Leszáll ​az éj 83% 68 csillagozás

Végy egy olyan csillagászati jelenséget, amely kétezer évenként csupán egyszer fordul elő, adj hozzá baljóslatú régészeti leleteket, fűszerezd meg egy pszichológussal és egy csillagásszal, akik kellőképpen elszántan hangoztatják, hogy annak a bizonyos eseménynek be-lát-ha-tat-lan következményei lesznek, és ha ütközteted az egészet egy rakás vallási fanatkussal, a végeredmény kellőképpen őrült és zseniális lesz ahhoz, hogy senki ne tudja túlszárnyalni :) Az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam. Pont.

A könyv három részre bomlik. Egy katasztrófa előzménye, maga a katasztrófa és a katasztrófa utóhatása. A katasztrófa utóhatásába azért nehéz belegondolni, mert a mi világunkban ez számunkra elképzelhetetlen lenne és mégis a harmadik rész volt az amelyik legjobban tetszett. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy milyen és mekkora inger kell az emberi őrülethez. A könyv, bár több sebből vérzik, magát a történetet érdekesen és hangulatosan tálalja.

A fordítónak nem biztos, hogy meg kellene említeni ezt a könyvet az önéletrajzában. Ugyanez vonatkozik a szerkesztőre is, ha volt egyáltalán.

Ezt a könyvet valaki az első, valaki meg a harmadik fele miatt tartja jónak. A másodikat ritkán mondják, pedig én speciel arra esküszök, de önmagában az egész úgy zseniális, hogy közben rengeteg sebből vérzik. Ha valaki nem éli bele magát, és eleve rossz szemmel nézi, akkor fennakad a függönyön, a mécsesen, és sok egyéb dolgon, ami tényleg nem tökéletesen logikus egy olyan világban, amiről nem is kívánunk sokat tudni. Egy idegen létforma, hely axiómáit nehezen dolgozzuk fel, és könnyen kukacoskodunk, így ilyen szempontból ez a könyv messze nem tökéletes, mert teret ad a kukacoskodásnak.

Ha viszont „mi nagyobbak és erősebbek vagyunk, és van susogós bőrkabátunk (,leszarjuk mindezt)” … szóval ha felülemelkedünk mindezen, akkor a nagyszerű szereplők, nagyszerű története, ahol a tudományok egyesített ereje próbál meg megakadályozni egy hatalmas katasztrófát. A vallás és a tudomány viszonya a történetben tanítani való.

Nem ez a legjobb Asimov regény. Persze, mert nem is csak Asimov, hiszen a novellát Silverberg-gel közösen írták át regénnyé, ami szerintem ebben az esetben tényleg jót tett. Szóval nem a legjobb, de az egyik legfontosabb, az egyik legérdekesebb, és minden bizonnyal az egyik legkönnyebben megérthető, és legnehezebben elfogadható.

Bármennyire is jó (az első harmad különösen), de egyszerűen nem tudtam elhinni. Az alapjául szolgáló novellát is olvastam, az ilyen szempontból jobb.

Szeretem Asimov-ot régóta. Szeretem Silverberg-et a „Lord Valentine kastélya” óta. Olvastam ennek a könyvnek az értékeléseit, meg a borítón levő ajánlásokat. Valami nagyon nagy durranásra vártam.

Gondolkodom, türelem!

Szóval a könyv szól valamiről, tényleg!
Szól arról, hogy a vallás nem megoldás, és a tudománnyal szemben adott helyzetekben lépéselőnyben van, de komoly morális, erkölcsi lépéshátrányban is egyúttal.
Szól arról is, hogy a médiának és a poltikikának mekkora felelőssége van az általános pusztulásban.
Szól arról is, hogy azért, mert valamit egyvalahogy szoktunk meg, annak a valaminek azért még lehetnek használható, nem önmagában hibás, rossz alternatívái.
Szól arról is, hogy az általános pusztulásban csak az segít, ha kézben a kézben nézünk szembe a veszdelmekkel.
Szól arról is, ha a tudomány adott esetben csak diagnosztizálni tud, megoldani nem, de ezért nem feltétlenül felelős.

Szóval sok mindenről szól a könyv.
De az értékelésem legvége az, hogy már olvasás közben azon tűnődtem, hogy fel fogom tenni a rukkola-ra, mert nem valószínű, hogy újra fogom valaha is olvasni.

Miért?
Nem pörög a cselekmény, viszont a pörgéshiány nekem nem váltotta ki semmi. Nem élnek a párbeszédek (nem tudom, hogy a fordítás tehete-e róla?), sőt néha olyan suták, hogy oda ne rohanjak! A szereplők sem igazi karakterek, csak jelzésértékű pacsmagok.

A könyvről, a mondanivalójáról tehát nagyon sokat lehet beszélgetni, kérdéseket lehet felvetni vele kapcsolatban, de a felvetett kérdések néha izgalmasabbak, mint a talaj, amin megszülettek.

Aki fél a sötéttől, inkább hagyja ki. :)

Kitűnő alapötlet, de a regénnyel van egy kis gond: rengeteget ismétli önmagát. A előadja az elméletét B-nek, B elmagyarázza C-nek, satöbbi, minden egyes alkalommal oldalakat szánva ugyannarra az információhalomra. Talán azért van, mert ketten írták, de akkor is össze lehetett volna fésülni

Izgalmas, érdekes és különleges történet, de sajnos sem technikailag (csillagászati felkészületlenség), sem lélektanilag ( eltúlzott reakciók) nem tűnik hitelesnek.

Életem egyik legjobb könyve! Már az alapötlet is tetszett, hogy az írók nem próbáltak meg egy idegen univerzumot kialakítani, hanem egy egyszerű ötlettel az emberiségre vetítette rá a történetet. A történet nagyon pörgős, egy igazi posztapokaliptikus (szerintem) regényt kap az olvasó. Hibái ellenére (nem hiszem, hogy ez az esemény az egész társadalom bukását okozná, mert egyrészt túl rövid, másrészt senkinek a létbiztonságát nem fenyegeti, „csak” pszichésen terheli meg a társadalmat…), ennek a könyvnek nagyon nagy a „varázsa”.

Tetszett: jó a történet, izgalmas, de mégis valami nekem hiányzott ahhoz, hogy igazán átütő legyen.