Oroszlánkölykök 297 csillagozás

Irwin Shaw: Oroszlánkölykök Irwin Shaw: Oroszlánkölykök Irwin Shaw: Oroszlánkölykök Irwin Shaw: Oroszlánkölykök Irwin Shaw: Oroszlánkölykök Irwin Shaw: Oroszlánkölykök Irwin Shaw: Oroszlánkölykök Irwin Shaw: Oroszlánkölykök Irwin Shaw: Oroszlánkölykök Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

Irwin Shaw nevét az Oroszlánkölykök című regénye nyomán ismerte meg a világ. A háborúban önkéntesként részt vett író három katona – egy német náci, egy amerikai értelmiségi és egy üldözött zsidó – párhuzamos élettörténetén keresztül mutatja be a szövetségesek nyugati hadműveleteit, az amerikai hadigépezet működését és a partraszállás drámaian izgalmas óráit.

Eredeti mű: Irwin Shaw: The Young Lions

Eredeti megjelenés éve: 1948

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Híres háborús regények, Horizont könyvek

>!
Partvonal, 2006
644 oldal · keménytáblás · ISBN: 963964403X · Fordította: Vajda Miklós
>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2000
770 oldal · keménytáblás · ISBN: 963547122x · Fordította: Vajda Miklós
>!
Árkádia, Budapest, 1985
ISBN: 9633070384 · Fordította: Vajda Miklós

7 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 79

Most olvassa 24

Várólistára tette 196

Kívánságlistára tette 56

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Ezüst P
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

Talán illene elmorzsolnom néhány könnycseppet, ugyanis az a helyzet, hogy az Oroszlánkölykök volt annak idején az első regény, amit a második világháború témakörében olvastam. A mű három férfi, két amerikai és egy osztrák sorsát mutatja be a második világháború idején: Michael, Noah és Christian kezdetben nem ismerik egymást, de útjaik a hadseregben, illetve a fronton előbb-utóbb kereszteződnek. Gyerek voltam még, amikor először kézbe vettem Shaw művét, így azt hiszem, anno sokszor inkább csak éreztem, mint értettem a regényt. Akkor nagyon jó könyvek tartottam, meghatározó élmény volt. Épp ezért elhatároztam, ha a mostani fejemmel már mínusz egyesnek gondolom is esetleg, az első szerelemre való tekintettel elnézően fogok ítélni, ha arra kerül a sor. Erre azonban nincs szükség, még mindig kiválónak tartom. És azt remélem, most már értem is. Mindenesetre számos olyan finomsága tárult fel előttem, ami korábban az életkoromból, akkori tudásomból fakadóan egyszerűen nem lett volna fontos vagy meglátható. Shaw remekül ír, rendkívül precízen, plasztikusan képes kidolgozni a figuráit, ráadásul a tökéletes kompozíció érdekében a legapróbb dolgokra is oda tud figyelni: így például még annak leírására is gondot fordít, hogyan horzsolódik fel egy arc az előtte ülő vállszíjának csatjától, és hasonlók. Ettől lesz az egész történet szinte filmszerű és nagyon eleven.

Kivételesen hálás vagyok a múló éveknek, míg ugyanis valaha rövid úton elvéreztem Michael értelmiségi válságának taglalásakor (illetve valószínűleg azért, mert nem láttam a mélyére, halálosan untam is), és Michaelt amolyan semmilyen fickónak éreztem, most már egyértelműen látom a helyét, szerepét és az általa képviselt álláspont erejét. Michael harmincas színházi rendező New Yorkban, szereti az életet, a jó ételeket, a jó nőket (a nők is őt), van pénze, viszonylag befolyásos barátai és remek társasága. Ez így leírva elég súlytalanul és közhelyesen hangzik, azonban Shaw van annyira jó író, hogy Michaelből ne egy társadalmi osztály karikatúráját formázza meg. Michael karakterében nyoma sincs szándékos elnagyoltságnak vagy túlzásnak. Igaz, akad gyengesége bőven, de nem rossz pali. Épp annyira esendő, mint bárki más. Ő az, akinek megvan tulajdonképpen mindene, ami ahhoz kell, hogy az ember elégedett legyen, ugyanakkor van annyira intelligens, hogy általában kétkedéssel és számos kérdéssel szemlélje a kibontakozó háborús eseményeket. Bár az egyik oldalon szeretné valahogy kivenni a részét a háborúból és empatizál az áldozatokkal, nem akar fejest ugrani a halálba, nem akar egy csomó hortyogó férfival egy légtérben aludni, nem akar nő nélkül maradni (utóbbi kettő említése különösen emberi, sehol egy deka a hősből, de annál több a hús-vér férfiból), kritikusan viszonyul a parancsokhoz és a parancsokat kiadókhoz, megkérdezi magától, miért vannak épp itt, miért teszik épp ezt, és vajon mindig teljesen helyes és észszerű-e, hogy a parancsot végrehajtsák. Michael a folytonos kételkedésével egyértelműen középen áll ebben a történetben, elutasítva szélsőséget és túlzást. Karaktere azt sugallja, az egyénnek nagyon nehéz egy csoport részeként olyan döntéseket hoznia, melyek a csoport érdekeivel és a saját lelkiismeretével, habitusával, életről alkotott képével összeegyeztethetők. Michael, bár behívják katonának, gyakorlatilag a történet legvégéig megússza a háború sűrűjét. Harcosnak többnyire nem válik be, fegyvert elsütni pedig saját véleménye szerint is képtelen lenne (igaz, annál a jelenetnél, amikor erre rádöbben, nincs embertelenebb annál, aki végül kvázi helyette cselekszik, így adódik a kérdés, vajon ez átok-e vagy valójában erény), ezért érzem hatalmas jelentőségűnek, hogy végül Michael az, aki utoljára, mindent eldöntve és kiegyenlítve meghúzza a ravasztspoiler.

A másik amerikai, Noah húszas évei elején járó zsidó srác, az őt folyton elnyomó apa kísértő emlékével, tele félszegséggel és kisebbségi komplexussal. Nincs pénze, nem annyira iskolázott, amennyire szerinte illene, és különösebben jóvágásúnak sem mondható. Noah az, akinek mindenért keményen meg kell küzdenie, talán túl keményen is. Anno valami nehezen megfogalmazható, tinédzseres szimpátiával viszonyultam hozzá, ahogy a „jó” szereplőt szokás ilyen korban különösebb kritika és elemzés nélkül szeretni. Persze azóta már rájöttem, hogy minden ízében helyesen gondolkodó nem létezik, így Noah figuráját is tudom kissé árnyaltabban látni. Kétségtelenül pozitív szereplő, ugyanakkor a hite számos tekintetben még a nagyon fiatal és sérült fiú hite: végsőkig elmenő, kompromisszumot nem ismerő (kompromisszum alatt természetesen nem megalkuvást értek) és rendkívül idealista. A saját testi épségét kockáztatva képes kiállni verekedni a század legerősebb katonáival, csak hogy kivívja az őt folytonosan froclizó és antiszemita poénokkal sorozó társaság tiszteletét. (Itt Shaw azért elég szépen bemutatja, hogy az amerikai hadseregben sem fenékig tejfel és tolerancia az élet.) Ezzel csak az a baj, hogy – mint az ki is derül az utolsó meccsnél – az emberek zömét tulajdonképpen lehetetlen igazán megváltoztatni, így a katonák elismerése is inkább csak pillanatnyi, mint tartós. Noah tehet bármit, egy kicsit mindig az marad a többiek szemében, aminek korábban gondolták. Valószínűleg néhány év elteltével, mondjuk olyan korúan, mint Michael, már képes lett volna szembenézni ezzel, meg a hasonló helyzetekkel. Mi több, azt hiszem, ez a mindig lenézett és félrelökött fiú pár év múlva egy számára kedves területen remek vezetővé válhatott volna, hiszen az alapok, az embersége, a toleranciára tanító tapasztalatai, a szívóssága megvolt hozzá. Már csak az hiányzott, hogy megtanuljon elengedni dolgokat, elfogadni, hogy mindenkiből nem lehet jobb embert csinálni (pláne egy olyan szélsőséges helyzetben, mint a háború), a világ pedig sosem lesz egészen olyan, amilyennek szeretnénk, de ettől még megtalálhatjuk benne, amit és akiket keresünk.

Ami Christiant illeti, egyértelműen az ő történetszála a legpörgősebb mindhárom közül, és végeredményben Christiannal történik a legtöbb dolog is, számos helyre és meglehetősen szélsőséges szituációkba veti a háború. Fontos (és ezért elismerés jár Shaw-nak), hogy Christian nem azért negatív karakter, mert az ellenséges hadsereg tagja, hanem mert egyénként olyan, amilyen. A történetben felbukkanó német katonák, Christian és mentora, Hardenburg hadnagy („Szolgákat akarok, nem versenytársakat”), meg pár hasonszőrű kivételével mind elszenvedői a háborúnak, és egyáltalán nem érzik nagy mókának azt, ami körülöttük és velük történik. Christian, bár fordulhatna ellentétes irányba, és bizonyos nézetei vagy döntései alapján nem tűnik könnyen vezethetőnek, végeredményben mégis ingadozónak és befolyásolhatónak bizonyul, fel-fellobbanó megvetése torz ragaszkodásba vált. A határozatlansága frusztrációval és agresszióval párosul, saját szenvedései pedig nem a nézetei felülbírálására késztetik, hanem arra, hogy idomuljon az embertelenséghez. Pedig lehetne ezt másképp is, ahogy azt Noah vagy Michael, továbbá számos mellékszereplő példája mutatja.

Mit is lehetne a fentieken túl, zárásképp írni…? Másodszor, de azt gondolom, nem utoljára. Hát ennyit még hozzá.

>!
Európa, Budapest, 1977
830 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630705826 · Fordította: Vajda Miklós
4 hozzászólás
>!
csillagka P
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

Pacifista vagyok, ettől a könyvtől még inkább azzá váltam, áldom a sorsom amiért lánynak születtem és szerencsére a szüleim is már háború utáni gyerekek. Borzalmas lehet végigélni mikor minden összeomlik az ember életében a férjét, fiát bevonultatják és minden este imádkozva fekszik le, hogy csak ők hazajöjjenek, miközben az élet nem áll meg enni kell, gyereket nevelni és megpróbálni megmenteni az élet romjainak azokat a kis szilánkjait ami megkülönbözteti az ösztönlényeket az igazi jeleméktől. Sosem értettem azokat az embereket akik rajonganak a háborúkért, miért vágynak a sárba, miért hiszik, csak fegyverrel a kézben lehet egy konfliktust megoldani, mindig reménykedek egyre kevesebb ember gondolkozik így és akik így éreznek azoknak ezt a könyvet kötelező olvasmányként addig adnám a kezükbe míg meg nem értik a hadászati ismereteken kívül ez a könyv a háború mindenkori nyomorúságáról szól.
Ez a nyomorúság teljesen független attól milyen hadseregben harcol a férfi és sajnos ezen a ponton veszített a könyv kicsit az erejéből, mivel egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy a német hadseregben sem harcoltak rendes emberek, akik tényleg úgy gondolták ezzel a hazájukat védik és mivel általános mozgósítással kerültek oda, még nácinak se kellett lenni ahhoz, hogy a Wehrmachtba kerüljön valaki.
Szeretem Irwin Shawt az egyik kedvenc írom, megint nem csalódtam, ha egy kicsit árnyaltabb lett volna a kép akkor még inkább élvezet volna ez az monumentális közkatona regényt.

6 hozzászólás
>!
brigi11 P
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

Vannak olyan könyvek, amik olvasása közben/után az ember fel/átértékeli a saját életét. Ez pontosan egy ilyen történet. 800 oldal a nagy betűs életről. Egy háború 3 ember szemszögéből. Annyira igaz, annyira fájó, főleg a vége, hogy bele kell betegedni. Azt már régen tudom, hogy Shaw úgy tudott írni, ahogy nagyon kevesen, megtalálva azt a vékony vonalat, ami kritika az egész emberiségnek, de még nem hatásvadász és talán most még nagyobb mondanivalója van, mint 1948-ban.
A végén még mindig kivagyok borulva és bevallom, hogy kellett a zsebkendő is.

22 hozzászólás
>!
Adrienn57
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

Valahogy erre a könyvre, szinte csak úgy emlékeztem, hogy tetszett. Semmi nem ugrott, jóformán a fülszöveg alapján sem. Így ismeretlenül vettem kézbe, és nagyon jól emlékeztem, hogy jó könyv volt. Sok könyvet olvastam a témában, és persze mind más-más oldalról világított rá a háború eseményeire, és most még egy nagyon-nagyon érdekes helyzetből is beleláthattam. Nagyon tetszett a több szálon futó történet, és a főszereplők szerepe a háború során. Olyan közel kerültek hozzám, hogy néha már elfeledtették, hogy melyik oldalon állnak és miért harcolnak.

2 hozzászólás
>!
Razor SMP
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

A 2015-ös év utolsó olvasmányának sikerült egy hosszú, ugyanakkor igen jó háborús regényt választanom. A regény három férfi sorsát követi: Christian Diestl síoktatóként dolgozik, majd a német hadigépezet tagja lesz; Noah Ackerman az USA-ban élő, hosszú ideig csak vándorló zsidó; Michael Whitacre szintén az USA-ban él, színházi rendezőként dolgozik, az élet számára gondtalan. E három férfin keresztül követhetjük a II. világháború menetét 1938-tól egészen 1945 pontosan meg nem határozott hónapjáig. Miközben Christian-nal sorra járjuk a csatatereket, addig az USA-ban élő két férfi a korszak amerikai társadalmába nyújt jobb betekintést, beleértve ebben a háború, vagy a zsidók megítélést, de a sorozás mikéntjét is jól bemutatja a regény.
Ahogy halad a történet, a három férfi óhatatlanul is változásokon esik át: van aki szimpatikusabb lesz, van aki pedig egyre lejjebb csúszik, jól tükrözve ezzel a háború hatását az emberre. Ugyan ők a főszereplők, de mellettük több férfi karakter is kulcsszerepet játszik, nem is beszélve a nőkről. Mindannyiuk életében van legalább egy nő aki ilyen vagy olyan okból hatással van az életükre, és arrafelé terelik őket, ahol aztán a regény végén kikötnek.
Bár az Oroszlánkölyköket háborús regényként tartják számon, talán a fentiekből is látszik, hogy ennél jóval több. Klasszikus háborús regénynek egyedül Christian szála tekinthető, Noah és Michael jóval a regény fele után lép csak ténylegesen Európa vérzivataros földjére. Bevallom, Michael szála néha kissé unalmas is volt, nagyon sok elmélkedést tartalmazott, bár gondolom az író ezzel is érzékeltetni akarta az ő helyét nem találó karakterét. Noah-nál nem volt ilyen problémám, az ő személyes küzdelmei végig érdekesek voltak.
Összességében csak ajánlani tudom ezt a regényt, és egy jó tanács a végére: elolvastam a wikipédián a filmadaptáció tartalmát, elég rendesen átírták a sztorit, a végét pedig meg is változtatták, szóval szigorúan előbb a könyv! :)

>!
Forum, Újvidék, 1967
812 oldal · keménytáblás · Fordította: Vajda Miklós
>!
Tilla
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

Miután elolvastam, öt napig nem ettem semmit. De nem tudom, miért.

Az egyik legemlékezetesebb olvasmányélményem.

6 hozzászólás
>!
berg
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

Három főszereplő különböző kulturális háttérrel a második világháborúban, jó alaphelyzet. Rövid fejezetek sorjáznak, ami jól áll az írónak; vérbeli újságíró e könyv alapján. A karakterek belső világa érdekesen tárul föl, E/3-ban a fejükből nézünk kifelé, tömeges „gondolta XY” nélkül. Élénk, de többnyire semmitmondó párbeszédek. A jelenetekben rendre a vágy vagy a halál, felváltva áll a középpontban, az ábrázolás képszerű, ez leköti az olvasót, de sajnos csak rövid időre. Ilyeneket olvashatunk: „Nem – gondolta magában –, le kell mondanom róla. Még akkor is, ha belegebedek, ha összeroskadok, ha soha más nőt meg nem érinthetek az életben kívüle” (6. fejezet). Pedig még nem érintette meg, és persze meg fogja, eléggé blőd. Ötödéig tartott ki a kezdeti lendület, onnantól csak róttam a kilométereket. Találtam azért szellemes gondolatokat is benne, szép kavicsok a sóderben. Érdekes volt ráismerni Robert Capára, a Czigly-elméletre adtam is volna mindjárt a csillagot, de nem, mégsem: ugyanaz a nem-zavartatja-magát poén eladva kétszer is ugyanazon fejezeten belül, eh (22. fejezet). A szerző minden egyes ötletét, cetlijét fölhasználta, kisöpörte a sarkokat is, mindent de mindent le akart írni erről a háborúról, nekem sok volt. Gondjaim voltak a hitelességgel is, annak ellenére zavart a hollywoodisága, hogy a szerző nem próbálta realitásként rámtukmálni a történetét. Mitől pont „oroszlánok” ezek, hacsak nem a filmjogoktól spoiler. Ez a ragadozó sokkal kevésbé kínos, mint a menyét vagy mondjuk a hiéna lenne. Jól cseng, mint a pénztárgép.
A szüleim számára (hatvanas évek) emlékezetes, nagy könyv, nekem unalmasnak bizonyult. Talán a világháború személyes élményével, vagy legalább annak közelsége mellett erősebb, de gyanítom, hogy ezzel együtt is divatos lehetett ez inkább. Itt a vasfüggöny mögött az individuális szabadság, a jólét, a szabadosság regénye: partnerek váltogatása, utazás kontinensek között, fényűző kirakatok, lehajtós kocsitető. A szerző nyilvánvaló baloldali elkötelezettsége miatt engedhették a könyv kiadását.

>!
Paulina_Sándorné
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

Ez volt az első könyvem az írótól. Tetszik a stílusa, úgy ír, hogy szinte látom magam előtt a történetet. A témája a könyvnek nehéz volt. Egy háborúnak sok oldala van, az író nagyon jól megmutatta ezt számomra. Megdöbbentő, hogy egy háborúban a katonák, nemcsak az ellenséggel tudnak gonoszok lenni, hanem a saját bajtársaikkal szemben is. spoiler Christian valami miatt már az elején sem volt szimpatikus a számomra. Hiába viselkedett normálisan Margarettel. Noah-nak hihetetlen sok mindenen kellett átesnie, sok minden történt vele. Csodálom érte, hogy miket állt ki. spoiler

>!
Maya 
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

Mindkét oldalról bemutatja a II. világháborút. És ezen belül három ember saját belső háborúját. Van aki meggyőződésből vesz részt a háborúban, van aki nem ért egyet vele, de mégis élesben kell átélje. Annyi értelmetlen dolog történik benne, ami akkor és ott mégis nagyon fontos az átélőknek. Annyira megváltoznak az emberek, ha változnak az életkörülményeik. Egyesek jó, mások rossz irányba. Mi ad erőt egy embernek, hogy átéljen ilyen szörnyűségeket? Emlékek? Egy fénykép? Szerencsét hoznak egymásnak a barátok? Olyan nagyon meg voltam győződve, hogy a három teljesen különböző főhős közül ki lesz az, aki túléli a háborút. És nem jött be a tippem.


Népszerű idézetek

>!
eme P

Olyan arca van, mint akinek egyszer valamikor megfordult egy gondolat a fejében, s azóta is hiába keresi.

I. 98. oldal

1 hozzászólás
>!
Almost_Zed

Nem lehet tervezni szerelmet vagy halált, vagy harcot, sem semmi mást. Az egyenlet így szól: Ember plusz Szándék egyenlő Véletlen. Ezt viszont nem lehet elhinni. Tervnek igenis kell lennie valahol, csak bölcsen álcázva, ahogy a jó drámaíró álcázza a cselekményt. A halál pillanatában az ember talán már átlát mindent, s azt mondja akkor: ó, most már értem, miért lépett be az a figura annak idején az első felvonásban.

268. oldal, I. kötet (Árkádia, 1985)

>!
bptoth

– Szóval, megkérdezték azt a katonát, mit tennél, ha hazaeresztenének (…)
– Először is, mondta a katona, levetném a cipőmet. Másodszor, lefeküdnék a felségemmel. Harmadszor, letenném a hátizsákomat.

605. oldal

>!
Almost_Zed

A nemiség – folytatta – olyan, akár az úszás. Vagy belemégy egészen, vagy kint maradsz. De ha csak úgy lógsz a szélén, és csorgatod magadra a vizet, előbb-utóbb meghűlsz, és ideges leszel.

157. oldal, I. kötet (Árkádia, 1985)

>!
Tilla

A legutóbbi háború kedves, egyszerű, európai stílusú háború volt. Mindenki meg tudta érteni, mindenki meg tudott bocsátani érte, mert ugyanolyan háborúk folytak mindenütt, ezer éve. Az a háború egyazon kultúrán belül zajlott, civilizált, keresztény úriemberek egyik csoportja harcolt a civilizált, keresztény úriemberek másik csoportja ellen, általánosan elismer, azonos törvények szerint. Amikor az elmúlt háború véget ért, az apám szépen visszamanetelt az ezredével Berlinbe, és a lányok virágot szórtak rájuk az utcán. Aztán levetette az egyenruháját, visszament az ügyvédi irodájába, és intézte tovább a pereket a polgári bíróságokon, mintha mi sem történt volna. Miránk senki se fog virágot szórni, ezúttal – mondta Behr –, ha ugyan egyáltalán marad belőlünk, aki visszajusson Berlinbe.
Ezúttal – folytatta Behr – ez nem egyszerű és érthető háború, amely egyazon kultúrán belül folyik. Ezúttal ez az állati világ gyilkos támadása az ember hajléka ellen. Én nem tudom, maga mit látott Afrikában és Olaszországban, de azt tudom, hogy én mit láttam Orosz- és Lengyelországban. Mi ott temetőt csináltunk, amelynek ezer mérföld volt a hossza, és ezer mérföld volt a szélessége. Férfi vagy nő, vagy gyerek, lengyel vagy orosz vagy zsidó, nem számított. Nem is volt emberi, amit mi ott csináltunk. Talán csak a menyét művel ahhoz hasonlót, ha betör a tyúkólba. Mintha csak attól tartottunk volna, ha életben hagyunk keleten bármit is, az még vádat emelhet ellenünk egy napon, és elítélhet bennünket.

25. fejezet

3 hozzászólás
>!
Maya 

A modern világ, gondolta bosszúsan, ugyancsak hiányosan készíti elő az embert azokra az akadályokra, melyekkel aztán szembeállítja.

291. oldal (14. fejezet - I. kötet, Árkádia, 1985)

1 hozzászólás
>!
dióda

Akár a többi, hozzá hasonlóan félszeg, könyveken nevelődött fiúnak, akiknek a könyvtárban formálódott a lelke, s akik csak a kabátzsebben hordott verseskönyvekből ismerték a romantikát, szinte lehetetlenség volt Izoldát a brightoni expressre, Beatricét az automata büfébe képzelni.

140. oldal (Fórum Könyvkiadó)

1 hozzászólás
>!
baroness

A civilizált ember és a vadállat közt éppen az a különbség, hogy az ember felismeri, amikor legyőzték, és megpróbálja menteni a bőrét…

670. oldal

>!
Maya 

A legkevesebb, amit a huszadik századtól elvárhatna az ember, hogy a levegő, amit beszív, ne legyen állandó merénylet az orra ellen.

207. oldal (7. fejezet - I. kötet, Árkádia, 1985)

>!
Ezüst P

Mindenki menekül – gondolta kábultan a calvados ködében –, leszbikus nők elől, a szüleitől, akik olaszok vagy zsidók voltak, frigid feleségektől és Becsületérmes testvérek elől, a gyalogság elől, a szánalom elől, a lelkiismeret elől, az elrontott élete elől. A németek, öt mérföldnyire innen, érdekes volna tudni, hát azok vajon mi elől menekülnek? Két, kétségbeesett, egymás felé menekülő hadsereg, amely a béke nyomasztó emlékei elől menekül.

653. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Mark Twain: Koldus és királyfi
Maurice Druon: Az elátkozott királyok I-III.
Victor Hugo: A nyomorultak
Szabó Magda: Régimódi történet
Leon Uris: Exodus
Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember
Umberto Eco: A rózsa neve
Szepes Mária: A Vörös Oroszlán
Passuth László: Esőisten siratja Mexikót