Nem is tudom, hogy hol kezdhetném, mert jelenleg elég sok minden kavarok a fejemben hála ennek a könyvnek. Egyszerre érzem azt, hogy ez egy fantasztikus könyv, ugyanakkor azt is érzem, hogy mégse teljesen az, legalábbis számomra nem volt az. De talán egyszerűbb lenne ott kezdeni, hogy nagyon nem erre számítottam. Én egy sokkal pörgősebb, kalandosabb történetre számítottam, viszont ezzel szemben inkább egy lassabb lefolyású történetet olvashattam.
„De mégsem élhetjük úgy az életünket, ahogy mások szeretnék.”
Amikor ez a mondat szembe jött a könyvben, akkor olyan érzés fogott el, hogy ezzel tökéletesen lehetne jellemezni ezt a könyvet és akár az életünket is. A könyv is ezt az utat járja végig, amivel mi olvasók is sokszor szembesülünk. Vajon meddig tehetünk úgy, mintha minden tökéletes lenne és boldogok lennénk, miközben valójában a saját boldogságunkról elfeledkezünk, mert másokét sokkal előrébb tartjuk. Esélyesen sokan időről időre, ki hosszabb, ki kevesebb időre, de ugyanabba a csapdába esik, mint Alice esett a balesetét követően. Gyönyörűen végigkövethetjük azt, ahogyan újra elkezd kibontakozni, szirmokat bontani, miután annyi éven át képes volt még önmagának is hazudni, hogy ő boldog, pedig valójában csak arra törekedett, hogy másokat boldoggá tegyen. Ez által pedig ez a könyv kicsit inkább egy önismereti utazássá válik, aminek köszönhetően egészen különleges lesz a hangulata és az atmoszférája is a könyvnek. Ezek miatt úgy érzem, hogy ez nem csak a főszereplőre igaz, hanem az olvasóra is, hogy részben mi is egy önismereti utazásra indulunk, ha jártunk már hasonló cipőben, vagy éppen jelenleg is hasonló helyzetben vagyunk, mint Alice. Ez a történetet gyönyörűen mutatja be, hogy fontos szeretnünk önmagunkat, az életünket és nem hagyhatjuk azt, hogy mindig aszerint cselekedjünk, vagy éppen olyan érzést mutassunk csak ki, ami mások elvárásnak megfelel, mert ha nem ápoljuk a lelkünket, akkor szép lassan üressé és megkopottá válunk, mint egy elhagyatott ház. És ehhez olykor egy tragédia, egy baleset, vagy egyetlen találkozás is elegendő, hogy ráébredjünk arra, hogy csak saját magunk árnyékai vagyunk.
Alice és Max külön-külön is nagyon szerethető karakterek, de együtt még inkább azok. Tökéletesen kiegészítik egymást, mert nem csak mind a kettőnek az életében volt egy „baleset”, ami törést hozott az életükbe, hanem mind a kettő kicsit elveszett lélek, akik egymásban viszont megtalálják azt, ami eddig hiányzott az életükből. A bennük lakozó elveszettség, szeretet, megértés és kalandvágy könnyedén hozza őket közelebb egymáshoz. Érdekes volt látni mindazt, hogy mennyi minden lappangott a felszín alatt, milyen érzések és gondolatok kerítették olykor őket hatalmukba, mert ez a könyv bővelkedik mind a kettőben. Kicsit olyan érzésem is volt, hogy nagyobb hangsúlyt kapnak a felszín alatti dolgok, mint a látható tettek, rezdülések és társaik. Max versei nagyon tetszettek, mindegyiknek van mély mondanivalója és képes velük az ember szívéig hatolni. Emiatt pedig mindig egyre jobban vártam az ő részeit.
Ami a helyszínt illeti, vagyis Srí Lanka vidékét, nos, miután becsuktam a könyvemet olyan érzés fogott el, hogy hol a hátizsákom, én is be akarom járni ezt a csodálatos vidéket. Meg akarom tapasztalni azt, hogy milyen, amikor az emberek folyamat mosolyognak és kedvesek, illetve azt is, hogy milyen lehet tuk tuk járművel utazni. Gyönyörűen mutatja be a vidéket, sokszor úgy éreztem, hogy velük együtt én is ott vagyok. Érzem a szellőt, az illatokat, vagy éppen látom a napfelkeltét. Egyszerűen varázslatos helynek tűnik és az írónőnek köszönhetően egyszer szeretnék én is eljutni oda, mindazt megtapasztalni, amiben a könyvszereplőinek volt része.
Viszont ahogyan az elején is említettem mindennek ellenére se érzem azt, hogy teljesen fantasztikus lenne ez a könyv. Sajnos nekem voltak olyan momentumai a történetnek, amivel még akkor se voltam kibékülve, amikor a végére értem. Nem teljesen tudtam megérteni a három leányzó barátságát, legfőképpen amiatt nem, hogy egyik barátnő se látta azt, hogy Alice nem boldog. Úgy érzem, ha valakik ennyi ideje barátok, akkor azért a bizonytalanságból, rezdülésekből és reakciókból illett volna nekik is kicsit olvasni. Illetve Maur viselkedése számomra sokszor hihetetlen volt és képtelen voltam megérteni, hogy tényleg nem veszi észre magát és azt, hogy nem akar tőle semmit se a férfi? Vagy számomra az is kicsit fura volt, hogy mindenki ennyire vak Alice körül, a szülei, a testvérei és még Rich is. Hogy nem vette észre a férfi, hogy szinte megfojtja Alice-t és megfosztja attól, aki ő valójában? Ezek kicsit elvettek az élményből, mert fura volt, hogy a közelebbi kapcsolatokból senki, de egy idegen könnyedén átlátott a látszaton…
Összességében nagyon is jó könyv, ha egy lassabban kibontakozó önismereti utazásra vágysz egy gyönyörű helyen romantikával megfűszerezve, akkor ez a te könyved lesz. S ami számomra még pozitívum volt az az, hogy nem volt tele erotikával, igazából nincs is benne, de szerintem nem is hiányzik belőle.