Skagboys (Mark Renton 1.) 127 csillagozás

Irvine Welsh: Skagboys

1984-ben ​a Trainspotting főhősét, Mark Rentont látszólag még egy világ választja el későbbi önmagától: egyetemre jár, dolgozik, csinos barátnői vannak… A nyolcvanas évek Nagy-Britanniájában azonban nincs helye.A munkanélküliség évtizedek óta nem látott szintet ér el, a pénztelenség mindennapos, az utcákat elárasztják a keménydrogok, terjed az AIDS, és ahogy Mark családja szétesik, az Edinburgh szegényebb területein eluralkodó depresszió lassan őt is hatalmába keríti. A kiutat a heroinban keresi.
Pokolra szállása során nem hiányoznak mellőle természetesen barátai sem: a munkahelyéről elbocsátott Spud, a most is megállás nélkül mesterkedő Beteg Srác, a lecsúszás elől hol több, hol kevesebb sikerrel menekülő Tommy és az egyre hírhedtebbé váló pszichopata, Begbie.
A Skagboys azt meséli el, hogyan jutnak el a rehabig és a börtönig a szép reményűnek nem nevezhető, de ennél azért többet érdemlő srácok. A komor történetből ennek ellenére nem hiányzik az Irvine Welsh… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Cartaphilus, Budapest, 2012
756 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632662770 · Fordította: Bus András

Enciklopédia 54

Szereplők népszerűség szerint

Mark Renton · Beteg Srác · Spud · Begbie · Søren Aabye Kierkegaard · Swanney

Helyszínek népszerűség szerint

London · Amszterdam · Blackpool


Kedvencelte 41

Most olvassa 18

Várólistára tette 98

Kívánságlistára tette 102

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
SteelCurtain
Irvine Welsh: Skagboys

Közel húsz évvel a második rész, a Trainspottig, s tíz évvel a harmadik rész, a Pornó megjelenése után jött ki Welsh az első résszel, a Skagboys-szal. Laikus számára is nyilvánvaló, hogy ez aligha csak rendhagyó, sokkal inkább rendkívüli.
Szépen letisztázva csöppenünk bele a Trainspotting előzményeibe, mégis úgy érezzük, hogy orvul a mélyvízbe dobtak minket. Néhány szereplő előtt ekkor még olyan valódi lehetőségek álltak, melytől a Thatcher kormányzat hamarosan megfosztotta a brit társadalmat. Őket is figyelmeztetés nélkül dobták a mélyvízbe .
Welsh roppant ügyesen oldja meg azt a feladatot, hogy felmutassa a társadalmi korlátokat bebetonozó megszorító politika és a drogfüggőség közötti nyilvánvaló összefüggést, anélkül, hogy a kettő között valami automatizmust feltételezne. Ugyanakkor mesterien mutat rá, hogy a heroinmámor nem izolálható egyetlen társadalmi csoportban, az masszívan szétszivárog a társadalom teljes szövetében. Lehetnének alkoholisták, vallási fanatikusok, vagy szerencsejátékfüggők, de mint Welsh nagyon találóan írja, a heroin egyszerűen ott volt.
Egyértelműen hozza a Trainspotting színvonalát, de a perspektívátlanság annyira átszűrődik a lapokon, hogy az még az olvasás élményére is rátelepszik. Szívesen írnám, hogy a szereplők folyamatosan lifteznek a lélek magaslatai és pokoli mélységei között, csak hát itt nemigen akadnak magaslatok. Amikor úgy érezzük, hogy éppen felfelé haladunk, arról is gyorsan bebizonyosodik, hogy csak egy pincéből másztunk fel a földszintre a pokol fenekén. Természetesen pusztán azért, hogy rögtön beleessünk egy feneketlen kútba.
Remek.

>!
charlotte_smtms P
Irvine Welsh: Skagboys

A lehetetlenre akartam vállalkozni. Arra, hogy immár újraolvasás után megpróbálok tárgyilagos értékelést írni erről a remekműről. Méltatni Welsh (és a fordító) remek stílusát, így például azt, hogy három mondat után név nélkül is tudom, ki a beszélő. Vagy kiemelni, hogy ilyen szórakoztató módon még senki sem tudta felkelteni az érdeklődésemet a nem is olyan régmúlt történelmének részletei iránt. Dicsérni, amiért a trágár, obszcén, beteges megnyilvánulások is a kellő határokon belül maradtak, sőt, elengedhetetlenül szükségesek voltak a hitelességhez! Bevallani, hogy nem kis motivációt jelentett ahhoz, hogy Edinburgh-ba látogassak, és bebarangoljam Leith környékét is. És tessék, máris nem voltam tárgyilagos… mert nem tudok. Imádom ezt a könyvet! Másodszorra is letehetetlennek bizonyult, és féltem, hogy egyszer vége lesz… Végig szorongtam, reménykedtem, röhögtem és sírtam a szereplőkkel, és bár ismertem a történet végét, mégis szorítottam, hogy sikerüljön nekik! Szerettem, hogy fájt, hogy annyira valódi volt. Szerintem ti se hagyjátok ki.

>!
Cartaphilus, Budapest, 2012
756 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632662770 · Fordította: Bus András
>!
Bazil P
Irvine Welsh: Skagboys

Előre bocsátom, hogy jelen értékelésnél egyszer-kétszer elragadtattam magam, és becsúszott egy-két káromkodás. Mentségemre szolgáljon, hogy általában nem szokásom a durva beszéd, de a könyv ilyen. A Trainspotting világa ilyen. Tehát akit taszít az ilyesmi, annak először is: ne olvassa el ezt a könyvet! Másodszor pedig röviden: a könyv jó. Vagyis nekem tetszett.
Aki pedig el tud viselni egy-két durvább kifejezést (tényleg csak egy párat), annak kicsit hosszabban:
Mire jó egy filmfolytatás? A második rész? Nem sok mindenre…, főleg ha húsz évvel az első után jön ki. Bármekkora durranás is volt annak idején az első rész…
Hát, így gondoltam, amikor az esélytelenek nyugalmával megnéztem a T2 Trainspottingot. Aztán dobtam egy hátast. Mert nagyon jó volt. Mondhatni szuper, meg zseniális, meg ehhez hasonló jelzők. Olyannyira, hogy gyorsan utánanéztem a témának, és kellemes meglepetésként ért, hogy van ebből könyv is, három is, ha a harmadik nem is pontosan fedi a film második részének történetét, ahogy nézem, de…
Szóval, az van, hogy kellett még ebből a világból, mert a film igazán bejött. Előtte ismétlés gyanánt megnéztem az eredetit. Az első részt. Az persze mára kult kategória, de lehet, hogy ez a második is egyszer eléri azt a státuszt.
Na, de most a könyvről. Mármint a Skagboysról. Mert ezzel kezdtem, még ha ezt az elsőt írta is meg utoljára az író, talán ezért nincs (még?) belőle filmfeldolgozás… Mert biztos lesz ebből is, bár nem tudom, hogy a húsz évvel, sőt többel ezelőtti arcokat ki fogja eljátszani a vásznon, mert a jelenlegi színészek biztos nem. Ahhoz éppen eleget öregedtek, bár sok mindent meg lehet ma már valósítani a technika segítségével, de ezt nem hiszem… Esetleg valami animációs megoldást tudok elképzelni.
Szóval a könyv! (Annyit dumálok, mint Begbie, b@zmeg.) Sorry, de ragadós a könyv stílusa.
Eleinte nem nagyon tudtam követni a dolgokat, mert állandóan váltakozik az elbeszélő, új és új szereplők jönnek, kissé kaotikusnak tűnt az egész. De nem sokáig, mert Welsh hihetetlen módon helyezi bele magát az elbeszélő személyébe, legyen az akármelyikük (és elég sokan vannak), de egy idő után rájöttem, hogy itt tervszerűen és lineárisan mennek a dolgok, egyik döbbenet után jön a másik, de fejezetekkel később megérted, hogy mi miért történik, és aztán egy idő után csak utazol. Sodródsz. A végkifejletig.
Na, szóval: a könyv hatalmas élmény volt. Pedig jó hosszú. De minden moly ismeri a jó könyv egyik ismérvét, amikor (mint valami junkie) csak arra vágysz, hogy olvasd. Megint, újra és tovább. És mindig megkapod a pofádba a frenetikus élményt. Ahogy halad előre a történet, egyre jobban szörnyülködsz, hogy te jó isten mi jön még?, mi jöhet még?, és utálod azt a pszichopata Begbiet, azt a bájgúnár Beteg Srácot, sajnálod és együtt érzel a lúzer Spuddal, meg persze szurkolsz a főhős Rentonnak (aki itt nem is igazán főszereplő), de egyben szereted is őket. Mert hatalmas nagy isten barmai, hiszen szétcseszik az életüket, meg a családtagjaik, haverjaik, csajaik életét, de hát végül is ugyanolyanok, mint bármelyikünk. Leszámítva persze a hernyót. Mert azt – bármekkora durranás is lehet egy trip (?) – sohasem próbálnád ki. Van helyette persze más, a legális drogok, a pia, a cigi, a kinek mi?, de a herka, na nem, köszönöm, de azt nem.
Különben ugyanaz a sz@r ment ott is, mint itt ment a nyolcvanas években…, csak más a csomagolás. Ott Thatcher asszony uralkodott, mi meg a szocializmust gyűrtük. De mi is szétcsapattuk magunkat hétvégente, meg mi is csajoztunk, meg mi is ittunk, ha kellett, ha nem, meg mi is meccsre jártunk, mert mi másra jártunk volna. Mi is előbbre akartunk jutni, mint a szüleink, mi is valami mást akartunk, mi is azt hittük, hogy megváltjuk a világot. Aztán kinek sikerült, kinek meg nem.
Irvine Welshnek sikerült. Mert ezzel a könyvvel – nálam legalábbis – megütötte a főnyereményt. Hihetetlen történések, zseniális szerkezet és tartalom, szupermenő dumák, itt jegyzem meg, hogy szerintem nagyszerű a fordítás; szóval én nagyon élveztem ezt az egész őrültekházát.
És persze folytatom hamarosan a többi könyvvel.
Ja és, akinek bejött az eredeti film, nézze meg a második részt is. Meg olvassa el ezt a könyvet. Ami – ha még nem mondtam volna – a Trainspotting előzménye. A kezdetek. A meghitt, első belövések bája, meg ami utána jön…, a Pokol mélységes mély bugyrai, amúgy skót módra. Brutális és kegyetlen és vulgáris és durva és perverz és mocskos! Hihetetlenül!
De mégis olyan hihető. Olyan életszagú.
Olyan qrva jó!

2 hozzászólás
>!
Lianeko
Irvine Welsh: Skagboys

Margaret Thatcher 1979-ben nyerte meg a választásokat, így ő lett az Egyesült Királyság első női miniszterelnöke. Intézkedései közé tartozott a privatizáció, valamint a szakszervezetek hatalmának letörése. Miniszterelnökségének első évében a gazdasági recessziónak köszönhetően a munkanélküliség egyre nőtt – az alacsonyabb társadalmi rétegekhez tartozó emberek tömegével vesztették el a munkahelyüket, gyakorlatilag esély nélkül arra, hogy máshol el tudjanak helyezkedni. A munkanélküli segélyt csak körülményesen lehetett kicsalogatni az állam vasmarkából. A beszűkülő lehetőségek és a kilátástalanság, fiatalok tömegeit hajszolta szerfüggőségbe – alkoholizmusba, vagy drogaddikcióba, később pedig az intravénás szerhasználat megnyitotta az utat egy még halálosabb kór terjedésének, melynek következtében Edinburgh „Európa AIDS fővárosa” lett.

Hogy mit jelent a fenti száraz leírás a valóságban? Irwin Welsh szabatos választ ad erre a kérdésre: „Olyan tíz perce lehetek itt, amikor kopognak. Spud meg a Beteg srác az, ugyanolyan $@!% néznek ki, mint én, de boldogok, hogy eljutottak a házba, ahol elmúlik a fájdalom. Szó szerint szörnytegekké változunk, nyáladzunk, dülled a szemünk, dagadnak az erek a nyakunkban és viszketünk, amikor Swanney ráérősen melegíteni kezd.”

Welsh sokat látott idegenvezetőként visz minket le lépcsőnként a pokol legmélyebb bugyraiba, ahol már nincs jövő, nincs munka, nincs család, se barátok, se hitelre vett autó, se agyrohasztó tévéműsorok, csak a kerregés és a következő adag. Teszi mindezt húsbavágó őszinteséggel és elképesztő éleslátással.
Akkor vajon Thatcher meg az ő szigora az oka hőseink lecsúszásának? Nem. A döntés mindvégig Renton, a Beteg srác és Spud kezében volt. Hiába teremtett a vaslady közel tökéletes feltételeket a tömeges dogaddikció létrejöttéhez, hőseink voltak azok, akik a döntő pillanatban a fecskendőt választották.

Az erős társadalomrajz nem működne ennyire elképesztően jól, ha a karakterek nem lennének ilyen kiforrottak és hitelesek. Mindegyik karakter más-más ösvényen, de ugyanabba a pokolba jut. Spud a maga balek módján, Renton a gyávasága, nemtörődömsége miatt, a Beteg srác pedig a gigantikus nárcizmusa révén. A könyv legtragikusabb karakterei mégis a mellékszereplők, akik kegyetlenül ráfáznak a drogfüggőségükre. A HIV fertőzés settenkedő árnyéka borul rájuk, és amikor egy mellékes félmondatban értesülünk róla, hogy ők is elkapták a vírust, akkor döbbenünk rá, hogy mennyire könnyű tönkretenni egy egész életet egyetlen rossz döntéssel.

A Skagboys minden morbid humora ellenére egy óriási felkiáltójel, hogy mi történik, ha az ember a heroint választja. Hogyan szakít szét minden emberi köteléket, tör derékbe bármilyen karriert és tesz tönkre életeket. A legtökéletesebb drogprevenciós könyv, amit valaha olvastam, pedig nyilvánvalóan nem e célból íródott – Irwin Welsh színről színre tárja elénk a szerhasználók világát és a döntést meghagyja nekünk. A könyvei olvasása után pedig ki lenne olyan hülye, hogy ne az életet válassza?

>!
Evione
Irvine Welsh: Skagboys

„Válaszd az életet!” Mark Renton úgy tűnik az életet választotta: az Aberdeeni Egyetem hallgatója, nyáron asztalosként dolgozik, hogy finanszírozni tudjon egy európai körutazást, valamint úgy tűnik megtalálta élete szerelmét. Csakhogy Mark, bár először képes nemet mondani a heroinra, a gondolat nem hagyja nyugodni, és a Beteg Sráccal együtt kipróbálják. Eleinte elég rendszertelenül és ritkán, de aztán egyre gyakrabban anyagoznak. Közben azzal áltatják magukat, egymást és a környezetüket, hogy az egész csak átmeneti, nem komoly, bármikor abba tudják hagyni, csak akarniuk kell. És itt a bökkenő, mert hiába hazudnak, még maguknak is, ők bizony nem akarnak leállni vele. Mert például Mark úgy tűnik megtalálta a gyógyírt lelki fájdalmaira, és végre nem kell ezzel a rémisztő élettel foglalkoznia, mert hiába vannak céljai, talán nem is akarja őket igazán, és minden egyes lövéssel távolabb kerül tőlük. Végül Mark nem az életet választja.

Emelem kalapom Irvine Welsh előtt! Mert, bár az elején azt gondoltam, „Nemár! Ne erőlködj, Irvine!”, azért szép lassan beszippantott a történet, és meg merem kockáztatni, hogy talán még kicsit jobb is mint a Trainspotting, mert nagyon pontos társadalmi képet kapunk, nemcsak a Margaret Thatcher vezette Egyesült Királyságról, hanem akár a mairól is (illetve nézzünk csak szét néhány országban). Ugyanis a regényben központi szerepet kap „Maggie milliói”, azaz a nagyjából hatmillió munkanélküli, akiknek a nagy része a huszonévesekből kerül ki. Akiket „szemétdombra vágott a thatcherizmus”, és rengeteg idejük van, amivel nem tudnak mit kezdeni, ezért „a nemlétbe drogozzák magukat” és ők sem az életet választják, mert túlságosan lefoglalja őket a „paskolás, lövés, döglés” körforgása.

Megmondom őszintén, nehezemre esett a „Befejezem” gombra kattintani, mert míg az elején túl terjengősnek gondoltam, a végére érve azért még olvastam volna tovább. A Trainspotting azonnali újraolvasását sem terveztem, de egyszerűen úgy érzem, újra kell olvasnom.

>!
HippyHelena
Irvine Welsh: Skagboys

Hű b.ssza meg.
Ez így kábé magába is foglalja a véleményemet a könyvről, természetesen csakis jó értelemben, és igen, kicsit átvettem a srácok stílusát, bár nem állítanám, hogy én magam sokkal szebben beszélnék.

Ennél többet most nem nagyon tudok mondani a Skagboys-ról.

Zseniális könyv volt szerintem, sajnos csak lassan tudtam elolvasni, mert rengeteget kellett tanulnom mostanában, de minden percét élveztem, egyből beszippantott a történet és a stílus.

Már nagyjából egy éve szerepel a kívánságlistámon, de nem is tudtam róla sokat, csak egy megérzés alapján kattintottam rá a 'kívánságlista' gombra a könyv adatlapján, aztán úgy voltam vele, hogy valamikor majd csak megszerzem.
Aztán egyszer elkezdtem nézni a Trainspotting-ot, de ebéd közben, és kicsit betett nekem Edinburgh legkoszosabb vécéje és még pár másik gusztustalanabb jelenet, úgyhogy inkább kikapcsoltam, és megnéztem a Kill Bill második részét valahogy az nem vette el az étvágyamat :D, viszont azóta sem jutottam el odáig, hogy végignézzem. De persze Ewan McGregor képe, mint Mark Renton megragadt a fejemben.

Tényleg nem tudok róla mást nagyon mondani, majd lehet, hogy később megpróbálok egy összeszedettebb értékelést írni mint azt, hogy fantasztikus volt, letaglózott, és imádtam, és nagyon megfogott.

Azt, hogy miről szólt tulajdonképpen a könyv, nehéz lenne megragadni, mert ami szerintem jobban számított, az az egésznek a hangulata, és nem is olyan volt, mint egy regény, hanem egyszerűen egy kép a nyolcvanas évek Skóciájáról, aminek nem feltétlenül a heroin vagy ez a társaság a központja, hanem az élet egészen egyszerűen.

Welsh egy zseni egyébként, határozottan várom, hogy többet olvassak tőle, ez volt az első könyvem tőle, hiába kísért a neve kiskorom óta az apukám könyvespolcáról. Ha jobban belegondolok, lehet, hogy egészen végig megvolt nekünk itthon angolul, nem kellett volna megvárnom, hogy beiratkozzak a könyvtárba, és kivegyem, de már mindegy.

>!
Andrée P
Irvine Welsh: Skagboys

Ez ütős volt, több szempontból is. Az elején baromira untam, nem is igazán értettem, hogy hogyan is lesz bármi érdekes is ebből a kezdetből. Aztán szép fokozatosan elkezdtek történni a dolgok, amik közt vannak elég beteg dolgok is, és kezdett körvonalazódni a Trainspotting előzménye.
Mert végül egy idő után eljutunk oda, hogy egy „gyönyörű” esettanulmányt kapunk abból, hogy miért is jutottak oda ezek a „kandúrok” ahol a következő részben találkozunk velük.
Ki miért lett hernyós, kinek milyen tragédiák, vagy csak simán milyen hülyeségek nyomták az agyát, hogy végül is drogfüggő lett.
Mert nekem kb. fele-fele arányban az jött le, hogy volt aki a saját baromságának köszönheti, hogy így függő lett.
A karakterek közül a „Rents srác”-ot emelném ki, aki egy igazi mázlista kis nyominger volt a történet nagy részében, mégis minden lehetőségét elszarta.
A másik a Beteg srác, akiről ebben a könyvben sokkal inkább kiderül, miért is Beteg srác. Ő egy kifejezetten irritáló szereplő volt.
Szívesen vettem volna, ha valaki elveri úgy rendesen! :)

Szóval összességében egy érdekes kórelőzményt kaptam a drogosok előéletéről, sok helyen poénokkal, sok helyen nagyon beteg poénokkal, máshol igazi szomorúsággal, helyenként pedig igazi beteg dolgokkal teletűzdelve.

>!
Kovács_Cintia_2
Irvine Welsh: Skagboys

Minden elképzelhető szempontból a komfortzónámon kívül esik ez a könyv. Tisztán éreztem, hogy nem én vagyok a célközönség, de nálam mégis abszolút betalált. Sokkolt, érzelmeket és gondolatokat ébresztett, ez a tökéletes olvasmány kombója. Disney hercegnőknek és mimóza lelkűeknek nem ajánlott!

2 hozzászólás
>!
Wally
Irvine Welsh: Skagboys

Bánom, hogy ebből a könyvből nem készült film, nagyon szívesen megnézném. Sokkal kidolgozottabb a Trainspottingnál, ütős előzménye neki. Szinte már úgy érzem, hogy ezek az elcseszett skót kandúrok a barátaim, annyira közel kerültek hozzám. Bármeddig tudnám olvasni a történetüket.

>!
Morn
Irvine Welsh: Skagboys

A kronológiailag későbbi kötetek tudatában nehéz volt olvasnom ezt a könyvet. Szinte fájt, ahogy szinte lemondtak az életről, ahogy belecsúsztak abba az állapotba, ami a Trainspottingból annyira ismerős.
Mindegy, hogy a társadalmi ranglétrán hol vagy, az aktuális kecód a város melyik részén van, hány éves a szeretőd, mi a fő jövedelem forrásod, mi a legmagasabb iskolai végzettséged, vagy-e totálisan szerelmes, mennyire vagy jóképű és kinyitja-e neked a díler az ajtót… Mindenki ugyanabban az állapotban köt ki. Néha olyan éles különbségek simultak el, az emberek kerültek bele ugyanabba az olvasztótégelybe, valósult meg az a bizonyos egyenlőség a heroinnak köszönhetően, hogy az valami hihetetlen. Egy részt lenyűgöző, másrészt borzalmas az egész lefutása. Szinte fájt, ahogy a barátok is egymást hogyan lökik bele vagy éppen vissza a gödörbe, és hogy nem bírják egymást elkerülni, mert ami Leith-ben történik, arról mindenki tud. Fájt, ahogy saját magukat is hitegették, hogy tisztában voltak a következményekkel, az állapotukkal, de hitték, hogy a következő löket majd más lesz…
A lezárása pedig valami nagyon ütős, az ember kedvet kap elölről kezdeni a sorozatot, de közben meg szeretne is egy kis pihenő erejéig kikeveredni Welsh romlott elméjének utcáiból.

~*~

Az egész trilógia ütős, beteg, gyomorszorító és mégis az életről szól. Lehet, hogy nem vagy kábszeres, de akkor is megtalálod benne azt, amiben magadra ismersz. Észleled az apró kis fordulatokat, amik kisiklatnak vagy egyenesbe tesznek mindent. Vagy legalábbis próbálnak.
Félmondatokban bújik meg az igazság, mint ahogy Beteg Srác szavaival élve: „… mennyire megváltozhat egy ember élete, mialatt valaki belövi magát.”

>!
Cartaphilus, Budapest, 2012
756 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632662770 · Fordította: Bus András
2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
psn

Az életet csak visszapillantva lehet megérteni, de élni úgy kell, hogy előretekintünk.

657. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet
>!
tasiorsi

– Egyszerűen nem értem ezt az élet nevű dolgot – mondja ki hangosan a Beteg Srác, és megreszket.

749. oldal, Aszály - Vonatles a Georgie vasútállomásnál

Kapcsolódó szócikkek: Beteg Srác
>!
psn

Adja magát egy idézet a Schopenhauer sráctól: szinte minden bánatunk a másokkal ápolt kapcsolatainkból fakad.

172. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Arthur Schopenhauer
>!
psn

„A szerelem a legveszélyesebb drog mind közül”

577. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
>!
psn

Igyunk magunkra! Van-e különb nálunk? Piszok kevés, és az is mind a túlvilágon!

16. oldal

Kapcsolódó szócikkek: áldás
>!
psn

Glasgow. Az általánosban úgy tanították meg lebetűzni, hogy a „Granny Likes A Small Glass Of Whisky”.

16. oldal

>!
psn

Igaz a mondás: soha, de soha ne hallgatózz, mert olyat hallhatsz magadról, amiről nem szeretnél tudni.

657. oldal

>!
psn

Schopenhauer azt mondta, hogy a férfikapcsolatokat a természetes közöny határozza meg, a nők viszonyait azonban az ellenségeskedés. Persze az a faszi rohadt cinikus tudott lenni.

179. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Arthur Schopenhauer
>!
psn

Olyan volt regényeket elemezni, mintha kitépnénk a lelküket, teljesen elrontotta az olvasás élményét. Nem engedhettem meg magamnak, hogy ilyen gondolkodásra tanítsanak.

153. oldal

2 hozzászólás
>!
Evione

Ha nem anyag után kajtatok, többnyire az Ulyssest olvasom Joyce-tól. Nagyon meglepődtem és meg is örültem neki, amikor rátaláltam a McDonald Road-i könyvtárban. Régebben nem igazán értettem, unalmas hablatynak tűnt, most viszont teljesen belefeledkeztem, és úgy trippelek a szavaktól meg az általuk előidézett képektől, mintha LSD-n lennék.

ASZÁLY - Egy biztonságos kikötő


A sorozat következő kötete

Mark Renton sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Bret Easton Ellis: Amerikai psycho
Mira Sabo: Amíg kinyílik a szemünk
Jennifer Ashley: Lord Mackenzie tébolya
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
Brittainy C. Cherry: Tűzeső
Diana Landry: Nem felejthetsz el
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
Gayle Forman: Csak egy nap
Isabel Allende: Maya naplója
Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák