�Azért írok, hogy feloldjam gyermekkorom régi titkait� � mondja Aurora del Valle, miután fáradságos munkával megalkotja elmosódó önarcképét: egy regényt, amely nemcsak ezeket a titkokat tárja fel, hanem a XIX. század végének Chiléjéről is szuggesztív képet ad. A nagyanyjánál, egy gazdag chilei családban, idilli körülmények között nevelkedő Aurora A szerencse lányá-ban megismert Eliza és Tao gyermeke, akinek rémálmaiban újra és újra visszatér egy szörnyű gyerekkori élmény: fekete pizsamás fiatalemberek, akik éjszakánként rémisztgetik. Aurora lassanként megtudja, milyen ember volt gyermekágyi lázban meghalt anyja, akinek sokáig csak a legendáját ismeri: azt, hogy San Francisco legszebb nőjének tartották. Megtudja, ki az igazi apja, és azt is, milyen szerepet játszott életében az anyai nagyapja, Tao Csien, akire oly édes-fájdalmas emlékezni, s aki egyszer csak eltűnt az életéből. Megtudja, hogy az ő tragikus halála elevenedik fel rémálmaiban, és hogy Eliza nagymama, akinek a házában… (tovább)
Elmosódó önarckép (A szerencse lánya 2.) 24 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2000
Enciklopédia 2
Kedvencelte 3
Most olvassa 1
Várólistára tette 25
Kívánságlistára tette 22
Kiemelt értékelések
Az írónő ott van a kedvenceim között, egy könyvében sem csalódtam még eddig, úgyhogy amikor ez a könyv a kezembe került, nem is számítottam semmi másra, csak csupa jóra! :)
És ez pontosan így is történt, egy jó kis, tipikusan „allendés” történetet kaptam, szerelemmel, szeretettel, szenvedéllyel, s egy jó adag Chilével.
Bővebben: https://konyvutca.blogspot.hu/2018/01/ket-szuper-konyv-…
A főszereplővel Aurórával, vagy kínai nevén Laj-minggel járhatjuk be életének állomásait, földrajzilag és időben is nagy utat megtéve. Bonyolult és titkokkal teli gyermekkora után ő is követi, hasonlóképpen a regényben szereplő határozott asszonyok útját, akik sokszor szembe mennek a megkövesedett hagyományokkal. Kalandos, fordulatos, szerteágazó történet, melynek egyetlen sora sem untatott. Most sem kellett csalódnom Allendében, érdekes, színvonalas regényt olvashattam realista történelmi környezettel, háttérrel, szerethető karakterekkel. Regényes, mégis valóságos történet.
Miután elkezdtem olvasni, akkor vettem észre, hogy az előzményekről lemaradtam, mert a második kötettel indítottam. Szerencsére egyáltalán nem éreztem a hiányát, a cselekmény bár szerteágazó, de határozott vonalvezetésű. Már a regény elején megkedveltem Paulinát, igazi latin-amerikai személyiség. A nők sorsa egyáltalán nem olyan könnyű ebben a világban (sem), de ő humorral és határozottsággal példát mutatott az unokájának. Fordulatos regény, Allende jó mesélő, talán a Szerencse lányát is elolvasom egyszer.
Nagyon tetszett. Pörgős, gyors, de élvezetes. Még megjelölendő gondolatokat is találtam, miközben jól szórakoztam…
Szerintem egy picivel gyengébb ez a könyv, mint a Szerencse lánya, vagy a Kísértetház, de még így is nagyon jó. Szintén egy kulturális katyvasz ez a regény a többi Allende könyvhöz hasonlóan, de ez csak a javára válik. Amúgy ez a könyv a Szerencse lányának a folytatása, ezért erről nem mondok többet. http://riaolvas.blogspot.hu/2013/07/isabel-allende-elmo…
Nem olyan jó, mint a Szerencse lánya, de azért jó volt olvasni, hogy mi lett a szereplőkkel, Elizaval, Tao Csiennel. A főszereplő nem volt túl karakteres, nekem kicsit butának is tűnt. Az első kötet miatt adtam 4 csillagot, elfogultságból, de lehet, nem ér annyit.
A felszínen egy könnyed, vidám hangvételű regénynek tűnik, de a történet tele van szomorú részletekkel. Tetszett, és érdekes volt, de időnként nyomasztó részletességgel írt le eseményeket. Mindegyik szereplőnek jutott valami szörnyű teher az életébe, a lakájon kívül mindenkit kegyetlenül megvert a sors. Az egyik kedvencem Paulina Del Valle, a remek üzleti érzékkel megáldott túlsúlyos ám humoros, időnként nyers, szókimondó, polgárpukkasztó dáma volt. Bár a tragikus sors elől ő sem menekült, de pozitív karakterként sokat emelt a regényen. Következő könyvnek mindenképp valami vidám olvasmányt kell választanom, hogy megmaradjon a normál lelki egyensúly.
Népszerű idézetek
Lassan ráébredtem, hogy minden létező dolog összefügg egymással, hogy pontos rendszerbe illenek, és ami első látásra a véletlenek zűrzavarának látszik, a lencse vigyázó szeme előtt feltárja tökéletes szimmetriáját. Semmi sem esetleges, semmi sem mellékes. Ahogy az erdő növényeinek látszólagos zűrzavara mögött is az okok és okozatok szigorú törvénye bújik meg, mert minden fára madarak százai jutnak, minden madárra rovarok százai, és minden rovarra szerves parányok milliói, úgy a mezőn dolgozó paraszt és a télen házába visszahúzódó család is egy roppant freskó nélkülözhetetlen része. A lényeg gyakran észrevétlen marad, mert a szem nem látja meg, csak a szív, de a lencsének néha sikerül feltárni egy-egy megnyilvánulását.
232-233. oldal, Harmadik rész (1896-1910) (Európa, 2002)
Elvira asszony egyszerű teremtés volt, jóságos és szolgálatkész, akinek szelíd kék szemében ott tükröződött az egész lelke; ilyen édesanyáról álmodoztam mindig. Hosszú órákat töltöttem el vele, míg ő az unokáknak kötögetett, és újra meg újra elmesélte a birtok életének apró epizódjait, én pe-dig szomorúan hallgattam, mert tudtam, hogy már nem sokáig lesz köztünk.
A szerelem szabad szerződés, amely egy villámcsapással kezdődik, és ugyanígy véget is érhet. Ezer veszély leselkedik rá, és ha a szerelmesek megvédik, életben maradhat, úgy nőhet, mint egy fa, árnyékot és gyümölcsöt adhat, de ez csak akkor történik meg, ha mindkét fél úgy akarja.
Paulina mama, aki annyira szeretett, és oly sokat tett értem, nem volt híve a látványos érzelemnyilvánításnak, bár a szíve mélyén jóságos volt. Azt mondogatta, hogy a gyengédség, ami a szeretet és a részvét furcsa keveréke, és minden kalendáriumban megcsodálható a bölcső fölé hajoló anyák odaadásában, csak akkor helyénvaló, ha védtelen állatok, mondjuk, ma született macskák felé irányul, de emberi lények között badarság.
Reggelente megkérdezte, nem álmodtam-e rosszat, és ha úgy volt, részletesen elmeséltette az álmot, mert azt mondta, hogy a félelem elmúlik, ha beszélünk róla.
A lámpák nem égtek, így várnunk kellett egy kicsit, amíg a szemünk hozzászokott a félhomályhoz; csak akkor vettük észre a mestert, aki egy macskával az ölében ült az ablak mellett, ahonnan még beszűrődött az este utolsó lankadó fénye. Ribero felállt, és olyan határozott léptekkel jött oda hozzánk, hogy semmi sem utalt a vakságára.
Amikor végre felfogtam, hogy mi is az a harapófogó, amely elszorítja a torkomat, és hozzárendeltem a szótárban található nevet, azt hittem, elnyel a mocsár. Féltékenység. Aki nem érezte soha, nem tudhatja, mennyire fáj, és el sem képzelheti, milyen őrültségeket követnek el a nevében.
Nincs nagyobb szegénység, mint a lecsúszottaké, mert nekik úgy kell tenniük, mintha még megvolna, ami már elveszett
29. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Mary Jo Putney: Elveszett szerelem 81% ·
Összehasonlítás - Jim Shepard: Áron könyve 83% ·
Összehasonlítás - Susan Abulhawa: Hajnal a tiltott kertben 92% ·
Összehasonlítás - Rebecca Gablé: Fortuna mosolya 97% ·
Összehasonlítás - Sebastian Faulks: Madárdal 83% ·
Összehasonlítás - Anne Rice: Távol Egyiptomtól 86% ·
Összehasonlítás - Toni Morrison: A kedves 87% ·
Összehasonlítás - John Jakes: A Fattyú 85% ·
Összehasonlítás - S. A. Chakraborty: Rézkirályság 91% ·
Összehasonlítás - Herman Wouk: A háború szele ·
Összehasonlítás