Én, ​a robot (Alapítvány-Birodalom-Robot univerzum) (További Alapítvány-Birodalom-Robot történetek) 89% 576 csillagozás

Ha megnézem az írások dátumát, hát emelem kalapom! Annyira a kora előtt járt, és annyira sok minden bejött abból, amit leírt, hogy az félelmetes.
Ha azt nézem, amiket már olvastam tőle, most sem ért csalódás.Igaz, a robotokkal foglalkozik többet, de amerre az emberiség halad, hát egyre jobban szükség lesz erre is.

Minden Robbie-val és Csipkerózsikával kezdődött, mint egy nagyon intenzív álom. (nálam mindenképpen) Szépen bele is öregedtünk és kiderült, végül is a robotok nem ilyen formában készültek, nincs pozitron agy (még) és maradtunk a teljesen mechanikus gépi intelligenciánál.(talán nem is baj) Sokkal többet számít a funkcionalitás mint a forma, és a hatalmas autóipari robot gépsorok nem olvasnak szépirodalmat.
Többszörösen olvastam már a „Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma I.” sorozat elejét, amiben több novella jelenik meg, egy része a könyvből hiányozik, a szívemből is, mert pont a legjobbak készültek kiegészítésre.
Azért ha az emberekbe is bele lenne kódolva a robotika első törvénye, akkor szerintem jobb világban élnénk.
A robotika Első Törvénye:
1:A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
Már ezért érdemes volt megint elolvasni. Itt jelenik meg először.
Ezek a novellák valami sokkal komolyabbak a kezdetei, ezért kötelező, de magában igencsak felejthető, kicsit túlhaladott fantáziát tartalmaznak.
Azért itt is van kedvenc, „A csillagokba! „ mindig elvarázsol, és remélem még életemben meg is valósul ha nem így akkor másképpen, de ideje lenne kilépni a szülőrendszerünkből.
Még mindig megmozgatja az agytekervényeimet, akkor lehet még sincs annyira elavulva :)

Robbie (5)

Tökéletes módja a robotok ártalmatlanságának és hatékonyságának bemutatására. A kis Glória legjobb barátjaként Robbie még arra is képes, hogy a szülők pesszimista, szkeptikus szemléletét szépen lassan megváltoztassa. Nagyon sokféleképpen alakulhatott volna a sztori, de talán a legintelligensebben lett elővezetve a végső ítélet Robbie sorsát illetően.

Körbe-körbe (4,5)

Fantasztikus játék a 3 törvénnyel. Asimov saját ötletét járatja csúcsra.

Logika (5)

Nagyon érdekes gondolatmenet. Részben a vallás intézményének megkerülhetetlensége, részben óriási fricska, amely megkerdőjelezi a vallást.

Fogd meg a nyulat! (3,5)

Ez a történet kicsit talán hosszabbra volt nyújtva, mint amit a történet poénja, fordulata igényelt volna. Nem igazán éreztem, hogy a felmerülő probléma megoldása felé vezető úton ténylegesen elkapták volna a tudósok a fonalat. Végül aztán kicsit súlytalan lett a megoldás.

Te hazug! (5)

Asimov tovább boncolgatja saját Törvényeinek mélységeit, és az eredményei vitathatatlanul helytállóak. Már csak egyetlen válasszal maradt adós, de olyan jól keverte a kártyákat, hogy a végére nem is voltam rá kíváncsi.

Az eltűnt robot (4,5)

Újabb játék a Törvényekkel. Őszintén szólva újra és újra bebizonyosodik, milyen nagyszerűen találta ki Asimov a Törvényeket és azok sorrendjét is. Egyetlen apró változtatás és máris felborul az egyensúly.

A csillagokba! (4)

Tetszett, ahogy össze lettek szedve az emberek a történethez, és észrevétlenül megint csak tovább haladtunk a Robot univerzum építésében. Ellenben egy kicsit már kezd egyhangú lenni a robotok állandó tesztelése. Na nem mintha nem lennének izgalmasak a felvetett problémák, de egy kicsit egy kaptafára épülnek a sztorik.

Bizonyíték (5)

Zseniális novella. Asimov profin keveri a kártyákat, és behoz a történetfolyamba egy új központi figurát. Ha ez egy filmsorozat lenne, ez a rész tuti évadzárós dupla epizód volna, olyan ügyes és nagyszabású volt. Talán a kötet legjobbja!

Az elkerülhető konfliktus (5)

Nagyszabású gazdaságpolitikai körkép. Minden oldalról tűpontosan bemutatva a hibákat, az érveket, ellenérveket, gyanúkat és a megoldás lehetőségét. Valahol egy inverz 1984-et véltem felfedezni a novellában, ahol a korlátlan hatalom nem az elnyomás fegyvere, hanem a fejlődésé. Ha ijesztő módon is, mégis elkerülhetetlenül.

Először olvastam Asimovtól, de azonnal beszippantott. Látszólag az összes mű a 3 törvényről szól, valójában viszont sokkal inkább szólnak a törvények és a való élet különös találkozásai által létrejövő kényes kérdések megválaszolásáról. Asimov ebben a gyűjteményben briliánsan építi fel univerzumát a Robotika alapjaitól az űrutazásig és a Gépek által irányított Föld bolygóig. Inspiráló az író pozitív hozzáállása a fejlődéshez. Ahhoz, hogy az ismeretlen nem feltétlenül félelmetes és hogy a korlátlan hatalom nem feltétlenül veszélyes. Asimov számomra egy kicsit hasonlít Dick-hez, annak fojtogató paranoiája nélkül. Kíváncsi vagyok a regényeire, de az alapok annyira sziklaszilárdak és a stílus olyan szerethető, hogy már most azt érzem, nincs mitől tartanom.

Kiváló novellafüzér, ugyan szókészletében érezni egy kis port, de emellett is nagyon fantáziadús, mindenképp úttörő. Asimov izgalmas formulát választott, egy interjú, és a meginterjúvolt emlékei köré épül az egész kötet, a novellák közötti átvezető szövegek mindig visszatérnek az interjúhoz. Rengeteg párbeszéddel él, mégpedig nem üresen kongó párbeszédekkel. Öt csillag ez. A fél pont levonás inkább annak szól, hogy a magyar változat idegesítően következetesen a „se” szót használja a „sem” helyett. Igaz, hogy zsánerirodalom, de van annyira minőségi, hogy megérdemelné ezt az aprócska odafigyelést. A másik dolog, hogy itt-ott mintha hibásan lenne központozva a szöveg. Egy szereplő még nem ér a gondolatmenete végére, de már új gondolatjelet kap. De nem az lényeg, hanem az, hogy tényleg jól szórakoztam. Na persze Asimov jövőképe a robotok koráról minden problémájával együtt is meglehetősen pozitív.

Asimov a SF klasszikusa és a kötetben található novellák a modern sci-fi alapműveinek számítanak.
A kilenc novella 1940 és 1950 között született, tehát erősen nagypapa korú már a legifjabb is, ezért aztán, bár nagyon sok kérdés felvetés még máig is izgalmas, de rengeteg olyan is van, amely minden tekintetben túlhaladottá vált.
Ami mindenképpen máig aktuális az a mesterséges intelligencia kérdése.
Asimov a „pozitron-agy” bevezetésével állást foglalt azon paradigma mellett, miszerint az intelligencia és az érzelmek nem elválaszthatóak egymástól. Ez az a pont, ahová a modern mesterséges intelligencia kutatás is eljutott. (Az utolsó könyv, amit ehhez a témához kapcsolódóan olvastam Mérő László: Érzelmek logikája – http://moly.hu/ertekelesek/832401)
Asimov az érzelmekkel bíró, emberi értelembe vett intelligens robotokra építette fel a novelláit, és arra a három törvényre (http://moly.hu/idezetek/62180) amely elvileg lehetetlenné tenné azt, hogy a robotok bármilyen módon ártsanak az embernek.
Természetesen nem lennének történetek, ha nem derülne az ki, hogy ezek a törvények is megbicsaklanak időnként, és paradox helyzetek alakulnak ki miattuk.

Bár az alapötlet frappáns és időtálló, de maguk a novellák már nem teljesen azok.
S itt most nem arról beszélek, hogy a világ messze nem abba az irányba haladt, mint ahogy azt Asimov feltételezte: ez teljesen természetes.
Ennél nagyobb probléma, hogy maguk a szövegek gyengélkednek itt-ott. Engem nem csupán a jellemábrázolás hiánya zavar (Dr. Susan Calvin alakja az egyetlen, aki legalább két dimenziót nyert, a többi karakter teljesen lapos), de az erőltetetten jópofizó párbeszédek is – ez főleg a korai novellákban ölt fájdalmas mértéket.

Összességében ajánlom ezt a kötetet minden SF iránt érdeklődőnek, de úgy gondolom, hogy érdemes minél fiatalabban olvasni, amikor a szövegszintű hiányosságok még nem zavarják annyira a befogadás élményét.

Először is szeretnèm megköszönni a könyv ajánlást @Turms és @MLinda molyoknak.
Ez végre egy olyan scifis könyv volt, amit nagyon élveztem!!!Marha jó sztorik, érdekesek és jól megírtak.
A kedvencem a Robbie és a Bizonyíték cîműek lettek.
Ooo fogok még Asimovot olvasni!

Eddig meg voltam győződve róla, hogy nem szeretem a novellákat. Pedig hát, de bizony, hogy szeretem, csak Asimovnak kell őket írnia. Bár ha jobban belegondolok, az Én, a robot lehetne egy regény is, hiszen az összekötő szöveg szépen összefogja a fejezeteket, akarom mondani a novellákat.
Dr. Susan Calvin, a főszereplő, jól eltalált figura, na és persze előtte nincs titok, mindig kideríti az igazságot. Mint ahogy a 2 fura mérnök, Donovan és Powel is, kerüljenek bármilyen kutyaszorítóba, megoldják a problémát. Kifejezetten szerettem a történeteiket. Viszont ha jobban belegondolok, itt mégiscsak a robotika az igazi főszereplő, ami Asimov korában még nem is létezett, mégis ő lett a névadója. Így hát mivel mással kezdődhetne az egész, mint a robotika 3 alaptörvényével. Milyen logikusak, és mégis milyen sok probléma lehet velük. Ezek a novellák valójában „gondolatkísérletek” olyan speciális helyzetekre, ahol kézenfekvő problémák léphetnek fel a 3 alaptörvény betartása mellett is. Nem mondhatok mást, egyszerűen zseniálisak.
Hogy eljárt volna felettük az idő? Határozottan nem.
Hogy másfelé fejlődött a világ? Na és? Attól még fantasztikusak maradtak.
Hogy egyszerűek a szereplők és a párbeszédek? Na igen, de hát ezek novellák, nem nagyon van idő hatalmas jellemábrázolásra és jellemfejlődésre. És egyáltalán attól lenne jó egy sci-fi? Szerintem ezen túl lehet tennie magát az embernek, nem von le semmit az értékükből.
Gyakorlatilag, mind a 9 novella tetszett, ami ebben a válogatásban szerepel. Amikor próbáltam kiemelni közülük 1-2-t, azt vettem észre, hogy nem igazán tudok választani. De azért ha nagyon kellene a csúcs szerintem a Logika és az Eltűnt robot volt.
Muszáj írnom egy-két gondolatot a hasonló című Will Smith féle filmmel kapcsolatban is (a filmeket is legalább annyira szeretem, mint a könyveket). Természetesen a filmet is imádtam. Sokan figyelmeztettek, hogy a könyvnek és a filmnek nincs sok köze egymáshoz. Ezt bizony én nem így látom. Persze az összekötő történet más, de szinte minden egyes fontos és alapvető felvetésnek és ötletnek -amiből a film összeáll- az alapja megtalálható Asimov robotnovelláiban.

Aki az azonos című film történetét szeretné olvasni ebben a könyvben, az lehet, hogy csalódni fog, ugyanis novellákat tartalmaz a kötet. Érdekes világ tárul elénk, mely felé jelen világunk is halad. Bár a novellák nagy része azt sejteti, hogy a robotok tiszta, ártatlan lények, azért meghibásodások előfordulnak. Az pedig, hogy teljesen emberivé válnak, számomra igen félelmetes…

Totális kilépés volt a komfortzónámból, de nem bántam meg. Lekötött, beszippantott, megfogott magának. Érdekes, és nem egészen minden napi témát foglal magába. Olvasás közben elgondolkoztam rajta, hogy mi lenne, ha nálunk is robotok mászkálnának az utcákon. Nem biztos, hogy túlságosan élvezném.

Első olvasásom volt Asimovtól. Susan Calvin robotpszichológus visszaemlékezéseivel 9 novellán keresztül vizsgálja a robotika három törvényének működését. Ezek a következők:

A robotika Három Törvénye:

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az Első Törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az Első és a Második Törvény előírásaiba.

A történetek fokozatosan bonyolódnak, kezdetben csak az első törvényt mutatja be, majd egyszerre több fennállását. Az első Bradbury szavannás novellájára emlékeztetett: szerintem érthető, hogy a gyerek tulajdonképpen a szüleinél is jobban kötődött Robbie-hoz, ugyanis vele töltött több minőségi időt. Érdekesnek találtam, hogy spoiler. A lerészegedett robotos novella szórakoztató volt, az pedig egészen érdekfeszítő, ahol a vallás is megjelent, vagy amelyikben nem lehetett megállapítani, hogy a személy robot, vagy ember.