Fantasztikus ​utazás 83% 29 csillagozás

A filmet láttam előbb. Kisfiúként a 80-as években, (kivágtak pár, a szovjet oldalra terhelő utalást) Tátott szájjal bámultam az akkori sci-fi inséges idökben fantasztikus képi világú filmet. Nagy volt a hatása rám.
A könyv valójában csak fogadott gyemeke Asimovnak. A filmet Harry Kleiner, David Duncan, Otto Klemet és Jerome Bixby irta. Asimovot később kérték fel rá, hogy írjon a filmből egy könyvet. Asimov ráállt, és mint biológus ki is javított néhány durvá hibát, amit a forgatókönyv elkövetett. Nehol becsempészet sajat ötleteket is – sokszor elég naturalistákat is, de összeségében jól megoldotta a feladatot, de nem volt teljesen elégedett a művel, ezért később írt egy második változatot is. Ez is olvasható magyarul.

Olvasás közben erősen érződött az előzetes tájékozódás kapcsán felszedett tudásanyag, mégpedig hogy a Fantasztikus utazás 1-et Asimov igazából megrendelésre írta, egy film novelizációjaként. Mivel azonban a könyv megjelenése fél évvel megelőzte a film premierjét, mindenki azt hitte, és Asimov elmondása szerint sokan a mai napig is azt hiszik (legalábbis Amerikában biztosan), hogy az ő könyvéből készült a film. Aztán megírta a Fantasztikus utazás 2-t, a bértollnokság korlátozásai nélkül.

Az „első részre” erősen rányomja ugyanis a bélyegét az, hogy mennyire meg lehetett kötve a keze, egyáltalán nem érződik a jellegzetes asimovi elbeszélésmód és stílus. Egyszerű, rövidke kis történet egy két nagyhatalom által dominált világban (ha az ellenfél a Másik Oldal, akkor a főszerepet játszók az Egyik Oldal, vagy „A” és „B”, mint egy magnókazettánál), nyomasztó, hidegháborús légkörben, ahol mindenki gyanakszik mindenkire, a szereplők maguk a megtestesült sablonok (a laza, kigyúrt, mégis intelligens kém, a csinos, de eszes asszisztens, a csak a munkájának élő, megszállott tudós, a szigorú tábornok, stb). Mennek, mendegélnek, mármint leginkább úsznak, és megoldogatják a folyamatosan szembejövő problémákat, rendszeresen rácsodálkozva az emberi test komplexitásának csodálatosságára (és latin szavakkal dobálózva mindenféle véredényről).

Nem rossz, nem rossz, de egyszer olvasós, nem olyan, ami évek múltán is ott motoszkál az ember fejében, mint egy Salvor Hardintól eredő mondás.

Abból, ahogy Asimov ír, itt kifejezetten érezhető, hogy mennyire jártas egyes tudományterületeken (biológia, kémia, biokémia, stb.) és, hogy mennyire oda is van értük.
A sztori jó off, ráadásul Asimov törekszik rá, hogy tudományosan megalapozott is legyen. Igyekszik mindent megmagyarázni; tetszett, hogy itt nem lehetett mindent csak úgy megtenni. A miniatürizált tengeralattjáró legénységének nemcsak azzal a nehézséggel kellett megküzdeniük, hogy félnek, mivel ők hajtanak végre ilyet először; hanem szembe kellett nézniük azzal is például off, hogy a környezetük milyen hatással van rájuk, a miniatürizálás miatt teljesen máshogy érzékelik a fényt, az időt, a teret, a sebességet, illetve ki vannak téve a Brown-féle mozgásnak. off
Az egyértelműen érződik, hogy Asimov inkább a tudományos megközelítésre tette a hangsúlyt. Van egy hidegháborúra emlékeztető háttérsztori, de ez nincs nagyon részletezve, inkább csak kontextusba helyezi a történetet.

Nagyon izgalmas volt, bár örültem volna, ha egy kicsit többet megtudok arról, hogy miért is olyan elképesztően fontos a küldetés sikere, illetve mi is ez a kémtörténet a háttérben. Az emberi test leírása szörnyen érdekes volt, nagyon élveztem, valószínűleg többet is tanultam belőle, mint egy átlagos biológiaórán (mi mindenre jó egy, első ránézésre a valóságtól ugyancsak elrugaszkodottnak tűnő könyv…). Bár nem voltam biztos benne, hogy tényleg a szíven, tüdőn, fülön keresztül vezetett a legrövidebb út… De hát csak jobban tudja Asimov mester, úgy is mint tudós és úgy is mint író.

Még egy nagy előnye volt a könyvnek: egyedül én értettem, hogy mi történik, amikor megnéztük a filmet angolul. (Ami egyébként sokkal rosszabb volt, főleg azért, mert elvonták a figyelmet a réges-régi, ma már megmosolyogtató megoldások, például a műanyag tengeralattjáró.)

Kifejezett előítéletes vagyok a forgatókönyvekből írt regényekkel, viszont ezt már Asimov miatt is muszáj volt ledarálnom – egyébként meg imádom a retro sci-fit. A Nyelje le orvosát című novella miatt olvastam el, majd után a filmet is megcsodáltam. Poénnak nagyon jó, csak baromira túlírt. Novellaként sokkal jobban működhetett volna.

A padláson találtam rá, a szülők által kiselejtezett cuccok között. Annak idején láttam egy filmet a témában, ami tetszett, úgyhogy azt gondoltam, a könyv se lehet rossz. Végül egész más történet kerekedett belőle, mint amire számítottam, de ez nem is baj, mert így még izgalmasabb volt!