Sebesülten 4 csillagozás

A legszörnyűbb limonádékat idéző borító (szinte látom is valamelyik trafik polcán, a takonylabda meg a cigirágó között) ne tévesszen meg senkit, a kötetben található válogatás ugyanis szerencsére egyáltalán nem olyan kutyaütő, mint a külcsín.

Irwin Shaw az a fajta író, akinek kifejezetten jót tesz, ha megerőlteti magát. Mert van a koktélpartikról, szép lányokról, intelligens és jóvágású srácokról, a módosabb értelmiségiekről (vagy magukat értelmiséginek tartókról) könnyedén, bár némi fricskázó kritikával író Irwin, meg van az az Irwin, aki megírja az Oroszlánkölyköket és hasonlókat, komolyan, mondanivalóval, olyan írói finomságokat villantva, hogy ha az így megírt könyvei után kezünkbe vesszük az első, azaz a színvonalas szórakoztató irodalom kategóriába sorolható egyik-másik művét, hát el sem hisszük, hogy ezeket mind ugyanaz az ember alkotta. Ez a kettősség ezúttal egyetlen válogatáson belül figyelhető meg: a Sebesülten címet viselő elbeszélésgyűjteményben mindkét típusból kaphatunk ízelítőt.

Személyes kedvencem a Hit a tengeren, mely kidolgozottságában méltó az Oroszlánkölykök legjobb pillanataihoz, és nyomokban Robert Merle Nekünk nem kel föl a nap című regényének vakbélműtős epizódját idézi, annyi különbséggel, hogy míg Merle inkább csak az egészséges izgalom fokozására szolgáló, már-már könnyed hangvételű és viszonylag zökkenőmentesen megoldható helyzetet fest le, Shaw főhőse bizony vért izzad, hogy megfelelő előképzettség nélkül megmentse egyik katonája életét, akinek az ő gyors segítsége nélkül tényleg semmi esélye a túlélésre. (Nem tudom, van-e valami emlékezetes háttértörténete annak, miért csípi ennyire Shaw az olasz bevándorlókat, de mindig különösen szépen és nagy rokonszenvvel ír róluk – az Oroszlánkölykök Nikkijét például annyira kiválóan festette le, hogy arra még több mint tíz év távlatából is emlékeztem, itt pedig Constantini lopta be magát örökre a szívembe.)

Mindenképp maradandó élmény a Száraz szikla című alkotás is, mely az orosz bevándorlóból lett New York-i taxisofőr és az aktuális esti partira igyekvő házaspár balul sikerült útját meséli el: egy szerencsétlen karambolt követően a balesetet okozó szóváltásba keveredik a vétlen taxisofőrrel, megüti, sértegeti, majd pénzt ajánl neki, ha szépen elfelejti az affért. A taxis azonban hajthatatlan, feljelentést akar tenni. A házaspár (különösen az asszony, akit csak a parti érdekel) szíve szerint kimaradna az egészből, azonban idővel világossá válik, hogy az állásfoglalás elkerülhetetlen, hiszen itt már nem csak egy karambolról, sokkal inkább elvekről és emberségről van szó…

Bár a fentebb már említett, színvonalas szórakoztató kategóriába tartozó darabok még mindig nem tudtak rám igazán nagy hatást gyakorolni, lényegesen közelebb éreztem őket magamhoz, mint amikor először olvastam ilyen jellegű írásokat Shaw-tól. Hiába, tud valamit a srác. Igaz, talán legtöbbször nem remegek meg a fülledt nyári éjszakákon bárokban ücsörgésben, a jégbe hűtött italokban, selyemharisnyában, a kacér pillantásokban rejlő lehetőségek taglalásától, de Irwin fiú képes elérni, hogy rövid úton sóvárogni kezdjek egy szerepért valamelyik efféle elbeszélésében. Mert amikor a részletekre mesterien figyelő Shaw ír egy ilyet, hogy „A lány felállt, a férfi pedig előrehajtotta a fejét. A lány rácsúsztatta a láncot, majd föléje hajolt, s megcsókolta a tarkóját ott, ahol a lánc a bőrre feszült.”, akkor szerintem minden lány szeretné tudni, hogy kell izzadó tenyér nélkül elfogadni egy férfi italmeghívását, ismerni és érteni mindent, fesztelenül viselkedni, kisugárzással percek alatt hódítani, és minden srác vágyna rá, hogy szemrevaló magányos farkasként belépjen egy bárba, rendeljen valami jégbe hűtött alkoholt magának, majd miközben cigire gyújt, a helyiség másik sarkában meglássa A Nőt, és tökéletesen tisztában legyen vele, mit kell mondani, mit kell tennie, hogy egyszerre hasson udvariasnak és lehengerlőnek. Manapság, amikor az emberek még arra is képtelenek, hogy beszélgetést kezdeményezzenek egymással, szinte varázslatnak tűnik, amiről Shaw ír. Vonzó varázslatnak. A magam részéről egyébként biztos vagyok benne, hogy ami a varázslat férfias oldalát illeti, Shaw minden szükséges képességnek birtokában volt, hitelessége tehát megkérdőjelezhetetlen. Nézzük csak meg azt a fiatalkori, írógépes képét, önmagáért beszél.