A világhírű amerikai író nem kevésbé híres trilógiájának – önálló regényként is élvezhető – második kötete ez a mű, az Alapítvány folytatása. Cselekménye a messzi jövőben játszódik, amikor létrejött a Galaktikus Birodalom, az ember szétrajzott Tejútrendszerünk lakható bolygóira. De ez az egyetemes Birodalom a bomlás küszöbén áll, amit a pszichohistória segítségével előre ki lehet számítani. Hari Seldon, a nagy pszichohistorikus élt is ezzel a lehetőséggel, s egyben arra vállalkozott, hogy befolyásolja a matematikai módszerekkel kiszámított jövőt. Az első kötetben, az Alapítványban a rendkívüli vállalkozás sikeresnek tetszett. Ebben a második kötetben azonban fontos szerephez jut egy olyan tényező, amellyel Seldon nem számolt. Megjelenik az Öszvér. Ki ez a titokzatos egyén, és miben rejlik a hatalma? Az Alapítvány és Birodalom izgalmas fordulatai során ez a rejtély megoldódik, hogy új és új problémáknak adjon helyet.
Alapítvány és Birodalom (Alapítvány-Birodalom-Robot univerzum) (Alapítvány 2.) 629 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1952
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kozmosz Fantasztikus Könyvek
Enciklopédia 5
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 74
Most olvassa 20
Várólistára tette 84
Kívánságlistára tette 54
Kiemelt értékelések
Egy alapmű-trilógia második része, amit valaha KFK sorozatban faltam, s ma is szórakoztató.
A pszichohistória és Seldon, szerintem akár alkalmazható lenne a tényleges történelmünkre is. A Tudomány – mint (első Alapítványi tartalom) hosszútávú diadala, győzedelmeskedése a szimpla erő és hatalom felett, s az emberi egyéni és közösségi jellemvonások és viselkedésminták tökéletes ismerete(Második Alapítvány) – ami tulajdonképpen minden váratlanra, így az Öszvérre is felkészült, – s kezelése és alkalmazása vezethet csak eredményre. Fantasztikus, akarom mondani – fantasztikusan jó!
Kicsit sem romlott a színvonal, lehengerlő, meg minden.
De muszáj vagyok kifejezni értetlenségem.
Rettenet spoiler következik>
spoiler
De amúgy tényleg iszonyatos jó könyv ám, aki nehezen veszi rá magát, hogy belekezdjen az univerzumba, az vegyen rólam példát. Vagy ne, és előbb kezdje el, mint én.
Az első részhez hasonló színvonalú (amennyire emlékszem rá), de ezt most nem segítette az újdonság varázsa, ami az első részt nagyon is. Annak örülök, hogy amivel kapcsolatban az első részben fenntartásaim voltak, az valamilyen formában most a helyére került. Én ugyan még mindig nehezebben előrejelezhetőnek ítélem a történelmet, és az előrejelzések borulásához szerintem nincs szükség spoiler (de lehet, hogy csak azért gondolom így, mert ma még nincs szó akkora embertömegek kollektív viselkedéséről, és még nem is tudunk olyan komplex modelleket felállítani, szóval egye fene, hunyjunk szemet efölött). Magát a történetet alapvetően végig érdekesnek találtam, és kíváncsian olvastam. Jó volt a kontraszt az első és a második rész között, és az első esetben bár kicsit derült égből villámcsapásnak éreztem a megoldást, de a levezetést el tudtam fogadni logikusnak. Asimovnak ugyan nem erőssége a szerethető karakterek felvonultatása, na meg a fordulatok is sokszor előre sejthetők, de díjazom az ötleteit, és szemet hunyok néhány hiányossága fölött, és azzal én, mint olvasó és az író is nyerünk.
Mindent amit az előző (első) kötet értékelésénél írtam, tartom, sőt…
Nem készültem nagy feszültségre off, mégis tudtam, hogy valami igazán érdekeset fogok kapni. Nincs rá jobb szó, izgatottan kezdtem bele az Alapítvány krónikájának újabb feljegyzéseibe. A lelkesedést pedig csak fokozta a cím, ami azt sejteti, hogy végre abba a stádiumba érkezik Seldon világa, amikor az összemérheti erejét a haldokló Birodalommal. A kötet rövidsége off pedig ismét csak garancia a feszes történetvezetése.
Az előző résszel ellentétben itt egy kis novellát és egy kisregényt kapunk, a most már 300 éves Alapítványról. A korábban belénk és az alapítványiakba plántált hittel ellentétben azonban valami kezd gyanúsan megváltozni. A Seldon terv működik, olyannyira önjáróvá válik, hogy egyéni beavatkozásokra sem mindig kerül sor. Mondhatni, a gépezet forog, az alkotó pihen.
Ilyen körülmények között kondicionált alapítványiakra csap le váratlanul a semmiből az Öszvér. Valami, amire talán még Seldon sem számított spoiler. A hit és biztonság elvesztése, a kollektív tudatra mért csapás, a meggyöngül hatalom és az egyre távolodó, sőt, veszni látszó cél, olyan kilátástalanságba sodorják a Perifériát, ami következtében kezdetét veszi a magányos, tragikus hősök kora.
Ebből kifolyólag az akciók is előtérbe kerülnek, hiszen háború dúl, menekülni, sőt menteni kell, terveket kell kovácsolni és kibúvókat keresni az egyre szorongatóbb harapófogóból, amit ez a különleges ellenfél hőseink köré vont.
A dráma tetőpontjául választott helyszín, az egykori Birodalom központja, Trantor miliője teremti majd meg azt a végletekig kilátástalan helyzetet, amiből már mind tudjuk merre vezet majd tovább az út, amit számtalan kérdés és bizonytalanság övez.
spoiler
Asimov azonban egy váratlan fordulattal pöcköli margóra a már majdnem kész válaszokat és mélyíti el a drámát, amire természetesen csak a következő kötet fog megoldást adni. De előtte még magyarázatot ad off az ellenfél tetteire és motivációra, amivel megrajzolja a méltó ellenfél portréját. Izgalmas, fordulatos és 45-ben lenyűgözően újszerűen ötvözött világa, ma a klasszikus sci-fi talpköve. Alig várom, hogy folytassam!
Nehezemre esik, de mégis muszáj értékelnem ebben a regényben, hogy mindig, mire tudatosulna bennem, hogy aktuálisan mi zavar baromira az egész koncepcióban, a szerkezetben, a történelemszemléletben, addigra pont egy olyan konfliktust vezet fel, ami erre épül – és a végére ki is tud belőle lábalni és/vagy megoldást találni rá. Ugyanakkor nem tudok megfeledkezni arról, hogy ezúttal minden, de tényleg minden szereplőt ki nem állhattam (különösen, amikor Asimov az érzelmeik bemutatása, netalán árnyalására tesz egy bátor, ámde reménytelen kísérletet), ami kissé megnehezítette a kötet élvezetét.
Ott folytatodik a könyv, ahol az előző rész abbamaradt, az Alapítvány hű maradt a Tervhez, és vívja a maga harcait az univerzumba. A letűnőbben lévő Birodalom egy utolsó lépése, hogy összetűzésbe kerül az Alapítvánnyal, de ebből is kivágják magukat. A második felében megjelenik egy nem várt szereplő, az Öszvér, akivel még Seldon se számolt, ez új megvilágításba hozza az eseményeket, új történeti szállak indulnak el. A Második Alapítvány is felbukkan és a Seldon terv védelmére kell.
Megmarad a könyv könnyed olvasmánynak, bár itt is elmaradnak a meghökkentő fordulatok (valahogy az Öszvér se lepett meg, hogy milyen köntösbe bújt).
Tökéletes folytatása a sorozatnak.
Sokkal jobban tetszett mint az első rész.
Lendületesebb volt, izgalmasabb volt, sokkal jobban tudtam követni az eseményeket, kidolgozottabb karaktereket láttam, érdekesebb volt a sztori azzal, hogy végre megjelent egy lány is a színen :)
Egyszóval tetszett, hamar elolvastam, fogytak a lapok észre sem vettem és már a végére is értem (ami a jó könyv mutatója is nálam).
Tetszett az, hogy több leírást kaptunk a bolygókról és azokról a dolgokról, eszközökről melyek számunkra ismeretlenek mert csak ebben az űrbéli világban léteznek.
Azt hiszem meg kell vennem a folytatást :)
A sorozat halad tovább és egyre izgalmasabb lesz.
Háromszáz év távlatából újból ellátogatunk a Birodalomba és megláthatjuk, hogy Hari Seldon jóslata mennyire teljesült. A Birodalom és a Trantor sem a régi már. Megismerkedünk új karakterekkel, akik mind nagyon fontos részei a történetnek. Aztán pedig kiderül, hogy a Terminuson az Alapítvány mennyit fejlődött, ugyanakkor a vezetősége már mennyire nem azok a karakteres, megbízható, keménykezű vezetők; mint a kezdetekkor. Látszólag a Terv halad előre a megvalósulása felé. Ám porszem kerül a gépezetbe, amit még Hari Seldon sem volt képes előrejelezni. Feltűnik valaki, aki önmagában képes befolyásolni a történelmet és kitör a káosz. Valamint képbe kerül a Második Alapítvány, ami lényegében olyan titkos, hogy senki nem tud róla semmit.
Egyszerűen imádom! :)
A mű első felében az Alapítvány a régi Birodalommal kerül szembe. A Birodalom nagyobb haderővel rendelkezik, mint az Alapítvány, viszont folyamatos válságban van. Az összetűzés érdekesnek mutatkozik, mivel az ellenfél egy tehetséges katonai vezetővel rendelkezik (Bel Riose). Asimov fent tartja az izgalmat, egészen az összecsapásig. A konfliktus lezárása némileg összecsapottan van bemutatva, legalábbis számomra. spoiler Az Alapítvány az összecsapás után a galaxis legjelentősebb hatalmává válik, legalábbis az ismert világok között. Ebben a részben már nincsenek olyan nagy formátumú vezetők, mint akik az előző regényben jellemzőek voltak. Ez okozza tulajdonképpen az Alapítvány hanyatlását. Technikai fejlettségük megvan, de a polgármesterek egyre középszerűbbek, egyre tehetségtelenebbek. Emellett a Seldon jóslat miatt elbizakodottak, hisznek abban, hogy az Alapítvány legyőzhetetlen, Seldon tévedhetetlen. Ebben a környezetben jelenik meg egy újabb ellenfél, az Öszvér. A titokzatos figura, akinek se a kinézete, se a valódi neve nem ismert, egyre nagyobb hatalomra tesz szert. spoiler Mi a titka, hogy éri ezt el? Ezt mindenki csak találgatja. spoiler Hőseink, egy fiatal házaspár (Bayta és Toran), egy magának való tudós (Ebling Mis), és egy testi fogyatékos férfi (Magnifico Giganticus) utánajárnak a titkoknak, és megpróbálják megállítani az Öszvért. A regény vége elég izgalmasra, és emlékezetesre sikerült, nem várt fordulattal. spoiler spoiler
Egy ember nem befolyásolhatja a történelem menetét. Mint az köztudott. Ezt a kérdést járja körül a második rész. Előbb a Generálisban igazolja, majd az Öszvérben megmutatja, miféle kivétel létezhet a szabály alól. Ez a kettősség, belső ellentmondás teszi érdekessé a könyvet. Ebben a részben sajnos már nagyobb szerep jut az egyes szereplőknek is – azért sajnos, mert Asimov regényenként ha egy plasztikus karaktert összehoz, az nála már jó eredménynek számít. Másik problémája pedig az, hogy a mindennapok ábrázolása terén néha hihetetlenül földhözragadt tud lenni. Ezzel együtt a könyv még a legjobb Alapítványok közé tartozik.
Népszerű idézetek
– Mit jelentsen ez?! – szaladt ki a száján.
Amióta világ a világ, emberek végtelen sora tette föl hasonló helyzetekben pontosan ezt a kérdést, pontosan ebben a fogalmazásban. Nincs rá adat, hogy ez a kérdés valaha is a fennkölt hatás elérésén túl egyéb célt is szolgált volna.
156. oldal 15. fejezet - A pszichológus (Gabo, 2011)
„Az a hála az igazán jó, amely nem illan el üres frázisokban.”
145. oldal, 14. fejezet - A mutáns (Gabo, 2011)
[*Az összes idézeteket a kiadó hozzájárulásával, az Enciklopédia Galactica 116. kiadásából vettük. (Megjelent A. K. 1020-ban, az Enciklopédia Galactica Kiadó gondozásában, Terminuson.)]
Első rész - A generális - 1. A varázslók nyomában
Toran kezében vajas kenyérrel nyitott ajtót.
194. oldal, 19. fejezet - A kutatás kezdete
A sorozat következő kötete
Alapítvány sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Frank Herbert: Frank Herbert teljes science fiction univerzuma 1. 90% ·
Összehasonlítás - Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió 84% ·
Összehasonlítás - Daniel Keyes: Virágot Algernonnak 96% ·
Összehasonlítás - Alfred Bester: Tigris! Tigris! 83% ·
Összehasonlítás - Ray Bradbury: Fahrenheit 451 88% ·
Összehasonlítás - Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz! 86% ·
Összehasonlítás - Philip K. Dick: Az Alfa hold klánjai 80% ·
Összehasonlítás - George Orwell: 1984 92% ·
Összehasonlítás - Robert Merle: Malevil 90% ·
Összehasonlítás - Ray Bradbury: Marsbéli krónikák (teljes változat) 87% ·
Összehasonlítás