Amikor ​Nietzsche sírt 149 csillagozás

A szenvedély regénye
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt

„Biztonságosan ​élni veszélyes.”
Bécsben, a 19. század végi szellemi erjedés közegében nagy drámája dúl szerelemnek, sorsnak és akaratnak. Josef Breuer, a pszichoanalízis alapító atyáinak egyike pályája csúcsán. Friedrich Nietzsche, az európai filozófia meghatározó szellemeinek egyike az öngyilkosság szélén. Amikor az igen tehetséges Breuer doktor elvállalja Nietzsche gyötrő fejfájásainak és egyéb testi kínjainak gyógyítását kísérleti stádiumban lévő módszerével, a „beszélgetős terápiával”, még csak nem is sejti, hogy a különös kúra neki is enyhülést fog hozni, hiszen ahhoz, hogy segítsen páciensén, előbb neki kell megküzdenie a maga démonaival.
Az Amikor Nietzsche sírt tényt kever írói fantáziával, kedélyes hangulatot feszültséggel. Irvin D. Yalom felejthetetlen történetet mesél olvasóinak a szenvedély természetéről és a barátság megváltó erejéről.
Irvin D. Yalom 1931-ben született Washingtonban orosz zsidó bevándorló szülők gyermekeként. A Stanford Egyetem… (tovább)

Eredeti mű: Irvin D. Yalom: When Nietzsche Wept

Eredeti megjelenés éve: 1992

>!
Park, Budapest, 2018
416 oldal · ISBN: 9789633555132 · Fordította: Varga Benjámin
>!
Park, Budapest, 2017
414 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633553626 · Fordította: Varga Benjámin
>!
Park, Budapest, 2015
414 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633551301 · Fordította: Varga Benjámin

1 további kiadás


Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Friedrich Nietzsche


Kedvencelte 43

Most olvassa 40

Várólistára tette 149

Kívánságlistára tette 95

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
dontpanic P
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

Yalom ebben a regényben egy elképzelt kapcsolatot mutat be Josef Breuer, Freud egyik mestere és Friedrich Nietzsche között. Gondolom, előbbihez a pszichoanalízis gyökerei, utóbbihoz pedig az egzisztencializmussal kapcsolatos kérdések vonzották. Ezen a fiktív barátságon/orvos-páciens viszonyon mutatja be, hogyan is működik/működhet egy terápiás kapcsolat.

Már régóta terveztem olvasni Yalomtól regényt is, nem csak szakirodalmat, és ez volt az első, ami a kezembe akadt. Úgy kezdtem bele, hogy még a fülszöveget sem olvastam el, és amikor rájöttem, hogy itt Freud korába kalandozunk, akkor egy kicsit lelohadt a lelkesedésem. Nem igazán rajongok Sigiért, ahogy a könyvben nevezik. Viszont itt ő volt az egyik legszimpatikusabb szereplő, biztos, mert még fiatal volt és bohó. :P

Volt egy kósza gondolatom, hogy félbehagyom a regényt, ehelyett végül úgy alakult, hogy az utóbbi időszak olvasási sebességéhez képes rekordgyorsasággal be is fejeztem. Hát, van ilyen, na.
Az eleje tulajdonképpen kriminek is nevezhető: Breuer doktorral nyomozunk Nietzsche titokzatos baja után, manipulatív macska-egér játszmák közepette. Aztán persze fordul a kocka, a macskából egér lesz, és fordítva, és belép a színre a jól ismert és megunhatatlan „ki is nyomoz ki után, ki is az orvos és ki is a beteg” motívum. Szépen lassan hagyjuk el a sallangokat, a manipulációt, a hatalmi játszmákat, és kialakul egy igazi, intim, segítői kapcsolat a két ember között, aminek végül is mind a ketten képesek élvezni a hasznát.

Néha kicsit túlságosan fárasztónak éreztem az olvasó felé tett kikacsintásokat: igeeen, most Freud később kidolgozott elméleteire utalgatunk, igeeen, most a pszichoanalízis alapjait rakjuk le éppen, igeeen, most a behavioristák kapják meg a magukét.
Illetve voltak olyan pillanatok, amikor komolyan megijedtem, hogy ez lesz a megoldás? spoiler Nem, Yalom csak nem gondolhatja ezt… és tényleg nem, csak ügyes, ahogy behúz a csőbe. Mondjuk a spoiler megoldást egy kicsit megúszósnak éreztem, de ám legyen, ennyi belefér. A végével pedig megvett kilóra, még akkor is, ha előtte át akart verni.

Egy kicsit kilóg a lóláb olyan értelemben, hogy Yalom ebben a könyvében is inkább pszichiáter, mint író – a regény tényleg sokszor inkább csak eszköz a szemléletének közléséhez, nem nagyon hisszük el, hogy a végkövetkeztetéseket valóban a két főszereplő mondja, nem pedig az író/terapeuta. Hogy ez hiba vagy nem hiba, nem tudom. Talán csak ki kell találni rá egy újfajta műfaji címkét (ha még nincs), és azzal meg is nyugodhatunk. :)

10 hozzászólás
>!
DaTa P
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

Yalom, a mi jó öreg pszichiáterünk most sem tudott kibújni szerencsére a bőréből, mert írhat ám ő fikciót, regényt, de hát mégis csak pszichoterapeuta a lelkem, így valójában olvasmányos formában tulajdonképpen pszichológiai ismeretterjesztést csinált ő itt. És milyen jól tette azt! Legkedvesebb figurája a regénynek számomra az ifjú Freud volt, én ha rá gondolok, automatikusan az a kép ugrik be (gondolom, másnak is), ahogyan ott áll mogorván, szivarral a kezében. Érdekes volt ifjú orvosnövendékként elképzelni itt, ahogy majszolja a bécsi cukrászdában a krémest. Nietzsche és Breuer doktor párbeszédei gondolatébresztőek, bár kissé terjengősek, a 200-350. oldal között bátran lehetett volna húzni belőle, de a vége felé használt bravúros csavar kifejezetten meglepett, talán még egy hangos ó is kiszaladt a számon egy ponton. Emiatt az élmény miatt azt vártam, a lezárás is frappánsra fog sikerülni, de az sajnos elmaradt, attól picit többet vártam volna. Mindent összevetve viszont kifejezetten kellemes olvasmányélmény volt ez, ami szinte egészen végig maximálisan lekötött, bátor szívvel ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a pszichológia és a filozófia iránt.

1 hozzászólás
>!
Rea P
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

Irvin D. Yalom bravúros arányban keveri a fikciót és a valós történelmi tényeket. Ettől annyira hihető lett az egész regény, hogyha a jövőben eszembe jutnak a szereplők,(Nietzsche, Freud,Josef Breuer, Lou Salomé) arra kell figyeljek, hogy különválasszam, ami most itt egybemosódott a képzelettel. Gyönyörű, megható de mindenekelőtt okos és érdekes könyv, ami olyan kérdésekről szól, ami előbb-utóbb mindenkit érdekelhet. A lét nagy kérdései, életről , halálról, barátságról, öregedésről, az időről, igazi izgalmas intellektuális élvezetet nyújtanak, jó kis ötletekkel és meglepő csavarokkal..Dilemmát okozott, hogy gyorsan olvassam-e ki, mert veszettül hajt a kíváncsiság, hogy megtudjam mi lesz a vége, vagy legalább néhány napig húzzam el, hogy tovább élvezhessem. Szinte sajnáltam, hogy nem pontosan így történt minden a valóságban, mint a regényben, viszont érdekes volt bogozgatni már olvasás közben a google barátunk segítségével, hogy a könyv melyik fele a hiteles adat. (bár részben ezt megspórolhattam volna, mert szerző a legvégén néhány plusz oldalban ezt magától tisztázza.) Szóval, valahogy úgy voltam vele, hogy a valós tények adták a könyv maradandó értékét számomra, Yalom hozzáadott fantáziája pedig az élményt, ami ötcsillagossá emelte.

7 hozzászólás
>!
MrClee IP
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

ZÁRÓJEL NYIT
Úgy érzem, fontos itt és most kijelentenem valamit: én egy könyvet mindig, legyen az kortárs, legyen klasszikus, írja nő, írja férfi, legyen a műfaja bármi, magyarán szólva, legyen az a könyv akármilyen, mindig pusztán aszerint ítélem meg, ami benne foglaltatik, amit tartalmaz. Nem aszerint, amit a körülmények diktálnak, nem adom fejem olcsó személyeskedésnek, ezeket mindig is elítéltem és el is fogom ítélni. Fontosnak tartom a mű egészét elolvasni, hogy elfogadható kritikát tudjuk alkotni magáról a műről, pusztán részletekből nem derül ki a nagy egész. Ha két elkorhadt fát találunk egy egyébként tökéletes állapotban lévő erdőben, akkor nagy hibát követünk el, ha az a két elkorhadt fa alapján ítéljük meg az egész erdő milyenségét.
Egy szó mint száz, nem tartom korrektnek, ha valaki személyeskedik, ha az értékelését nem a könyv, a mű alapján határozza meg, hanem az író személye szerint. Ez rendkívül abszurd, és eddig nem is hittem, hogy ilyen létezik. Sajnos csalódnom kellett, és emelni a tűréshatárt. De oké, van ilyen is, felfogtam, és fogjátok fel ti is, akik olvassák ezeket a sorokat.
Talán ezt a kis kitérőt érdemes lenne minden értékelésem elé kiemelni.
ZÁRÓJEL BEZÁR

„Légy azzá, aki vagy" (sablonos mára, de mégis a legfontosabb üzenet)

Életem első Yalom-könyve igazi hullámvasúttá alakult. Az első rövidke fejezet után hihetetlenül megkedveltem a stílusát, rövid idő alatt teljesen magával ragadott, és ittam a szavait. Aztán, ahogy teltek a lapok, érkeztek kevésbé tetsző részek.
Regényt írni nehéz. El kell különíteni a regényt a szakkönyvektől. Utóbbira bárki képes, ha jártas az adott témában elég mélyen. Regényt írni viszont más, az már jóval nehezebb munka. És ezt éreztem én sokszor Yalom esetén is, hogy nem igazán tud kibújni a pszichoterapeuta szerepköréből. Ennek hatására a párbeszédek sokszor váltak mesterkéltekké, megjátszottakká, nem volt bennük természetes lendület, főleg Freud és Breuer doktor beszélgetésére gondolok. De aztán.
De aztán ez javult, és lassan fel sem tűnt, mert a doktor és Nietzsche beszélgetéseit illetően eleve kevésbé éreztem ezt a mesterséges ízt, na meg azokat a beszélgetéseket olvasva nem is tudtam sokáig azzal foglalkozni, hogy mesterkélt vagy sem, annyira beszippantottak.
„amor fati – válaszd a sorsod, szeresd a sorsod" – vagyis, fogadd el az életed, éld a saját életed, ne másét és ne más szabályai, kívánságai szerint. Mindenkinek a saját, egyénre szabott életét kell élnie. Sokszor sokat szentelünk olyan, számunkra monumentális eseményeknek, amiket csak mi nagyítunk fel, csak mi töltünk meg fantasztikummal. Pedig megeshet, hogy ami nekünk mindent jelent, az a másiknak semmi. spoiler Megeshet ez, és sajnos meg is esik. De miért? Mert azt hisszük, hogy előttünk soha senki nem volt még szerelmes ennyire, hogy nem csalódott még ennyire, hogy nem sírt még ennyire. Pedig mindez megtörténik naponta ezerszer ugyanígy, megtörtént milliószor a történelem folyamán. Nem vagyunk többek, csak apró porszemek, nem vagyunk a világ közepe, mégis azt hisszük, az egész világ összeesküdött ellenünk, és ilyen árnyképek rabjaivá válunk, ezek hálózzák be az életünket, ezektől nem tudunk szabadulni, nem lehetünk szabadok tőlük, nem élhetjük a saját életünket. Máris megdől a „légy azzá, aki vagy"-elv. Ha ilyen rabláncokon lóg testünk és lelkünk, sosem lehetünk önmagunk. Sosem élhetjük azt az életet, amit nekünk szabtak ki. Tartsunk tehát kéménysöprést.

„Szerelmesebbek vagyunk a vágyba magába, mint a vágy tárgyába"

2 hozzászólás
>!
Varga_Bennó
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

Nekem volt szerencsém fordíthatni a művet, és nem volt könnyű vele megbirkózni. A stílusa rafinált, könnyednek tűnik a felszínről, de nagyon alaposan ki van dolgozva a visszájáról. Menetközben szerettem meg, körülbelül akkor, amikor nehéz szüléssel kialakult valahogy a stílusa (talán 4. fejezet?), ami a jobbik eset, aztán az elejét már hozzá lehet igazítani. :) Végül nagy kedvenc lett, boldogan engedtem el (kiváló szerkesztője és főszerkesztője volt a könyvnek), és amikor kijött a nyomdászatból, teljesen frissen újraolvasva, az izzadság elpárolgása után még sokkal kellemesebb olvasmányélmény lett. Egyszóval na: jól sikerült darab, részemről köszönet érte Yalomnak (többek között). :)

1 hozzászólás
>!
ervinke73
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

Légy azzá, aki vagy!
Van, amit nem értek, van amivel nem tudok azonosulni, de a könyv hatása alól kivonni mégsem tudom magam. Kereshetnék fogást rajta, de még nem tudok. Bensőnkben utazni néha nem épp felemelő, és azt gondolom, egyedül járni magunkban csak tévutakra visz. Kell valaki, valaki, aki ért és érez, velünk jön belénk, lát és láttat, mond és éreztet. Megmosolyogtat magunkon, vagy letörli könnyeink.

>!
Gyöngyi69
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

Számomra -most mindenképpen így érzem- ez a kötet egy leg-leg-leg! Rengeteg felismerést, újabb előrelépéseket adott önmagam megismerése útján. Még amivel nem értek egyet, abból is tanultam.
Ennél többet esztelenség lenne tőlem írni, nem vagyok olyan szinten értője a szavaknak, hogy megfelelően át tudnám adni, amit én kaptam a könyvtől. Meg hát amit én kaptam, az az én utamhoz tartozik, másnak más az igazsága…

10 hozzászólás
>!
Elsie P
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

Amikor ifjú voltam és bohó, és a Nietzschével való kapcsolatom kimerült abban, hogy igen, ismerős a neve, nem értettem, mi a pláne ebben a címben. Mitől lesz „címértéke”. Hiszen mindenki sír, nem? Minden ember sír, Nietzsche ember, tehát Nietzsche is sír. Aztán rájöttem, hogy ez egyáltalán nem ilyen szép tiszta és általános. Nem sír mindenki. És egy ilyen filozófiával, amilyet Nietzsche megalkotott, egy ilyen fájdalmas és nehéz élet után csoda, ha Nietzsche nem sírt folyamatosan. Vagy az a csoda, hogy sírt egyáltalán.

Úgy éreztem magamat közben, mint a Legendás állatok és megfigyelésük nézése közben: nem kell izgulni, mindenki tudja, mi a vége, le van spoilerezve. Nem az idegfeszítő feszültség tartotta fönn az érdeklődést, főleg, hogy néhány párbeszéd elég erőltetett és didaktikus volt. Yalom sokkal inkább pszichiáter, mint író; az orvosos, pszichiáteres részeknél látszik, mennyire ismerős neki a terep, de az irodalmi kikacsintásoknál és körítéseknél nem érzi otthon magát, esetlen. Nietzschét is inkább a maga elképzeléseire faragja, hogy jól tudja analizálni és kezelni, valahol ez egy megkésett szerelmes levél a filozófiához tőle. Egy – fura ez a jelző ennél a könyvnél – aranyos, kamaszos, lelkes, kicsit esetlen szerelmes levél.

>!
Kókuszka 
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

Beszélgetős terápia, szellemes eszmefuttatások, párbeszédek, filozófiai fejtegetések. Nietzschet, a filológia professzorát az öngyilkosság gondolatának szélére taszítja, amit gyorsan múló élete felett érez. Állandó migrénes rohamok keserítik életét, amely ugyanakkor védekezési mechanizmus is az élet problémáival szemben. Josef Breuert, a bécsi orvost felkérik depressziójának kezelésére. Nietzsche kevésbé irányítható, a terápia megkezdésére is nehezen áll rá, sőt a végén ő lesz a lélek doktora. Elkezdődnek a taktikázások, fondorlatok, a különös küzdelem kettőjük között, mely egyben segíteni akarás a másikon.

>!
GTM P
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

Pszichoterápiás hősköltemény a pszichoanalízis praenatalis korából, izgalmas szellemi kaland, filozófiai eszmefuttatások az emberi lét alapvető kérdéseiről – természetesen nietzschei szűrőn keresztül –, avagy géniuszok, ha találkoznak …
Remek alaphelyzet, illusztris társaság, zseniális csavar, élvezetes stílus, tudatformáló gondolatok: nagyszerű könyv.
Címszavakban ennyi az első benyomás. Ja, és felkavaró érzelmek! Mert van belőlük bőven, hiszen a szenvedély regényéről van szó. Rám mégis elsősorban intellektuális síkon hatott.
Briliáns ötlet volt összeterelni a XIX. század végének nagy gondolkodóit, akik ugyan sosem találkoztak, de találkozhattak volna, és ha találkoztak volna, akár el is társaloghattak volna épp így, mint ebben a fiktív helyzetben
A könyv tulajdonképpen dialógusokból épül fel. Kevés az írói narráció, és kevés az olyan jelenet, ahol kettőnél több ember van a színen, s ez intimitást teremt akkor is, ha éppen nem terápia folyik. Kihallgatni két ember bizalmas beszélgetését bizony mindig izgalmat teremt. Nem hiába kiváló pszichiáter ez a Yalom, tudja, hogyan tartsa fenn a feszültséget.
A cselekmény minimális, az igazi történések a szereplők belső világában zajlanak. Rendkívül érdekes végigkövetni a terápiás folyamatot, különösen, hogy a korszak egyik leghatásosabb, ám legkülöncebb gondolkodója az alanya. Sikerül-e a bécsi sztárorvosnak elnyerni a magánya biztonságába zárkózó, erejét ebből az elzárkózásból merítő filozófus bizalmát? Lehet-e lelki gyógyító az, aki maga is válságban van? És tulajdonképpen ki kit gyógyít egy ilyen kapcsolatban?
És ekkor már – pszichoanalízis ide, nietzschei filozófia oda, – már nem róluk szó a történet, hanem rólunk, olvasókról. A félelmeinkről, szorongásainkról, a „kijelölt” és a meg nem élt életeinkről. Mert az övékben felismerjük a miénket. És muszáj gondolkodni magunkról is, mert lehet elfogadni vagy elutasítani Nietzsche tanácsait, de egyet nem lehet: közömbösnek maradni irántuk.
Az elején azt írtam, elsősorban intellektuális síkon hatott rám a könyv. Most mégis úgy érzem, nagyon dolgozik mélyen is, a tudattalanban, és nem enged. Még nagyon sok mindent végig kell gondolnom, élnem, feldolgoznom …, ahogy tetszik, az olvasottakkal kapcsolatban.
Azt hiszem, aki elolvassa ezt a könyvet, az kicsiben átéli saját terápiáját is.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Sli SP

(…) aki nem tud magának parancsolni, azt mindig mások uralják. Könnyebb, sokkal könnyebb másoknak engedelmeskedni, mint önmagunknak parancsolni.

239. oldal, 15. fejezet (Park, 2012)

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

8 hozzászólás
>!
Manni

Friedrichnek megint igaza volt, emlékeztette magát, amikor azt mondta: „Ne teremtsen senki gyereket, amíg nincsen kész rá, hogy teremtővé legyen, és teremtőket nemzzen!” Nem jó, ha a gyerekvállalásra a szükség hajt, ha a gyerekekkel akarja valaki a magányát enyhíteni, nem jó, ha az életnek azzal igyekszünk értelmet adni, hogy másolatot készítünk magunkról. Nem jó a halhatatlanságot úgy keresni, hogy csírákat ültetünk a jövendőbe – mintha a sperma a mi tudatunkat őrizné!

349-350. oldal

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

Kapcsolódó szócikkek: gyerekvállalás, gyermekvállalás
>!
Zizzer

Meghalni nehéz. Mindig is úgy véltem, a halál igazi jutalma az, hogy nem kell többé meghalni.

97. oldal

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

>!
Amadea

– Az emberben belül káosz és őrjöngés kell hogy lakozzon, ha életet akar adni egy táncoló csillagnak.

242. oldal

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

>!
DaTa P

Lejegyeztem egy sokkoló mondatot: „Jobban szeretjük a vágyat magát, mint azt, amire vágyunk.”
És egy másikat: „Biztonságosan élni veszélyes.” Nietzsche azt mondja, hogy az én egész bürgerlich életem veszedelmesen telt. Azt hiszem, úgy érti, hogy fennáll a veszélye annak, hogy elveszítem igazi önmagam, hogy nem válok azzá, aki vagyok. Na de ki vagyok én?

309. oldal

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

>!
Sli SP

A kutatás és a tudomány a kétellyel kezdődik.

137. oldal, 8. fejezet (Park, 2012)

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

3 hozzászólás
>!
Danó

– No és a melankólia? Milyen mértékben kíséri vagy követi ezeket a rohamokat?
– Vannak sötét korszakaim. Kinek nincsenek? De azok nem kerítenek a hatalmukba. Nem a betegségem részei, hanem a létezésé. Azt mondhatnánk talán, megvan bennem a bátorság, hogy ilyen korszakaim lehessenek.

79. oldal

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

1 hozzászólás
>!
DaTa P

Tudja-e, doktor úr, mi az igazi kérdés egy gondolkodó számára? (…) Az igazi kérdés ez: Mennyit bírok el az igazságból?

137. oldal

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

>!
bat79

Kérdezze csak meg magától: „Kikben lakik magabiztosság, kényelem, örök derű?” Megmondom én magának: csak azokban, akiknek a világlátása kisszerű – a közönséges emberekben és a gyermekekben.

242. l.

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

4 hozzászólás
>!
MrClee IP

– A semmi a minden! Ha erős akar lenni, előbb mélyen gyökeret kell eresztenie a semmibe, és megtanulnia szembenézni a legmagányosabb magányossággal.

359. oldal (Park, 2017)

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt A szenvedély regénye

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Ayn Rand: Az ősforrás
Sidney Finkelstein: Elidegenedés és egzisztencializmus az amerikai irodalomban
Margaret Atwood: Fellélegzés
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I-III.
Milan Kundera: Halhatatlanság
Payer Imre: Egyre közelít
Milan Kundera: A regény művészete
Farkas Balázs: Nyolcasok
Milan Kundera: Elárult testamentumok
George R. R. Martin: Kardok vihara