Mocsok 140 csillagozás

Irvine Welsh: Mocsok

A ​Trainspotting világhírű szerzője újra lesújt: magyar nyelven először megjelenő regénye, a Mocsok minden szempontból méltó a címéhez.

Közeledik a karácsony, és az ünnepi készülődésből Edinburgh büszkesége, Bruce Robertson rendőrőrmester sem marad ki – alig várja már, hogy elindulhasson hagyományos, év végi szex- és drogtúrájára Amszterdamba. Örömét azonban beárnyékolja néhány dolog: felesége és lánya elköltözött tőle, függőségek kínozzák, övön alul támadja az ekcéma, és házasságtörő afférjai is komoly megpróbáltatásokat tartogatnak a számára. Ráadásul egy zűrös rasszista gyilkosság ügyében is nyomoznia kell, amit a háta közepére sem kíván, és hamarosan eldől, hogy megkapja-e a hőn áhított előléptetést – a testében növekvő, csillapíthatatlan éhséget okozó galandféregről pedig még nem is beszéltünk. Egyszóval a dolgok pocsékul alakulnak, de mint tudjuk, egy Welsh-regényben nincs az a rossz helyzet, ami ne fordulhatna még annál is sokkal rosszabbra.

Bruce Robertson… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1998

>!
Trubadúr, 2014
494 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632275383 · Fordította: Bus András

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Bruce Robertson


Kedvencelte 31

Most olvassa 7

Várólistára tette 82

Kívánságlistára tette 61

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kkatja P>!
Irvine Welsh: Mocsok

Welsh most sem cáfolt rá hírnevére, Bruce-nál betegebb csávót talán csak a Született gyilkosokban láttam, undorító az egész ember, ahogy vakarja a seggét, gondolkodik, csajozik és hazudik mindenkinek, legfőképp persze önmagának, még a benne élő bélféreg is őszintébb, szeretetteljesebb és tisztább lény. És mégis imádják a csajok (na jó hagyjuk most, hogy milyen csajok), önmaga szerint mesterien kutyulja a szálakat, hogy azok a saját érdekeit szolgálják, lévén felügyelő akar lenni a kis ártány, bár a többiek sem piskóták és nem biztos, hogy sokkal alkalmasabbak a szerepre. De a végére remekül összefutnak a szálak és sok minden kiderül, amire álmunkban sem gondoltunk volna, viszont azért egyetértek @ponty molytárssal, hogy Welshnek nem kellett volna ennyi szart pakolni rá, feleennyiből is megállt volna a kupac és számomra valahogy, így sem lett sajnálhatóbb figura.
És hogy mindezek ellenére miért olvastam végig? Egyszerű: mert kibaspoilerott jól van megírva, minden morbiditása ellenére is szórakoztató és rendkívül plasztikus, érzed a szagokat, hallod a bélmozgásokat, látod magad előtt az aktusokat és szinte a mocsok fejében érzed magad és a végén meg is érted, hogy mi, miért és hogyan történt. Megnéztem a filmet is, hát az nagyon felejtős volt ehhez képest…
Csak erős gyomrú és szívű olvasóknak ajánlatos! :)

>!
Trubadúr, 2014
494 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632275383 · Fordította: Bus András
4 hozzászólás
Bookaholic77 >!
Irvine Welsh: Mocsok

Kihívás miatt találtam rá erre a kötetre, a filmet eddig még nem láttam, de nem is akarom nézni. Igen, valóban nem egy rózsaszín, vattacukros történet, amit nem biztos, hogy sokan szeretnének, de nekem nagyon tetszett! Valóban obszcén és szókimondó a stílus, de számomra igazán real volt. Fordulatos és letehetetlen kötet. A humor még inkább hozzátett a történethez, ami alapból sem volt sem sablonos, sem pedig unalmas. Bruce karaktere pedig zseniálisan mocsok volt. Engem megvett!

4 hozzászólás
Lorenza_Pellegrini>!
Irvine Welsh: Mocsok

Nagyon undi de a jó értelemben. :) Aki a trainspottingtól befordult próbálkozzon inkábbb ezzel. Ennél a könyvnél annyira el vannak túlozva a karakterek hogy nem marad benne semmi fájdalmas vagy tragikus.

1 hozzászólás
Ezüst P>!
Irvine Welsh: Mocsok

Elöljáróban jegyzem meg, hogy Welsh több alkotását is olvastam, a Trainspotting pedig az egyik kedvenc könyvem. Mindezt csak azért, nehogy úgy tűnjön, azért az a véleményem, ami, mert törékeny lelkem nem tud mit kezdeni a hirtelen feltáruló Welsh-féle vadulással.

Mindig kedveltem a szélsőséges példákon keresztül bemutatott kemény társadalomkritikát, meg a gonoszságnak és romlottságnak azt a leleményes (és valljuk be: vicces) ábrázolását, ami annyira jellemző Welsh-re. De míg a Trainspotting, vagy akár a Skagboys esetében tökéletesnek éreztem az arányokat (az őrület mellett ott volt a remekül felépített, magvas mondanivaló), addig a Mocsokban a sok sarkítás miatt elsikkadt a mögöttes gondolatok ereje. Így pedig a főhős, Bruce Robertson működése legtöbbször pusztán kínos, súlytalan karikatúrának tűnik. (Az meg plusz hátrány, hogy Robertson gyakorlatilag ugyanazt a stílust hozza, mint a szerző egy másik ikonikus hőse, Begbie. Csakhogy ami hibátlanul működött Begbie-nél, az itt az egyediség halála.) Még a szokásos múltban lappangó sötét titok is inkább hat elcsépeltnek, mint igazán felkavarónak, pedig ott volna benne a potenciál. A bélférges blokkokkal végképp nem tudtam mit kezdeni, főként vizuálisan, iszonyúan zavart ugyanis ez a regényszövegre applikált megoldás.

Mivel a korábbi pozitív élmények és a régi szerelem köteleznek, biztosan fogok még olvasni Welsh-től, azonban ezt a regényét nem sűrűn emelem majd le újra a polcról.

raka0328>!
Irvine Welsh: Mocsok

2023 egyik legmeghatározóbb könyvélménye volt. Annyira beteg és undorító volt sokszor, máskor meg meghaltam a röhögéstől. Bruce igazi gyökér, az egyik legrosszabb fajtából, és kicsit sem szerethető. Emberi oldala sem nagyon mutatkozik meg, talán az életmentésnél, de annyi. Végig gerinctelen és seggarc, mindenkinek betesz-i, akinek csak tud, de mégis a könyvet nem lehet letenni, hiszen kíváncsi vagy, hogy mi lesz ebből az egész katyvaszból.
Mondjuk nekem is ezek a férges részek eléggé furák volták, kizökkentem sokszor, próbáltam az alatta lévő szöveget is olvasni, sikertelenül.
Tavaly, vagy is tavaly előtt láttam a filmet, ami nagyon tetszett, James igazi állat benne, ahogy kell, mondjuk szerintem ő igen jó színész is, utána rögtön meg is vettem a könyvet. Nem csalódtam, a könyv még durvább.. :D
Széplelkű molyoknak nem ajánlom.

3 hozzászólás
almamag>!
Irvine Welsh: Mocsok

Hát gyerekek, íme egy könyv, ami meg tudott lepni. Nem is kicsit. Olyan gyanútlan voltam végig, hogy ahhoz képest Piroska egy túlpörgött Columbo. (Már ha van olyan.) És azóta is azon filózok, hogy – legalább részben – nem azért zubogtatta-e hektószám a nyakamba a ganét a mélyen tisztelt író úr, hogy elterelje a figyelmemet az összefüggésekről. Merthogy én személy szerint a könyv felére már annyira belefáradtam a mocsokba, hogy nem voltam képes harminc oldalnál többet olvasni egy nap, és azt se egyhuzamban. Azt hittem a büdös életben nem érek már a végére, de kitartottam, mert nem és nem tudtam megfejteni ezt a Bruce nevű alakot, és ez bosszantott. Mert hát tessék, itt egy fazon, akinek a gondolatait olvasva a fülem füstölve kettéáll, akinek a nadrágja a legkülönbözőbb… hm… maradványoktól tarkállik és főleg szaglik és akinek a legnormálisabb része egy filozófus hajlamokkal bíró parazita*. És akkor egyszer csak fogja magát, és egy hópihe tökéletességét nézegeti, például. Vagy arról diskurál, hogy melyik Phil Collins lemez a legjobb. (Ennél pozitívabbat is mondhatnék, de az csúnya nagy spoiler lenne.) Én meg ott ülök ledöbbenve, hogy hát ez ugyanaz az ember?! A szimpátiának arra a fokára mondjuk soha nem jutottam el, hogy ne akartam volna lehúzni egy tízéves takarítónő-sztrájk patinájától csinosló nyilvános klozeton, de azért mégis… kíváncsivá tett ez a fel-felvillanó emberség, na. Nos, asszem, ezt szokták jól megírt karakternek nevezni – se nem tökfekete, se nem fehér. Fehér, az végképp nem.
Szóval van egy nem kicsit összetett főszereplőnk, meg egy olyan befejezésünk, ami szerintem tapsot érdemel. Csak hát mindeközben cirka ötszáz oldalon keresztül térdig gázolunk a szarban és egyéb váladékokban. Nem tudom, lehetne-e egy könyv még ennél is undorítóbb, de nem is nagyon akarom tudni. Kötélidegzettel és acélos gyomorral rendelkező olvasók előnyben.

*Őt egyébként a Renfield névre kereszteltem.

robinson P>!
Irvine Welsh: Mocsok

Hibátlanul ábrázolja azt a világot. Bruce korrupt és szexista, drogfüggő zsaru alakjával érdekes volt kalandozni. Tetszett, de „széplelkeknek” nem ajánlott. Nem véletlen a 18-as karika.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2014/10/mocsok.html

madárka>!
Irvine Welsh: Mocsok

Ó, hogy az a …
Welsh egyszerűen zseniális. Több száz oldalon keresztül nyomatja az arcomba a szart, a ganét, a mocskot, a testnedvek és váladékok megszámlálhatatlan kombinációját, a rasszizmust, az ön-és világutálatot, hogy aztán a végén az arcomba vágja, hogy bazdmeg Kedves Olvasó, jól átvertelek!

A könyv hű a címéhez: ez tényleg 500 oldalnyi mocsok. Hányingerkeltő, gyomorforgató (ha én mondom, elhihetitek!), kiábrándító. Mocsok. Soha a büdös életben a kezembe nem veszem többé, és ha visszaviszem a könyvtárba, látni sem akarom, mégsem tudok rá 5 csillagnál kevesebbet adni. Azta rohadt… (Mondom ezt úgy, hogy ami a legvégén derül ki, azt már a legelső oldalon tudtam…)
Én nem szoktam törődni a borítón lévő elrettentésekkel, de ezt tényleg ne vegye senki a kezébe, aki még nincs 18, gyenge idegzetűek pedig kifejezetten kerüljék!

…és persze a nagy kérdés: akarom én látni a filmet? James McAvoy miatt igen. igen, igen! De nem tudom, hogy kibírnám-e ép ésszel…

4 hozzászólás
sskkaa I>!
Irvine Welsh: Mocsok

Ha épp egy ekcémás farkú, bűzölgő seggű, alkoholista, drogos elmeroggyant zsaruról akarsz olvasni, akkor ezt mindenképp el kell olvasnod a g.ecibe!!!
Amúgy rohadtul jó, és még szórakoztató is….
(0000000el kell olvasnod000000000olvasd000olvasd el000000000000)

Kitsune>!
Irvine Welsh: Mocsok

„Benyúlok a fiókomba, és előhúzok még egy Kit Katet a nyolcas celofáncsomagból. B*szki, lovaggá kéne ütni azt a faszit, aki kitalálta a Kit Katet. Tonnaszám zabálom.”

Elképzelted, hogy a nagyapád ott van, és megosztják egymással az otthonukat. Azon járt az eszed, mekkora űrt hagyott maga után, és azon, hogy még mindig ott vannak a nyomai mindenütt. Azon, hogy mennyire gyűlöli a nagyanyád azt az embert. Egyszer összeszedted a bátorságod, és azt mondtad neki: „Rettenetesen viselkedhetett veled, ha ennyire utálod, nagyi.” A kanapén ült, és a macskáját simogatta. Pár másodpercig csak bámult rád, aztán elfordította a tekintetét, és a semmibe révedve, lassan, olyan furcsa hangon, amely mintha nem is az övé lett volna, azt felelte: „Nem, fiam, imádni való ember volt. Csak épp elment. A jók mindig ezt csinálják. Csak a szemét alakok maradnak. De mindig jobban utáljuk a jókat, akik elmennek, mint a rosszakat, akik maradnak.”

Ha az érzelmi hullámvasút fogalma egy könyv lenne.

A Mocsok, az írója és a főszereplője eleinte untatott, majd undorított, majd megnevettetett (jó hangosan!), majd dühített, majd elszomorított, majd 500 oldalban ugyanezeket ismételve kilóra megvett magának.

Nem könnyű olvasmány, de tökéletes példája annak, hogy nem mindenben kell egyetérteni az olvasás útján megismert karakterekkel ahhoz, hogy megérteni, tisztelni, sőt, akár szeretni is tudd őket. És Robbo bebizonyítja, hogy ehhez az is elég, ha csak 10%-ban állsz az ő oldalára.

Adott egy hihetetlenül gonosz figura, aki apró – és kevésbé apró – játszmák során vezeti orruknál fogva az embereket. Teljesen mindegy, hogy bántak vele, ő övön aluli lelki (és fizikai) rúgásokkal viszonozza a jót és a rosszat is. Van azonban néhány pillanat, ahol más is felsejlik: a gonoszság mögött stabil értékrend, spoiler és talán egy érző szív is rejlik?

Tényleg nem szoktam hangosan nevetni (és két kósza könnycseppnél többel sírdogálni) könyveken. De Welsh elérte, hogy itt mindkettő sikerüljön. Nemcsak a megingathatatlan lábakon álló sztorival és a zseniális csavarokkal, de az írói stílusával és bravúrjaival is. Mert ugyan ki hallott már olyat, hogy egy könyvben a főszereplő salakanyagaival táplálkozó galandféreg is szót kap magának? Miért van az, hogy a történet felénél gyökeresen megváltozik a narráció? És a Trainspotting szerzőjén kívül ki tudna úgy belezsúfolni kb. 10-20 trágár szót egy oldalba anélkül, hogy az olvasó dühösen félrehajítaná a könyvet?

Sajnos nehéz róla spoilermentesen írni, de akit nem riaszt vissza a szikár nyerseség és a skót fekete humor, annak lesz egy-két szuper órája ezzel a könyvvel.

Off: A film off


Népszerű idézetek

Szelén>!

A legrosszabb fajta lúzerek azok, akik győztesnek hiszik magukat, és emlékeztetni kell rá őket , hogy mi is a helyzet valójában.

88. oldal

Szelén>!

Hallgatni arany , még akkor is , ha néha nehezedre esik .

149. oldal

Kkatja P>!

Az utcák tele vannak a szombatot vásárlással töltő emberekkel, akik karácsonyi leárazásokat keresnek. Szinte be lehet lélegezni a nyers mohóságot, úgy lóg a levegőben, mint a pára.

144. oldal

Szelén>!

Egy fogaskerék vagyok a társadalomban, ennyi az életem. És mit ér egy fogaskerék? Egy hajszállal többet , mint egy lepkefing.

292. oldal

madárka>!

Magunk miatt sírunk, nem miatta. Fontos, hogy sose felejtsük el: mindig magunk miatt sírunk.

439-440. oldal (Trubadúr, 2014)

robinson P>!

Egy kávén, cigarettán és Váliumon élő ringyó. Annyi van belőlük, mintha futószalagon gyártanák őket. Az Összetört álmok sugárútjának végén balra.

151. oldal

madárka>!

Szörnyű, hogy mindig egyedül halunk meg, de nem rosszabb, mint egyedül élni.

492. oldal (Trubadúr, 2014)

ponty>!

– Bruce – nevet –, miért van az, hogy neked minden rossz dolog élvezetet okoz, ami másokkal történik?
Ezen elgondolkodom egy vagy két másodpercre.
– Azért, mert hiszek benne, hogy adott idő alatt csak véges számú rossz dolog történhet a világban, ebből pedig az következik, hogy ami valaki mással történik, az már nem történhet meg velem. Bizonyos értelemben az életöröm megnyilvánulása ez.

318. oldal

madárka>!

Én csak magammal törődöm, meg azzal, hogy miért nem törődöm senki mással.

489. oldal (Trubadúr, 2014)

madárka>!

Várunk és gondolkodunk és kételkedünk és gyűlölünk.
Milyen érzés?
A mindent elnyomó érzés a düh. Gyűlöljük magunkat, amiért képtelenek vagyunk másmilyenek lenni, mint amilyenek vagyunk. Amiért képtelenek vagyunk jobbak lenni.

491. oldal (Trubadúr, 2014)


Hasonló könyvek címkék alapján

Skye Warren: The Knight – A huszár
Ker Dukey – K. Webster: Pretty New Doll – Csinos új babácska
E. K. Blair: Echo
L. J. Shen: A szörnyeteg
L. J. Shen: Vakmerő
B. B. Easton: A csontarcú
M. J. Arlidge: Ecc, pecc
Fernanda Melchor: Hurrikánok évada
Ruth Kelly: A villa
Aly Martinez: Hazug valóság