Maya ​naplója 35 csillagozás

Isabel Allende: Maya naplója

Maya ​Vidal tizenkilenc éves lány, nem válogatós, de alkalom híján nincs szerelme. Egyesült Államok-beli útlevele van, de jelenleg menekült a világ déli csücskében lévő szigeten, valahol Chile közelében. Azért kapta a Maya nevet, mert Nini, a nagyanyja rajong Indiáért, és a szüleinek nem jutott eszükbe más név, pedig kilenc hónapjuk volt arra, hogy kitaláljanak valamit. Hindiül a maya szó varázslatot, álmot jelent, de semmi köze a lány egyéniségéhez, mert ahová ő lép, ott fű nem nő. Nem örökölte chilei nagymamája egzotikus vonásait, kreol bőrét, se apja kevély, torreádori délcegségét. A mamájára hasonlít, a dán légikísérőre, akibe pilóta apja beleszeretett a felhők fölött. És most egy eldugott szigeten kénytelen megbirkózni lehetetlen múltjával, a jövő pedig maga a bizonytalanság. Csak imádott Ninije van segítségére meg a napló, amelybe az egész élet belefér.

Isabel Allende chilei író, a kortárs világirodalom egyik legismertebb, spanyol nyelven alkotó szerzője, a mágikus… (tovább)

Eredeti mű: Isabel Allende: El cuaderno de Maya

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Geopen, Budapest, 2016
406 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155331534 · Fordította: Dornbach Mária

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

fogorvos


Kedvencelte 7

Most olvassa 5

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 46


Kiemelt értékelések

>!
szadrienn P
Isabel Allende: Maya naplója

Tél derekán, egy szeles, esős napon a tizenkilenc éves Maya Vidal maga mögött hagyja a San Francisco-i öböl szertefoszló színeit, és bár az FBI, az Interpol és egy Las Vegas-i bűnbanda jár a nyomában, újra feltámad benne a remény, amikor megpillantja az Andok barna hegyvonulatait. És Chile valóban gyógyulást és menedéket ad. A sötét múltjával küszködő lányt már várják Chiloén, az Isten háta mögötti szigetvilág egyik kis falujában, ahol megállt az idő, és bágyadt, álmos lassúsággal csordogál az élet. Bár a civilizáció és a turizmus áldásai itt sem kerülhetők el, a lakosság nagy része továbbra is bátran támaszkodik a babonára és a mágiára.
A távoli, egzotikus világról szóló bűvös fejezeteket durva kontrasztként szakítják meg Maya visszaemlékezései a kábítószer-, alkohol-, és gyógyszerfüggő fiatalok önpusztító pokoljárásáról. A szer fogságában vergődve a szabad akarat utolsó morzsái is eltűnnek, és egyre rettenetesebb az ár, amit a pár percnyi enyhülésért cserébe fizetni kell.
A két történetszál zseniálisan kapcsolódik össze, és persze egyik sem pusztán fehér vagy fekete. Maya gyermekkorát a szinte mitikus tulajdonságokkal felruházott, csodálatos nagyszülők vigyázzák, és az idillinek hitt Chile elzárt településein ott lappang a vérfertőzés és a családon belüli erőszak, végül pedig felszakadnak a diktatúra okozta gyógyíthatatlan sebek. Megrázó, sokkoló, felkavaró regény, amely a mélységes szakadékok és nehéz emberi sorsok között mesteri tudással egyensúlyoz.

2 hozzászólás
>!
Zsófi_és_Bea P
Isabel Allende: Maya naplója

Ó, drága Isabel Allende, te voltál az, aki megismertettél a műfajjal, s a nagyszerű Kísértetházzal bevezettél a mágikus realizmus rejtelmeibe, ezért mindig nagyon hálás leszek neked.

Allendétől már nagyon sokféle könyvet olvastam, ám olyat még egyet sem, ami a napjainkban játszódik, pontosan ezért nagy várakozással néztem a könyv elébe.

A történet szívhez szóló és egyszerűen imádnivaló. Isabel Allende ugyanolyan jól tud írni a jelenről és egy tizenéves lányról, mint a 19. századi cukornádültetvényekről. Csodálatosan mesél, nevettett és ríkat meg minket Maya történetének megismerése közben.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2018/07/ava-es-maya-avagy…

>!
Amadea
Isabel Allende: Maya naplója

A nagy sietségben, hogy minél hamarabb írjak a VCs-s könyvekről, szegény Maya teljesen háttérbe szorult, pedig ő volt eddigi életem legjobb Allende-élménye – igen, egy zűrös tinilány beelőzött egy régi házas, mágikus realista családregényt Amadeánál, ti is érzitek, hogy közel az apokalipszis? Bevallom, a csodás borítónak és a 30%-os kedvezménynek nagyobb szerepe volt a vásárlásban, mint annak a ténynek, hogy van új Allende; az istenért, két olvasatlanom van tőle itthon, minek nekem egy harmadik?
Mert szép a borítója és nagyobbacska kedvezmény volt rá, naná, hogy ennyi elég egy lelkes fogyasztónak a vásárláshoz.

Maya története tényleg egy napló; bár a szöveg nem tagolódik napi beosztású fejezetekre, a laza, bensőséges, kicsit kapkodó hangneme és a szégyellt cselekedetek, titkok garmadája elhiteti velünk, hogy valóban egy fiatal lány gondolatait olvashatjuk. Allende hihetetlenül ügyesen formálta meg a színes hajú tinédzser lányt, aki pár év alatt több élettapasztalatot halmozott fel, mint Kurt Cobain és Toulouse-Lautrec együttvéve – ennek köszönhetően kap Maya hangja néha egy éltes színezetet, mintha egy kalóz nagymamit hallgatnánk, alapvetően mégis fájóan bizakodó-csodálkozó marad. Nem érdemelte meg, hogy ennyire kicifrázza az élet és elvegye tőle a fiatalság üde örömét – de fiatal volt, és készen állt arra, hogy tönkretegye magát.
Nem aprózta el.
A történet két szálon fut; Maya 2.0-val kezdődik, akit a nagymamája szigorúan titkosan útnak indít Chile egy isten háta mögötti szigetére, mert madárcsontú unokáját körözi az Interpol, a rendőrség és ilyen-olyan maffiák. What?, kérdeztem Allendétől, ez meg mi? Nem kellett sokáig töprengenem, Maya 2.0 szavai nyomán megelevenedett az 1.0-ás Maya a múltból és vele együtt egy kaleidoszkópszerűen színes, az éles ellentétekben tobzódó mindentbele-történet. Megismerjük Maya és a nagyszülei csodálatos, idilli világát, ami olyan érzékletes, mintha valódi emberekről olvasnánk. Aztán egy tragédia miatt minden összeomlik, és kis hősnőnk elkezd lépegetni a pokolba vezető lépcsőn; lógás a suliból, drogfüggőség, hazudozás, lopás, szökés, prostitúció, hajléktalanság. Maya Vidal mélyre süllyed. Aztán annál is mélyebbre, mintha az lenne a cél, hogy minél hosszabb és fájdalmasabb legyen a haláltusája. Megkérdezhetnénk, hogy miért, hiszen más is elveszítette a szeretteit, mégse vergődünk mindannyian az utcán egy törött üveggel a kezünkben, de egyrészt nem tudom elítélni ezt a lányt, mert a veszteség kitép a testedből és úgy megpörget a tengelyed körül, hogy rá sem ismersz magadra. Talán utána akarunk menni annak, akit elvesztettünk. Másrészt el akartam hinni a mesét, egyszeri olvasóvá válni, ill. nem akartam, ment az erőlködés nélkül, mert Allende jó mesélő. Nem egy hűdeagyas szövegeket összefabrikáló, bonyolult szerző, de nagyon tud mesélni, és nekem ennyi bőven elég volt.
Azért az „old” Maya is tartogat meglepetéseket, pontosabban a száműzetés helyszíne, Chiloé, ahol mintha megállt volna az idő, ahol júniusban kezdődik a tél és ahol a szigetlakók sajátos értékrenddel bírnak, igazi „allendés” játéktér; babonák, hiedelmek, mindent átszövő és mindenkit dróton rángató titkok. Fákin, a kutya (lehet tippelni a neve eredetére), a macska Irodalmár, aki tud olvasni, denevérek. Imádtam Chiloéról olvasni – közben türelmetlenül vártam, hogy Maya visszakalandozzon a múltba –, szinte éreztem Maya gyógyulását, szerintem ezt a szigetet ki kellene nevezni szabadtéri rehabilitációs klinikává. Persze kapunk egy adagot a chilei terror időszakáról – ez olyan jellegzetesség Allendénél, mint Jodi Picoult-nál a bírósági tárgyalás –, de szépen belesimul a történetbe, nem éreztem azt, hogy a könyv szinte műfajt vált a hangsúlyeltolódás miatt, mint a Kísértetház esetében.

Tudom, hogy a regénynek vannak hibái – legalábbis a pár értékelést elnézve a többiek nem osztják az én elnéző rajongásomat –, de nekem tökéletes volt, pályázik „Az év meglepetése”-címre.

Nos, ennyit bírtam magamból kirángatni, osszátok be.

4 hozzászólás
>!
Annamarie P
Isabel Allende: Maya naplója

1973-ban, Chilében Augusto Pinochet tábornok vezetésével, katonai puccsal átvették az ország irányítását, és a korábbi elnököt Salvador Allendet megölték. Ezrek kényszerültek emigrációba és sokat végezték a kínzások áldozataként. A Vidal család Kanadában lel menedékre, illetve csak Nini és fia, Andrés. Az apjukról semmi hír. Nini taxisofőrként dolgozik,amikor egy nap kocsijába beül egy asztronómus professzor, aki egy torontói konferenciára érkezett. Ő Pipo, akivel újra életre kel az asszony.
Csodálatos életet kezdenek Kaliforniában, egy tarka barka házban, bohókás szellemben. Andrés lánya az a Maya, akinek naplója tulajdonképpen ez a könyv.
Mayát a nagyszülei nevelik fel, Nini és Pipo. De a lány Pipo halála után borzalmas kalamajkába keveredik. Nincs más lehetőség a poklot megjárt Maya számára, mint eltüntetni még létezésének nyomát is. Ezért Chilében, Chiloé vidékén rejtik el az öreg Manuel házában. Maya segít Manuelnek a chiloé mítoszról szóló könyvének megírásában. A lány lassan beilleszkedik az új környezetébe, a lelassult életforma új értékeire figyel fel. Amikor már úgy érezhetné, hogy élete rendbe jött, felbukkan valaki a múltból.
Isabel Allende fokozatosan bontja ki történetét. Egyszerre élünk a múltban és a jelenben, a mennyben és a pokolban. Tökéletesen megkomponált remekművel találkoztam. Mindegyik szál nagyon érdekesre sikeredett, a figyelmet egy pillanatra sem engedi lankadni. Hol Maya horrorisztikus menekülésében merülünk el, hol a diktatúra borzalmainak nyűgében vergődünk, hol meg a békés chilei falu paradicsomi szépsége terül elénk.
Meg lehetett volna írni ezt a könyvet sokkal feszesebbre is, de nem biztos, hogy én például kibírtam volna. Sokkal jobb volt így olvasni Maya naplóját spoiler De senki ne gondolja, hogy azért, mert Isabel Allende beavatott minket ebbe a titokba, nem tartogat számunkra meglepetést az utolsó betűkig.

7 hozzászólás
>!
Futóhomok P
Isabel Allende: Maya naplója

A Kísértetház meghatározó élmény volt, a Távoli sziget csalódás, ez meg a kettő között valahol. Maya naplójában annyi a történet, hogy a végén lehet, tényleg nem tudnék megoldani egy a regénnyel kapcsolatos egyszerű szövegértési tesztet. Pl. Miért is kezdett el drogozni Maya? Passz, mert elkalandozott valamelyik sztoriszálnál a figyelmem. De mindegy is, mert sajnos Maya inkább tűnik egy mindent kibíró csodalénynek, akit a szenvedélyes feminista Allende függővé tesz; spoiler minket meg direktbe felkér, hogy Maya stációi mögött lássuk meg a társadalmi problémákat, személyeket, főleg a kiszolgáltatott nőket fedezzük fel. Közben néha megszóratunk a mágikus realizmus fűszerével, hogy túléljük ezt a tömény gyorstalpalót. Ami miatt mégis a szépirodalom felé húz a könyv, az a néhány, jól elkülöníthető szereplő – Maya nagyszüleire gondolok leginkább –, akiken keresztül a teremtő szerzői képzelet egész természetességgel nyilvánul meg.

>!
Véda MP
Isabel Allende: Maya naplója

Akiknek volt már szerencséjük Allendéhez, azt mondják az utóbbi időben megjelent könyvei közül nem olvastak tőle igazán jót. Bár a Maya naplója annyiban különbözik ezektől, hogy egy teljesen más korban játszódik, mégis úgy tűnik, mintha az ember visszatérhetne a régiekhez, a jó öreg Allendéhez, aki annyira kiváló mesemondásban, mint ebben a regényben. Is.
http://hangulatokk.blogspot.hu/2017/08/isabel-allende-m…

>!
kratas P
Isabel Allende: Maya naplója

Ez a könyv is tele van varázslattal, mint a szerző összes könyve.
Annak ellenére, hogy a főszereplő abszolút nem az én 'zsánerem' spoiler, nagyon jó volt olvasni a fejlődését. Ahogy szépen minden összeáll a végére, ahogy felfedezi magát, az igaz szerelmet – vagy legalábbis azt, amit ő annak gondol –, az őt körülvevő család szeretetét és a kis bűntény rafinált megoldását :)
Tetszett. Nem szeretem az ilyen főhősöket, de olyan csodálatosan van megírva a történet, hogy szemet hunyok Maya gyengeségei felett.
És Pipo. Ó, bár lenne nekem is egy Pipom. Bármilyen formában, akár partnerként, akár nagyszülőként spoiler. De rajongtam végig Niniért is, szántam Manuelt, de nagyon örültem, amikor végre meg tudott szabadulni a démonaitól.
Szóval ez egy mágikus mese volt, el fogom még legalább egyszer olvasni.

>!
doricehoney
Isabel Allende: Maya naplója

Számomra ezzel a könyvvel bizonyosodott be, hogy Isabel Allende hatalmas kaliberű mesélő, kedvenc íróim közt a helye. Írt ugyanis egy zseniális, letehetetlen történetet egy olyan témában, ami engem alapvetően taszít. Nem igazán kedvelem a drogfüggőkről szóló sztorikat…

Amikor a fülszöveget először elolvastam, fel is keltette az érdeklődésem, meg nem is, de a Kísértetház után úgy voltam vele, hogy teszek vele egy próbát, mert ennyire jól megírt mágikus realista könyvet már rég nem olvastam. Aztán tologattam az olvasást egészen addig, amíg elkezdtem nézni a Narcos című sorozat 3. évadát, amitől az előző évadokhoz hasonlóan ismét elfogott egy erős késztetés, hogy nekem most latin-amerikai könyvet kell olvasnom, méghozzá azonnal. Ráadásul a Maya naplója amiatt is adta magát, mert pont a Narcos ellenpólusa: nem a drogbárók fényűző és elvetemült életéről, valamint a drogkereskedelemről, hanem (legalábbis részben) magáról a fogyasztó teljes leépüléséről szól. Így hát nem is gondolkodtam tovább, csak ugrottam egy fejest ebbe a könyvbe. És az lett a vége, hogy számomra ez az év eddigi legjobb olvasmányélménye. (Na jó, a Sántárámmal vetekszik.:)

Mert ez a könyv mindennel rendelkezik, amit én egy jó könyvtől elvárok: gyönyörű nyelvezet, csavaros, átgondolt történet, egytől-egyik részletesen kidolgozott, érdekes, tökéletlen, de fejlődni képes karakterek, idealizmus és realizmus spoiler, erős, ránk fröccsenő érzelmek, de úgy leírva, amit képtelenség nem átérezni, emellett pár csepp ütősen adagolt irónia és humor ("-… közöltem vele, hogy nem ihatok, mert alkoholista vagyok. – Ó, de kár, kis gringó! Ez rosszabb, mint ha valaki vegetáriánus…"), lényegében az egész könyv maga a nagybetűs ÉLET. Nem fog ám mindenkinek tetszeni ez a stílus, mert igencsak keménykezű, nem lacafacázik és senkivel sem finomkodik (se a szereplőivel, sem pedig olvasójával), de én akkor is imádtam. Az életben is mindig a legnehezebb szembenézni a fájdalmat, félelmet keltő helyzetekkel, nem igaz? De ha valaki ilyen kifejezően tud erről írni, akkor az nekem a még, még, még kategória.

A függőségekhez való viszonyomról pedig csak annyit, hogy többször is bebizonyosodott már számomra, hogy a drog/alkoholfüggést nem tudom megfelelően a helyén kezelni, és a függőket nem tudom sajnálni sem. Maya története viszont áttörte ezt a vaskos hozzáállásomat. Mert igen: egy drogos alkoholistának is van szíve, vannak okai, vannak motivációi, még ha úgy is tűnik, hogy valahol félúton, két szippantás/szúrás/pöfékelés között elhagyta ezeket. És Maya szerencsés volt, mert volt ereje maga mögött hagyni ezt az egészet, mert erős, és mert vannak, akik szeretik őt. És talán azért is, mert az imádott nagypapája megtanította a legfontosabbra: „Ígérd meg Maya, hogy mindig úgy fogod magad szeretni, ahogy én szeretlek.” És mert ez a könyv telis-tele van hasonló gondolatokkal anélkül, hogy akármely ponton csöpögni kezdene.

Persze nem zárhatom ki, hogy idén még olvasok ennél is jobb könyvet, de ez most igen csak magasra tette a lécet…

>!
Georginanéven P
Isabel Allende: Maya naplója

Egy lány összetett, érdekes sorsfolyama, családtörténetbe vegyítve; naplóként, de nem naplóformátumban rögzítve.Fordulatos, érdekfeszítő; néhol megmosolyogtató, néhol megható (több helyütt fájdalmasan kendőzetlen).
Értékeltem azt a fajta összenövést a nagypapájával, ahogyan a regény ábrázolja. Hiszem, hogy szeretett hozzátartozóink, a mi itteni nehézségeink során, utat mutathatnak, kapaszkodót, reményt csillanthatnak sötétbe meredő tekintetünk elé.
Választékos szöveget, kerek egész történetet kaptam ismét (sikerült sorozatban ilyeneket kifognom, különböző alkotóktól). Jó volt olvasni. Most utólag, ahogyan ülepszik, és működik bennem a tartalom, úgy érzem: nemcsak a mesejelleg a lényeges itt, hanem a tanítás is.
Rengeteg fiatal út- és önmaga személyiségét keresőnek okulás és elrettentés lehet ez a történet: hogy hogyan ne cselekedjünk, még ha fűt is a lázadás, és a világmegváltás; illetve miért ne higgyünk minden kedvesnek tűnő idegennek.
Mérhetetlenül fontos dolgok ezek.

>!
Dominik_Blasir
Isabel Allende: Maya naplója

Olyan ez a regény, mint amilyennek Chiloé népét képzelem: lassan haladunk előre, ki-kitérünk a fő irányból, hosszan mesélnek nekünk, néha visszatérünk korábbi témákhoz, néha előreugrunk, néha csak elmélkedünk és hallgatunk, mintha nem számítana, hogy vége lesz-e egyáltalán valaha. Néha izgalmak történnek, néha egészen váratlan irányt vesz a történet, de hát ilyet az élet is szokott. Megállíthatatlanul hömpölyög, de élvezet elmerülni benne, s csak hagyni, hogy elborítsanak minket az események, az érzelmek, a gondolatok. A végére talán megszeretjük Mayát, talán nem, de vele együtt olyan élményeket élünk át, amiket még sokáig nem tudunk majd elfelejteni.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-07-07+…


Népszerű idézetek

>!
Annamarie P

Utána az udvariassági szabályoknak megfelelően betegségekről meg a krumpliról beszélgettünk.

318. oldal

>!
szadrienn P

A tél derekán indultam el, egy szeles, esős napon, amikor a San Franciscó-i öböl színei szertefoszlanak, a tájat mintha tollheggyel fehérre, feketére, szürkére rajzolták volna meg.

14. oldal

>!
Annamarie P

(…) a függőség olyan, mint a terhesség, igen vagy nem, köztes kifejezés nincs.

241. oldal

>!
Annamarie P

Az én testem olyan, akár az érett őszibarack, készen áll, hogy megkóstolják, vagy leessen a fáról és a hangyák között szétloccsanjon a földön.

312. oldal

>!
Futóhomok P

Nagymamámat mindig bosszantotta a gyerekmesék szerencsés végkifejlete, mert véleménye szerint az életben nincsenek végkifejletek, csak küszöbök, az ember bukdácsolva tévelyeg ide-oda.

49. oldal

>!
Amadea

Az egyik rajzon, amit az óvodában készítettem, a lap közepére rajzoltam színesben a nagyszüleimet, az egyik szélére pingáltam egy legyet – ez volt a papám repülőgépe –, a másikra pedig a mamám kékvérének jelképeként egy koronát. A kétségek kizárására másnap bevittem a könyvemet, amelyben a hercegnőt hermelinpalástban, egy fehér jegesmedvén lovagolva ábrázolják. Az egész csoport rajtam röhögött. Ezután otthon, a kukoricalepénnyel együtt, a könyvet is bedobtam a 350 fokos sütőbe. Miután elmentek a tűzoltók és oszlani kezdett a füst, nagymamám szokásához híven leüvöltötte a fejemet, hogy »te istenverte kölök!«, Pipo pedig igyekezett védelmébe venni, mielőtt még Nini kitekeri a nyakamat. Hüppögve, szipogva elmondtam a nagyszüleimnek, hogy az óvodában »lapp árvának« csúfolnak. Ekkor a szélsőséges hangulatváltásokra hajlamos nagymamám dinnye nagyságú melléhez szorított, és megnyugtatott, hogy nem vagyok árva, hiszen van papám és vannak nagyszüleim, és aki ezután csúfolni mer, annak a chilei maffiával gyűlik meg a baja. Ez a maffia egyedül őbelőle állt, de Mike O'Kelly és én annyira féltünk tőle, hogy Ninit elneveztük don Corleonénak.

42. oldal

>!
Annamarie P

Azt mondja, ez az ország iktatta be utolsóként a világon a válási törvényt, és a jelenleg érvényben lévő is olyan szövevényes, hogy könnyebb megölni a házastársát, mint elválni tőle…

319. oldal

2 hozzászólás
>!
Annamarie P

Amióta elkezdődött a tanítás, izgalmasabbak lettek a napjaim. Előtte én voltam a kis gringó, most viszont tanítom a gyerekeket, ezért Gringó néni lettem.

148. oldal

>!
Annamarie P

Komoly könyvtáram volt, mert Pipo úgy vélte a kultúra ozmózisszerűen terjed, jobb, minél előbb belekóstolni, kedvenc könyveim azonban a tündérekről szóltak.

41. oldal

>!
Véda MP

Ostobaság csak olyasmiben hinni, amit be tudunk bizonyítani.

77. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Lindsay Jayne Ashford: Rejtély az Orient Expresszen
Adrianna H.: Peggy és a szex
Joel B. Casey: Sylvia regénye II.
Cyntianne Taylor: Sherringthon család
Martina Cole: A család
Andrea Levy: A citromfa gyümölcse
Irvine Welsh: Trainspotting
Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám
Stephen King: A ragyogás
Laurelin Paige: Hudson