Az ​istenek is… 106 csillagozás

Isaac Asimov: Az istenek is…

A fantasztikus történet a 21. században játszódik. Egy földi laboratóriumban plutónium 186-ot találnak. Csakhogy ilyen izotóp egyszerűen nem létezhet a Földön, csakis egy másik univerzumból származhat…. Ésszerűség és szűk látókörű ostobaság, felelősségérzet és féktelen önzés, szerelem és hiúság harcol egymással a regény három helyszínén: a Földön, a paralények világában és az emberiség által immár benépesített Holdon. A tét a Naprendszer és az emberi civilizáció fönnmaradása…

Eredeti megjelenés éve: 1972

>!
Cédrus, Budapest, 1992
282 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637429069 · Fordította: Jász István, Mesterházi Márton

Kedvencelte 10

Most olvassa 3

Várólistára tette 40

Kívánságlistára tette 19

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Oriente>!
Isaac Asimov: Az istenek is…

Az istenek is három, markánsan elkülönülő részből áll, ám meglepő módon a három egység egészen eltérő minőséget is képvisel. Az első részben gyakorlatilag tudósok beszélgetnek az irodáikban atomfizikáról, és bár én kifejezetten jó barátságot ápolok a hard sci-fivel és az elnyújtott technológiai leírásokkal, nem sokon múlt, hogy félbehagyjam a könyvet. A tudományos fejtegetések nehézsége már ténylegesen frusztrálni kezdett, miközben ezen a ponton meg sem próbált regényként működni a sztori. Kitartásom azonban meghozta a gyümölcsét, mert a para-univerzumban játszódó második rész maradéktalanul lenyűgözött: ahogy belülről, belső nézőpontokon át bontakoztak ki fokozatosan a miénktől látszólag teljesen eltérő fizikai törvények és pszichikai világkép. Csak a science fiction képes ilyen kitekert és elvont módon tematizálni alapvető társadalmi, etikai és identitáskeresési kérdéseket – olyan kérdéseket, amelyeket nem tudunk vagy nem akarunk feltenni saját, jó alaposan behuzalozott gondolkodási sémáink miatt. (Úgyhogy bűnbánóan vissza is szuszakoltam magamban Asimovot a fantasztikus irodalom egyik képzeletbeli trónusára.)
Mindezt egy korrektül összerakott harmadik rész követett, ami klasszikus megoldásokkal él minden tekintetben, de nem találtam benne komoly kivetnivalót. Nekem itt már egészen jól működtek a karakterek és konfliktusok, a hold-föld politikai feszültségektől kezdve a főszereplők flörtölésén át az emberiség megmentéséig. Nem mondom, hogy nem döcögött néha a cselekmény spoiler, és azon is megütköztem kissé, hogy egy ilyen bravúros második rész után, milyen korlátolt a szerző képzelete a jövőbeli nők szerepének tekintetében, de összességében elégedett voltam a történet alakításával. spoiler

A három rész címét összeolvasva (I. Az ostobáság ellen…, II. …az istenek is…, III. …hiába hadakoznak?) egy Schiller idézetet kapunk, ami gondolom arra a problémára utal, hogy az egyéni emberi ostobaság, makacsság és büszkeség, az a bizonyos hübrisz, milyen veszélyes szemellenzőt tarthat a racionalitás elé, akár kozmikus léptékekben is, a fajfenntartás legelemibb ösztönét is hatékonyan maga alá gyűrve.

1 hozzászólás
Qedrák P>!
Isaac Asimov: Az istenek is…

Jé, Asimov is írt földönkívüliekről? :)
A könyvről akkor hallottam először, amikor Asimov születésének évfordulója kapcsán készültem egy beszélgetésre, mivel el akartam ereszteni azt a mondatot, hogy Asimovot vélhetően zavarták az antropomorf ufók, ezért nem is írt róluk.
Az ebben a kötetben megálmodott parauniverzum lényeit azonban mégis leírja, és ezek különlegesre sikerültek, noha az antropomorf jegyeket nem feltétlenül sikerült maradéktalanul levetkőzniük, de hát sci-fi író legyen a talpán, aki minden antopomorfitást le tud metszeni a földönkívülijeiről.
A másik, amire felfigyeltem, hogy mennyi szexualitás van benne. Még a parauniverzum lényeinek gondolatai is a saját szexuális életük (és funkciójuk) körül forog, hát még a holdbéli tájon boldoguló naturista életstílusú embereké. És az Asimov személye kapcsán újabban felemlegetett esetei miatt is érdekes a könyvének ez a vonása. Pedig alaphelyzetben a művei elég szőrmentén kezelik az emberek nemi életét.
Amúgy az ötletei szokás szerint briliánsnak mondhatók, bár így ötven évvel később nem feltétlenül hatnak újdonságként, a nyelvezete is rendkívül szikár, és hát valljuk be, hogy amikor a fizikusok tudományos részletességgel diskurálnak egymással, vagy éppen a holdbéli táncot írja le dagályosan, akkor nem olvasmányaink legizgalmasabb pillanatait élhetjük át.
Emellett pedig egy egyszerű tanmeseként is felfogható az emberi hiúságról, a tudomány olykor korántsem tökéletes működéséről, no meg az újdonság mindig is vonzónak maradó kutatásáról.

vicomte P>!
Isaac Asimov: Az istenek is…

A ’60-as években a világ az újítás lázában éget, és ez alól az SF sem vonhatta ki magát.
Egy rakásnyi szerző és szerkesztő gondolta úgy, hogy ideje az űrben és/vagy távoli jövőben játszódó kalandos történetek helyett a science-fictionnak valós, jelenben is felismerhető tendenciákat továbbgondolva társadalmi, gazdasági és kulturális problémákról kellene szólnia. Mindezek mellett jó pár olyan, korábban tabunak számító témába is belekaptak, mint a szexualitás, vallások vagy épp a tudatmódosító szerek használata.

Mondani sem kell, hogy a már akkortájt is jó nevű SF írók nem feltétlenül voltak a mozgalom élharcosai, de azért teljesen ők sem vonhatták ki magukat a new-wave hatása alól.
Ennek ellenére meglepődtem, amikor végre belevágtam ebbe a kissé mostoha sorsú* regénybe, és számos újhullámra jellemző elembe futottam.

Kezdjük azzal, hogy nem gondoltam volna, hogy Asimovtól bármikor is olvasok majd olyan regényt, amelynek ennyire fontos eleme a szexualitás.*
A könyv három részéből a középső egy spoiler földitől szinte mindenben eltérő civilizációt ír le, amelynek sajátos hármas felépítésű „családmodelljét” két hím és egy női egyed alkotja, és a köztük zajló kapcsolat (a kvázi szex is) fontos szerepet kap a történet bonyolításában.
A harmadik részben, amely a Holdon játszódik, a poszthumán SF bizonyos csírái is felismerhetőek ugyan, de Asimov holdi kolóniájának lakói szexuálisan olyan felszabadultak, mintha egy komplett virággyermek kompánia szabadult volna be oda San Franciscóból. 40 év távlatából már erősen retrofuture hangulatú, aranyos jelenetek ezek****, amelyeket szerencsére ellensúlyoz az a természettudományos probléma, amely az egész regényen végigvonul spoiler.

A regény alcímeiből összeolvasható idézet: „Az ostobáság ellen az istenek is hiába hadakoznak?” pedig arra a nagyon is valós problémára utal, miszerint az élet minden területén – a regény kontextusában a tudományos kutatásban – irgalmatlanul sok inkompetens barom ül kulcspozícióban, és ők inkább spoiler mintsem, hogy beismerjék, hogy tévedtek.
Kár, hogy ebben azóta sem lehetünk derűlátóbbak. Sőt…

* Úgy húsz éve vehettem meg, aztán valahogy sosem jutottam odáig, hogy akár pár oldal erejéig beleolvassak.
** OK! Mai szemmel némileg naivnak ható felütéssel, meg persze letagadhatatlanul konzervatív-maszkulin*** szemüvegen keresztül. Na de akkor is.
*** Persze, hogy még az idegen civilizációban is a hímek voltak a tudás felkent őrei, míg a nőstények az érzelmes lények, spoiler
**** A negyvenéves távlat és a fura nosztalgia, amit az ilyen erősen túlhaladott SF-ek iránt érzek, bevallom benne van a 4,5 csillagos értékelésben.

2 hozzászólás
FélszipókásŐsmoly P>!
Isaac Asimov: Az istenek is…

Fura egy könyv ez… Egyrészt remek jellemábrázolás, páratlanul eleven párbeszédekkel, káprázatos ötletekkel, aranyos off összjátékokkal. Másrészt fura felépítésű mű – aminek aztán lehet, hogy mégiscsak van értelme, de elsőre zavaróan fura.

A második olvasmányom Asimovtól. Érdekfeszítően indul, a (látszólag a jelenlegitől cseppet sem különböző) XXII. században egy volfrámdarabkában lezajló rejtélyes változásra lesz figyelmes egy sugárvegyész, aki „ellen az istenek is hiába hadakoznak”. Merthogy ostoba, de jókor van jó helyen, és hírnevet szerez egy olyan jelenséggel, amihez ő vajmi keveset tett hozzá. Ő lesz a nagy elektronszivattyú atyja. A józanságot tagadó megnyilvánulások (és velük szemben a józanok hiábavaló küzdelmei) adják a regény alapmotívumát.

A könyv három részre tagolódik – és itt e szón van a hangsúly, mert három egymástól gyökeresen elütő szövegszeletek ezek. A középső rész nagyon szétvágta az első részben felépített ívet, és bár a harmadikban visszatér a kiinduló problémához és befejezést is kap, azért annak a könyvszeletnek az elején sem látszott, hogy kapcsolódna bármihez is. Aztán csak lettek az egyes szeletek között összefüggések, és a végére kialakult az egész kép. Nem volt unalmas egy szemernyit sem a három sík, csak széttagoltnak tűnt. Mintha három novella zajlana párhuzamosan, amelyek aztán fényesen villámolva itt-ott összecikáznak.

Az elsőben a már említett tudós a „találmányával” olyan veszélyt teremt, ami az egész Naprendszer végét jelentheti. Persze tagadja, hogy ilyesmi bajt okozna a gép, és a megnövekedett népszerűsége folytán a józanabb (és intelligensebb) tudósok sem tehetnek semmit. Eléggé zavart, hogy a rész függővéggel zárult, aztán egész másfelé ment tovább a másik két szakaszban.

Ráadásul a második könyvszelet meghökkentő nem csak az elsőhöz képest, hanem Asimov munkásságához képest is. spoiler Persze ez a szelet volt a könyv legérdekesebb része, igazán szellemesen fejtette ki a szereplőket, sajátosságaikat. spoiler Viszont egyre kevésbé tudtam hova tenni mint regényt… Mert fura, hogy igazából elmaradt az „akció”, inkább csak beszélgetések meg társadalmi tárlatok mentén haladt a történet spoiler.

1 hozzászólás
ViraMors P>!
Isaac Asimov: Az istenek is…

Nagyon szeretem Asimov-ot, ráadásul azt hittem, hogy én ezt a könyvét már olvastam, de aztán rá kellett jönnöm, hogy mégsem. A végére viszont az egyik kedvencemmé vált tőle.
Azon túl, hogy a helyén van a tudomány és a társadalomtudomány, első sorban a szerkezete tetszik. A háromfelé tagolt történet különböző részei más-más helyszíneken (Föld, Parauniverzum, Hold) játszódnak, más-más karakterekkel, egészen más közegben. Persze első ránézésre éles eltérés az emberi világ és a Parauniverzum között van, de ahogy haladunk előre a harmadik részben, egyre inkább egyértelmű, hogy a Föld és a Hold között is olyan különbségek vannak, mintha a Hold egy harmadik univerzum lenne.
Érdekes maga a központi probléma, az elektron(pozitron)szivattyú, de engem sokkal inkább megfogott, ahogy a könyv körbejárta a kérdést. Gyakorlatilag két irányból építette fel a konfliktust, egyszer a Föld, egyszer a Parauniverzum szemszögéből, hogy végül a Holdon szülessen végső megoldás. Közben megismerünk három különböző társadalmat, három eltérő gondolkodásmódot. Minden alapos, átgondolt és részletes.
Legjobban a középső rész tetszett, igazság szerint szívesen olvastam volna még a Parauniverzumról és benne élőkről.

Isley I>!
Isaac Asimov: Az istenek is…

Asimov 1972-ben megjelent regénye, mely elnyerte a Hugo-díjat és a Nebula-díjat is, egy monumentális történet univerzumok közötti kapcsolatfelvételről az író kémiaprofesszori tudásának és fantáziájának erejével. A regény egyik erőssége, hogy ezt az interakciót egyáltalán nem antropomorfikusan vagy tudattal bíró lények kommunikációjaként képzelte el Asimov, hanem energiák cseréjeként. A különböző szivattyúzások története teljesen más szintre helyezi az interakciók megvalósíthatáságának szintjét, sőt értelmét. Az idegen fajokkal való kapcsolatfelvétel mint történet toposzként vonul végig a sci-fi irodalmán, az írókat minden korban foglalkoztatta ez a téma. Több olyan mű elolvasása után, mely meglehetősen sajátságosan és izgalmas módon nyúlt a témához (Pl.: A holtak szószólója, Solaris, Vril) Asimov Az istenek is-e még ezek után is átütő tud lenni. Valamint az uiverzumok interakciója hatásának összekötése univerzumunk egyik legfőbb, már nem is teljesen fizikai, inkább metafizikai kérdésével és Asimov potenciális magyarázata lehengerlő. Emellett a könyv középső részében egy idegen faj szexuális szokásait írja le a szerző, amely annál sokkal több: az egyedfejlődés sokkoló és bravúros módozata. Mint ötlet, kiváló.

1 hozzászólás
mohapapa I>!
Isaac Asimov: Az istenek is…

Csak a szokásos: a bejegyzés eredeti megjelenési helye a blogom. Ahol a szöveg átláthatóbb, ezáltal könnyebben értelmezhető.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2022/05/01/isaac_asimov…

*
Vannak olyan Asimov-könyvek, amiket még nem olvastam. Eddig ez is azok közé tartozott.

Évek óta itt van a polcomon, réges-régen happoltam a Rukkolán. (Ha nem ismered, egy jó kis könyvcserélő oldal, onnan a szakkifejezés is.) De aztán valahogy nem került még sor rá. Aztán valamelyik este, lefekvéshez készülve leültem az ágyra, és eszembe jutott, hogy karnyújtásnyira van és viszonylag régen olvastam sci-fit

Úgy nagyjából fogalmam sem volt, miről szól, kizárólag azért vettem le, mert Asimov. Hátha a minőség szavatolt, ahogyan anyós-Mártanéni szokja mondani, igaz, ő az általa készített ételekre.

A könyv fülszövege tökéletesen beszédes. Annyira, hogy tulajdonképpen elmond mindent. Eleszi a kenyeremet. Az a baj, hogy tényleg és csakugyan.

Mert voltaképpen a tartalmat és a mondanivalót egy mondatban össze tudnám foglalni. De az rövid lenne könyvértékelésnek. De most még a grafomániám sem tobzódik veszélyesen. Bár evés közben jön meg az étvágy, tartja a mondás. Hátha írás közben meg a mondanivaló!

ISAAC ASIMOV
első regénye, az Én, a robot 1950-ben jelent meg. (Tudtad, hogy a robot szót Karel Čapek írta le első ízben, a R. U. R. című drámájában? Magyarul megjelent önállóan is, illetve a Három színmű című kötetben.) Az istenek is… című regénye 1972-ben látott napvilágot. Ha jól számolom, a tizenkilencedik regénye volt. Vagyis jócskán a klasszikus Én, a robot, az Alapítvány-trilógia megjelenése után.

Most kellene elolvasnod, mit mond a fülszöveg!

A CSELEKMÉNY HELYSZÍNEI
A fantasztikus történet a 21. században játszódik. Egy földi laboratóriumban plutónium 186-ot találnak. Csakhogy ilyen izotóp egyszerűen nem létezhet a Földön, csakis egy másik univerzumból származhat….

Észszerűség és szűk látókörű ostobaság, felelősségérzet és féktelen önzés, szerelem és hiúság harcol egymással a regény három helyszínén: a Földön, a paralények világában és az emberiség által immár benépesített Holdon. A tét a Naprendszer és az emberi civilizáció fönnmaradása…

Ezt mondja, s a kötet, minő fordulat, bár láthattunk már karón fülszöveget, csakugyan erről szól.

A másik univerzum alatt most nem az annyira divatos párhuzamost kell érteni. Legalábbis nem abban az értelemben, hogy amott egy alternatív Földön írogat az alternatív Mohabácsi, egy alternatív kaszásdűlői panel harmadik emeletén, alternatív Spock' Beard-öt hallgatva, egy alternatív HP laptopon, várva, hogy az alternatív Szerelemtesfeleségtársa hazaérkezzen a társasház képviseletéről, ahová az alternatív Mohabácsi elfelejtett bemenni ügyintézni hazafelé, mert alternatív útvonalat választott. Mondom, egyáltalán nincsen erről szó.

A másik univerzum alatt ebben az esetben egy alapvetően más univerzumot kell érteni, amely a miénk mellett létezik. A könyvben parauniverzumnak hívják. Teljesen más tulajdonságokkal bír, mint ez a miénk. Ahogy erre a fülszöveg is utal. Ennek megfelelően az élőlényei (akikre a fülszöveg szintén hivatkozik) is teljesen mások. [Ha elfelejteném, szólj rám, hogy később erről mondjak valamit!]

A fülszövegben olvasható plutónium-186 kapcsán az okosok leleményesen csatornát képeznek a két univerzum között. Illetve ez annyiban igaz, hogy a parauniverzum tudósai teszik ezt, ők az okosok, a földiek csak kullognak utánuk. A csatorna egyfajta energia-átfolyó-rendszer lesz a két univerzum között. Ingyen, tisztán. Csak éppen nem mellékhatások nélkül… A két univerzum energiája helyet cserél, és mindkettő lassú pusztulásnak indul miatta. Aztán lehet, hogy nem is olyan lassúnak… Na, innen a könyv fejezeteiből összeadódó pesszimista cím alapvető mondanivalója.

AMIK AZ UNIVERZUMOKBAN TÖRTÉNNEK 1. – A Föld
Az első fejezet földi történései ismerősek lehetnek a mindennapjainkból is. A felelőtlenségi áthallás, egyfelől természetes, másfelől mára nem nagy könyvötlet. De ne legyünk igaztalanok, kezeljük a dolgoka a maguk helyén és idejében! Akkor és ott ez a mondanivaló helyénvaló volt. Persze voltaképpen ma is az, csak már nem újdonság. Annyiféleképpen halunk meg mind, hogy válogathatunk a pusztulás fajtái között. Most éppen a harmadik világháború fog elpusztítani, mert a gazember, tömeggyilkos Putyin lerohanta az ártatlan, demokratikus kis Ukrajnácskát, és ha az atomháború őszig nem következik be [most április legvége van], akkor ősszel egy brutálpusztító új vírus érkezik, prófétálta a jövőlátó virológus: Bill Gates. Szóval nekünk mindenképpen annyi. A vicc az, hogy ez sajnos nem vicc. Ehhez képest a Nap felrobbanása felér egy humánus természeti eutanáziával.

Az ingyenes, korlátlanul rendelkezésre álló energia mindent visz. Az, hogy pusztulással járhat, senkit sem érdekel.

A tudóst sem, akinek a nevéhez az energiaszivattyú kötődik, az egyébként zölden gondolkodó médiaembert sem, mert nem látja a módszer ellene szóló bizonyítékok súlyát, így a téma felvállalása nem biztos, hogy növelné a népszerűségét. Meg úgy nagyjából senkit sem érdekel a két univerzum összekapcsolódásnak a pusztulással járó következménye, a pozitívumai teljesen elmossák a veszélyeit. Különösen úgy, hogy mindössze egy feltételezésekre alapozott elmélet szól csak ellene.

Még akkor sem lesz nyilvánvalóvá a veszély, amikor a másik univerzumból is üzenet érkezik: amott is katasztrófától tartanak.

AMIK AZ UNIVERZUMOKBAN TÖRTÉNNEK 2. – Odaát
A második fejezetet az odaát, a túlsó univerzumban történtek töltik ki.

Amott alapvetően kétféle életforma létezik: a szilárdak és a képlékeny testűek. Túlságosan sokat egyik csoportról sem tudunk meg, mégis rengeteget. Ha jól emlékszem, Farkas Henrik írja a Fantasztikus természetrajz című könyvében, hogy a sci-fi írók, ha értelmes életformáról van szó, mennyire nem képesek elszakadni az ember alakjától. (Hogy de, arra Lem a legjobb, bár nem éppen sűrű példa, ő többször is megtette.) Az ábrázolt lények, bármennyire is térnek el az embertől, végső soron mégis mindig humaniodok. Ha elsőre nem is tűnnek annak. Van fejük, kezük, szájuk, hanggal kommunikálnak, helyet változtatnak, társadalmakban élnek, utódot nemzenek, és így tovább.

Asimov ennél kreatívabb. Meg mégsem. A parauniverzum lakóinak a fizikai alakjáról szinte semmit nem tudunk meg. A szinte viszont rengeteg. [Már nem kell szólnod, itt jön, amire odafent utaltam, hogy szólj, ha elfelejteném.]

Az odaáti lényekek két alapvető csoportja van: a keményanyagúak és a… izé, gázneműek?… képlékenyek? Szóval azok, akiknek voltaképpen nincsen meghatározott alakjuk, és simán be tudnak menni például a sziklába.

A két csoport pontos státuszáról, a társadalom felépítésének a miértjéről, hogyanjáról Asimov nem mond túl sokat, de az nagyon érdekes. A keményanyagúak pesztrálkodnak a kicsit gyermeteg lágyanyagúak felett. Ők az értelmiség, a hatalom. Azt, hogy milyen is pontosan a kemény anyaguk formája, nem tudjuk meg. A nemiségükről szó sem esik, olyan, mintha csak férfiak lennének. (Vagy én vagyok túl maszkulin, hímsoviniszta.) A keményanyagúak elkülönülve élnek a lágyanyagúaktól. A területük nem elzárt terület, de a lágyak nem nagyon lépnek… mennek… járnak… izé, fordulnak meg arrafelé. A keményanyagúak a lágyaknál csak akkor, ha beszélnivalójuk van.

A lágyak háromneműek. Miközben kettő. Vagy ki tudja? S Asimov miközben elengedi a fantáziáját, mégis bebizonyítja, hogy Farkas Henriknek igaza van: nem képes nem emberben gondolkodni. Ez korántsem hiba, mindössze érdekesség.

A három csoport: az értelem-apa, a szülő-apa és az érzelem-anya. A gyermeket a két apa nemzi egymással, de az anya kapcsolja össze kettejüket, nélküle nincsen meghitt, katartikus nemzőkapcsolat. Az anya egyfajta kapcsolati lakmuszpapír, katalizátor. Petróleummal átitatott gyújtós a tábortűzhöz.

Az értelem-apa gondolkodik, keményanyagúak valamennyire oktatják, beavatják a dolgaikba. A másik kettő nemnek nem feladata a tudás.

A három nemnek egyetlen feladata van: az utódok létrehozása. Három utódé: egy érzelem-apáé, egy szülő-apáé és egy anyáé.

A háttérről nagyjából ennyit tudunk meg. A többi történés. Aminek a lényege, hogy egy lágyanya értelem-apaként kezd gondolkodni, és felismeri, hogy a két univerzum közötti elektronszivattyú bár mindkét oldalra végzetes hatású, de a túloldalra nézve (emberek) sokkal veszélyesebb, gyorsabb lefolyású lesz a tragédia: felrobban a napjuk. Megpróbál kommunikálni. S rájön, hogy a keményanyagúakat nem érdekli a túloldal sorsa, ők csupán a kapott energiával törődnek. Az istenek is…

AMIK AZ UNIVERZUMOKBAN TÖRTÉNNEK 3. – A Hold
A harmadik rész az ember által kolonizált Holdon játszódik. A lényege, egy, az első részben említésre került tudós bebizonyítja, hogy az első rész felvetése (mind meghalunk): igaz. Akkor is, ha a tragédiáig meglehetősen jól élünk. Lehet észbe kapni, hogy a kényelmes életről vagy az életről mondunk le.

MERRE HÁNY ÓRA?
Bár a Molyon nagyjából általános a lelkesedés a könyv iránt. Az olvasók el- és felismerik a gyengeségeit (az első rész szárazsága, a második rész nemeinek a puszta kifordítása, megtartva a hímsoviniszta gondolkodásmódot [egy nő nem gondolkodik, mindössze tenyészkanca, stb.] a harmadik rész történeti aránytalanságai), és elismerik az erényeit (a középső rész fantáziája, az ebből fakadó érdekessége). Nem is vitatkozom velük. Kinek a pap, kinek a neje.

Nem mondom én, hogy nem jó ez a könyv, miért mondanám? Csak annyit mondhatok, hogy nem jó ez a könyv. Félre ne érts, azt sem mondom, hogy rossz. Az élet nem fekete-fehér. Ezen a bolygón megvan a szürke ötven árnyalata. (Mert a második rész, a parauniverzumos nagy része a Mások nemi életéről szól. A harmadik pedig a holdi emberek gátlásvesztéséről. Ami leginkább a szemérmetlen nudizmusokban nyilvánul meg.)

A könyv története voltaképpen egyszerű: zöldtörténet, katasztrófatörténet, mindelpusztulunk-történet. A megjelenésének ideje a nyugati társadalmakban általánosan és általában a jólét, a felemelkedés, a gazdasági stabilitás ideje volt. Meg nagyjából a fosszilis energiahordozók mértéktelen felhasználásnak a kezdete. Vagyis Asimov nem tett mást, mint átgondolta a lehetőségeket, a teendőket és a felelősség problémáját: tudunk-e többek lenni a szüntelenül pillanatnyi élvezetet, jólétet választó kisgyerekeknél vagy beledöglünk, hogy nem. Ő arra tippelt, lesz eszünk. A történelem eddig azt bizonyította, hogy szó sincsen erről. Számunkra marad, ami Asimovnak is rendelkezésére állt: a remény.

A regény elképzelése jó. Érdekes. Izgalmasnak nem izgalmas. Az ötlet igen. A megvalósítás nem. Miközben a fantáziát elismerem, a magam részéről simán unatkoztam olvasás közben. Sem a probléma, sem a megvalósítás nem kötött le igazán. Pedig elfogult vagyok Asimovval. Az alakjai itt olyan kis semmilyenek. A túloldal-univerzum társadalma majdnem érdekes, de úgy Isten igazából az sem tudott megfogni. Talán a nyitva hagyott kérdések sora miatt. De az a helyzet, hogy annyira nem érdekelt a válasz, hogy akár csak utána is gondoljak…

Meg különben is, ha hagyja, a magam részéről teljesen megelégszem a párkapcsolattal. Abban is, hogy PÁRkapcsolat. Elég nekem Szerelmetesfeleségtársam, ha hagyja, hogy elég legyen… Még a fantáziámat sem mozgatja meg egy többszereplős lehetőség. Szeretem őt.

(Pedig az elmúlt hónapban kaptunk egy meglepő ajánlatot, hogy mit szólnánk, ha egy kis borozás után négyesben, tabuk nélkül, görbe este, na? Amilyen kis konzervatívok vagyunk, nem éltünk a talán vissza nem térő lehetőséggel.)

*
A héten itthon voltak az egyébként Svájcban élő Ofi barátomék. SzFT nem tudott átjönni hozzájuk, így csak én pattantam be a ház alatt Ofi új, biztosításból kapott csere-Hondájába. Érdekes este volt. Én voltam a főszereplő, pedig náluk nem szoktam az lenni. Mivel az összes közeli barátom valahol irdatlan messze lakik, Pipi meg, ugye, meghalt a kis genyó, nem nagyon tudom kinek kimondani, ami kikivánkozik, mert megoldatlan. Mivel csak pár óránk volt Ofiékkal, most sem akartam ilyet tenni. Mégis tettem. Ha csak felerészben is. Azóta nem érzem jól magamat. Nem a lelkifurdalás miatt, mert olyan nincsen. Hanem mert kimondva nem tudtam elmismásolni olyan dolgokat, amiket magamban inkább eljelentéktelenítettem. Kimondva valahogy sokkal vacakabbul hangzottak a dolgok, különösen, hogy Ofiék vissza is kérdeztek erre-arra. S meglepő, de nem volt bennük sem ítélkezés, sem tuti-megmondás, pedig Ofiban azért van egy kis megváltó-komplexus. Még bogozgatom, mire volt jó az este. De nagyon felbolygatott. Többek között azért sem mentem el tegnap egy illik-alkalomra. De ez csak zseblázadás volt, félig titkolt (nem gyávaság okából, hanem az értelmetlen vita miatt), sehova sem vezető, csak némi nyugalomhoz.

B_Petra>!
Isaac Asimov: Az istenek is…

Több Asimov regényt olvastam már, de ez NAGYON tetszett, főleg a parauniverzum, eszméletlen jó,alig bírtam letenni, számomra 5 csillagos, bár szerettem volna még olvasni mi történik a keményanyagúakkal,pici hiányérzett emiatt maradt bennem, de mindenkinek csak ajánlani tudom.

blianhun>!
Isaac Asimov: Az istenek is…

A középső fejezet viszi az egészet, Odeen, Dua és Tritt elvarázsoltak.
Róluk még szívesen olvastam volna…

kte P>!
Isaac Asimov: Az istenek is…

Felnőtt fejjel is szeretem Asimov műveit, ez is tetszett. A helyenként száraz téma ellenére olvasmányos volt, a második rész pedig annyira izgalmas, hogy csak a végén tudtam félbehagyni az olvasást, belecsúszva a másnapba. Jó lenne tudni, hogy mi történne később, spoiler
A Holdon játszódó részben szépen bemutatta két különböző hátterű ember megismerkedését, közeledését, a lezárás pedig igazán aranyos lett.
Asimov minden művében megtalálható valamiféle optimizmus, a hit abban, hogy hiába vannak az embereknek negatív tulajdonságaik, jönnek létre vészhelyzetek, a végén minden konfliktus kielégítően megoldódik, legalábbis a többség számára. Például nála nem tudom elképzelni, hogy tönkretesszük a Földet, mint élőhelyet addig, amíg nincs kész a menekülőút az emberiségnek. Kicsit irigylem tőle ez a pozitív szemléletet, mert én csak reménykedem ebben.
off


Népszerű idézetek

Manni>!

[…] a történelemben nincs boldog végkifejlet, válságok vannak, amelyeken túl lehet jutni.

280. oldal

Manni>!

Sokféle módon lehet valaki szokatlan.

103. oldal

Manni>!

Minden problémát könnyűszerrel meg lehet oldani, ha kijelentjük, hogy nem létezik.

230. oldal

2 hozzászólás
Manni>!

Ajánlom ezt a könyvet az emberiségnek,
abban a reményben,
hogy az őrület ellen folytatott háborúját
végül mégiscsak megnyeri.

Ajánlás

Manni>!

– Tévedés azt hinni – mondta [Burt szenátor] –, hogy a közösség azt akarja, hogy megóvjuk a környezetét, megmentsük az életét, tehát hogy hálásan követne bármilyen idealista hőst, aki ilyen célokért indul harcba. A közösség a saját személyes kényelmét akarja. Pontosan tudjuk a huszadik századi környezeti krízis tanulságaiból. Nagyon jól tudták, hogy a cigaretta növeli a tüdőrák esélyét, és a magától értetődő gyógymód az, ha nem cigarettáznak többet. De inkább olyan cigarettát követeltek gyógymódként, amely nem rákkeltő. Mikor kiderült, hogy a belső égésű motorok veszélyesen károsítják az atmoszférát, a magától értetődő gyógymód az lett volna, ha lemondanak a belső égésű motorról, de inkább olyan motort követeltek gyógymódként, amely kíméli a környezetet.

53. oldal

1 hozzászólás
Manni>!

A szexuális vonzalom vak: egy fizikus is leereszkedhet egy közönséges idegenvezetőhöz.

199. oldal

FélszipókásŐsmoly P>!

Az én hatalmam, fiatalember, papíron óriási, de csak akkor győzhetek, ha a közösség megengedi.

53. oldal

Manni>!

Van a megszállottakban valami vonzó racionalitás mint védekezési mechanizmus.

216. oldal

Manni>!

– […] Persze éltem eleget, és be tudnám beszélni magamnak, hogy az emberiség iránti szeretetre nincs túl sok okom. De csak néhány ember bántott, és ha én cserébe a világon mindenkit megbántanék, az elmebeteg uzsorakamat volna.

244. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Orson Scott Card: A Holtak Szószólója
Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek
Martha Wells: Kritikus rendszerhiba
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Frank Herbert: A Dűne
Frederik Pohl: Az átjáró
Octavia E. Butler: A talentumok példázata
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége
Philip K. Dick: Csordulj, könnyem, mondta a rendőr
William Gibson: Neuromancer