Eleven ​testek (Eleven testek 1.) 85% 670 csillagozás

„A barátom, M szerint a zombilét legnagyobb iróniája, hogy minden olyan vicces, de az ember mégsem tud mosolyogni, mert rég lerohadt az ajka.”

Előre leszögezem fogalmam nem volt, hogy ebből film is készült.
Adva volt a lehetőség, hogy jó kritikákat olvastam róla molyon és gondoltam, ha már ilyen sok molyocska kedvencelte elolvasom.

Bizony jól tettem, mert elképesztő egy történettel találtam magam szembe.
Mikor egy horror sztori féktelen humorral van megfűszerezve, az már rossz nem lehet.
Adva van egy nem egésszen „élő” szereplő, melynek morbid humorától könnyesre sírtam a szemem.
Mit mondhatnék, el kell olvassam még egyszer és megfogom nézni a filmet is.
Nagyon tetszett. :D

Halott vagyok, de annyira nem rossz. Megtanultam együtt élni vele.

Azon kevesek közé tartozom, akiknek a film jobban tetszett, mint a könyv. Az eleje számomra nagyon vontatott volt, csak olvastam és olvastam, de egyáltalán nem tudtam elvonatkoztatni a filmtől. Ellenben R-nek volt egy-két morbid vicce, amin szó szerint felnevettem, mindig alig vártam, mikor lövi el az újabbnál újabbakat. Itt is öröm volt látni, azt a karakterfejlődést amin keresztül ment a két főszereplő. A végkifejlet pedig nagyon találó és ötletes volt, kár hogy már ismertem a történetet. :) Tipikus egyszer olvasható se nem rossz, se nem kiemelkedő olvasmány. A maga módján „aranyos” és eredeti ötlet amit mindig nagyra értékelek.

Nem tudok 5 csillagnál kevesebbet adni, mert hihetetlenül élveztem. Pedig ha valaki, akkor én biztosan nem rajongok az emberi testet széttépő és agyat evő zombikért. De ahogy Marion megálmodta ezt a történetet, ahogy belecsempészett a horrornak tűnő sztoriba egy jó adag humort és romantikát… ááá, valami fantasztikus!
Nagyon-nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a könyvre, abszolút megérte elolvasni.

„Nincs sza​bály arra, hogyan „kell” tör​tén​nie a dol​gok​nak. Nem léte​zik ide​á​lis világ, amire várni kel​lene. A világ min​dig éppen az, ami, és raj​tad múlik, hogyan rea​gálsz rá.”

Teljesen másképp tekintek a zombikra a könyv elolvasása után, mint eddig. Valahogy nem gondoltam arra, hogy vajon a zombiknak milyen lehet? Egyszer csak emberek, aztán bumm!, élőhalottak lesznek, nem emlékeznek semmire a korábbi életükből, még csak a nevükre sem. És hogy miért esznek embereket? Ők maguk sem tudják, egyszerűen ez a „késztetés” van bennük. Nem azt mondom, hogy utálom a zombikat, mert nem. Csak eddig úgy gondoltam rájuk, hogy az ellenségünk. (Még ha nem is léteznek.) Most viszont? Nem tudok rájuk úgy gondolni, mint egy rossz dologra. Mert nem az ő hibájuk, hogy azok lettek amik, és hogy mit miért tesznek, mert ők maguk sem tudják. Nem tehetnek róla.
Jó volt az egész történetet átélni úgy, hogy egy zombin keresztül látjuk a dolgokat, és ez nagyon tetszett, na meg R gondolkodása a világgal szemben. Nagyon sok jó kérdést tett fel a világról, és nagyon bölcs gondolatokra épült a könyv.

Na jó, kész vagyok ettől a könyvtől!
Totál nem azt kaptam, amit vártam és ez ebben az esetben pozitív meglepetés volt.
Nem is igazán értettem hogy jön össze a zombi műfaj és a romantika.
„Nincsenek csodák. Ok és okozat van, álom és valóság, Elevenek és Holtak. Nincs miben reménykedni. Ciki ez a romantika.”

Az elején, mikor R ír a zombi létől, meg a reptéri életükről, a portyázásról, nos az olyan morbid volt, hogy a nevetésen kívül nem sokra futotta tőlem.
Aztán haladt a történet és megismertük Julie-t. Meg Perry-t is… elég szerencsétlen körülmények között.
Aztán megkezdődtek R álmai, látomásai, visszaemlékezései.
És innentől valami teljesen másról szól – számomra – könyv: a lét értelméről, az emberi élet értékességéről, egzisztenciális válságról, hogy élünk-e igazán vagy csak agyatlan zombiként csoszogunk a világban valódi kapcsolatok nélkül, mint egy birka zombi nyáj?
Elegendő-e ha az életünk csak a vágyaink kielégítésről agyevésről szól? Elegendő-e a puszta túlélés? Meglátjuk-e a másikban, a világban a változást, vagy rettegve tartjuk magunkat a bevett normákhoz?
Nos egészen filozófikusra sikerült zombis könyvet tartottam a kezemben. Szeretem, mikor a jelen problémáiról úgy ír egy szerző, mintha másról beszélne és az üzenetnek valahol bennem, az olvasóban kell összeállnia.
Meglepő és egészen magával ragadó könyv-élmény volt. Jó szívvel ajánlom!

„Szerintem ezt nem valami varázslat vagy vírus vagy radioaktív sugárzás okozta. Ennél mélyebbről jön. Szerintem mi hoztuk felszínre.”
„Szerintem az évszázadok alatt lassan összeroppantottuk saját magunkat. Eltemetkeztünk a kapzsiság, a gyűlölet alá, a mindenféle bűneink alá, amit csak ki tudtunk találni, míg végül a lelkünk egészen az univerzum legeslegaljáig süllyedt. Aztán azon is kapartunk valamiféle lyukat, és végül elértünk… egy nagyon sötét helyre.”

Tetszett, hogy egyik zombi sem volt kifejezetten buta. R-et is több kérdés foglalkoztatta. Utálta, hogy nem tudja a teljes nevét, hogy nem tud olvasni, hogy nem tudja miért kell a dolgoknak úgy lennie, ahogyan vannak. Ami pedig igazán szerethetővé tette számomra az ő karakterét az a másokba vetett hite volt. Az, hogy sohasem adta fel a reményt. Hitt abban, hogy a világ egyszer jobb hely lesz, ahol az emberek és zombik nem gyilkolásszák egymást. Ki szeretett volna törni abból a körforgásból, amibe belekerült.
A másik főszereplő, Julie nem lopta magát be a szívembe. Konkrétan rühelltem a csajt és legszívesebben leütöttem volna egy baltával.
Érdekes disztópia, annyi biztos. Annyira nem olyan, amire az ember számítana!
A történet vége egyedül az, ami hagy kívánnivalót maga után. Összecsapott, egyáltalán nem átgondolt és rendkívül klisés. Egyszerűen nem tudott megfogni.

Bővebben: http://konyvkoktel.blogspot.hu/2016/06/isaac-marion-ele…

Furcsa egy könyv ez. Tele van humorral, csipkelődő öriróniával, kigúnyolja saját magát és a történetét, mégis iszonyúan komolyan veszi mindazt a tartalmat, amit képvisel.
Fricska ez, én mondom. Egy óriási fricska, amit az író cinikusan mosolyogva az orrunk alá dörgöl. Azt hitted, élsz? Hát ne gondold! Azt hitted, jó felé haladsz? Hát nem! Azt hitted, csak az a halott, aki megszűnt létezni? Figyelj oda jobban és rájössz, hogy korántsem volt igazad.
Fájdalmas mindezzel szembesülni, tudatosítani magunkban mindennek a jelentését, de amint ez megtörtént, máris elkezdhetsz változtatni ezen. Hiszen lehet. Nincs késő. Még akkor sem, amikor a világ összeomlani látszik körülötted, ha teljesen úgy tűnik, hogy nincs már remény. Mert akkor történik valami, ami az ellenkezőjére utal. Csak akarni kell, hinni kell és elindulni egy másik irányba. Ahogy R is teszi.
Bármennyire is odasóz nekünk Marion, bármennyire keménynek is látszik az ő figyelmeztetése, mégis feldobja a labdát, meghagyja az esélyt a javulásra és elindítja a szereplőit egy pozitív jövő felé haladó úton. És csak remélni tudom, hogy Minket is…
Kedvenceltem – nem R, hanem Marion miatt…
Bővebben a linkeknél…

„…az első lépés, hogy akard a változást, de a második, hogy meg is tedd.”

Szeretek disztópiákat, apokaliptikus regényeket olvasni. A maguk borzalmas valóságával szerintem mégis van bennük valami szép.

Nevezhetem ezt a könyvet a zombis olvasmányaim debütálásának is. :) És azt kell, hogy mondjam nem volt rossz. :)
A könyv negyedénél kezdett leesni a tantusz, hogy olyan ismerős a történet. Aztán eszembe jutott, hogy ebből a könyvből készült egy film, aminek elkaptam a közepéből egy kb. 20 percnyi hosszúságú részt. A véleményem az, a könyv jobb, mint a film.

A két főhősünk R és Julie mindketten szimpatikus fiatalok már, ha lehet egy zombit szimpatikus jelzővel illetni. Jó volt figyelni, hogy R milyen személyiségi és testi változásokon megy keresztül. E mellett pedig nem elhanyagolható, hogy Julie is oldalról oldalra fejlődik.

Mivel hemzseg a könyv zombiktól és Csontiktól evidens, hogy van pár véres és durva, olykor gyomorforgató momentum, de ezek ellenére is egy kellemes olvasmányról beszélhetünk.

– Nincsenek csodák. Ok és okozat van, álom és valóság, Elevenek és Holtak. Nincs miben reménykedni.

Oké. Tudom, ki mit gondol. Ez tényleg egy R nevű zombi, és Julie nevű lány szereleme. Igen, tényleg erről szól.
Igazából csak ezért vettem meg, mert jót akartam nevetni, meg láttam a film előzetesét és nem tűnt annyira hülyeségnek.
Nos, aki tényleg a fent említett cselekményt várja nagyot fog csalódni. Mert ez a könyv zseniális. Igen kimondtam, kimondtam!
Mintha ez a zombi téma csak mellékvágány lenne oké, most túlzom, de néhány helyen úgy éreztem.

Túl sok a szörny mostanság, nehéz számon tartani őket.
A történet a jövőben, egy kihalt Földön játszódik, az emberek a túlélésért küzdenek. Ez eleve sok boncolgatni való témát hoz fel – és vagdossuk is rendesen. Komoly témákat feszeget ez a könyv, és ezek nagyon bejöttek.

A fejem oldalra dőlve. Nem túl gyakran engedem meg magamnak, hogy ennyire hullának nézzek ki.
Igazából az az egy darab negatívum, amit mondani tudok az az zombi dologgal kapcsolatos. Imádtam, ahogy többet tudtam meg róluk, teljesen más szemszögből közelítette meg. És imádtam a zombis poénokat hogy mondhat valaki olyat, hogy úgy alszik, mint egy aranyos láncfűrész? :D… De! Na ez nagy spoiler lesz…
spoiler

Ami te vagy, az voltam én is
Ami én vagyok, az leszel te is
A szereplők nagy részét bírtam: R… hát… bele lehet szeretni egy zombiba? :D M is nagy kedvenc lett, Noraht nagyon megkedveltem. Julie nekem semleges volt, az is nagy szó, hogy nem utáltam, mit átlagban a női főszereplőket :D

Ahogy rápillantok a sápadt arcára, a piros ajkára, amin ragyog az élet, puha, mint a csecsemőé – megértem, hogy szeretem. És ha ő minden, talán ez elég válasz.
A főszereplőink szerelme cuki volt a maga módján – mármint R módján. Juile olyan passzív volt. :/ De R.. :D

– Az egy sor az Imagine-ből. A John Lennon-dalból.
– Melyik sor?
– „Könnyű, ha próbálod.”
Megjegyzésképp: milyen jó ízlésűek ezek a zombik :D Beatlest hallgatnak… úgy kell ezt :D

Összességében mindenképp egyszer elolvasandó. Igen, kötelező.

Imádtam ezt a könyvet! ^^
Egy zombis történetbe oltott metafora. Olyan sok jó kérdést vetett fel a könyv, és nagyon jól ábrázolta a mai világ embereit. A legtöbbünk már csak zombiként, érdektelenül éldegél, és belefásult a dolgokba, és a túlélők egy kis reménybe kapaszkodva tovább folytatják a mindennapi élet harcát.
A karakterek is jóra sikerültek. R, aki rájön, hogy élni akar, amikor már halott és Perry, aki igaz, hogy él, de már meg akar halni. Julie szerepe inkább csak a katalizátor volt.
Örülök, hogy az író szerint van kiút és remény az emberiség számára, és remélem, hogy felismerjük és élünk vele, mind egyéni, mind globális szinten.
Másra számítottam, de nagy meglepetésemre olyat kaptam, amit nagyon szeretek. Köszönöm! ^^