A ​félelmetes fogadó 7 csillagozás

Isaac Bashevis Singer: A félelmetes fogadó Isaac Bashevis Singer: A félelmetes fogadó

"Történetek a szeretet hatalmáról. Történetek gyerekekről, tündérekről, bibliai prófétákról, ügyefogyott kisemberekről, rabbikról.
Történetek, melyek elszomorítanak és mulattatnak. Mese, népköltés, hagyomány vegyül a 20. századi modern író hangjával A félelmetes fogadó írásaiban. A Nobel- díjas jiddis író meséi gyermeknek, felnőttnek egyaránt szólnak: mindenkinek, aki hagyja, hogy magával ragadja a történet varázsa."

Eredeti cím: The Fearsome Inn

Eredeti megjelenés éve: 1967

>!
Park, Budapest, 2005
278 oldal · Fordította: Borbás Mária, N. Kiss Zsuzsa
>!
Park, Budapest, 1995
276 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635301030 · Fordította: Borbás Mária, Kiss Zsuzsa

Enciklopédia 6


Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
kaporszakall
Isaac Bashevis Singer: A félelmetes fogadó

Singer az egyik kedvenc szerzőm, az amerikai zsidó írók közül – Malamud mellett – számomra a legnagyobb. Bár ő kicsit kilóg az ottaniak sorából – megmaradt annak a galíciai jiddis haszidnak, aki csak a történelem kényszerei folytán élt az Egyesült Államokban, s írt angolul (is).

Ez a mesekönyve kerek kis történetekkel szolgál – részben életképek ezek, a saját életéből, részben galíciai zsidó folklórból táplálkozó ’igazi’ mesék. Akad köztük néhány ’rátóti’ történet, Chelm-ből, az ottani bolondok városából (Chelm vénei és Genendel kulcsa; Slemil Varsóba megy; Dalfunka, ahol a gazdagok örökké élnek), pár, jó ízléssel komponált tanmese (Mese a három kívánságról; Utcel meg a leánya, Ínség), de igazi novella is (Hanuka a szegényházban). A könyv anyagának legszebb darabjai mégis azok, amelyek emberek és állatok bensőséges kapcsolatáról szólnak (Zlata, a kecske; Trendeli, a törpepapagáj; Naftali, a mesemondó, meg a lova, Szusz; Hersele és Hanuka). Ha nem is minden meséje nyűgözött le (főleg a saját életéből vett apró epizódokat éreztem halványabbnak), de az itt cím szerint felsoroltak (s még jó néhány) remek darabok, megszívlelendő tanulsággal kicsiknek-nagyoknak.

A kötet utószava (A gyermek mint az irodalom igaz kritikusa) pedig felvázolja Singer ars poeticá-ját…


Népszerű idézetek

>!
kacago_Morfinista I

Aki nem mond és nem hallgat mesét, az csak a pillanatnak él, és az nem elegendő.

146. oldal

1 hozzászólás
>!
kaporszakall

A jó irodalom legjobb olvasója a gyermek.

A felnőttet elkápráztatják a nagy nevek, az eltúlzott idézetek, az erőszakos reklám. A kritikus, akit jobban érdekel a szociológia, mint az irodalom, olvasók millióival hitette el, hogy ha egy regény nem akar társadalmi forradalmat előidézni, az egy hajítófát sem ér. Száz meg száz professzor ír kommentárt írókról, s igyekszik meggyőzni hallgatóit, hogy csak a bonyolult kommentárokat és számtalan lábjegyzetet igénylő író a mi időnk igaz teremtő géniusza.

Csakhogy a gyerek nem ül fel az efféle győzködésnek. Ő még szereti a tisztaságot, a logikát, sőt, uram bocsá’ még az olyan elavult dogot is, mint a központozás. Mi több, az ifjú olvasó igazi történetet követel, aminek eleje, közepe és vége van – már ahogy ezer meg ezer esztendeje mesélik a történeteket.

A mi századunkban a mesemondás elfeledett mesterség lett, a helyébe műkedvelő szociológia és elcsépelt pszichológia lépett, de a gyermek még ma is független olvasó, aki semmi egyébre nem hagyatkozik, csak a tulajdon ízlésére. Nevek, tekintélyek neki semmit sem jelentenek. A felnőtteknek írt irodalom már régen szétpukkadt, amikor a gyermekeknek írt könyvek még a mesemondás, az ésszerűség, a családba, Istenbe és az igaz emberiességbe vetett hit utolsó foszlányait alkotják.
[…]
Tragikus, hogy sok író, aki lenézi a természetfelettiről szóló történeteket, a gyerekeknek olyasmit ír, ami nem egyéb, mint merő zűrzavar. Sok gyerekkönyvben az egyik mondatnak az égvilágon semmi köze a másikhoz. A dolgok csak úgy történnek, önkényesen, véletlenszerűen, és nincsenek összefüggésben a gyermeki élményvilággal és gondolatokkal.

Az efféle írás nemcsak hogy nem szórakoztatja a gyermeket, de még a gondolkodásmódjában is kárt tesz. Néha az az érzésem, hogy az úgynevezett avantgárd gyerekkönyv-írók elő akarják készíteni a gyermeket James Joyce Finnegans Wake-jére vagy egyéb rébuszokra, amelyeket a professzorok oly nagy előszeretettel magyaráznak. Ahelyett, hogy gondolkodni segítené a gyermeket, az efféle írás elnyomorítja az elméjét. Vagy mondjuk ki egyszerűen: természetfeletti – igen; esztelenség – nem.

A népmesének fontos szerepe van a gyermekirodalomban. A modern felnőttirodalom tragédiája, hogy tökéletesen elszakadt a néphagyománytól. Sok modern író elveszítette gyökereit. Nem tartoznak, és nem is akarnak tartozni semmiféle különleges csoporthoz. Félnek, hogy nyájszellemmel, nacionalizmussal, sovinizmussal vádolják őket.

Valójában pedig nincsen gyökértelen irodalom. Jó regényt nem lehet írni egy emberről csak úgy általában. Az irodalomban – akárcsak az életben – minden sajátságos. Minden embernek megvan a tényleges és spirituális lakcíme. Igaz, bizonyos mesékben nem szükséges, sőt egyenesen fölösleges a lakcím, de hát az irodalom nem csupa mese. Minél jobban gyökerezik környezetében az író, annál jobban megérti mindenki; minél nemzetibb, annál nemzetközibb lesz.

269-271. oldal (A gyermek mint az irodalom igazi kritikusa)

Kapcsolódó szócikkek: gyerek · irodalom · mese · mesemondó · olvasás · olvasó
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Katherine Applegate: Ivan, az egyetlen
Walt Disney – Tarzan és a dzsungelolimpia
Richard Scarry: Az álruhás bolti szarka esete
Walter Murch: Egyetlen szempillantás alatt
Armand Eisen: Karácsony esti mese
William Steig: Shrek
James Thurber: A fehér szarvas
Michelle Knudsen: Oroszlán a könyvtárban
Eric Carle: A telhetetlen hernyócska