Az ​Alapítvány előtt (Alapítvány-Birodalom-Robot univerzum) (Alapítvány 0.) 88% 254 csillagozás

Az Alapítvány sorozat este,ill. éjjel elkezdett első kötete sok szempontból egyedi Asimov a pszichohistória köré épülő regényei között. Nemcsak azért, mert majd 40 évvel később született az alaptrilógiánál, hanem Az Alapítvány előtt-ben – amely valahogy ismerősnek tűnt számomra, lehet már belekezdtem korábban – a szerző sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a környezetre, a helyszínekre, mint az más regényeiben megszokott. Egyes helyeken a történet kissé háttérbe szorul, és a különböző – mellesleg roppant érdekes – társadalmak története és kultúrája az elsődleges. Amit – az író mesteri leírásainak és szárnyaló fantáziájának köszönhetően a Trantor különböző részeinek bemutatását – ugyanolyan feszült figyelemmel és érdeklődéssel lehet olvasni, mint egy jó „prognosztikus” történelemkönyvet. Csodálatos világot épített fel Asimov. S a történet is érdekfeszítő, kalandos.

Az első igazi találkozásom Az Alapítvánnyal.
Seldon alakja kicsit különös volt számomra, hogy miért van ekkora jelentősége, mivel még nem ismertem a történet eseményeit és előzményeit. Jó volt ismét kicsit ebbe a már a Robotregények által megismert univerzumba visszacsöppeni, tetszettek az utalások.
Érdekes volt a különböző kultúrás leírása, és hogy melyik milyen módon próbálja megtartani az egyediségét és hagyományait.
(Azóta elkezdtem az első részét és így más sok minden megvilágosodott :)

Élvezetes volt. Mind stílusban mind minőségben leginkább az Alapítvány és Földre hasonlított.

Sajnos a karakterek még mindig totál ugyanolyanok. Pl a legendás Hari Seldon egy az egyben ugyanaz a személyiség, mint a fent említett történetben megismert Pelorat.
De hát tudós-tudós, ezek mind ugyanolyanok :D

De végre beleláthatunk Hari Seldon életébe, a pszichohistória születésébe!
Vagyis inkább Seldon kalandjaiba sok oldalon keresztül, majd a végén a részben kiszámítható csavarra. Szóval ezek inkább talán a pszichohistória születésének az előzményei voltak.

Mindemellett remek, letehetetlen történet volt. Kicsivel több elmélkedésre számítottam, de nem mondanám csalódásnak, még ha azt a kevés negatívumát is emeltem most ki.
Viszont tény, hogy már csak egyetlen Alapítvány regény van előttem, és ott bizony szeretném, ha kicsit jobban kielégülne eme éhségem a história lényegét, megvalósulását elősegítő gondolatokról, fondorlatokról, esetleg trükkökről. Bár azért körvonalazódott már bennem egy kép, hogy mire számítsak, mi a cél és hogyan érik el, mi lesz ez az egész mögött.
spoiler
Már alig várom.

https://moly.hu/idezetek/1355326

Igazából nem mondhatnám, hogy nagy kedvencem lenne Asimov,mégis eddig minden regénye tetszett. Nagyszerűen kidolgozott történetei, rendszeresen érdekes világokon játszódnak. Trantor talán legérdekesebb volt mind közül, hiszen alapjaiban különböző, rendkívül sokszínű társadalmak lakják. A két főszereplő Seldon és Dors kalandos utazása során, sorban megismerkedünk pár Trantoron lakó népcsoport életmódjával, szokásaival.
Eleinte nem igazán tudott lekötni, de fokozatosan egyre izgalmasabb lett. Mégis elejétől fogva valamit hiányoltam, de képtelen voltam rájönni, hogy mi is hiányzik a történetből. Majd körülbelül 150 oldal után végre rájöttem. Hol vannak a robotok?? Egy robot nem sok, de annyi sem szerepelt a regény elején. Innentől kezdve lett igazán izgalmas, mivel kíváncsi lettem, hová tűnhettek. A választ a rejtélyre igazán meglepőnek, és egyben nagyszerűnek találtam. Asimov mindig meglep agyafúrt történetvezetésével, hiszen a magyarázat szó szerint ott van a szemünk előtt. Most sem volt másképp.
Kezdem egyre jobban megkedvelni Asimov írásait. Ha sorozat további regényei is ilyen remek színvonalat képviselnek, akkor nagyon is elégedett leszek. :)

Vártam ezt a könyvet, hogy az Alapítványról és Seldonról minél többet megtudjak.
Seldonról sikerült is többet megtudnom, de magáról a pszichohistóriáról alig tudtam meg valamit, holott ez az alapja mindennek. A regény Seldon hányatatásáról szól a Trantoron, a politikai csatározásokról, a jövő tudásának vágyáról, amivel kecsegtet a matematikára alapuló pszichohistória. Mindez egy kalandregénybe bujtatva, ahol a nagy matematikus jobban kitűnik a verekedéseivel, naivitásával, mit a tudományával. Ahol Trantort mint bolygót ismerhetjük meg részletesen.
Pörgős regény végig izgalmas cselekménnyel, Asimov könnyed mesélésével.

Még mindig csuda jó!

A legendás Hari Seldon életét ismerhetjük meg ebben a kötetben. Ifjú matematikusként láthatjuk a később félistenként tisztelt tudóst, aki még csak keresi a módot arra, hogy gyakorlatban alkalmazhatóvá tegye a pszichohistóriát. A regény meglepő módon kalandos és akciódús. Seldon és Dors kalandjai egyrészt szemléltették a Trantor sokszínűségét, másrészt pedig segítettek Seldonnak megtalálni azt a fogódzkodót, amivel a pszichohistóriába életet lehelhet. A végén szépen összefutottak a szálak, és nagyszerűen le is zárta ezt a történetet Asimov. Nem a legerősebb regénye Asimovnak, de minden benne volt, ami kellett.

Végre találkozhattam a legendás Hari Seldonnal, aki itt még fiatal, a pszichohistória csupán az elméletben létezik, de máris számos trantori hatalom felfigyel a benne rejlő lehetőségekre, és természetesen mind a maguk oldalán szeretnék tudni, ezzel menekülésre kényszerítve a tudóst.

Ez tulajdonképpen egy kalandregény, ahol Seldon bejárja a Trantor több szektorát, amik mind különböző kultúrával és berendezkedéssel bírnak, amikről érdekes volt olvasni.
Maga Hari személye meglepett, szimpatikusnak mondható, bár néha bosszantott a töketlenkedése. Amúgy bírom ezeket a furcsa neveket*, amiket Asimov kitalál, a Hummin eddig szerintem a kedvencem, lehet, mert folyton egy kolibri** jutott eszembe róla. És ki ne szeretné a kolibriket? Egyébként Chetter valódi kiléte nem volt meglepő, a könyvfelénél rájöttem, ettől függetlenül élveztem a regényt. A pszichohistóriába eddig csak rövid bepillantásokat kaphattunk, remélem jobban ki lesz ez fejtve a következő kötetben.

Igazából a könyv végére érve az tudatosult bennem, hogy Asimov igen csak lusta cseles volt, mivel ez a regény tulajdonképpen az Alapítvány és Föld cselekménye újra leírva csak más szereplőkkel és némi módosításokkal, de a sablon megegyezik.

spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler

* olvasás közben az jutott eszembe, hogy lehet, a Big Bang Theory főszereplője is innen kapta a nevét.
** kolibri=hummingbird

Ma fejeztem be, és már neki is álltam a folytatásának. Azért asszem ez mutat valamit :)
Érdekes, hogy filmen nagyon szeretem a sci-fit (ámbár ez is csak nemrég tudatosodott bennem), könyvet viszont egyet se olvastam még ebben a műfajban, ezért döntöttem úgy, hogy most belevágok az Alapítvány-sorozatba. Ha már lúd, legyen kövér :)

Engem teljesen elvarázsolt ez a világ! 12020-ban járunk a Galaktikus Birodalomban, melyet 25 millió emberlakta bolygó, vagyis világ alkot. A Birodalmat I. Cleon császár irányítja,aki azonban mit sem érne főtanácsosa, Demerzel nélkül. Ekkor bukkan föl egy konferencián egy jelentéktelen matematikus, Seldon, aki azt pedzegeti tanulmányában, hogy megfelelő matematikai összefüggésekkel a társadalmi változások annyira modellezhetőek lennének, hogy akár még a jövő történéseit is nagy valószínűséggel meg lehetne jósolni. Ezt nevezi pszichohistóriának.
És ugyan ki ne szeretné látni a jövőt!? Mint kiderül, nagyon is sokan szeretnék. A politikusok meg főleg. Csak az a bökkenő, hogy ami elméletben működhet, az nem biztos, hogy a gyakorlatban is megvalósítható. Ezt viszont egyesek nem akarják tudomásul venni, így aztán Seldon élete fenekestül felfordul, menekülnie és bujkálnia kell, miközben a pszichohistória kidolgozásán is agyal…
Lenyűgöző az a világ, amit Asimov felépített, érdekfeszítő a történet, érdekesek a szereplők is. Lassan, nagyon lassan bontakozik ki a cselekmény, de soha nem unalmas. Szépen folyamatosan kirajzolódik előttünk a Birodalom egy része is, felépítése, társadalma, a különféle világok, tartományok sokfélesége. Asimov nem írja le nekünk, hogyan is jutott az emberiség idáig, de nem véletlenül, ugyanis ezt maguk az emberek sem tudják. A múltat homály fedi, de egyre több titokra derül fény…

Asimov bemutatja nekünk a fiatal Hari Seldont, a pszichohistória atyját. Akik felfigyeltek rá, szeretnék megkaparintani azt a tudást, amit a fiatal matematikusnak és a benne felcsillanó ígéretnek tulajdonítanak. Vajon eldöntheti, hogy kinek a kezébe kerüljön az a tudás, amivel még nem is rendelkezik? Ki mindenki feni a fogát arra, hogy irányíthassa a jövőt? Mennyire kapnak vérszemet egy olyan elmélettől, amiben talán nagyobb az ígéret, mint amit egy emberi élet alatt ki lehetne dolgozni? Matematikai módszerekkel előre lehetne jelezni a jövőt? Akár irányítani is lehetne? Esetleg elegendő mindezt elhitetni az emberiséggel, hogy ez által könnyebben irányíthatóvá váljon a Birodalom?

Az emberiséget szolgálja a tudomány, vagy azt a hatalmat, amely a tudományt birtokolja?