A ​magyar macska átka 85 csillagozás

Pszichoterápiás mesék
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka

„Hat lebilincselő mese életről és halálról egy virtuóz terapeuta tollából.” – Kirkus

Irvin D. Yalom az emberi lélek feltárásának mestere, a „kétszemélyes terápia” elkötelezett híve, akinek hitvallása, hogy a terapeutának a pácienssel együtt kell fejlődnie és változnia, fenekestül felfordítja elképzeléseinket a páciens–terapeuta viszonyról.
Ezúttal hat, részint saját klinikai tapasztalataiból merített, részint fiktív történetet írt, melyekben aprólékos részletességgel, magabiztos nyelvi kifejezőerővel mutatja be szereplőit, egykori pácienseit, akik nemcsak a terapeuta álmaiba és gondolataiba fészkelik be magukat, de az olvasó számára is emlékezetesek maradnak.
Miközben Yalom betekintést enged a terapeuta szívének és elméjének legmélyebb bugyraiba, arra hívja fel a figyelmet, hogy törékeny és egyedi kapcsolataink végtelen lehetőségek tárházai, megváltozni, önmagunkat jobban megismerni és megérteni pedig soha nem késő.

Eredeti cím: Momma and the Meaning of Life

Eredeti megjelenés éve: 1999

Tartalomjegyzék

>!
Park, Budapest, 2016
328 oldal · ISBN: 9789633552919 · Fordította: Orosz Ildikó
>!
Park, Budapest, 2013
328 oldal · ISBN: 9789633552919 · Fordította: Orosz Ildikó
>!
Park, Budapest, 2013
326 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635309795 · Fordította: Orosz Ildikó

1 további kiadás


Enciklopédia 6


Kedvencelte 5

Most olvassa 16

Várólistára tette 103

Kívánságlistára tette 75

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
DaTa P
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

Olvasás előtt átfutottam a figyeltjeim értékelését, és többen voltak köztük, akik egyébként szeretik Yalom-ot, de ez a kötet valahogy mégsem talált be nekik igazán. Így bevallom, tartottam picit tőle. Aztán jöttek a történetek egymás után, és igen, minden egyes új sztori első néhány oldalánál azon gondolkoztam, hát ez eddig marha jó volt, igazán semmibe nem kötnék bele, biztos majd most jön a zuhanás, biztos majd itt lesz az, ahol én is morgok. Aztán befejeztem az újabb és újabb történeteket, és nem jött az az érzés nálam, szerencsére. Mert én ezt itt egészen egyszerűen imádtam. Minden egyes történetét, még a címadó sztorit is, ahol pedig beszélő macska, és minden egyéb finomság van, az ilyesmi meg azért nem áll olyan közel a szívemhez.

Yalom ugyebár az egzisztencialista pszichológia méltán tisztelt alakja, így ezekben a történetekben is elsősorban a személyes választások és a személyes szabadság kérdéskörével, az elmúlással, a halállal, a lét igazán nagy kérdéseivel foglalkozik. Mindezt pedig egészen sodró, közérthető stílusban teszi ebben a hat történetben, ahol keveredik valóság és fikció, személyes élmény és fantázia. Szeretem Yalom írásait, nagyon, nagyon szeretem. Ide a többivel is, ide velük, íziben!

>!
dontpanic P
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

Hat terápiás történet… néha nem tudtam eldönteni, kinek a terápiája ez.
Volt, hogy úgy éreztem Yalomé. (Mintha a Pauláról szóló novellában a saját élményeit próbálná kiterápiázni magából.)

A történetek jellege, még a narrációs technikáik, írói eszközeik is eltérnek. Mintha Yalom azt is igyekezett volna megmutatni a kötetben, hogy lám, még ilyet is tud, meg olyat is, meg amolyat is. De nem érződik erőfitogtatásnak ez, mert minden történetben van egyfajta könnyedség, amitől azt érezzük, igen, ezt a történetet csak így lehetett volna elmesélni.

Ezen a könyvön is átszűrődik Yalom hitvallása: hogy a terapeuta is csak ember, nagyon is emberi reakciókkal, érzésekkel, hibákkal. Ezt talán nem is lehet elégszer hangsúlyozni.
Nagyon tetszik, hogy a terápiás kapcsolatra, mint kölcsönös, egyenrangú viszonyra tekint, és igen is hajlandó tanulni a klienseitől, tényleg végiggondolni a reflexióikat.

Az a rész például nagyon megmaradt bennem, amikor a sokszoros veszteséget elszenvedő, gyászoló özvegy szembesíti azzal, hogy bezzeg neki milyen tökéletes az élete, és fel se foghatja, ő min ment keresztül. Felveti az örök kérdést, hogy vajon jobb-e egy saját élményű segítő, mint egy kívülálló. Erre mindenkinek meglehet a maga válasza, saját meggyőződése szerint. Yalom is eljut a sajátjáig, de szerintem már az eleve nagyon fontos, hogy a kérdés felmerül, és hajlandó róla elgondolkodni, komolyan venni.

Az a történet is nagyon tetszett, amiben a kliens véletlenül meghallja a terapeuta diktafonra mondott reflexióit saját magáról.
Két dolog miatt fogott meg az a történet: egyrészt érdekes látni, hogy bár nyilván a szakember sokkal élesebben fogalmaz akkor, amikor a kliens nem hallja, sőt, mond akár bántó dolgokat is, mégis hiteles tud maradni a megnyilvánulásaiban. Tehát nem hazudik a kliensnek, nem válik kétszínűvé, a kommunikációja végig őszinte, csak épp nyilván máshonnan közelíti meg a problémákat. Ettől még igen, lehetnek indulatai, akár negatív érzései is a kliense felé, csak ez nem feltétlenül a kliensre tartozik.
A másik dolog pedig az, amit Yalom „tanulságként” le is von: a szakember soha nem tudhatja biztosan, hogy a kliensben bekövetkező változás minek az eredménye. Megveregheti a saját vállát, hogy milyen ügyes volt, amiért elérte ezt a változást, de egy rakás dologról nem fog tudni, ami közben a másik ember életében zajlik, és ami ugyanúgy hatással van rá.
Ez egyébként nemcsak terápiás kapcsolatokra nézve lehet fontos tanulság… lehet, hogy teljesen mást gondolok a velem kapcsolatban álló viselkedésének okairól, mint amik egyébként a valós okok.

Az utolsó, címadó történet tetszett a legkevésbé. Nem jött be ez a, nem is tudom, mágikus realista szál (pedig amúgy szeretem a műfajt! :)), ez volt az egyedüli olyan írói eszköz, amit nem éreztem a helyénlévőnek, kiugrott a többi közül. Enélkül is éppolyan érdekes lett volna a kötet, mint amilyen egyébként volt is. :)
(Az viszont ügyes húzás volt, hogy nem hagyták meg a magyar kiadáshoz az eredeti kötet címét. A magyar macska átka sokkal izgalmasabb cím, mint az eredeti, ami nekem túlzottan freudi áthallásos. :P)

>!
mcgregor
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

Először olvastam Yalomtól. Érdekes volt ezzel a terápiás tapasztalatot a fiktív irodalommal vegyítő műfajjal találkozni, ami a szerző sajátja. Tetszett, hogy (ahogy ezt az Utószóban is kifejti) nem hisz a nagyon formalizált, protokollok által vezérelt terápiás beszélgetésekben, helyette a közös munkát organikusnak és nagyon egyénre szabott feladatnak tekinti, ez átjött a történetekben is. Ugyanakkor a terapeuta és a páciens viszonyának kölcsönössége és egyenrangúsága, ahogy mondja az „autoritás álarcának” levetése szerintem azért hordoz magában félreértési lehetőségeket. Arról nem is beszélve, hogy nem is biztos, hogy minden páciens megfelelő alany egy ilyen munkamódszerhez. Viszont kétségtelenül fontos meglátás, hogy a jó terapeuta nem egy orákulum, hanem örök tanuló. Az első (Mama és az élet értelme) és az utolsó írás (a címadó: A magyar macska átka) tetszett a legkevésbé, ezek túlságosan elvontak és művészieskedők voltak szerintem, a halállal és a gyásszal való foglalkozás pedig általában is néha tömény volt már a beszélgetéseket olvasva, de akit érdekel az egzisztencialista pszichológiai megközelítés, azoknak az egész kötet egy csemege. Ahogy a terápiákba becsempészett irodalmi és művelődéstörténeti utalások is nagyon jó benyomást tettek.

>!
Rushka
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

Elég távolságtartóan állok a pszichológiai önsegítő könyvekhez, még a komolyakhoz is, nem csak a nagyívű, leegyszerűsítő világmagyarázatokhoz (Csernus, Müller Péter). Egyrészt nem hiszem, hogy egyéni problémákra van tömegek számára adható válasz, mert mindenki úgy ért minden leírt szót belőlük, amilyen ő maga, az igazi megértéshez kell a pszichológus segítsége. Másrészt meg lehet, hogy nem jogosan, de úgy érzem, mintha megpróbálnák leegyszerűsíteni azt, amit a szépirodalom csinál – mintha azt hirdetnék, hogy gyorsabban, kerülőutak nélkül juttatnak el oda, ahová a szépirodalom.
Ha valaki esetleg ugyanezek miatt félne Yalomot olvasni, ne féljen, mert Yalom nem ilyen. A könyv a halállal és a gyásszal való szembenézésről szól és nem konkrét tanácsokat akar adni, hanem azt mutatja meg, hogyan lehet ezekkel egzisztencialista szempontból megbirkózni, és hogy mindehhez mit tud hozzátenni a pszichológia. Nem általános megállapítások vannak, hanem történetek (elbeszélések és novellák), amikben nagyon is látszik, hol áll és mit gondol a pszichológus, de szépirodalmiak is abban a tekintetben, hogy az értelmezésük szabad és az irodalmi megformáltságuktól függ. A legerősebb a Mama és az élet értelme c. elbeszélés, de jó a két hosszú, évekig tartó terápiájának (Utazások Paulával, Gyászterápia: hét lecke haladóknak) elbeszélésbe foglalása is.
Ami zavaró maradt nekem, hogy amíg bármilyen másik írónál más (irodalmibb) interpretációm lenne a szereplők megformálásáról, itt azt éreztem, azért így megformálva, ilyen tulajdonságokkal felruházva és azért éppen róluk ír Yalom, mert számára ők az ideálisan érdekes páciensek – hogy a páciensnek muszáj érdekes, mély személyiségűnek lenni, hogy foglalkozni tudjon vele a terapeuta.
Szóval veszélyes dolog, ha pszichológus szépirodalmat ír, de Yalom van annyira jó pszichológus és van annyira jó író, hogy nemhogy kárt nem okoz, hanem érdemes is olvasni.

>!
Nefi
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

Nagyon színvonalas, jól megírt novelláskötet. Yalom az az ember, akitől rengeteget lehet tanulni, a pszichológiáról is, de leginkább az emberekről. Önmagunkról, másokról. Persze ez azoknak az embereknek jó hír, akik megakarják ismerni önmagukat, a világukat a többi ember mozgatórugóit. Lehet tanulni tőle, mert nem a magalatokban röpköd, hanem a földi halandók számára is elérhetővé teszi a pszichológiát.

>!
Aurore
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

Elég hülye cím, mit ne mondjak, az eredeti (Momma and the Meaning of Life) sokkal jobban tetszik nekem, de értem, hogy Magyarországon ezzel a címmel biztosan jobban eladható a könyv. Ha már egyszer van neki magyar vonatkozása, akkor nosza használjuk ki!

Az első történet nagyon tetszett, szinte azonosulni tudtam a szerző önvallomásával, amikor is a rég halott anyjával „beszélget”, s e furcsa kommunikációnak hála sikerül jobban megérteniük „egymást”. Jó lenne, ha az életben is ilyen empátiával tudnánk megnyílni a szeretteink előtt.

Az Utazások Paulával c. történetben is magamra ismertem. Sok mindenki tűnik csodálatosnak, de legalábbis a kapcsolat vele, és a végén rendszerint kiderül, hogy „mindenki ereszt valahol”, azaz senki sem tökéletes. Nem is értem egészen, miért hibáztatta magát Yalom ennek a páciensnek kapcsán. Szerintem mindenki követ el hibákat, az övé, ha egyáltalán hiba volt, nem volt olyan súlyos, de amilyen kegyetlenséggel és megértés nélkül bánt vele Paula, na az szerintem súlyos volt. Nem mindenre mentség a betegség és a halál közelisége sem. Sőt.

Bámulatos, amit a Déli vigasz c. novella szereplőivel egyetlen ülés alatt képes elérni a terapeuta. Ha művészet, ha szaktudás, ha rutin, mindegy. Az, számomra érthetetlen, miért érzi hibának, sőt valamifajta gyalázatnak amit Magnóniával tett. Szakmaiatlan volt? Önző? Mert az anyját juttatta a terapeuta eszébe, és ennek megfelelően gyöngéden tekintett rá? Nem ez az, amit nem lehet végső soron kivédeni? És nem éppen azért, mert nem gépek vagyunk, hanem emberek? Végül pedig csak az idő dönti el, mivel okoztunk kárt vagy hasznot. Ráadásul még ez is relatív, mert az alany saját maga építi a saját pszichéjét, és végső soron ő dönti el, hogy egy adott mondattal mit kezd.

A Gyászterápia írásban nekem az volt hihetetlen, miképpen lehetséges, hogy egy ilyen terápia ennyi évig el tud húzódni jelentős előrelépés hiányában. Úgy értem, kezeltként is meg terapeutaként is valószínűleg sokkal hamarabb (pár hónap után) azt mondtam volna, hogy ennek semmi, de semmi értelme, mert csak egy helyben toporgunk. Azt hiszem, én ennél jóval pragmatikusabb vagyok.

A Kettős megvilágítás c. novella tanulsága a számomra: a változás nem attól indul el valakivel, ha kesztyűs kézzel bánunk vele, hanem ha egy az egyben szembesül a hibáival. Amire a való életben, valljuk be, nem sok esély kínálkozik. Persze itt benne van a csavar, hogy nem közvetlenül a pszichiáter törölte a páciens az arcába a kemény valóságot – az igen nagy szakmai baklövés lett volna (?) –, de közben meg mégis. Érdekes.

A magyar fordítás címadó története a legmeseszerűbb a kötetben. Vicces belegondolni, hogy a fantomoknak is lehetnek lelki problémáik. Bár, jobban meggondolva általánosan elfogadott igazság, hogy egy kísértetnek, hogy a kísértést abbahagyja mindenképp pszichológusra van szüksége…

>!
Park, Budapest, 2013
326 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635309795 · Fordította: Orosz Ildikó
>!
kaporszakall
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

Irvin Yalom írásai egyszerre vonzanak és taszítanak. Vonzanak, mert fontos dolgokról ír, és érződik a beszámolókból a betegei iránti felelősség, sőt, szeretet. Ugyanakkor a stílusa sokszor hatásvadászó és exhibicionista.

Ez valószínűleg összefügg az amerikai életformával. Ahhoz, hogy a nagy tülekedésben egyáltalán észrevegyenek bennünket, elég harsányan kell kiabálni. Hollywood rikító színei az irodalomra is hatással vannak (tisztelet a kivételnek).

A halállal való szembenézés (a sajátunkkal és a szeretteinkével) mindenütt súlyos probléma. Különösen nehéz lehet az erősen individualista, atomizált amerikai társadalomban, ahol amúgy is fóbiásak a halál valódi megnyilvánulásaira, és még az üvegkoporsóba fektetett halott sminkjére és frizurájára is gondosan ügyelnek.

Ezzel a fóbiával próbált szakítani a hetvenes években Yalom professzor, aki csoportterápiás ülésein gyógyíthatatlan betegekkel, vagy éppen frissen megözvegyült illetve megözvegyülendő hozzátartozókkal foglalkozott. Írásait olvasva, és terápiás beszélgetéseit követve mégis az az érzésem támadt, hogy mindez: a terápiás ülések, a gondosan megválogatott pszichiáteri szövegek csupán pótcselekvés.

A nyolcvanas évek egyik középszerű filmje volt a ’Krokodil Dundee’, amely a természet egyszerű ausztrál gyermekének, a cowboyok kései utódjának kalandjait meséli el New Yorkban. Ebben hangzik el egy olyan mondat a főszereplő, Paul Hogan szájából, ami az amerikai életformával kapcsolatban a lényegre tapint. Amikor egy újdonsült ismerőse arról beszél, hogy időpontja van a pszichológusával, az ausztrál megkérdezi: ’Miért? Hát nincsenek barátai?’

És valóban: ez a valódi probléma. A kis közösségek felbomlása, a szoros rokoni és baráti kapcsolatok szétfoszlása, az hogy az emberek magukra maradnak. És ezt egyetlen – akár Freud legkörmönfontabb írásain csiszolt elméjű – pszichológus sem tudja pótolni.

Yalom írásai nem képmutatóak: egyszerre ábrázolja, amint a terapeuta a szakma szabályai szerint igyekszik a betegére odafigyelni és segíteni, meg azt, ahogy az órájára pillant, vajon belefér-e az utolsó tizenöt percbe valami frappáns lezárás, mert a százötven dolláros óradíjat nem fecséreljük; az idő pénz, különben is jön a következő páciens…

A kötet számomra legizgalmasabb (és legdrámaibb) írásában, az ’Utazások Paulával’-ban a címadó hölgy éppen ezzel az – egyszerre lelkes és lélektelen – pszichiáteri elemző/skatulyázó módszertannal szegül szembe, amikor egy konferencián a rákbetegséggel szembeni védőfaktorokat lajstromozó specialistának felteszi a kérdést: – ’Na és a kurázsi? Meg a lelki mélység?’ És persze nem közömbös az – igazi! – vallásos hit. Paula ezt mondja Yalomnak egy alkalommal: -’Elmentem imádkozni a templomba, aztán három órán át beszélgettem Elson atyával. Ő meghallgatott. Ő mindig meghallgat. Azt hiszem, ő mentett meg.’ (szerény megjegyzésem: Elson atya nem százötven dolláros óradíjért hallgatott…)

A házastársi, rokoni, baráti, jószomszédi, és a vallási közösségi kapcsolatok mind-mind segítséget jelenthetnek, ha vannak. A pszichoterápia fontos, de ezeket nem tudja pótolni. Yalom professzor becsületére legyen mondva, nem is próbálja ezt itt elhitetni.

A könyv gerincét képező ’Gyászterápia: hét lecke haladóknak’ című írást viszont túl didaktikusnak találtam, úgy éreztem, a szerző itt szájbarág. Nem tetszett.

Az utolsó két darab szépirodalom, emiatt kissé ’vegyes felvágott’ jellegű is lett a kötet. Az egyik (’Kettős megvilágítás’) erősen hollywood-i forgatókönyv-nyersanyag-ízű, a másik (’A magyar macska átka’) viszont kedves: ügyesen vegyíti benne a szerző Poe macskás rémtörténeteit Bohumil Hrabal kedélyességével. Mindenesetre stílusosabb lett volna, ha a végén a pszichiáter főhős a macskát nem kínai kajával, hanem hortobágyi húsos palacsintával kínálja…

>!
graphoman ISMP
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

Wow. Leginkább az nyűgöz le, ahogyan ez az ember következetesen és megalkuvás nélkül a kapcsolatot helyezi a folyamat középpontjába. Volt valami hasonló érzésem, hogy így lehet értelme a pszichoterápiának, de nem tudtam, hogy ez valóban létezik is. (Hogy milyen őrületes munka és terhelés lehet, abba igyekszem bele sem gondolni.)

>!
Sheeana P
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

Előrebocsájtom, hogy az amerikai stílusú pszichoterápiát úri huncutságnak tartom. :-) Az első és az utolsó történet ütötte számomra a legnagyobbat számomra, más-más okokból. Az első egy bűntudattal teli visszaemlékezés az anyjára, akit mindig szégyellt, s most felnőttként egy álomban ismeri fel az érem másik oldalát.(ha engem kérdeztek, elég későn)
A Gyászterápia számomra borzalmasan hosszú és hihetetlen volt.
Az utolsó novella viszont nagyon tetszett: a szakmai etikátlanságból kiinduló csattanós történet számomra mindent vitt. Ez volt a jutalomfalat. :-)

>!
csucsorka P
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

A Yalommal töltött idő mindig értékes idő.
Mint mindig, most is rengeteget tanultam belőle, de kicsit nehezen csúszott. Talán amiatt, hogy az elején nehezen raktam össze, hogy akkor most mit is fogok olvasni.
Vagy mert a gyász témája tőlem távol áll, a saját halálom pedig még annyira sem foglalkoztat, mint másoké – szóval ez értelemszerűen nem az én könyvem volt.

A kötet végére hagyott címadó novella végképp betette a kaput.
Azt hiszem, regénnyel kell folytatnom a közös utunkat, a rövidek (?) most annyira nem nyertek.


Népszerű idézetek

>!
DaTa P

A pszichoterápiás csoportok tagjai általában megengedik, hogy a diákok megfigyelőként részt vegyenek a foglalkozásokon, de gyakran vonakodnak. A halálos betegek épp ellenkezőleg, örülnek a lehetőségnek, hogy felfedezéseiket megoszthatják másokkal. Paulához hasonlóan szívesen látták a hallgatókat: úgy érezték, van mit tanítaniuk, mert a közelítő halál bölcsebbé tette őket. Egy leckét különösen jól megtanultak: azt, hogy az életet nem lehet elodázni, „itt és most” kell megélni, nem várhatunk vele a hétvégéig, a következő nyaralásig, addig, amíg a gyerekek egyetemre mennek vagy eljönnek a nyugdíjas évek. Számtalanszor elhangzott a panasz:
– Milyen kár, hogy addig kellett várnunk, míg a testünket elemésztette a rák, hogy végre megtanuljunk élni.

43. oldal

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

1 hozzászólás
>!
DaTa P

Engem a vallásos hit mindig kiábrándított. Amióta az eszemet tudom, meggyőződéssel vallom, hogy a vallási rendszerek azért jöttek létre, hogy elviselhetőbbé tegyék az emberi létet, enyhítsék az eredendő rettegést. (…) Terapeutaként azonban ezeket az érzelmeket megtartom magamnak: tudom, hogy a vallásos hit a jó lelki közérzet forrása, ezért soha nem bolygatom más hitét, ha helyette nem tudok jobbat ajánlani.

34. oldal

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

>!
Zabothegyező I

… sokéves tapasztalatom, hogy mindenki számára, aki komoly lelki problémákkal küzd, hasznos lehet, ha fejleszti a társas érintkezés iránti érzékenységét.

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

>!
Kkatja P

…úgy képzelem el az életet, mint valami fényes lobbanást két végtelen és egyformán sötét óceán közt, amely már a születésem előtt létezett, és a halálom után is létezni fog.
(…)
    – És nem döbbenetes, mennyire félünk az élet utáni sötétségtől, miközben teljesen közömbösek vagyunk az azt megelőző sötétség iránt?

310. oldal

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

>!
DaTa P

A pszichiátriai irodalom ritkán tárgyalja a „jóság” mint személyiségjegy fogalmát, hacsak nem úgy, mint a negatív impulzusok elleni védekezési formát. Kezdetben én is kételkedtem Paula motivációiban, próbáltam a lehető legtapintatosabban feltárni a szentség álarca mögött fellelhető hibákat és repedéseket. De mivel egyet sem találtam, arra jutottam, hogy ez nem álarc, hanem a valóság. Felhagytam a kutakodással, és hagytam, hogy beragyogjon Paula jósága.

32. oldal

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

>!
DaTa P

– Miért ilyen türelmetlen? (…)
– A páciens ismétli önmagát? Nyavalyog? (…) Teljesíthetetlen követelményeket állít maga elé? Kritizálja magát, és nem viselkedik hálás, jó páciensként? Édes istenem, hiszen még csak négy hónapja jár magához, fiatalember! Mennyi az, összesen tizenöt, tizenhat ülés? Nos, nekem volt egy páciensem, aki a terápia teljes első évében, heti négy alkalommal, vagyis összesen kétszáz órán keresztül ismételte önmagát! Újra és újra elsírta, hogy ő másmilyen szülőkre, barátokra, arcra és testre vágyik. Vég nélkül sóvárgott a lehetetlen után. Végül megunta saját magát, elege lett abból, hogy folyamatosan ugyanazokat a köröket futja. Ő maga jött rá, hogy nem csupán a terápiás üléseket, de az egész életét elfecsérli. Nem teheti meg, hogy a páciens képébe vágja az igazságot.
Egyetlen igazság van csupán: amire magunk jövünk rá. Egyenletesen lebegő figyelem, fiatalember. (…)
– A pácienseknek erre van szükségük. Az egyenletesen lebegő figyelem ma is éppen olyan fontos, mint amikor Freud először papírra vetette a fogalmat. Ezt várják tőlünk, hogy figyeljünk a páciens minden szavára a látásunkat korlátozó prekoncepciók, előítéletek és személyes reakciók nélkül. Ez az analitikus munka lényege. Ha ezt nem adjuk meg, akkor az egész folyamat kudarcra van ítélve.

216-217. oldal

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

14 hozzászólás
>!
Chöpp 

… (a betegeknek tiltva volt a koffein, a dohány, az alkohol és a szex, felteszem, azért, hogy ne érezzék magukat túl jól a kórházban).

Déli vigasz, 71.o.

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

>!
Rushka

Megszegtem a pszichoterápia egyik alapvető szabályát: ne tépázd meg a páciens védőhálóját, ha semmi jobbat nem tudsz helyette ajánlani.

102. oldal

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

>!
Melinda_Makkai

…az életet nem lehet elodázni, „itt és most” kell megélni, nem várhatunk vele a hétvégéig, a következő nyaralásig, addig, amíg a gyerekek egyetemre mennek vagy eljönnek a nyugdíjas évek.

43. oldal, Utazások Paulával (Park, 2013)

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

>!
Kkatja P

    – Próbáld megérteni, Irv, hogy nem a halál arany, hanem az élet megélése a halál árnyékában. Gondold meg, milyen megrendítővé és értékessé válik az utolsó időszak: az utolsó tavasz, az utolsó szélfútta pitypangbóbita, a lilaakác szirmainak utolsó hullása. Az aranykor felszabadít, triviális kötelezettségeinkre bátran nemet mondhatunk, hogy kizárólag annak szentelhessük magunkat, ami a legfontosabb: baráti találkozásoknak, az évszakok múlásának, a tenger hullámzásának.

31. oldal

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék


Hasonló könyvek címkék alapján

Raymond Queneau: Stílusgyakorlatok
Franz Kafka: A császár üzenete
Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre!
Kőrössi P. József (szerk.): A gyógyító halál
Joanne Harris: Egész évben karácsony
Anna Gavalda: Életre kelni
Csejtei Dezső: Filozófiai metszetek a halálról
Csejtei Dezső: A spanyol egzisztencializmus története
Polcz Alaine: Gyermek a halál kapujában
Oliver Sacks: Fél lábbal a földön