Asimov ​teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma III. (Alapítvány-Birodalom-Robot univerzum) 92% 146 csillagozás

Ebben a kötetben a nagy asimovi univerzumban megismerjük a Birodalmat, de elkezdődik annak hanyatlása is.

Az űr áramlatai
Egy csillagvizsgáló felfedez valami nagyon veszélyeset, de valakik vagy valakik azt akarják, hogy erről senki se tudjon, ezért törlik az emlékeit. Ez az alaphelyzet, innen indul a nyomozással és kalandokkal tarkított történet, melynek során egy alá-fölérendelt viszonyban létező bolygópárost ismerünk meg, mintegy a rabszolgaság és elnyomás szimbólumaiként.
A regény inkább a korai zsengék közé tartozik, a nyomozás nem túl izgalmas, és a tudományos ötletek sem különösebben érdekesek. Egynek elment, de önmagában jóval kevesebbet ér, mint a sorozat részeként. 3/5

Kavics az égben
Asimovtól szokatlan, időutazós történet, igaz, itt csak egy előreugrás van. Főhősünk a több másik könyvben is szereplő – néhol már csak mint legenda – Földre kerül, ahol a mostoha körülmények között tengetik napjaikat a régi idők emlékeibe begyöpösödött emberek. A kor sci-fijében nem szokatlan módon a pszionikus képességek kerülnek főszerepbe, így egy ilyen regény mindig érdekes színfolt a mai sci-fikhez képest, ahol az ehhez hasonló emberfeletti képességek a science-fantasy területére lettek száműzve.
Sajnos az első regénnyel együtt ezt is csak a korai zsengék közé tudom sorolni. 3/5

Zsákutca
Novella, és megintcsak Asimovtól szokatlan a téma: az emberiség és az értelmes idegen lények kapcsolata. A történet már ismerősebb lehet, hiszen ezúttal is egy tudós „trükközik”. 4/5

Az Alapítvány előtt
Ez az egyik olyan regény, amit Asimov a 80-as években írt, hogy utólagosan összekösse a Robot-Birodalom-Alapítvány könyveket. Olvastam már korábban, de akkor nem értettem az utalásokat (nem is tudtam, hogy azok utalások), viszont tetszett. Most, a teljes univerzumon kronologikusan végighaladva, csak még jobb lett az élmény.
Hari Seldon korai botladozása a Trantoron és a pszichohistóriában egy pillanatra sem ül le, itt már látszódik, hogy egy érett író írta a könyvet. Seldonék folyamatosan valamilyen kalandba keverednek, vagy menekülnek, de ezek végülis mind összefüggésben vannak a pszichohistória tudományának megalkotásával, így tökéletes elegyet alkotva.
Ha esetleg valaki nem akarja a teljes univerzumot olvasni, csak az Alapítvány előzményével ismerkedne meg, annak is ajánlható. 5/5

Összességében ez egy kicsit talán gyengébb kötet volt, köszönhetően a két „porosabb” Birodalom-regénynek, de végre jöhet az Alapítvány „tűzijáték”. :)

Újabb borzalmasan vaskos Asimov-gyűjteménnyel végeztem, érzéseim továbbra is elég vegyesek.
Az űr áramlatai egy korrekt sci-fi thrillernek tűnt, de sajnos annyira nem kiemelkedő. A Baley-történetek után már annyira nem lepett meg a csavaros és izgalmas logika, hiába szórakoztattak a politikai/gondolati játszmák, így sokadjára már elvesztette újszerűségét. A maga kategóriájában élvezetes, de egyébként inkább csak átlagos.

A Kavics az égben viszont kifejezetten ellenszenvesnek bizonyult. Ha kevésbé vette volna magát komolyan, még szórakoztatott is volna, hogy a történetben minden szereplő teljesen és visszavonhatatlanul idióta, de ez így nem működött. Idegesített, pedig néha megcsillant a briliáns gondolkodásmód, összességében nem élveztem igazán.

A kötet a második felétől viszont igen érdekessé válik, kezdve a Zsákutca című novellával, melyben Asimov a nonhumán lények szerepeltetését is ügyesen oldotta meg.
Utána Az Alapítvány előtt következett, amelyen minden poros, ódon hangulat ellenére is nagyszerűen szórakoztam. Habár a karakterekre lehetne panaszkodni, az okos, átgondolt és ravasz cselekmény sok mindenért kárpótolt – bár az első oldalak után féltem, hogy itt is idióta lesz mindenki. Aztán tisztult a kép, és elkezdtem élvezni az események izgalmas folyását, míg végül rájöttem, hogy érdemes olvasni Asimov sci-fi regényeit.
Úgyhogy még biztosan benevezek néhányra.

Az űr áramlatai > https://moly.hu/ertekelesek/3888230

Kavics az égben > https://moly.hu/ertekelesek/4000473

Az alapítvány előtt > https://moly.hu/ertekelesek/4104222

Folytatódik a Birodalmi regények sorozata, amely bemutatja nekünk a birodalmi gépezet kialakulását és működését különböző bolygónkon.
Ezek már szerintem valódi sci-fik, ellentétben a korábbi krimikkel. Érdekességük, hogy robotok aztán sehol! Egy árva szál sem! Nekem nagyon hiányoznak.

Az Alapítvány előtt című regénnyel kezdődik nekem a Kánaán :) A Hari Seldonos sztorikat szeretem a legjobban. Nem tudom, hogy mennyit tesz hozzá a zsenijéhez a szupermodern kor, de nagyon szeretem az ötleteit és azt, hogy bevallottan kezdeményező típus.
A pszichohistóriát azt hiszem, hogy mindannyian elfogadnánk tudománynak, de nem számol velünk a rendszer, így a kívánságainkkal sem :)
A Trantort pedig felvenném a bakancslistámra, ha lenne ma egy ilyen Trantor.

Az űr áramlatai 4/5
Ez az a regény, amit az elején halálra untam. Nem igazán értettem, hogy mi keresnivalója az univerzumban, és nem igazán kötött le maga a regény cselekménye sem. Gyakorlatilag az elején nincs is neki :)
Aztán ahogy fokozatosan gyorsultak az események, úgy kezdett izgalmas lenni. Sokféle emberrel találkozhatunk a regény során, és ezek valahogy kitesznek egy egész történetet. A végkifejlet váratlan volt, csattanós, ahogy egy rendes Asimov-hoz illik :) Ezt szeretem benne nagyrészt.

Kavics az égben 5/5
Nagyon tetszett! Remek ötlet jól kivitelezve! Élvezhető, néhol gyorsan pörgő, néhol könnyedén leíró regény, ami tulajdonképpen elég jól prezentálja a Birodalmat és az azt működtető rendszereket.

Az emberekben meglévő babonás félelemre szabott társadalmat nagyon jól ábrázolja. Ugyanakkor a megvetéssel sújtott bolygó nagyratörő álmait is valós képbe képes helyezni. Egy cseppet sem tűnik kivitelezhetetlennek a terv. Azért persze kiderült a csalafintaság. A pár évezreddel idősebb Földön is pont olyan emberek vannak, mint manapság. Önzők, közönyösek, hatalomra törők és hasonlók. De azért, fel a fejjel! Van remény!

Az, hogy ebben hogy igazodik el egy „őskori” földlakó, hát az nem semmi. Azért kis segítséggel feltalálja magát. És milyen jól! Nem gátolja a félelem, a babona és egyéb újkori vívmányok.
Érdemes elolvasni, önálló regényként tökéletesen működik.

Az Alapítvány előtt 5/5
Számomra valaha itt kezdődött Asimov. Azóta megtanultam értékelni a többi regényét, egyéb írásait az univerzumon kívül, de ez maradt az egyik örök kedvencem. A másik Baley és Daneel. Itt újra visszatérnek a robotok, bár úgy tűnik, hogy akárki szeme elé azért nem kerülnek :)
A pszichohistória kidolgozására vállalkozó Hari valószínűleg nem tudja, hogy milyen munkát vesz a nyakába – bár azért némi elképzelése lehet róla, elég sokáig kéreti magát. Ez számomra valódi matematikussá teszi – az emberek általában vonakodnak beismerni, hogy van bennük olyan becsvágy, hogy a lehetetlent is megkísérelnék. A császár kegyéért mindent!
Ő azonban nem! Matematikus. Amit nem lehet, azt nem lehet. Pont. Nagyon imádom :D
Nem tudom, hogy akkor is zseni lenne, ha ma élne, de azért esélye van rá. A zseni mindig zseni marad!
Szerintem önálló regényként is olvasható, nincs előzménye sem, ami adna neki pluszt, úgyhogy abszolút ajánlom mindenkinek.

Ugyanaz mint az elsőnél, hibáltlan, zseniális kiadás.

2006 augusztus közepe ment el vele, időközben halálra untam magam, amikor valami mást kellett csinálnom.

Vegyes érzéseim vannak ezzel a kötettel kapcsolatban.
Az űr áramlatait nagyon nem szerettem. A Rik emlékeivel kapcsolatos szál, a nyomozás mondjuk érdekes. Aztán adott a Sark, Florina, kyrt hármas, ami megint érdekesnek tűnik. Ennek ellenére nem tudtam megszeretni…sőt, az elejét kifejezetten untam. Talán a Florinai viszonyok túlzott leírása miatt. Vagy mert bizonyos szereplőktől a falat kapartam.
Talán csak én nem voltam elég érett hozzá. Egyszer majd újra elolvasom, és meglátjuk.

A Kavics az égben jó volt. Szeretem Asimov írásait. Még az általam kevésbé kedvelt művei is hoznak egy szintet. Mindig érdekes témákat boncolgat. Itt is érdekes volt látni a mai ember szemén keresztül, hogy mivé fejlődött a világ. Hogyan reagál az ember, ha kiszakítják a megszokott környezetéből, és egy idegen, ám mégis ismerős helyre kerül? Ezt próbálja először bemutatni Asimov, de persze ahogy tőle megszokhattuk, az emberen túlmutató, az egész világot befolyásoló események is előtérbe kerülnek.

A Zsákutca érdekes történet a cepheidákról, és a manipulációról. Bár nekem nem tetszett a sok jelentés. Megtörték a cselekményt.

Az Alapítvány előtt : Nagyon szeretem ezt a regényt. Az ifjú Hari Seldon kalandjait igazi élmény volt olvasni. Talán az Acélbarlangok után, ez a második kedvencem. Lehet pont az utalások miatt? spoiler
Illetve a befejezés…meglepett, és imádtam. Új megvilágításba helyezte az egészet.
A pszichohistóriával kapcsolatban olvastam volna még kicsit többet.

Zárójelben jegyzem meg, hogy Asimov olyan szép szavakat tudott alkotni, mint kyrt, Mycogen, hogy élvezet olvasni.

Na végre! Kezdem megérteni miért is tartják zseninek Asimovot. A könyvben található regények sokkal jobban tetszettek mint az Alapítvány ill. az Alapítvány és Birodalom.
Miért? Mert itt végre láttam magam előtt az eseményeket. Láttam hogyan néznek ki a szereplők és hogy hogyan néz ki a környezet és hogy hogyan is repül egy légi jet. :-D
(Lehet hogy nem az Alapítvánnyal kellett volna kezdenem Asimovot?)

Fantasztikusan ki van találva és fel van építve ez a világ. Örülök, hogy mindig van belőle méég!

A könyv első felét kitevő két regény és egy novella nem volt akkora élmény, mint a korábbiak, ugyanis egyfajta köztes állapotban vannak a robotvilág (Daneel, Baley és társai), valamint az Alapítvány kora között. Még hiányoznak az előbbi szereplők, de még messze vagyunk Seldontól is. Így a kötődésük az egész univerzumhoz inkább a felmerülő politikai síkon érezhető, mind két történetben más szemszögből. (Az elsőben két, egy elnyomott és egy uralkodó világ, majd a végén a Trantor egymáshoz való viszonya, a másik mesében pedig a lenézett, de kitörni vágyó Föld és a kialakuló Birodalom viszonya)

Az Űr áramlatai önmagában is megállja a helyét, ha semmi mást nem olvastunk Asimovtól, mivel semmilyen előzménye nincs a korábbi történetekből. Éles társadalomkritika, amely keményen bemutatja, milyen, amikor az erősebb társadalom totálisan elnyomja a békésebb, éppen ezért talán gyengébb társadalmat, hogy aztán egyfajta látszatszabadságot biztosítva teljesen a rabszolgájává tegye annak tagjait. A véleményem itt még inkább igaz, amit a Baley-regényeknél írtam, azaz a történetnél majdhogynem fontosabb Asimov figyelemfelhívása a jelenségre. Nekem arra a jelenségre mutatott rá, amely mindig, így manapság is jelen van, miszerint a fejlettebb nyugati világ lakójaként „szükségem van” az elnyomott emberek rabszolgamunkájára (ld. 3. világbeli ültetvényeken, gyárakban dolgozók), ha megfizethető áron akarok ruhához, és más termékekhez, mint kávéhoz, teához jutni. A regény elnyomó világa teljes mértékben legitimálja is ezt a kizsákmányolást, és eleinte a Trantor is csak egy-egy csípős megjegyzéssel él ezzel kapcsolatban, de attól még ugyanúgy nem történik semmi, ahogy jelen világunkban ilyenkor. És ami végül mégis történik annak egész más az oka.

A Kavics az égben nagyon hatáskeltően indít már az első oldalon, ami miatt végig azt keresem, mikor derül már ki, mi miért történt, és mi lesz a főhős szerepe, vajon visszakerül-e a saját idejébe vagy sem, pedig az első mondatoknál ki is mondja az író, hogy örökre ott maradt, ahová véletlenül elrepült az időben. Egy-egy lassú szakasz itt is van, de alapvetően egy élvezhető, izgalmas meséről van szó, aminek az utolsó negyedében pörögnek fel az események. Örültem volna, ha még folytatódik kicsit ez a vonal legalább egy regényben, és nem csak az Alapítvány és Föld (5. kötet) legvégén derül ki még egy-két amúgy nem olyan izgalmas dolog arról, hogy még mi történt az események után. Elolvasni mindenképpen érdemes, mert egy-két lényeges párbeszéd is van a jövőre vonatkozóan. Már ekkor általános nézet (ami a későbbi regények szereplői fejében evidencia), hogy nem a Földről indult ki az élet (amit erősít az általános gyűlölet a földiek iránt), de még van remény, hogy ezt megcáfolja valaki.

A Zsákutca egy kis novella, amely az egyetlen egyértelmű írás arról, hogy más értelmes lények is előfordultak a galaxisban, de végül az ember őket is kontroll alatt tudta tartani. Kár, hogy csak egy novella született erről, mert kitehetett volna egy regényt is a téma, sőt, örültem volna, ha még többet meg tudunk róluk, ha már behozta az univerzumba őket. Még egyetlen utalás lesz a nem emberi lényekre vonatkozóan az Alapítvány és Föld legvégén, de ez a szál is elviselt volna még néhány történetet.

Az Alapítvány előttel kezdődik az Alapítvány-Birodalom széria igazán, és nem csak érintőlegesen. Innentől csak erről lesz szó közel 2000 oldalon át. Asimov ezt is utólag írta az Alapítvány trilógiához, tehát alapvetően inkább egy magyarázó, bevezető íze van. Itt tehát nem is annyira a háttér, a társadalomkritika a lényeges − habár maga az Alapítvány önmagában egy nagy társadalomkritika volt számomra −, hanem hogy jobban megismerjük Seldont és a motivációit. Mindezt persze ismét egy meneküléssel egybekötött információ felgöngyölítéssel fűszerezve. Nekem izgalmas volt, és örültem, hogy Daneellel is újra találkozunk.