Mit ​kezdjünk egy kamasszal? 4 csillagozás

Átvészelhetjük lelki sebek nélkül az ajtócsapkodás időszakát, a 12-17 éves kort
Isabelle Filliozat: Mit kezdjünk egy kamasszal?

„Tizenegy ​éves korban már látszanak az előjelei, és tizenhárom éves korban már semmi kétségünk nincs: gyermekünk igazi kamasz lett. Felkészültünk rá, hogy csapkodni fogja az ajtót, hogy majd bömbölteti a kedvenc zenéjét, vagy hogy az éjszaka közepén kell majd hazahoznunk valamilyen buliból vagy koncertről… De a valóság néha minden képzeletünket felülmúlja… Korábban a gyermekünk gyerek volt – a kamaszkor után pedig fiatal felnőtt válik belőle. És közben? Hát, ez bonyolult!”

Isabelle Filliozat francia pszichoterapeuta, több gyerekneveléssel foglalkozó kézikönyv szerzője, ezúttal a kamaszokat nevelő szülők segítségére siet. Közvetlen stílusban megírt művében, humoros illusztrációkkal kísérve bemutatja a kamaszkor tipikus élethelyzeteit, valamint azt, hogyan reagálnak ezekre a szülők, és mit gondolnak valójában a kamaszok a szülői reakciókról. A rossz berögződések helyett pozitív és empatikus viselkedésformákat javasol, továbbá az agykutatás eredményeire és tudományos… (tovább)

>!
Ursus Libris, Budapest, 2018
248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155786112

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

anubys P>!
Isabelle Filliozat: Mit kezdjünk egy kamasszal?

Isabelle Filliozat: Mit kezdjünk egy kamasszal? Átvészelhetjük lelki sebek nélkül az ajtócsapkodás időszakát, a 12-17 éves kort

Bár nincsen gyerekem, így ilyen módon nem érint a téma, mégis érdekesnek találtam. Eléggé bevállalós is, a kényes témákat sem kerüli el. Mindenesetre nem árt észben tartani, hogy azért a benne lévő tanácsok megfogadása és alkalmazása nem olyan egyszerű, mint ahogyan le van írva, de tetszett, hogy a fejlődés neurológiai hátterét is végigveszi.

repasyanita>!
Isabelle Filliozat: Mit kezdjünk egy kamasszal?

Isabelle Filliozat: Mit kezdjünk egy kamasszal? Átvészelhetjük lelki sebek nélkül az ajtócsapkodás időszakát, a 12-17 éves kort

EgY könyv, ami a segítség mellett pontos magyarázatot ad a kamasz problémákra, eszköz a szülők, nevelők kezébe. Hála érte.

Szabó_Elvira I>!
Isabelle Filliozat: Mit kezdjünk egy kamasszal?

Isabelle Filliozat: Mit kezdjünk egy kamasszal? Átvészelhetjük lelki sebek nélkül az ajtócsapkodás időszakát, a 12-17 éves kort

Az a jó ebben a könyvben, hogy nem túl pszichologizáló. Kellő mennyiségű információt ad arról, mi zajlik a kamaszok agyában (és ezzel meg is magyarázza időnként érthetetlennek tűnő viselkedésüket), de ez nincs túl bő lére eresztve. A szerző célja érezhetően az, hogy gyakorlati segítséget nyújtson, és figyelembe veszi, hogy a kamaszok szüleinek valószínűleg nincs túl sok idejük olvasni: egy-egy probléma és a hozzájuk tartozó tanács kifejtése belefér néhány bekezdésbe. Minden fejezet egy-egy tipikus élethelyzetről szól, amibe a kamaszokkal jó eséllyel belecsöppen az ember. A fejezetcímek önmagukban is elárulják, melyik problémát vesézi ki az adott rész, így ha a felnőtt zűrös helyzetbe kerül egy kamasszal, a tartalomjegyzékből kikeresheti az adott nehézséget, és könnyen kaphat hozzá egy kis reflexiót.
Persze minden kamasz, minden szülő-gyerek kapcsolat és minden család egyedi, ráadásul nem minden megközelítés, nem minden megoldás jön be mindenkinél. A könyvre inspirációs forrásként is lehet tekinteni, hogy a szülők a szerző által képviselt szemlélettel próbálják kidolgozni a családjukhoz illeszkedő jó megoldásokat – büntetés, tekintélypozíció helyett az adott életkorhoz illeszkedő közös szabályok és felelősségek kialakításával.


Hasonló könyvek címkék alapján

Bácskai Júlia – Fischer Eszter – Mohás Lívia – Vekerdy Tamás: Elszakadás a szülői háztól
Suzanne Vallières: Pszichotrükkök 9-12 éves korig
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei
Laura Markham: Békés szülő, boldog gyermek
Vekerdy Tamás: Jól szeretni
Budai Lotti – Zubor Rozi: Micsoda anyák voltak
Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés
L. Stipkovits Erika: Szeretettel sebezve
David Owen: Papa Bank – A legjobb módszer, hogy gyermekeinket megtanítsuk a pénzzel bánni
L. Stipkovits Erika: Ölelni és ölre menni