Kísértetház 232 csillagozás

Isabel Allende: Kísértetház Isabel Allende: Kísértetház Isabel Allende: Kísértetház Isabel Allende: Kísértetház

Kik ​ezek a szellemek, akik végigkísértik ezt a vaskos történelmi, család- és kalandregényt? A Trueba család több nemzedékének különc nő és férfi tagjai? Vagy a chilei társadalom és történelem nemes és kárhozatos alakjai? És mi ez a kísértetház? A maga erejéből meggazdagodott Esteben Trueba földbirtokos-szenátor vidéki kúriája vagy fővárosi palotája?
Vagy maga Chile, az „Elnök” és a „Költő”, meg a szélhámos politikusok és arisztokraták, vérszomjas katonák és csendőrök, dévaj parasztlegények, prostituáltak, izgága diákok országa, ahol szüntetlenül torzsalkodnak a maradiság áporodott vagy elszánt erői a megújulás álmodozó vagy tettre kész híveivel?:
Az 1942-ben született chilei Isabel Allende szándékosan többértelmű választ ad rá ebben az egész évszázadot átfogó és világszerte nagy sikert arató regényfreskóban, amelyben venezuelai száműzetéséből idézi vissza családja és hazája múltját és közelmúltját, személyes viszontagságait és közösségi megpróbáltatásait. És közben… (tovább)

Eredeti mű: Isabel Allende: La casa de los espíritus

Eredeti megjelenés éve: 1982

Tartalomjegyzék

>!
Geopen, Budapest, 2012
470 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639973329 · Fordította: Egry Katalin
>!
Európa, Budapest, 2005
436 oldal · ISBN: 9630777401 · Fordította: Egry Katalin
>!
Európa, Budapest, 1994
456 oldal · ISBN: 9630756544 · Fordította: Egry Katalin

1 további kiadás


Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Clara del Valle · Blanca · Férula


Kedvencelte 63

Most olvassa 7

Várólistára tette 226

Kívánságlistára tette 105

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Isabel Allende: Kísértetház

Szerettem olvasni. Allende nagyon jól mesél, az ember szinte azonnal, reflexszerűen bevackolja magát színes-szagos-varázslatos világába. Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy világhódító bestsellerré vált. A szerintem inkább nívós szórakoztató irodalmi, mintsem szépirodalmi regény olvasmányosan, a mágikus realizmus nem egy elemét felsorakoztatva fonja össze az erőszak és az ennek való ellenállás társadalmi-politikai és személyes vetületeit, Márquezt idéző történetben rajzolja meg egy család több generációjának krónikáját és az ennek keretet adó, ezt nagy mértékben meghatározó hatalmi harcot, a diktatúra kialakulásának folyamatát.

Allende hangsúlyozottan feminista nézőpontból ábrázolja a patriarchális társadalom erőszakra épülő világát és az ezzel szemben álló baloldali ellenzéket. Míg előbbihez elsősorban az agresszív, konzervatív férfikarakterek, utóbbihoz a regény középpontjában álló, haladó nőalakok kapcsolódnak. A regény legfontosabb alakzata (az ellentét mellett) az ismétlődés – történetek, beszédes nevek által jelzett karakterek révén –, ám a látszat ellenére (l. lezárás) nem ugyanazokat a köröket járjuk az idők végezetéig, hanem elsősorban egy spirituális, szerelmi, politikai, sőt gazdasági téren is észrevehető önállósulás útját, és persze ennek bizonyos szintű elfogadtatásáét. Élet és halál, szabadság és elnyomás kérdése elsősorban ennek az útnak a tükrében rajzolódik ki.

Olvasás közben gyakran az volt az érzésem, hogy Allende mintha Márquezzel, a Száz év magánnyal folytatna párbeszédet – a regény koncepciója mintha több ponton alátámasztaná ezt. Számomra picit feminista „ellenregény” érzetét keltette. De lehet, hogy tévedek.
Míg Márqueznél a férfialakok, itt a nők állnak a történet középpontjában, beszédes, tisztaságra utaló nevük, örökölt tulajdonságaik, az alakjuk köré épített mágikus-spiriuális atmoszféra (szemben a földhözragadt, testiséget előtérbe helyező férfialakokkal), kiszolgáltatottságuk, egyre erőteljesebb ellenzékiségük, életet és családot fenntartó erejük révén kiemelkednek a mellékszereplői státusból. Talán ennek a női „spiritusznak”* tulajdonítható a regény zárlata is, amely sokkal optimistább a Száz év magánynál, magát a magányt is feloldja, elmozdítja a közösség felé (l. Alba történetét). Felcsillantja a párbeszéd, a kiegyezés, az elfogadás és elfogadtatás reményét, még akkor is, ha korántsem láttatja befejezettnek a harcot. A női nézőpontot néha-néha felváltó, első személyű férfiperspektíva – Esteban narratívája – a megértésre való kísérlet, az empátia jeleként is értelmezhető, lehetőséget ad az ellenfélnek arra, hogy elmondhassa saját történetét, megpróbálja megérteni és megértetni önmagát. Egyébként eléggé feltűnő a regényben, hogy az egyértelmű kiszolgáltatottság és erőszak ellenére mennyire toleránsak a nőalakok. Az elbeszélő, bár nem menti fel Estebant és társait bűneik alól, mondhatnám kissé olcsó pszichologizálással, megtalálja tetteik, magatartásmódjuk mozgatórugóit, sőt, a végére már-már megkedvelteti-sajnáltatja velünk az amúgy állatian kegyetlen, önző és barbár Estebant is.
Ami a karakterábrázolást illeti, a női főszereplők és Esteban kivételével eléggé egysíkúak az alakok, vagy jók vagy rosszak (persze aszerint, hogy a bal- vagy jobboldalt erősítik). De valójában nem is beszélhetünk ábrázolásról, Allende általában inkább kijelent dolgokat a szereplőiről, mintsem tettekkel-beszédmóddal jellemezné őket.
A regény tere és ideje sem funkcionál úgy, mint Márqueznél, bár nincs megnevezve egyik sem, egyértelműek az áthallások, akár kulcsregényként is olvashatnánk, és ezáltal elveszíti azt az egyetemes mélységet, amely a Száz év magányt jellemzi. A személyes érintettség pedig óhatatlanul tükrözi az elbeszélő állásfoglalását, nemcsak feminizmusa, hanem baloldalisága és a Pinochet-diktatúrával, vagy a csak Elnökjelöltként emlegetett Allendével kapcsolatos állásfoglalása is nyilvánvaló.
Ez a jobb-bal, rossz-jó polaritás, de a cselekményvezetés több aspektusa is inkább a romantikához, mintsem a realizmushoz közelíti a regényt, az első rész romantikus love story, míg a második, bár témájában sokkal komorabb és komolyabb, inkább egy jól felépített történelemleckére emlékeztetett (bevallom, nem egyszer Ulickaját juttatta eszembe).
A mágikus elemek pedig, bár néhányuk szervesen illeszkedik a regényszövetbe, nem annyira erőteljesek és szuggesztívek, ahogy vártam volna, mennyiségileg is túl kevésnek éreztem őket, de hiányzik az olvasót igazán próbára tevő komplexitás is, ettől függetlenül jót tesznek a történetnek, egy kis ízt és színt visznek bele.
Összefoglalva: szépirodalmat vártam, ehelyett lektűrt kaptam, igaz, abból a fajtából, amelyet szeretek. Ha igaz a sejtésem a Márquez-regénnyel való viszonyával kapcsolatosan (mármint, hogy egyféle válasz akarna lenni), akkor bizony egyértelműen alulmarad a megmérettetésben. Talán egyszerűbb hátradőlni, és morfondírozás helyett átadni magunkat a mesének.

* A regény magyar címe nem érzékelteti a spanyol eredeti többletjelentését, sőt picit mintha félre is vezetné az olvasót. Az „espiritu” elsősorban lelket, illetve szellemet/szellemiséget/szellemességet jelent, nem annyira kísértetet.** Bár ez utóbbiaknak is fontos szerep jut a műben, a női lélekre és a főszereplők által képviselt szellemiségre való utalás sokkal fontosabbnak tűnik nekem, még akkor is, ha a kísértetlátás, jóslás, előrelátás képessége valóban egyértelműen a női karakterekhez, és ezáltal az általuk képviselt értékrendhez kapcsolódik.
** Nem tudok spanyolul, csak kigugliztam. Nyugodtan szóljatok, ha tévedtem.

12 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP
Isabel Allende: Kísértetház

Minden mindennel összefügg, ahogy egy tisztességes mágikus realista regényhez illik; a vége összeér az elejével, és a történet sok-sok kusza ága pontosan beilleszkedik a legegyetemesebb szimbólumok közé úgy, hogy a világ túlsó végén is magáénak érezhesse a ny. olvasó.
Olvasás közben végig nagyon szerettem ezt a könyvet. Nem is akárhogyan. Előfordul persze, méghozzá elég gyakran, hogy az elemző tudatom olyan könyveket is megszerettet velem, amelyektől egyébként visítva menekülnék – szigorú vagyok magamhoz, és ritkán fordul elő, hogy a szigorúság ne fizetődne ki. Ennek a könyvnek az esetében viszont semmi szükség nem volt szigorra. Olvastam és kész. Annyi. Minden várakozásomat beváltotta, sőt annál még jóval többet is adott.

Évekkel ezelőtt láttam a regényből készült filmet, akkor, amikor Allendéről még a világon semmit nem tudtam, és azt se tudtam, hogy regényadaptációt látok. A film nagyon tetszett egészen odáig, ahol a kis Clara elhallgat – és a további részek a nyomába nem értek ennek az első szakasznak. El lehet képzelni, mennyire megörültem, amikor a regényről az első három oldal után rájöttem, hogy a filmmel egyrészt köszönő viszonyban áll, másrészt messze felülmúlja azt. Csinálhattak szegény színészek akármit, a regény gazdagságát meg se közelíthették – a forgatókönyvíró meg vonuljon a sarokba, és gyakoroljon bűnbánatot, mert nem egyszerűen megvágta a regényt, hanem addig vonogatott belőle meg rakosgatott hozzá, amíg csak csontváz maradt. És még csak nem is ennek a regénynek a csontváza, hanem valami egészen új konstrukció… Áh…
No meg azt is szeretném tudni, ki és milyen bomlott lelkiállapotban helyezte a regény adatlapjára a „romantikus” címkét… ill. hogy konkrétan meddig jutott el a regény olvasásával…

De hagyjuk azt, hogy mit nem lehet elmondani erről a regényről. Szorítkozzunk állításokra – tagadásokra semmi szükség.
A beszélő nevek sorjázása az ilyen regényekben alap, ahogyan a név- és történetmintázatok ismétlődése is, családon belül és kívül (már ha egyáltalán létezik ebben a regényben bármi is a családon kívül). Ebben a könyvben sincs másképp: apai és anyai nevek kimeríthetetlen variációit kapjuk, törvényes és törvénytelen utódok használják és forgatják ki őket, dacból, félelemből, tudatlanságból vagy nyílt lázadásból. A keresztnév éppen úgy köt, ha nem jobban, mint a vezetéknév; a parasztcsalád következetesebben vezeti le utódainak névsorát, mint az arisztokrácia. Mindaz, ami a család(ok)ban öröklődik, a családtagok tudtával vagy tudtán kívül, a nevekkel együtt végtelen kombinációkra ad lehetőséget. spoiler

Aztán kell még a regényhez megfelelő tér is: ház, amely szilárdnak, racionálisnak és állandónak készül, ehhez képest folyamatosan változik, egyre újabb kinövéseket produkál, labirintussá válik, időnként pusztulásnak indul, máskor rendbe jön, és módszeresen csapja be nemcsak a legmeghittebb lakóit, hanem még a házkutatást tartókat is. Jelképes tér, mi lehetne más. A többi tér, amelyek a regényben felbukkannak, mind ennek az egynek a mintájára készültek, még a legerőszakosabbak is. Azokban is el lehet bújni. Csak sokkal-sokkal nehezebb…
És kellenek a térbe (terekbe) kísértetek, elevenek és holtak, amelyeket néha elég nehéz megkülönböztetni. Mindenesetre akár élnek, akár halnak, zavartalanul mozognak, járják a folyosókat, nyitogatják az ajtókat, és haladnak át minden további nélkül a falon is. Néha szörnyű fájdalmat okoznak, néha megkönnyebbülést; de meglepő módon sokkal jobban jár, aki őrájuk hallgat, mint aki figyelmen kívül hagyja őket. Meglepő módon – mert a tájékozatlan olvasó azt hiheti, hogy a képzelet birodalmához tartoznak, de annál jóval erősebbek. Clara tisztábban lát, mint a férje. spoiler

Egy halovány ellenvetés: spoiler

Allendétől idáig még csak a Lelkem, Inést olvastam, kitűnő történelmi regény, pocsék borítóval meg fülszöveggel. Biztosan sokat fogok még olvasni tőle.

>!
Európa, Budapest, 1989
462 oldal · ISBN: 9630747731 · Fordította: Egry Katalin
6 hozzászólás
>!
csillagka P
Isabel Allende: Kísértetház

Édes jó istenem, belenyúlok a képzeletbeli varázskalapba és ilyen könyvek kerülnek elő :) semmit nem tudtam, csak kategóriákat selejteztem, kellett egy 1001 listás, „I” betűs, távoli ország, nem olvasott írónője.
Talán a Feketerigó volt utoljára rám ekkora hatással.
Nagyon szépen indult, volt benne minden amit még elképzelni se tudok, zöld hajú kisasszonytól, látnokokon és rémfarkasokon át mindenféle furcsa szerzet.
Sírtam, nevettem de elsősorban izgultam és rajongtam az első pillanattól végre megtaláltam a női mágikus realizmust, ami leginkább Márquezhez hasonlatos, de sokkal finomabb, kecsesebb, nem annyira szókimondó, szerelem romantikus húrjain játszik, örök lelki kapcsok és határtalan érzelmek.
Lebegtem szálltam, csak élveztem az olvasást (külön köszönet a fordítónak)
Kíváncsian merültem bele egyre jobban a Trueba család nem mindennapi életébe, ami a sorról-sorra egyre inkább leszállt az édeni dimenziókból, a mese elkezdett valóságos történelemmel és kemény tényekkel szembenézni .Steinbecki mélységek.
Nincs lehetőség, egyszer le kellett szállni a földre, sőt a poklot is megjártuk(az a fránya gravitáció) mert a legcsodálatosabb világba is beteszi a lábat a politika gonosz és amit tud az szétrombol maga körül.
Az utolsó száz oldalt minden középiskolában tanítanám (szóról szóra) talán a legjobb regény arra hogy megértsük a diktatúrák kialakulásának rendszertanát.
Komolyan a legpontosabb hatalom megszerzését bemutató kurzus, amit életemben olvastam, ennyire közérthetően és reálisan, még nem láttam leírva a honnan hovát.

18 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Isabel Allende: Kísértetház

A kortárs chilei írónő családregénye, mágikus elemeket, és keményen realista, társadalomkritikát is tartalmazó mű. Benne van a „mesélés ősi öröme” és a kegyetlen katonai diktatúra bemutatása is. 2 család összefonódó története, mellékágakkal, törvényes és törvénytelen leszármazottakkal, a hagyomány és a változás csatájával. Főszereplők a nők, akik családjuk, és „idegen életek tartóoszlopai”, szépek, erősek, szenvedélyesek és minden helyzetben viszik tovább az élet lehetőségét. A család legerősebb, legerőszakosabb férfi tagja a szegénységből teszi gazdaggá a családot és 2 alkalommal is újjászervezi az életet a birtokán, szociális érzékenységgel nem rendelkezik, de leszármazottai között is vannak olyan férfiak, akikre a segítő szerepe hárul.

8 hozzászólás
>!
jehuka P
Isabel Allende: Kísértetház

Nagyon sokrétű olvasmány: a latin-amerikai mágikus realizmus igazi mintapéldánya, ugyanakkor ízig-vérig családregény, felkavaró dráma és az utolsó száz oldala történelmi regényként is megállja a helyét. Van itt minden: szerelem, gyűlölet, irigység, megbocsátás, féltékenység, bosszú… Varázslatos és szuggesztív könyv nagyon erős (García Marquez regényeivel vetekedő) hangulattal. A történet kezdetben erősen mágikus, a karakterek furcsák, „elvarázsoltak”, igazi különcök, ugyanakkor ahogy haladunk előre az oldalakkal, kibontakozik sokrétű személyiségek. Érdekes, nekem Clara pont nem lett a kedvencem, sokkal jobban kedveltem Blancát Jaimét és Albát, de még talánt Estebant is. A könyv vége felé az izgalmas történelmi események és a politika a realizmus felé billenti a mérleget, itt már csak elvétve jelenik meg a misztikum. Ugyan nagyon tömény az írásmód, szinte az egész mű leíró jellegű, és csak elvétve akadnak párbeszédek, mégis olvasmányos, magával ragadó, teljesen bele tudtam feledkezni.

>!
Angele P
Isabel Allende: Kísértetház

Hát ez a Kísérletház nekem nem tetszett.
Márquezhez képest a színvonal sokkal alacsonyabb volt, talán nem ahhoz kéne mérni, de tagadhatatlan a hasonlóság a Száz év magányhoz. A történet és a megfogalmazás viszont nagyon alatta marad. Megcsillantott egy két leleményességet, amiből egész jót ki lehetett volna hozni, de mégsem sikerült. Én nagyrészt untam.

10 hozzászólás
>!
Uzsonna
Isabel Allende: Kísértetház

Régóta terveztem már „látogatásomat” a kísértetházba. Filmen láttam évekkel ezelőtt, és nagyon megtetszett a történet, beterveztem a könyv elolvasását.
Hát, ezt nagyon jól is tettem! Mert a film (a kiváló szereplőgárda ellenére) egy kezdetleges csontváza csak az eredeti történetnek, sok mindent átírtak, szerepeket testáltak át más generációkra, kihagyva fontos szereplőket.
Könyves látogatásom szinte elnémított, nem jöttek a szavak, hogy elmeséljem, mit éltem át a sor(s)ok olvastán. Nem a félelem bénított le, hanem csak kavarogtak a gondolatok, érzések bennem: ez a ház nemcsak Chilében van, bárhol a világon megtalálható… talán ezért is nincs nevesítve sem az ország, sem a történelmet formáló szereplők, a Költő, az Elnök…
Egy család, több generáció, egy ország története kísért bennünket, férfiak, asszonyok (micsoda asszonyok!) sorát kísérhetjük végig. És amikor „rendes folyása” van az életnek, belefér egy kis mágia is minden egyes kellékével együtt. Amint a reális világ egyre véresebb valójával megjelenik a családok életében, egyre jobban háttérbe szorul a szellemvilág, végül már oly annyira, hogy a szerencsés csillagzat alatti születés sem garantálja a személy biztonságát. Ilyenkor segíthetnek a bölcs és erős asszonyok, akik félretéve fájdalmaikat, nem törnek meg, nem fogy el ajkukról a mosoly és dal. Ezek ellen semmilyen fegyver nem használ.
És segít még az írás is. Mert le KELL írni ezeket a sorsokat, mert szembesülni KELL a legvéresebb realizmussal is.
Hogy miért? Mindenki a maga, vagy utódja sorsának kovácsa. Nem indoklom tovább, tessenek csak abba a kísértetházba betérni!

4 hozzászólás
>!
pepege MP
Isabel Allende: Kísértetház

Esteban Trueba egy igazi túlélő. Kemény munka árán lesz belőle gazdag földbirtokos, kőkeményen hajtja az embereit, nem is kedvelik emiatt túlságosan – viszont az is igaz, hogy sorstársaikhoz viszonyítva jó módban élhetnek, tisztességes fizetést, ellátást kapnak.
Esteban életében fontos szerepet játszottak a nők: beteg édesanyja, akit nővére, az önfeláldozó Firula ápolt haláláig; első szerelme Rosa, aki ivott az apjának szánt mérgezett italból, s még azelőtt meghalt, hogy Truebával közös életet kezdhettek volna; későbbi felesége, a természetfeletti képességekkel rendelkező Clara (Rosa húga), akit mindvégig nagyon szeretett, de a konok, szigorú természete miatt nem volt felhőtlen a házasságuk; leánya a gyönyörűséges Blanca, aki a marxista nézeteket valló, paraszt (Harmadik) Pedró szerelmese lett, s ebből a – csupán a szívük mélyén megkötött – „frigyből” született meg Alba nevű unokája.
Az ő családtörténetük ez a regénymonstrum, melynek olvasásakor egy percet sem lehet unatkozni. Igazán lebilincselő, valódi kikapcsolódást nyújtó könyv.

2 hozzászólás
>!
ddani P
Isabel Allende: Kísértetház

Nagy meglepetés volt ez a könyv, egyáltalán nem tudtam, mire számítsak: nem is én kölcsönöztem ki a könyvtárból, épp csak a nyaralásba ez volt a „másik” elhozott könyv, gondoltam ha a Dragomántól kiolvastam újra a máglyát, akkor ez lesz a kontraszt. Hát nem egészen így lett.
Bár nincs megnevezve vagy odakeretezve, a regény Chilében játszódik, családregény, kicsit mágikus-realisztikusos de csak amennyire a spiritiszta kordivat realizmusként ábrázolása megkívánja, és hát nagyon jó könyv, amiben a végén mindent borzalmasan a helyére tesz a brutális diktatúra. Szociális kommentár ez, olyan értelemben „alulnézetből”, hogy egy privilegizált család tagjai mégis megélik (illetve elszenvedik) a huszadik század minden lényeges chilei társadalmi témáját, és engem meggyőzött, ahogy ez a történet és ez a hányattatott ám kalandos sorsú család visszaemlékezéseiben felölel egy nagy csomó mindent, nem találtam egyáltalán erőltetettnek.
A diktatúrák, legyenek európai vagy amerikai, kommunistás vagy kapitalistás, tényleg egy húron pendülnek, és odajönnek előfordulni, ahol éppen megfelel nekik a társadalmi-gazdasági klíma. A felelősök nagy része pedig hitetlenkedve áll ott, hogy ez meg most micsoda? A túlélők pedig valahogy tovább élnek, írnak, temetnek, tovább lépnek.
Volt pár problémám az elbeszéléssel: a sorsok hangsúlyozása kissé ellenemre való, ahogyan a funkciótlan előrekacsintások, hogy „akkor ő még nem is sejtette, hogy később így is lesz” stb, ezekből a kevesebb (vagy sehány) több lett volna – ám a legfőbb bajom (ami betudható a fordításnak is talán? sosem fogom megtudni) hogy a narráció egyrészt markánsan több szálú: hol az öreg fasi nagybirtokos agresszív nagyapa, hol Clara neje, hol unokája beszél, ám azon kívül hogy ki is szokott derülni hogy ki éppen az elbeszélő, meglehetősen egységes a narrátorok hangja és szemlélete, ez bizony kihagyott ziccer. Bár ideológiai didaktikussággal nem vádolható ez a történet (nem úgy mint a szereplői persze), azért a végén a megbocsájtás is olyan ambivalens kicsengésű „tanulság”, amilyennek lennie kell, akár valami rikítóan hamis hepiend… Ám a sok nyavalygásomon túl (hogy fél csillagot mégis levonok, de csak felet) a végére a legfojtóbb sötétségben akkorát megy ez a könyv, hogy le a kalappal. Örülök, hogy a kezem közé tévedt, érdemes egészen direkte is utánanyúlni.

5 hozzászólás
>!
Annamarie P
Isabel Allende: Kísértetház

Olyan jó lett volna ezt a könyvet egy lélegzetvételre elolvasni, mert képes időn és tengereken át, sőt a racionalitás stabil világából is kiemelni.
Családtörténet, ahol a családtagok annyira különbözőek, különlegesek, mintha nem is egy fedél alatt élnének, nem egy asztalnál ennének. Izgalmassá teszi a történetet ez a másság, de egyben feszültté is tesz, mert mindvégig érezzük, és az írónő is készítget minket erre, hogy nem egy lapos, egyszerű családregényt fogunk kapni, hanem a bosszú utat fog törni magának, ami a Trueba család életét meg fogja keseríteni. Mindehhez hozzá jön még Chile társadalmi változásainak hátszele is. Még mindig nem tudok mit kezdeni a politikával, a politikai ambíciókkal, csak némán szemlélem merre tapossa útját, kin és min gázol keresztül.
A könyv filmes feldolgozását már többször láttam, és nagyon szerettem, de bátran állítom, hogy a könyv még a remek adaptációnál is sokkal élvezetesebb. Sok dolgot átírtak, de megmarad Esteban Trueba és felesége, Clara közti hatalmas szakadék, illetve jól érzékelhettük, hogy mindenki túlnőtte a saját árnyékát, a legtöbbet hozta ki magából.
Szellemek, mesék, pompa, küzdelem, egy végtelenül megsebzett, rossz természetű férfi, szenvedély, hatalmi harc, hazatalálás, ez a Kísértetház.


Népszerű idézetek

>!
Maya

– Amikor meghalunk, akkor is csak az ismeretlentől félünk, éppúgy, mint a születésünk pillanatában. De ennek a félelemnek semmi köze a valósághoz, ez belőlünk fakad. Meghalni annyi, mint megszületni: változás csupán.

305. oldal

>!
Millázs

– Bizony majd minden családban akad bolond vagy hígvelejű, lánykám – bizonygatta Clara, (…) – De sokszor nem is tudjuk, mert rejtegetik a szerencsétleneket, mintha bizony szégyellni kellene őket. Ha vendégség van, bezárják őket egy eldugott szobába. Pedig semmi szégyellnivaló sincs rajtuk, hiszen ők is Isten teremtményei.
– De hát a mi családunkban egy sincs, nagyanyám – tiltakozott Alba.
– Nincs. Nálunk az őrület olyan szépen elosztódott, hogy mindenkinek jutott belőle, (…).

304. oldal

>!
Chöpp 

Hiszünk az idő fogalmában, a jelenben, a múltban és a jövőben; pedig lehetséges, hogy minden egyszerre történik…

Kapcsolódó szócikkek: idő
>!
Angele P

— Temessétek el – mondtam. – És tegyétek mellé az anyósom fejét is, már jó ideje ott kallódik a pincében.

1 hozzászólás
>!
Millázs

Akkor éjjel úgy hittem, hogy örökre elhamvadt bennem a szerelem, a nevetés, az ábránd. De hát a soha többé nagyon nagy idő. Meggyőződhettem róla ebben a hosszú életben.

- gondolta Esteban Trueba - 45. oldal

>!
fülcimpa

…aztán meggyőztük magunkat, hogy nincs rettenetesebb annál, mint hogy a rettegéstől rettegünk…

>!
Röfipingvin MP

A mongolidióták oktatásának ötletét a véletlen szülte. Clara régi barátnője jött látogatóba, és magával hozta Trueba szenátor házába az unokáját is. Kövér, puhány kamasz volt, szelíd telihold képén és keleti vágású szemében rendíthetetlen jóság. Tizenöt éves volt, de Alba gyorsan rájött, hogy olyan, mint egy csecsemő. Clara megkérte az unokáját, hogy vigye ki a fiút a kertbe és játsszon vele, de vigyázzon rá, nehogy bepiszkítsa magát, vagy belefulladjon a szökőkútba, földet egyen, vagy a sliccébe nyúlkáljon. Alba hamar megunta a dada szerepét, mert nem tudott egyetlen érzelmes szót sem kicsalni belőle, így aztán bevitte a kerámiaműhelybe, ahol Blanca, hogy a fiú nyugton maradjon, kötényt kötött elébe, nehogy vizes legyen és bepiszkítsa magát, és a kezébe nyomott egy agyaglabdát. A fiú több mint három órán át elszórakozott vele, nem nyálazott, nem vizelt be, nem verte fejét a falba; csinált néhány ügyetlen szobrocskát, és bevitte őket, hogy odaajándékozza a nagyanyjának. A hölgy közben meg is feledkezett a gyerekről, és most el volt ragadtatva; innen származott az ötlet, hogy az agyagformálás jó hatással lehet a mongoloid gyerekekre.

284. oldal

7 hozzászólás
>!
Angele P

Az anyaszentegyház jobbra tart, de Jézus Krisztus mindig a bal oldalon állt.

Kapcsolódó szócikkek: Jézus Krisztus
>!
Maya

Nálunk az őrület olyan szépen elosztódott, hogy mindenkinek jutott belőle, ezért nincs egy igazi saját bolondunk.

296. oldal

>!
Angele P

Életének ebben az időszakában Blancában erősebb volt a kíváncsiság az életösztönnél, és Férula sokat futkosott utána, hogy elkapja, mielőtt kilép a második emeletről, bemászik a forró kemencébe, vagy lenyeli a szappant.

Kapcsolódó szócikkek: Blanca

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei
Toni Morrison: A kedves
Ryszard Kapuściński: A császár
Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap
Pavlo Zahrebelnij: Eupraxia császárné pokoljárása
Jaan Kross: Martens professzor elutazása
D. M. Thomas: A fehér hotel
Milorad Pavić: Kazár szótár
Alejo Carpentier: Földi királyság