra van szükség, ha az építők azt akarják, hogy ne dőljön le a vár, amelynek épp felhúzzák a falait. A befalazott balladája azonban a hiszékeny, babonás nép hallgatólagos segítségével arra szolgál, hogy a hídépítő társaság legyőzze riválisát, a Kompok és Tutajok egyesületét, s egyeduralkodóvá váljon az átkozott Ujante folyó fölött. „Hogyan leszel képes Ázsia részeként létezni, ó, én szép Arberiám?”

„…most a holdfényben az a benyomásom támadt, hogy a körülöttem elterülő egész hatalmas síkság vérben úszik, és a hegyek porrá omlanak. Láttam a török hordákat, ahogy végigdúlják Európát, hogy egészen az óceánig kiterjesszék az iszlám határait. Láttam a tüzeket, a felcsapó lángokat és a hamut, emberek és krónikák elszenesedett… (tovább)

Eredeti cím: Ura me tri harqe

Eredeti megjelenés éve: 1978

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Ulpius regénytár Ulpius-ház

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2001
238 oldal · ISBN: 9639348074 · Fordította: Takács M. József

Enciklopédia 5

Helyszínek népszerűség szerint

Hold


Kedvencelte 1

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Ismail Kadare: A háromlyukú híd

Kadare könyve amolyan prózásított albán ballada vérbosszúval, babonával, misztikummal és egy rakás gyanús idegennel, akikről elég gyakran derül ki, hogy törökök, de legalábbis török zsoldban állnak, vagy legalábbis ezt feltételezhetjük róluk. A konfliktus ezúttal egy híd körül bonyolódik, amit rejtélyes vállalkozók próbálnak felhúzni – dacolva a helyiek rosszallásával, akik úgy reagálnak az egészre, mintha nem is az Ujun folyó fölé, hanem konkrétan a szájukba épülne az a híd. És mivel racionálisan nehéz indokolniuk, miért olyan rossz, hogy az ember át tud menni a folyón anélkül, hogy vizes lenne a lába, vagy hogy a révész után kelljen rohangálni, ezért holmi vízitündérekre hivatkoznak, meg a folyó szellemére. Aztán ott van a közeli kompvállalkozás (akik meglehetősen XX. századira sikerültek), ők se nézik jó szemmel az ügymenetet, de hát az mondjuk világos, nekik mi fáj benne. Mindenféle gondok adódnak tehát, amik végül egy echte Kőműves Kelemen-sztoriba torkollanak bele, és mindezt súlyosbítandó: az oszmánok már a spájzban vannak. (Megjegyzem, a balkáni prózára amúgy jellemző, hogy a törökökre osztja ki a rosszfiú szerepét, hol többé, hol kevésbé sematizálva őket. Aminek nyilván megvannak a történelmi okai.) Szóval minden adott, hogy egy fullasztó atmoszférájú történelmi regényt kapjunk, de szerintem nem kapunk. Elégedetlenségem okai a következők:

1.) A borító olyan ronda, hogy szúnyogot lehet vele irtani. Mondjuk az Ulipus eme sorozata esetében ez talán alapkövetelmény lehetett.
2.) Nem szoktam fordítási problémára hivatkozni, de ez már túlmegy a rezisztenciámon. Bár nem olvastam eredetiben Kadarét, de más Kadarét magyarul igen, és nem gondolom, hogy ilyen semmilyen hangulatú textusokat írt volna. Halványan olyan érzésem volt, mintha egy középiskolások számára lefinomított szövegvilágban barangolnék.
3.) Ritkán találkoztam ennyire személytelen E/1-es elbeszélővel, mint ebben a könyvben. Állítólag pap, de ilyen erővel akár pék, könyvelő vagy humánerőforrás-menedzser is lehetne, annyira kevéssé van kidolgozva. Az E/1-es elbeszélők amúgy is a kortárs próza Achilles-sarkai, sokan fordulnak hozzájuk, és sokkal kevesebben értik meg, micsoda munkát kell beléjük fektetni a velük való azonosulástól kezdve addig, amíg személyiségüket összehangoljuk a nekik szánt társadalmi-történelmi közeggel – ebből itt kevés valósult meg. (Vagy a fordítónak nem sikerült elhitetnie, hogy Kadarénak sikerült.)

Szóval csalódás volt, különösen annak fényében, micsoda potenciál rejlik magában a puszta történetben. De legalább gyorsan el lehetett olvasni.

11 hozzászólás
GTM P>!
Ismail Kadare: A háromlyukú híd

Kicsit csalódás volt, de azért nem annyira, hogy sajnálnám az időt, amit a könyvre szántam. Valóban nem ez Kadare legjobb könyve, de kétségkívül vannak hibái mellett erényei is bőséggel. Azt nagyon tudom méltányolni, hogy olyan nyelvi erővel ír le számomra teljesen érdektelen dolgokat, hogy odaragad a könyv a kezembe. A fellegvár -nál tapasztaltam ezt először. Ott az alagútépítést, itt pedig a hídépítést olvastam feszült figyelemmel. Rejtély, hogy miként érte ezt el.
Biztos kézzel nyúlt a balladai témához, mai tartalommal töltve meg a jól ismert ősi történetet. Csak csodálni tudom, honnan ismerte Kadare 1978-ban ennyire jól az álhírterjesztés mechanizmusát! Középkori énekmondók lesznek itt hasonlatosak a modern bértollnokokhoz. Különböző hatalmak, meg persze a pénz szolgálatába állva mossák a tömegek agyát: terjesztik a rémhíreket, alakítják át megbízóik érdekeinek megfelelően az ismert balladát, míg végül mindenki elhiszi, hogy ő tudta rosszul. Elhitetik a hihetetlent, valóságosnak mutatják a valótlant, így manipulálják az embereket, akik mit sem tudnak a fejük fölött zajló nagyhatalmi játszmákról, és önként vállalják az áldozatot, ha kell.

Bármennyire is érdekesnek és ötletesnek találtam magát a történetet, a megvalósítás több ponton is kifogásolható. Tetszett ugyan a regény felütése, a témához méltó picit archaizáló, picit balladai hangnem, kár, hogy ez hamar ellaposodott. Hiányzott a karakterábrázolás, ami olyan kivételessé tette a A fellegvár -t. A végén pedig teljesen szétfolyik a cselekmény. Az utolsó fejezetekben megtörik a regény íve, már szó sincs sem a hídról, sem a hídépítőkről, csak a gonosz oszmánoktól szenvedő szegény albán hazát siratjuk. Nem is értem, hogy került ez ide, de nagyon kár érte.

2 hozzászólás
sztimi53>!
Ismail Kadare: A háromlyukú híd

Az albán Kőmives Kelemen legendája elevenedik meg a 14. században játszódó regényben. Az „átkozott Ujan folyón” hidat építenek, azt sugallják isteni sugallatra. És a hídépítés megindul verejtékkel, de amit nappal felépítenek, reggelre „lerombolják”. De a verejték nem elég, a hidat felhúzzák, még ha vérrel kell is megöntözni a köveit, hogy felépülhessen. És megöntözik a követ vérrel, a híd felépül, ám közeleg egy másik vérontás ígérete keletről. Az Oszmán Birodalom vörös félholdas zászlóival balkáni uralomra tör.
Az elbeszélés az "átkozott Ujannal” ellentétben lassú sodrú, rövid, cicoma nélküli, átlengi a mítosz, a népi babona, közelebb hozza Albániát és szimplán szép.

krlany IP>!
Ismail Kadare: A háromlyukú híd

Míg ezt olvastam végig a ballada volt a fejemben. Nemcsak azért mert a könyv egy híd építéséről szól, az azt körüllengő mondákról és mítoszokról, hanem maga a könyv hangulata, atmoszférája is olyan volt, mintha egy ballada zajlana éppen ott az orrom előtt a lapokon.
És ami szörnyű, ez visszatérő ballada a Balkánon. Olvasás közben a Spektrumon látott ismeretterjesztő film jutott eszembe a mostari Öreg hídról: http://www.bosznia.net/index.php… ott éppen horvátok és bosnyákok csaptak egybe a híd felett, az újjáépítése során, és még ma is lappang feszültség. Szörnyűség.

3 hozzászólás
kolika>!
Ismail Kadare: A háromlyukú híd

Nem is tudom, hogy mit vártam, de valami olyasmi történetet, ami megragad, s magával vonszol a könyv utolsó lapjáig. A Kettétört április után vártam volna valami hasonló élményt, de sajnos elmaradt.
A híd építésének történetét olvashatjuk,. Hatalmas vállalkozás, amit tárgyalások, üzletkötések sora előz meg. Az elbeszélő maga is részese, vagyis inkább tolmácsolója a megbeszélésnek, mégis nagyon személytelennek éreztem személyét. De nem csak őt, hanem a település többi lakóját is így látom a könyv által. Amikor megtörténik a befalazás, akkor is csak szemlélői az eseménynek. Az átalakított legendában elhangzó szavakat tényleg komolyan veszik, szükségszerűnek vélik, s nem is lázadnak fel a gyilkosság ellen.
Hiányzott számomra a balladai homály (ha már a nálunk is ismeretes ballada egyik változatát dolgozza fel), a sejtelmesség.
Jobbra számítottam.

metahari P>!
Ismail Kadare: A háromlyukú híd

Az építéshez nem csak kő kell, hanem pénz, verejték és – ahogyan ismerjük mi már a regénkből, ugye, Kőműves család? – áldozat. Remek stílusban olvashatunk arról, hogyan is van ez a Balkánon, hogyan tekerik rá a világra a mítosz lepedőjét, hogyan burkolnak be ott mindenkit a szokások és miféle cél az egész híd. Régről jön a történet, azóta hat század is, huss, el… De a Híd, az áll.

4 hozzászólás
Zizzer>!
Ismail Kadare: A háromlyukú híd

Egyszerű, könnyed nyelvezetű, de mégis különleges regény – vagy ahogyan a narrátor definiálja – krónika. Az általunk jól ismert ballada hősének, Kőműves Kelemennének (http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-825.html) az esete jelenik meg ebben a sajátos albán műben. Kadare ismét meggyőzött, hogy érdemes tőle még olvasnom.

8 hozzászólás
zsuzsasz>!
Ismail Kadare: A háromlyukú híd

Kadarétól ez a harmadik könyv, amit olvasok. A Kettétört április, az első, még újszerű, érdekesnek mondható, megragadott azzal a homályos, veszélyes, fojtogató hangulatával, az ismeretlen albán világgal. Az Álmok Palotája már eléggé semmilyen, Szép új világ-utánérzés. És most a Háromlyukú híd…
Olvasása közben folyton a Híd a Drinán merült fel bennem. A történet szerintem teljes mértékben rímel Kadare regényére. Csakhogy ebből nekem hiányzik az emberi helyzetekbe való belátás mélysége, ami Andrić könyvéből olynagyon sugárzik. Valahogy mindig a felületen marad meg, és nem sikerül elérnie, hogy valóban átérezzem a történetet.
Még azon morfondírozok, hogy a belátás mélységének hiánya és maga a stílus folyományaként ez egy gyengécske magasirodalmi mű, vagy inkább egy jobb ponyva. Még nem jöttem rá.
Tessék elolvasni a Híd a Drinánt, és megérted, miről magyarázok!

2 hozzászólás
imrekati>!
Ismail Kadare: A háromlyukú híd

Ismail Kadare annyira nacionalista, hogy a gyomrom reszket tőle. Nem tőle személy szerint, hanem ettől a nacionalista izétől,ami árad a könyvből. Ugyanez az izé nacionalizmus van itt is. a mindennapjainkban. A nyelv és kultúra mesterséges féltése. A könyvnek van kb. 4 olvasata, és sajnos a negyedik nekem pont erről szól .A mai Európáról. Mivel 1978-ban fejezte be a regényt, majd a 90-es években kitört a háború a Balkánon, ahol hasonló alapokra helyezték a gyűlöletet és kivégzéseket, mint a II. Világháborúban, és mivel a probléma csak a szőnyeg alá söpört, és Magyarországon is megy ez a mindennapos zsidózás és cigányozás, ezért félelmetesnek tartom. Nem tudom, hogy ez most az ő szemlélete, vagy az európai problémák ilyen módon történő gyomorszájon vágása. Engem eltalált. Bár szerintem én nem számítok. Mindenkit máshol talál el. Van akit sehol. Vagy nincs semmi, ami eltalálja. Most muszáj elolvasnom a többi könyvét is, mert irtóan felcsigázott. A stílusa néhol nem tökéletes, de ez betudható a fordítás fordítása miatt. Ezért kell olvasnom legalább még egy Ismail Kadare regényt. Vagy kettőt? Hármat? Meglátjuk!

8 hozzászólás
mohapapa I>!
Ismail Kadare: A háromlyukú híd

Szikár, tömör, velős.Mégis hiányérztem maradt nagyon. S paradox módon azért, mert hosszabb, mint kellene. Az utolsó négy-öt fejezetecske a törökök közeledéséről nekem már a levegőben lógott.

Nem a szerző tehet róla, de csalódás volt, hogy a Kőműves Kelemen-történet nem ízig-vérig magyar. Már csak egy kiút van, itt, a Balkán közelében terjednek a legendák is, és Déva várából jutott el a sztori az átkozott Ujan partjára.
Viszont a Sarkadi-féle feldolgozás, majd Szörényiék rockballadája nekem sokkal nagyobbat ütött.
Illetve azok ütöttek.


Népszerű idézetek

imrekati>!

Miközben szinte félálomban így csevegtünk, hirtelen őrült vágy fogott el, hogy megragadjam az építésvezető köpenyének gallérját, odaszorítsam őt a híd pilléréhez, és beleordítsam a képébe: ez az új rend, amelyről beszéltél nekem, ez a ti új világotok, melyet a bankok és a kamatok uralnak, ez a nagyszerű, új rend, aminek állítólag egy évezreddel kellene előrevinnie a világot, vérben fürödve születik meg!

169. oldal (Ulpius, 2001)

krlany IP>!

Azóta, hogy szomszédosak lettünk az ottomán birodalommal, nem tudtam úgy nézni a holdra, mint azelőtt, főleg amikor csak egy félhold ragyogott az éjszakai égen.
Egyetlen eddig létezett nagy birodalomnak sem volt ilyen ügyesen megválasztott, ilyen hatásos jelképe. Amikor Bizánc a magáénak a sast választotta, nyilvánvaló volt, hogy az előkelőbb, mint Róma farkasa. Ám íme itt egy új birodalom, amelynek jelképe sokkal magasabbra emelkedik az égen, mint bármely szárnyas teremtmény. És még csak rajzolni vagy festeni sem kell, mint a keresztet. És lobogókra varrott mását sem kell kitűzni a fellegvárak tornyaira, hiszen magától felszáll az ég magasába, és az emberi nem minden tagja látni kénytelen, és nincs semmi, ami eltakarhatná. Üzenete a lehető legvilágosabb: az ottománok nemcsak ezt vagy azt az államot akarják meghódítani, hanem az egész világot.

215-216. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bizánc · Hold · jelkép · Róma
imrekati>!

Mindenfelől nyugtalanító hírek érkeztek hozzánk. Az öreg Balsha teljesen elvesztette a látását. Örök éjszaka borult a szemére, még mielőtt a lelkét elnyelte volna a sötétség.

217. oldal (Ulpius, 2001)

sztimi53>!

– A vendége vagyok. A szlávok a vendéget gostnak mondják, és ezt a szót az angol nyelvből kölcsönözték, ahol is a ghost, mint tudja, szellemet, fantomot jelent. Egyszerre vagyok tehát vendég és fantom, egy árnyék, egy szellem – mondta még mindig mosolyogva – és mint minden szellemnek, nekem is szükségem van friss húsra! Haha!

90. oldal, Ulpius, 2001.

sztimi53>!

Pedig egy olyan híd, mint ez itt, ezerszer hasznosabb, mint amazok, még ha vérrel kell is megöntözni a köveit, hogy felépülhessen.

134. oldal, Ulpius, 2001.

krlany IP>!

A többi balkáni fejedelemhez és a bizánci császárhoz hasonlóan az albán hercegek is már évek óta rendszeresen zsoldjukba fogadtak török katonai egységeket, hogy segítségükkel győzzék le vetélytársaikat. A törökök tulajdonképpen így kerültek először a Balkánra. Ahogy elnéztem őket, amint a fáradt katonák nyomorúságos menete elvonult előttem az úton, könnyű borzongás futott végig a gerincemen. Elmennek – gondoltam –, de egy darabot elvisznek belőlünk. Mohó, sóvárgó pillantásokkal nézték a körülöttük elterülő tájat, s azonnal eszembe jutottak apám szavai, aki egyszer azt mondta nekem, hogy minden megszállás a megszemléléssel kezdődik.

63-64. oldal

krlany IP>!

Azon a napon, de még a következőn is állandóan ez a látomás kísértett. Ha ránéztem egy falra, rögtön látni véltem a befalazott nyitott szemét. Már maguk a falak is megrémítettek, és igyekeztem – természetesen hiába – egyáltalán nem rájuk nézni. Csak akkor értettem meg, milyen nagy szerepet játszanak életünkben a falak. Ugyanúgy nem szabadulhatunk tőlük, mint ahogy a saját lelkiismeretünktől sem.

156. oldal

GTM P>!

Még mielőtt végrehajtották volna e bűnös merényletet, elültették az emberek fejében a híd lerombolásának gondolatát. Lefizetett énekmondók segítségével elterjesztették azt a mesét, hogy a vízi tündérek nem fogják eltűrni, hogy hidat verjenek a folyó felett, tehát mielőbb le kell azt rombolni.

104. oldal

imrekati>!

Senki nem merte felemelni a tekintetét. Már láttunk ázsiai ruháikat, hallottuk zenéjüket, s most láthattuk a vérüket is, az egyetlen olyan dolgot, ami hasonlít a miénkhez

233. oldal (Ulpius, 2001)

sztimi53>!

Mi már az idők kezdete óta itt élünk. A szlávok, akik mostanában annyit nyüzsögnek, mint minden újonnan jött nép, csak három-négy évszázada érkeztek meg ide a keleti sztyeppékről.
Éreztem, hogy mindezt bizonyítékokkal is alá kell támasztanom, ezért az albán nyelvről kezdtem el neki beszélni, arról, hogy az legalábbis ugyanolyan régi, mint a görögöké, vagy talán régebbi, hiszen tudós papjaink szerint a görögben számos, az albán nyelvből kölcsönzött szó található.
– És nem is akármilyen szavak ezek – tettem hozzá –, hanem istenek és hősök nevei.
Brockhart szeme felcsillant. Zeusz, Démétér, Thetisz, Odüsszeusz és Khaosz nevét hoztam fel példaként, melyek az albán ze (hang), dhé (föld), det (tenger), udhe (út), és kaes (evő, faló) szavakból származnak, s láttam, hogy a vendégem kezéből kiesik a kanál.

94. oldal, Ulpius, 2001.

Kapcsolódó szócikkek: szláv
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa
Bíró Szabolcs: Non nobis Domine
Csikász Lajos: Haragvó liliomok
Rebecca Gablé: Fortuna mosolya
Maurice Druon: Az elátkozott királyok IV-VI.
Margaret Mazzantini: Újjászületés
Nemere István: Leszek, mint űzött vad
Mika Waltari: Mikael Hakim I-II.
Nermin Bezmen: Kurt Szejt és Sura