Kavics ​az égben (Alapítvány-Birodalom-Robot univerzum) (Birodalmi regények) 83% 146 csillagozás

Azért a birodalmi regények sem fognak keserű szájízt hagyni maguk után.
Számomra ez volt a legélvezhetőbb a három közül; elkapott az események sodrása, a karakterek is valamelyest jobbra sikeredtek mint az előző két történetben, a sci-fi-krimi vegyítése is ízletesebb lett.

Összességében ezek a regények meg sem karcolták robotsztorik szintjét, de azért kellemes szórakozást nyújtottak a vegyes érzelmek ellenére is.
Mindazonáltal már nagyon várom, hogy belecsobbanhassak elmémmel az Alapítvány utózmány és előzmény regényeinek mechanikus kavicsok által felborzolt áramlataiba.

Nagyon élveztem Joseph Schwartz, a 62 éves időutazó, nyugdíjas szabó kalandját a több ezer évvel későbbi Galaktikus Birodalomban. Asimovhoz méltó módon végig nagyon csavaros és izgalmas történet, amelyben a főszereplőknek, Shekt professzornak, Bel Arvardan birodalmi polgárnak, Polának és Schwartz-nak a birodalom több százmillió világát kell megmentenie a földi Vének Tanácsa pusztító csapásától.

Nagyszerű regény, talán csak egy hiányossága volt, azonkívül, amit Asimov maga is jelzett az utószóban. A földiek tervezett támadása a galaxis ellen, nekem egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy miképp lehetett volna ennyire gyors lefolyású és minden bolygóra kiterjedő. Itt elfért volna még egy kis magyarázat.

Asimovból még lehet a következő nagy kedvencem…
Akkor lesz közös kedvencünk is a férjemmel.

Imádtam! Végre megint középpontban a Föld. Azért kíváncsi lennék, hogy majd sok ezer év múlva legalább egy része megvalósul-e Asimov víziójának.

Bevallom töredelmesen, hogy ez volt mindösszesen a harmadik Asimov regényem, ráadásul az első kettő (elvileg) nem is Asimov legjobbjai közül való, a Fantasztikus utazás kétféle verzióját olvastam ugyanis tőle még sok évvel azelőtt, nekem azok is tetszettek. Hirtelen felindulásból idén elkezdtem beszerezni a Szukits-féle kiadásban a teljes Robot-Birodalom-Alapítvány univerzumot és tervezem még a következő évtizedben szépen végigolvasni.
A regényben nagyon tetszett az időutazásos és a politikai-hatalomért folytatott viszálykodási szál, ezt általában szeretem a sci-fikben. Imádtam azt is, hogy a szerző sikeresen szőtte bele a természettudományos magyarázatokat a történetbe ahol csak lehetett, legyen szó nukleáris sugárzásról vagy öröklődésről – ettől Asimov Asimov, hogy szórakoztatva tanít. Ami külön bónusz, hogy sok filmtől és könyvtől eltérően mindez itt számomra egyáltalán nem hatott erőltetetten, teljesen természetesen adta magát, ahogy az egyik szereplő a saját tudásszintjének megfelelően próbálta a másiknak elmagyarázni a természettudományos jelenségeket. Amin nagyon jót mosolyogtam magamban, az a jövőbeli sakkjátszmák leírása volt, mert eszembe jutottak az Agymenőkből Sheldon és Leonard térbeli sakkjátszmái – lehet, hogy a forgatókönyvírók is innen merítettek.
Ami kevésbé tetszett, de ez csak az én személyes preferenciáimat tükrözi, az a több szálon futó cselekmény volt körülbelül a történet feléig, nem szeretem annyira az ilyen szerkezetű könyveket. Ettől függetlenül természetesen jár az öt csillag, hiszen a történet teljesen beszippantott magába és elvarázsolt.
Csak az olvasás után derült ki számomra az értékelésekből, hogy ez Asimov elsőként megírt regénye, olvasás közben egyáltalán nem éreztem egy kezdő író szárnybontogatásának, ami sokszor előfordult sajnos még a kedvenceim esetén is. Az a tény, hogy ennyire jól megszerkesztett és élvezhető már az első könyve is, csak még inkább megerősített az elhatározásomban, hogy végigrágom magam a teljes életművön.

Végig értem a történet kötetein. Örülök, hogy újra olvastam valamennyi kötetet. Sajnos a tényleges sorrend most nem sikerült, de az összes kötetet egyszerre most olvastam el először egymás után. Először az alapítvány kötetek, utána az előzménynek számító robot univerzum és a birodalom más kötetei következtek. Sok részlet összefüggött, sok mindent jobban értettem. Ez a kötet is egy izgalmas kaland volt. Amíg izgulhatunk a megoldás miatt és a főhősök sorsát fürkésszük, a sorok között ott van a vélemény társadalmakról, hatalmi játszmákról, környezetünk iránti felelősségről. Jó szívvel ajánlom, hogy aki még nem ismeri ezeket a regényeket, ne egy egy kötettel ismerkedjen, hanem a sorozatpolc ajánlotta sorrendben a teljes regényfolyamot olvassa végig. Az összefüggések és az egymásra épülés miatt így sokkal nagyobb élményben lesz része. Sok kritikát olvasva látom, hogy ebből a különös élményből sokan kimaradtak. De még nem késő belekezdeni.

Egyetlen lépés, egy adott pillanatban…
Pont abban a pillanatban, amikor egy atomfizikai kutatóintézetben éppen kísérlet zajlik tisztítatlan urániummal… és Schwartz, a gyanútlan járókelő egy ismeretlen tájon találja magát.
A történet lebilincselő. A fokozatosan kibontakozó cselekmény több kulcsfigurával van megspékelve. Arvardan a régészet egyetemi doktora, fő kutatási területe az emberi civilizáció, illetve az emberiség származási helyének meghatározása. Affret Shekt a tudós, az „összegző” megalkotója, hozzá a hatalom képviselői, akik nem riadnak vissza semmitől önös céljaik elérése érdekében, és Schwartz…
Engem magával sodort a történet, és el tudta feledtetni, hogy a könyv alapja, téves teóriából született. Ennek bele kell férnie egy sci-fibe, ha a sztori ilyen pazarul van megírva. Miért a fél pont levonás?
Rousseau mondta: „A türelem keserű, de gyümölcse édes.” Bár korrektnek nevezném a karakterábrázolást, Arvardan időnkénti türelmetlensége, amely néha már gyerekesnek hatott, nagyon zavart.
Nem tartozik a „felkapott” Asimov könyvek közé – szerintem méltatlanul.

Asimov itt is remekel szerintem, végig izgalmas a sztori és maga az alapszituáció is rengeteg érdekes kérdést vet fel, emellett humorosnak mondható utalások is találhatók a múltba. Aki a scifit szereti, annak kötelező :)

Őszinte leszek, ennek a kötetnek a legkisebb elvárásokkal ültem neki, mert előtte pont az Asimov-féle nagysorozat két Asimov-hoz képest méltatlan epizódján estem túl. Ugyanerre számítottam, hiszen ez is csak egy Birodalom-regény, mint a többi. És az is, de valahogy mégis tudott egy olyan adalékot tenni a történetbe, ami egyszerre sablonos, és mégis üdítő színfolt. Ez a regény az iskolapéldája annak, hogy jól ismert elemekből is fel lehet építeni egy nagyszerű történetet, egyszerűen csak azzal, hogy nyitott elmével fordulunk hozzá.

(És külön tetszik, hogy soha nincs megmagyarázva, miért is volt az időutazás. Mert felesleges.)

Előre megtervezett véletlenek tudatos összetalálkozása.
Így tudnám leginkább jellemezni e regényt.
Most ismerkedem a sci-fivel, és hát azt a klasszikusoknál kell kezdeni (na meg persze motivál egy kihívás is). Őszintén szólva, kicsit nehézkesen indultam neki, nem volt túl érdekes. És azért filmen láttam már néhány sci-fit, amelyek – nyilván – az elődökből táplálkoztak, így az összegzőt, az időátlépést, többgalaxisnyi emberiség-életet meg vírus megalkotást pusztításhoz ilyen-olyan formában, sőt, inkább modernizálva láttam, ismertem már, ezért nem szolgált akkora átéléssel, mint vártam.
Azért persze érdemes volt elolvasni. Azt hittem, hogy az egész könyv majd Schwartz körül forog, de aztán teljesen máson volt a hangsúly, persze ő kapta az egész sztoriban a legfontosabb szerepet. A vége nyitott maradt, ami kicsit csalódás volt.
Nem tudom, mennyire kapcsolódnak egybe az Alapítvány és Birodalom kötetek, ez durr volt bele a közepébe, de a könyvtárba ez volt csak meg, és ez is volt a legszimpatikusabb. Amúgy egészen érthető volt, még a sok tudományos és radioaktív maszlag is, nem rögtön, és nem is mindent, de a lényegét felfogtam (ugyanilyen okosra operálják Keyes Algernonját is). Nem mindennapi az, amikor a Föld él megnyomorgatva, az uralkodói, értelmes volta inkább a klisé.
A közepétől egészen érdekelt, hogy sikerül-e helyretenni a dolgokat, vagy mi lesz a Galaxis sorsa. Azért a tudatcsápok elkanászodása eléggé fantasztikus és illúzióromboló momentum volt.
De, ami a lényeg, hogy nem volt érdektelen és vontatott, többet is fogok még olvasni Asimovtól!