Minden ​nappal közelebb 78% 58 csillagozás

Bár a Schopenhauer-terápia meghatározó olvasási élménye után ott sorakozik majdnem a teljes Yalom életmű a polcomon, mégis ismét egy külső hang kellett ahhoz, hogy belekezdjek egy újabb, időt, tiszta fejet, elmélyülést, koncentrációt igénylő Yalom műbe. Már a kiírt idézetek magukkal ragadtak, és biztosítottak a mű 'nekemvalóságáról'.

Azt gondolom értem a 76%-ot, mert ez a könyv valóban nem mindenki számára lehet érdekes. Én abszolút megtaláltam a kötődésemet a könyvvel Ginny számos gondolatán, belső hangján, Dr. Yalom róla alkotott jellemábrázolásán, valamint a terápiás munkával kapcsolatos benyomásokon, érzéseken keresztül. Ezen okokból kifolyólag nem is tudom objektíven értékelni a könyvet, és pont emiatt gondolom, hogy akinek nincs meg a kötődése akár Ginny személyiségbeli/ gondolkodásbeli hasonlóságán keresztül, illetve aki maga nem jár/járt terápiába, annak talán valóban vontatott lehet. Nem pörögnek az események, nincsenek a világot a sarkaiból kifordító változások, ellenben sok benne az ismétlődés, a többszöri visszatérés egy-egy témához, de pont ettől valódi és igazi. Biztos, termékeny talaj formálódik a közös munka által, amelyből életerős hajtásként fejlődhet tovább egy örömtelibb, szabadabb élet felé.

Nekem sok, sok kiírni való mondatot, felismerést, értelmezést adott a könyv, és emiatt különleges helyet foglal el az olvasmányaim között.

A Schopenhauer- terápia után nem nagyon tudtam hová tenni ezt művet még úgy sem, hogy tudtam ,ez egy korai, mondhatni még kiforratlan műve az írónak.
Yalom doktor és egyik betege, aki többek között írói válsággal küzd minden terápiás ülés után papírra vetik gondolataikat, kimondott és elhallgatott érzelmeiket, melyeket negyedéves ciklusokban mutatnak meg egymásnak.
Az alapgondolat eredeti, mégis nagyon nyögvenyelősnek és vontatottnak éreztem, bár lehet, hogy a való életben is megtörténhet egy terápiában, hogy pl. 3 évig a két lépés előre, egy hátra elv alapján haladnak. Ez azonban megakasztotta és sok helyen unalmassá tette a történéseket.
A fiatal Yalom doktor módszerei is csapongónak és bizonytalannak tűntek, sokszor hagyta sodorni magát és az eseményeket Ginny éppen akkori hangulatingadozásai szerint spoiler.
Érdekes felvetés volt egymás után olvasni, hogy a két ember, orvos és páciens hogyan élték meg ugyanazt a szituációt, azonban itt is sokszor elvesztettem az érdeklődésemet Ginny hosszas nyavalygásai és csapongásai közben. Ezek tükrében valószínűleg én nem lennék jó pszichoterapeuta.
Így nekem, lakius, bár érdeklődő és a témában kicsit jártas és olvasott olvasónak egy hosszasan elnyújtott, vontatott, szenvedéstörténet lett ez a történet.

Valóban különleges könyv ez a pszichoterápia irodalmában, először szépirodalomra számítottam, úgy is kezdtem bele, így valóban unalmas és vontatott volt az egész, egy húzd meg-ereszd el játékra hasonlított a teljes terápia, kis kapaszkodással, majd sok és mély zuhanással fűszerezve, de az utószóban mégis megvilágosodott előttem az egésznek a mélyebb értelme is, és összeállt az addig elég szakadozott kép, egy teljes egésszé, hogy mi, miért és hogyan történt úgy, ahogy. :))

Yalom sokszor kiemeli a többi szakmai könyveiben is, hogy mennyire másként látja ugyanazt a terápiás ülést és annak momentumait a terapeuta és a páciens, ebből a „felfedezéséből” született meg ez a könyv, ahogy írja az utószavában is: „kevés pszichoterapeutának adatik meg, hogy kettős perspektívából és ilyen részletgazdagon tekintsen vissza a terápia teljes folyamatára.”
Na ezt a folyamatot valóban szépen végigkövethetjük mi is velük, minden örömükkel, bánatukkal, sikerükkel és gyötrődésükkel együtt.

Komoly szakmai, de mégis laikus szemmel is egész jól érthető könyv ez és ahhoz képest, hogy az első írása Yalomnak is, nem is rossz… bár a későbbi regényei ragyogó fényének csupán visszaverődő csillogása ez az első könyv, de már itt a negyvenes évei elején is nagyon szembeötlő a embersége és a különleges látásmódja, ahogyan az embereket szeretettel és önálló személyiségként kezeli, (és nem beteg/elromlott gépként) bár itt még kicsit görcsösebb ő is a személyes kontaktus kérdéseiben, mint a későbbiekben.
A nagy kérdések, mint az egzisztencializmus, a felelősségünk a saját életünkért és az élet értelmének fontos kérdései itt még csak érintőlegesen, de már itt jelen vannak a terápiájában, és a többi művét látva megnyugodhatunk, hogy jó úton haladt Yalom, akkor is, ha ez az út nem volt mindig könnyen járható és előre kikövezett, kiszámítható vagy előre minden pontjában megtervezhető… ahogyan az életünk egyik része sem az, mégis igyekszünk a jóra és a boldogságra törekedni rendületlenül.
…és van értelme, szóval csináljuk, mert ez az ÉLET. :))

„Ahogy egy igazán jó regényben, úgy a terápiás folyamatokban is fontos, honnan hova jutunk. Mert végtelenül reméltem, hogy óriási változások várnak a könyv végén – akkora jellem-és életkörülmény-fejlődés, ami miatt megbocsátok majd minden dögunalmas együtt töltött percet!
(…) De nagyjából tízoldalanként felmerült bennem a kérdés: kell-e ilyen közel menni? Akármilyen izgalmas lehetőségeket tartogat a páros írás, talán mégsem kellett volna 350 oldalban a nagyérdemű elé bocsátani.”

bővebben: https://7szoba.hu/neha-csigalassan-olvasok-%f0%9f%90%8c…

Egy történet két szemszögből… Nagyon hatott rám, bár időnként Ginny-t kicsi megráztam volna.
Szeretem Yalom írásait, ez meg egy olyan különleges darab, hogy szerintem akit érdekel a terápiás tevékenység, érdemes elolvasnia.

Yalom mestert nagyon szeretem, de ez a könyve rémesen unalmas és erőltetett. Azt levontam belőle, hogy soha nem lennék pszichológus, pszichoterapeuta. Túl sok a kötöttség, a merev szabály, túl sok az olyan páciens, aki nem akar megváltozni.
Viszont ami miatt mégis jó volt olvasnom, és mégsem bánom, az azért volt, mert Ginnyvel való kapcsolata nélkül soha nem írta volna meg a nem kifejezetten szakmai könyveit. Igaz, ez nem volt kimondva, de így érzem.

Nehéz értékelnem ezt a könyvet. Nyilván bennem volt egy nagy adag kíváncsiság, hogy bepillanthatok egy terápiás folyamatba, de közben éreztem azt is, hogy azért ennek a teljesebb befogadásához, értelmezéséhez nem ártana nagyobb szaktudás (klinikaisok előnyben!), illetve tapasztalat. Mindenesetre nekem így is jó élmény volt olvasni, de nem tudom, szabadna-e ezt kellemesnek vagy izgalmasnak címkézni, maradjon egyszerűen jó.
Maga az ötlet is egyedi, ahogy az is, hogy ehhez hozzájárultak mindketten. Hiszen nemcsak Ginnynek kellett a világ elé tárnia (anonim módon ugyan, de aki közelről ismerte akkor, biztosan rájöhetett, Karl legalábbis) akkori önmagát, hanem Yalom doktornak is fel kellett vállalnia azt az igazán emberből való terapeutát, aki sorok alapján kirajzolódik elénk. Nem azt a megközelíthetetlen, elérhetetlen, szinte mindenható lényt testesíti meg, ahogy sokan gondolkodnak a pszichológusokról, főleg a terapeutákról (néha még ők maguk is), hanem azt a szakembert, aki ugyanúgy tévedhet, lehet tanácstalan, kialvatlan, emberi érzései vannak a kliense felé, akár olyanok is, amiket nem szívesen vállalna fel mások, pláne a kliens előtt. Itt viszont mindegyik megtörténik, hiszen a publikálás előtt még ki is cserélték a feljegyzéseiket! Persze emiatt felmerülhet az, mennyit ferdítettek, hallgattak el, de legyünk pozitívak (vagy naivak), hogy a terápiás cél miatt mindketten igyekeztek minél kevésbé ferdíteni, csak amennyit alapjáraton képes az ember, hogy saját magát megvédje, az álcáját fenntartsa – bár az más kérdés, hogy aki terápiára jár, mennyire képes ezt feladni a cél érdekében.
Az utószó szépen összerakta az egész képet, egyfajta lezárást adott neki. Tetszett a konkluzió, a visszatekintés, a publikálás körüli szervezések. Szépen összerakott, megszerkesztett kötet, nem nyújt sem kevesebbet, sem többet annál, mint amit a címben, fülszövegben ígér.
Jó élmény volt olvasni. Később (mikor már tapasztaltabb leszek) biztosan visszatérek még hozzá.

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 3
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 4
Tartalom (mondanivaló): 3
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 2
Érzelmek (ábrázolása): 3,5
Izgalom: 2,5

Szakmailag tekintve ugyan kifogástalan könyv, mégsem talált utat hozzám. Nagyra becsülöm Yalomot, meghatározó jelentőségű pszichoterapeutának tartom őt. Ez a két szemszögből elmesélt történet azonban nem volt hiteles számomra – mondjuk ki, egy nyavalygás volt végig az egész. Meglepett, hogy még Yalom doktort is ennyire meg lehetett vezetni – merthogy érzésem szerint Ginny végig ezt tette, és közben úgy sejtem, piszokul jól szórakozott…

Több könyvét olvastam már Yalomnak, ezt is nagyon vártam. Bár néhol kicsit unalmas volt, legtöbbször alig bírtam letenni. Tudtam, mire számítsak, mert én is írtram naplót a terápiám alatt. A tetapeuta szempontjára különösen kiváncsi voltam. Megfogott, hogy még egy jól képzett és tapasztalt terapeuta is emberként érez a terápián és külön tetszett, hogy Yalom kimondta, hogy neki is szüksége van a terápiára, nem csak a pácienseinek.

Szeretem a szerzőt és már több könyvét is élvezettel olvastam, de ezen most nehezen rágtam át magam. Lehet, h az időzítéssel volt a baj, hisz nem egy klasszikus nyári olvasmány (szerintem).
Sok magvas gondolatot tartalmaz, és sokat lehet tanulni belőle annak, aki nyitott rá.