Egzisztenciális ​pszichoterápia 20 csillagozás

Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia

Végre ​megérkezett Magyarországra – Freud pszichoanalízise és Adler individuálpszichológiája után – a harmadik bécsi nagy pszichoterápiás irányzat, a Viktor Frankl alapította egzisztencia-analízis modern változata, a Stanford Egyetem pszichiátria professzora, Irvin D. Yalom tolmácsolásában.

Rollo May írja a könyvről: „Azt hiszem, ez a kitűnő könyv nemcsak a pszichoterápiát gyakorlók és a tanulmányozók, hanem minden klinikus számára alapművé válik. Sőt, hiba lenne csak szakmabelieknek ajánlani – mindenki, akit érdekel az, hogyan "működik” az ember, hasznos segítőt talál magának ebben a könyvben. Annyira olvasmányos, hogy alig tudtam letenni…"

Az amerikai pszichoterápia másik nagy alakja, Jerome D. Frank a következőképpen méltatta: „Ez a rendkívül figyelemre méltó összefoglalás a pszichoterápiát az emberi létezés legfontosabb alapkérdéseinek vetületében tárja fel. Yalom professzor hatalmas klinikai tapasztalata, melyet érzékeny, széles látókörű gondolkodással értékel… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1980

>!
Park, Budapest, 2019
596 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633556436 · Fordította: Adorján Zsolt
>!
Park, Budapest, 2017
596 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633552094 · Fordította: Adorján Zsolt
>!
Park, Budapest, 2017
596 oldal · ISBN: 9789633553947 · Fordította: Adorján Zsolt

1 további kiadás


Enciklopédia 50

Szereplők népszerűség szerint

Erich Fromm · André Malraux


Kedvencelte 10

Most olvassa 18

Várólistára tette 77

Kívánságlistára tette 92

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

>!
dontpanic P
Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia

Yalom a könyv elején hangsúlyozza, hogy ez egzisztenciális pszichoterápia ugyanúgy csak egy irányzat a sok közül, és mint ilyen, persze kissé reduktív, mert egy bizonyos szempontrendszer alapján vizsgál mindent.

Ettől még van létjogosultsága, viszont nem árt ezt a disclaimert észben tartani, és nem számon kérni rajta a saját keretrendszerén kívül eső dolgokat. Minél több irányzatot megismerni pedig sosem árt, úgyis mindegyik ugyanarról szól, csak máshogy közelít, azzal meg mi járunk jól, ha több eszköz áll rendelkezésünkre a vizsgálódáshoz, fejlődéshez, változáshoz. (Na persze, ha terapeuta szemszögből nézzük, akkor az sem árt, ha a szakember van egy jól körülhatárolt „hitvallása”, keretrendszere, hisz azzal fog biztonságos alapot adni a klienseinek.)

Az egzisztenciális pszichoterápia kicsit mostohagyereknek számít a pszichoterápiás irányzatok között. Ennek több oka van, és akár egészen Freudig is visszamehetünk ezek keresésében. Kedves Sigmundunk ilyen-olyan okokból hanyagolta a halál témáját (erre egészen érdekes magyarázatokat is nyújt Yalom, pl. azt, hogy nem illett bele ösztönelméletébe, amiben mindent a libidó irányít – ebbe, a korban teljesen újnak számító szemléletbe, ami aztán meghozta Freudnak a sikert és hírnevet. Ha figyelembe vette volna a halálszorongást, akkor kevésbé lett volna újító az elmélete, és kevésbé szólt volna nagyot), illetve azon meg mosolyogtam egy jót, amikor arról írt, hogy napjainkban, amikor épp elég a kliensek mindennapi neurózisaival foglalkozni, még a terapeutának sincs kedve olyan kérdéseket boncolgatni, hogy amúgy mi is van a halállal. Van anélkül is épp elég bajunk. :))

De persze Yalom azt állítja, hogy pont az az egyik legnagyobb bajunk, hogy nem nézünk szembe a halállal és egyéb egzisztenciális kérdésekkel.

Nekem azért szimpatikus az irányzat, mert tényleg a legmélyebb gyökerekig ás le.
Valahogy mindig volt valami bajom az pszichoanalízissel, ami mindent és mindent a gyerekkori (abból is a legkorábbi) élményekre vezet vissza. Oké, nem azt mondom, hogy nem fontosak. Nyilván azok. Egy rakás személyiségzavar és diszfunkció ott gyökerezik, persze, oké, értjük. De sokszor azt látom, hogy leragadunk itt, és keringünk ekörül a téma körül, nem jutva előrébb egy bizonyos szinten.
Ezzel szemben az egzisztencializmus egyrészt még inkább mélyít egyet a kérdésen, és nem azt állítja, hogy legkorábbi élményeink határozzák meg személyiségünket és cselekedeteinket, hanem azt, hogy egy ezeken túl, mindent embert érintő, ennél sokkal általánosabb módon jelenlévő kérdések és elnyomott félelmek.
Másrészt, ami szintén nagyon szimpatikus benne, hogy nem a múltba helyezi a fókuszt, hanem a jövőbe/jelenbe.
Nem azon agonizál, hogy kit milyen trauma ért gyerekkorában (azzal együtt, hogy nyilván sok esetben ezeket valóban fontos lehet feltárni és átdolgozni), hanem például a halálszorongás behozásával tudatosítja az emberben saját halandóságát, és jó esetben ezzel éri el, hogy egy kiteljesedettebb életet éljen a jelenben és a jövőben.

A halálszorongás mellett még három nagy témát említ:

A szabadság kérdését. A szabadságról nem gondolnánk első körben, hogy valami negatív vagy szorongást keltő dolog, ugye? De gondoljunk csak életünk nagy döntéseire (milyen pályát válasszak, kit válasszak páromul, vállaljak-e gyereket, és ha igen, mikor, költözzek-e külföldre stb.stb.), és arra, hogy egy felelősségteljes, felnőtt életben ezeket a döntéseket senki sem hozza meg helyettünk, hanem nekünk kell beleállni az összesbe, és vállalni a következményeiket, legyen az jó, vagy rossz. Nos, ebbe még a legbátrabbak is beleszédülhetnek..:)
Nekem, mint krónikus dönteni nem tudónak, különösen betalált ez a rész.
Amikor nem döntünk, akkor Yalom és az egzisztencializmus szerint tulajdonképpen megint csak a halál ellen igyekszünk dolgozni. Hiszen, ha nyitva hagyok több lehetőséget is, az olyan, mintha egyszerre több életet is élnék, és lehetőségeim végtelen lennének. Azonban, ha választok egy opciót, azzal bezárom az összes többi kaput, ráállok egy vágányra, ami hova vezet. Hát a halálbaaaa.
De ha nem döntünk, akkor meg úgy járunk, mint a szamár, aki nem tudja eldönteni, hogy a két szénaboglya közül melyikből egyen és éhen hal középen.

A következő nagy témánk az elszigeteltség.
Hát, ezt megint elég kellemetlen volt olvasni, mert szépen végigvette, miféle torz kötődéseket alakítunk ki másokkal, csak hogy úgy érezzük, tartozunk valahova. Persze maga is bevallja, hogy az ideálja, a tiszta Én-Te kapcsolatok igen ritkák, és a legtöbb kapcsolatunk bizony az Én-Az formációt veszi fel. (Amikor valamit várunk a másiktól, nem csak úgy, szükségletmentesen szeretjük.)
De állítólag már az is haladás, ha néha létrejön az Én-Te kapcsolódás. :P Hát, reménykedjünk.
Itt sokat ír a fúzióról, ami nagyon érdekes volt. Van benne egy alapvető feszültség: szeretnénk megtartani énünk határait, viszont az elszigeteltséggel jár, ami ijesztő, így hát be is akarunk olvadni egy közösségbe vagy egy domináns másikba. Ilyenkor lépnek be például a vallási csoportok, szekták, de nyilván ugyanez jelenhet meg lazább közösségi szinteken is.
És hát a szerelem meg ebben az értelmezésben a fúzió vágyának legjobb példája. Nos, ez megint felveti a kérdést, hogy akkor mi is a szerelem, milyen is a kiegyensúlyozott formája (vagy a szerelem és a kiegyensúlyozottság eleve egymást kizáró fogalmak?). Na de persze ennek a könyvnek nem volt célja ezt a kérdést megválaszolni, csak engem gondolkodtatott el.

Utolsó nagy témánk pedig az értelemnélküliség.
Na, ez volt az a rész, amikor az én ízlésemnek már néha túlságosan lila (mondhatni ezós – bár ezen a kifejezésen Yalom biztosan megsértődne :)) – irányba mentünk el), de azért rengeteg tanulsággal szolgált ez a rész is.
Mondjuk találtam benne ellentmondásokat is (az egyik részben kifejti, hogy az értelmes élet egyik jellemzője, hogy egy jó ügyért küzdünk, kicsit később pedig az aktivizmust az értelemnélküliség klinikai megnyilvánulásának nevezi. Persze nagyjából értem, hol a különbség, de ez akkor is fura volt).
Itt igazából egy szemléletváltást javasol, például olyan definíciós kitételeket tesz, hogy sok klinikai esetben az erőltetett pszichiátriai címkék helyett egyszerűen egzisztenciális betegségről, válságról kellene beszélni, ami mögött az értelemnélküliség az ok.
Felsorolja az értelemvesztettség tüneteit és leírja az értelemmel teli élet lehetséges megvalósításait.

Yalom leírja, hogy egy egzisztencialista szemléletben vezetett pszichoterápia során a kliens valószínűleg rövidtávon sokkal rosszabbul lesz, mint előtte volt (és ezért még fizet is! :P), mert hát valóban, a saját halálunk lehetőségével, döntésképtelenségünk mélyebb okaival, kapcsolataink torzságával, életünk értelemnélküliségével nem könnyű szembesülni. Meg azzal sem, ami tulajdonképpen Yalom üzenete ezzel a könyvvel: nincs végső megmentő, mindannyian egyedül vagyunk és egyedül kell szembenéznünk ezekkel a kérdésekkel (akárha egy olyan szupersztár terapeutához is járunk, mint Yalom).
Egyúttal azt is leírja, amire már fentebb utaltam, hogy sokszor maguk a terapeuták is ódzkodnak ezeknek a kérdéseknek a boncolgatásától, épp azért, mert ők sincsenek rendben saját halálukkal stb. Viszont, ha az ember lemond hárításairól, szembenéz halandóságával, valódi vágyaival, képes lesz valódi döntéseket hozni, amik ezeket a valódi vágyakat tükrözik, elfogadja azt, hogy elszigeteltségét nem tudja torz kötődésekkel feloldani, és törekszik egy értelemmel teli életre, akkor hosszú távon mégiscsak jobban jár, mint ha ezeket nem teszi.
Szóval a könyv mindenkinek ajánlott olvasásra, még ha fenn is áll a veszélye, utána egy kicsit rosszabb lesz, mint volt. :P :)))

69 hozzászólás
>!
Kkatja P
Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia

Hú, tökéletesen kidolgozott és roppant profin összeállított munka lakozik ebben a könyvben több évtized kutatómunkáját felvonultatva, remek, olvasmányos esetleírásokkal bőven telerakva, ami által egy nagyon élvezhető stílusú szakkönyvet kapunk, amit mindenkinek el kellene olvasnia, akiben csak egyszer is felmerültek a halál, az értelemkeresés, az elszigeteltség, a felelősség és az akarat egyetemes kérdései!
Szándékosan jó lassan olvastam, hogy sokáig tartson, de legszívesebben egyből elölről kezdeném! :)

>!
Morpheus
Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia

Számomra nagyon hasznos mind az elméleti, mind a gyakorlati oldala a könyvnek. Yalom elérte azt az állapotot, amit „autentikus” létezésnek neveznek az egzisztencialisták, mert szembe mert nézni a semmivel, a halállal, vállalta a szabadsággal járó talajtalanságot, nem állt be a sorba. Próbálta elérni az ÉN-TE állapotot kapcsolataiban és pácienseivel, és képes volt értelmet adni az életének (szakmailag és emberileg is), bár a világban önmagában nincs semmiféle kozmikus értelem.
A képlet egyszerű. A célok adottak, ahogy az eszközök is hozzá. Kell egy nagy adag bátorság, önkritika, elszántság, és el kell indulni.

2 hozzászólás
>!
esztie
Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia

Alapvetően pszichológusoknak nyújt plusz információt, mivel a pszichoterápiának ezen területe a mai napig nem teljes mértékben kutatott és elfogadott, és habár van némi eü alapismeretem, bátran ki merem jelenteni, hogy laikus érdeklődőknek is rendkívül király és hasznos olvasmány ez! Abszolút nem igényel semmi előképzettséget, aki nyitott a téma iránt, vágjon bele, tényleg szuper, tele van hú, b+ élményekkel.
A hosszú olvasás csak és kizárólag az időhiány és a könyv nem utazás-barát terjedelme miatt van.

>!
bamon
Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia

Öt csillag, ötszáznyolcvan oldal gondolkodtató anyag. Yalom elfogult rajongójává tett a tankönyvével! Elsősorban azért, mert az egzisztenciális pszichológia nem gatyázik, nem sumákol és hárít – bátran emel négy kényelmetlen tabutémát a vizsgálata tárgyává: a haláltól, az elszigeteltségtől, a szabadságtól és az értelemnélküliségtől való félelmeink hatásaival és elviselhetővé bélelésével foglalkozik. Van -e ennél szebb, fontosabb feladat? Alig hiszem. Másrészt Yalom képes arra, hogy egyszerre legyen alapos és olvasmányos. Ritka adomány ez! Gördülékeny, minőségi szakirodalmat teremt, korrekt és bőséges hivatkozásokkal, lekerekített felvetésekkel, de az elvetemülteknek még ezernyi szálat kínál a további kutakodáshoz.

>!
JPityu I
Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia

Nagyon nagy falat, nagyon tömény, vizsgára olvastam el. De nagyon jókat ír, érthetően. Sok mindenre ráirányította a figyelmem magammal kapcsolatban. Szerintem rongyosra fogom olvasni.

>!
Psyche
Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia

Én még azt is elhiszem, hogy V. Komlósi kiváló szakmai lektor… de nagyon kellett volna egy nyelvi-stilisztikai lektorálás is, mert ez így gyalázat. Összecsapott, hibáktól hemzsegő, magyartalan, értelmezhetetlen. Számtalan alkalommal dobtam félre méreggel, mert néhol az olvashatóság határán van számomra a magyar szöveg. (Na és a mérhetetlenül sok idézőjel! Miért? Miért?? Ez így néz ki eredetiben is? Vannak kétségeim. Miért kell minden szó jelentését „elkenni” macskakörömmel?!) Ez a magyar kiadás teljességgel méltatlan a témához és a yalomi színvonalhoz – ami ebben az esetben egyébként korántsem egyenletes, inkább hullámzó, itt-ott összecsapott, rapszodikus; bár kétségkívül vannak kiváló fejezetek, amiket kimondottan élmény volt még így is olvasni.

>!
Animula, Budapest, 2003
390 oldal · ISBN: 9639410292 · Fordította: Adorján Zsolt
4 hozzászólás
>!
Pax94
Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia

Szenzációs mű, nem is vártam kevesebbet az írótól. Rollo May ajánlásához hasonlóan csak annyit tudok mondani, hogy akit érdekel, foglalkoztat a pszichológia és a filozófia bámulatos összefonódása, annak mindenképpen megéri elolvasni. Minden fejezet bővelkedik azokkal a mély és magvas gondolatokkal, amelyek segíthetik az olvasót közelebb kerülni a világ egyik legérdekesebb rejtélyéhez: az emberi lét mivoltához. Számomra a mű rengeteg kérdést tisztázott, így egy hatalmas „pluszt” adott még a mindennapjaimba is.


Népszerű idézetek

>!
Morpheus

…felvázolom az érett, feltétel nélküli kapcsolat jellemzőit…:
1. Törődni valakivel önzetlen viszonyulást jelent: az ember félreteszi éntudatosságát, a Mit gondolhat rólam? vagy a Mi hasznom belőle? gondolatokat. Nem vár dicséretet, csodálatot, szexuális kielégülést, hatalmat vagy pénzt. Az adott pillanatban kizárólag a másikhoz kötődik: nincs harmadik szemlélő. Más szóval az embernek teljes lényével kell kötődnie: ha nincs teljes lényével jelen – például arra gondol, hogy milyen hatással lesz ez a kapcsolat egy harmadik személyre –, akkor annak mértékében hibádzani fog a kapcsolat.
2. Törődni valakivel azt jelenti, hogy a lehető legteljesebben kell őt ismerni. Ha az ember önzetlenül kötődik, akkor teljesen megismerheti a másikat – nem csak azon részeit, melyek valamilyen célszerűség miatt érdekesek a számára. Átnyúlik a másik lényébe, felismerve, hogy az érző lény, aki hozzá hasonlóan megteremtette a saját világát.
3. Törődni valakivel azt jelenti: fontos a másik léte és fejlődése. A gondos reá figyelés nyomán kialakuló teljes megismerés alapján az ember törekszik segíteni, hogy a másik az egymásra találás pillanataiban tökéletesen kiteljesedhessen.
4. A törődés aktív. Az érett szeretet nem azt jelenti, hogy az embert szeretik, hanem azt, hogy ő szeret. Nem „beleesést” a másikba, hanem a szeretet adását.
5. A törődés: létezési mód a világban; nem egy kizárólagos, tünékeny és mágikus kapcsolat egy adott személlyel.
6. Az érett törődés az ember gazdagságából, és nem a szegénységéből fakad – a fejlődésből, és nem a szükségből. Az egyén nem azért szeret, mert a létezéshez, a kiteljesedéshez és a magány előli menekülésben szüksége van a másikra. Az éretten szerető ember ezeket a szükségleteket már kielégítette máskor, máshogyan (nem utolsó sorban a koragyermekkorban kapott anyai szeretet révén). A múltbéli szeretet ily módon az erő forrása, a jelenlegi pedig az erő eredménye.
7. A törődés kölcsönös. Amilyen mértékben fordul az ember a másik felé, olyan mértékben alakul át ettől az odafordulástól. Amilyen mértékben életre kelti a másikat, olyan mértékben válik ő is elevenebbé.
8. A felnőtt törődés nem jutalom nélküli. Az egyén átalakul, gazdagodik, kiteljesedik, egzisztenciális elszigeteltsége gyengül. A törődéssel maga is törődéshez jut. De ezek a jutalmak az őszinte törődésből következnek; nem előzik meg azt.

292. oldal

6 hozzászólás
>!
selfmadehell P

André Malraux egyszer megkérdezte egy párizsi paptól, aki ötven éve hallgatta a hívek gyónását, hogy mit tudott meg az emberi nemről. A pap így válaszolt „Először is azt, hogy az emberek boldogtalanabbak, mint gondolnánk… továbbá, hogy érett ember nem létezik.”

14. oldal

Kapcsolódó szócikkek: André Malraux
>!
Morpheus

Úgy gondolom, az egyén minden egyes kapcsolata jellemzi a többit; meglátásom szerint nagyon ritka, hogy valaki bizonyos emberekhez rosszhiszeműen viszonyul, másokhoz meg őszinte törődéssel.

305. oldal

>!
Morpheus

Az emberi élet a kétségbeesésen túl kezdődik.

337. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · Jean-Paul Sartre
>!
selfmadehell P

Ha semmi sem számít, akkor az sem számít, hogy semmi sem számít.

>!
Morpheus

Kaiser szerint a pácienseknek van egy közös egyetemes konfliktusa, az elmének egy olyan állapota, mely minden neurózis velejárója, ami abból a tényből fakad, hogy az érett felnőttkor együtt jár egy teljes, alapvető, végtelen és legyőzhetetlen magánnyal.

195. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Helmuth Kaiser
>!
Morpheus

Az érett szeretet …"olyan egyesülés, mely a személyes integritás és az egyéniség megőrzésének feltételei között jön létre… Az a paradox helyzet áll elő, hogy a két ember egy és mégis kettő".
…Az infantilis szeretet elve: azért szeretek, mert engem szeretnek; az érett szereteté pedig: azért szeretnek, mert szeretek. Az éretlen egyén azt mondja, „azért szeretlek, mert szükségem van rád”. Az érett pedig azt: „azért van szükségem rád, mert szeretlek”.
…A szeretet nem passzív érzelem, hanem pozitív cselekvés; adják és nem kapják – „részvétel”, nem „beleesés”.
…Az érett „produktív” egyén számára azonban az adás az erő és a gazdagság manifesztációja. Az adás aktusában az egyén saját elevenségét fejezi ki és erősíti meg. „Amikor az egyén ad, a másik személyben életre kelt valamit, ami visszaverődik rá; a valódi adás aktusában az egyénnek nincs beleszólása abba, hogy mit kap vissza a másiktól. Az adás a fogadót is adóvá teszi és együtt örülnek annak, amit ily módon létrehoztak.”
…Az adás mellett az érett szeretetnek vannak más alapelemei is: törődés, érzékenység, megbecsülés és a másik ismerete. A szeretet azt jelenti, hogy az egyén aktívan törődik a másik életével és fejlődésével, fogékony a másik (fizikai és pszichés) szükségleteire, tiszteletben tartja a másik páratlanságát, olyannak veszi amilyen, és önzetlenül segít neki a maga módján történő fejlődésben. De az egyén mindaddig nem tisztelheti a másikat tökéletesen, amíg nem ismeri őt. Fromm szerint a másik csak akkor ismerhető meg igazán, amikor az egyén felülemelkedik saját gondjain és a másikat a másik szemszögéből látja. Empátiás figyelemre és megismerésre van szükség…: az egyénnek be kell lépnie a másik személy világába, meg kell ismernie azt, ott kell élnie, rá kell éreznie a másik céljaira és érzéseire.
Túl gyakran esünk abba a hibába, hogy a kizárólagos kötődést tekintjük a szeretet intenzitása és tisztasága egyedüli bizonyítékának. Az ilyen szeretet azonban… „szimbiotikus szeretet” vagy „pöffeszkedő egoizmus”, és a mások iránti törődés nélkül szükségszerűen önmagát emészti fel. A szükségletmentes szeretet ezzel szemben az egyén viszonyulása a világhoz.

290-291. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Erich Fromm
1 hozzászólás
>!
Morpheus

Ha két vágy kölcsönösen kizárja egymást, akkor az egyikről le kell mondani. Például egy tartalmas szerelem érdekében egy sor, annak ellentmondó kapcsolati vágyat kell feladni – versengést, hatalmat, csábítást, leigázást.

243. oldal

6 hozzászólás
>!
selfmadehell P

a terapeutának a betegben azt a tudatot kell megerősítenie, hogy (tetszik, nem tetszik) választania kell, és hogy ettől a szabadságtól nem lehet szabadulni.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ayn Rand: Az ősforrás
Sidney Finkelstein: Elidegenedés és egzisztencializmus az amerikai irodalomban
Michael E. McCullough – Steven J. Sandage – Everett L. Worthington: Megbocsátás
Jack Canfield – Mark Victor Hansen: Erőleves a léleknek
Luke Rhinehart: A Kockavető
Alfried Längle: Értelmesen élni
Margaret Atwood: Fellélegzés
H. G. Wells – Egon Friedell – K. W. Jeter: Utazások az időgéppel
Albert Camus: Közöny / A pestis / A bukás
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.