Élni ​a Jézus-imát 2 csillagozás

Irma Zaleski: Élni a Jézus-imát Irma Zaleski: Élni a Jézus-imát

Örömmel ajánlom az olvasónak a Jézus-imát. Magam is gyakorlom. Hogyan ajánlhatna úgy valamit az ember, ha ő maga nem kóstolt bele? … Ez a kis könyv tud újat mondani erről az imádságról. Alapvetően elénk tárja azt az evangéliumi valóságot, hogy elő kell készítenünk az Úr útját, az Úr azon, a maga útján jön el. Nem ellentmondás ez? Nem, mert Őt semmiféle módszer, technika nem kényszerítheti, hogy eljöjjön. Isten azonban eljött Jézusban. Tehát, ha azon az úton akarunk feléje menni, amelyen Ő jön felénk, akkor Jézusban kell megszólítani: hívni, kiáltani hozzá, vágyakozni reá! (Barsi Balázs atya ajánlásából)

Eredeti cím: Living the Jesus Prayer

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
puhatáblás · ISBN: 9789638740823
>!
zöld-S Studio, Budapest, 2008
72 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638740823 · Fordította: Terék Tihamér

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

jano_andriska>!
Irma Zaleski: Élni a Jézus-imát

Kiváló kis kötet. Nagyon hasznos lehet azoknak, akik nemcsak „valamiben” vagy önmagukban hisznek, hanem már ráleltek a keskeny ösvényre és szoros kapura, mely az életre visz, de valahol elakadtak, megrekedtek, elbizonytalanodtak. Érdekesség, hogy a kötetben szereplő tanító, a bölcs 'sztarec' az ind 'guru' megfelelője az orosz ortodox egyházban. A nagy sztarecek közül többeket szentté avattak vagy szentként tisztelnek. Dosztojevszkij Ördögök című regényében ilyen Tyihon, A Karamazov testvérekben Zoszima.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

egyperces>!

Minden ítélet Krisztusnak adatott és nem szabad arra vetemednünk és azt igényelnünk, hogy e jogot fenntartsuk magunknak. Ez mindenekelőtt vagy talán mindenek fölött azt jelenti, hogy nem szabad magunkat megítélni. Nem ítélhetjük meg önmagunkat, mert soha nem tudjuk teljesen megérteni, mi folyik a szívünkben, nem láthatjuk magunkat olyannak, amilyenek valójában vagyunk, amilyennek Isten lát minket, amilyennek Krisztus lát minket.

57. oldal

egyperces>!

Egy másik nagyon fontos aspektusa a Jézus-ima imádkozásának az a készség, hogy elfogadjuk Isten könyörületét. Amikor ezeket a szavakat mondjuk „Könyörülj rajtam, bűnösön!” – mivel az ima mindig magába foglalja e szavakat, még akkor is, ha az általunk használt forma kifejezetten nem is tartalmazza – késznek kell lennünk arra, hogy beismerjük, ténylegesen bűnösök vagyunk, akik rászorulunk Isten könyörületére. Ezt elhihetjük. A Jézus-ima a bűnösök imája, nem az erényeseké:

"Valójában, kizárólag a bűnösök számára való. Bűnösségünk tudata elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy imádkozhassuk a Jézus-imát. Enélkül az igazi ima lehetetlen a halandó test számára. Azzal az elképzeléssel érkezni az imához, hogy bizonyos fokig „készen” vagyunk, … hogy méltók vagyunk, azt jelenti, hogy teljesen hamis viszonyba helyezzük magunkat az Abszolúttal."

Eleinte nehéz lehet annak belátása, hogy ez problémát jelent. Természetesen bűnösök vagyunk, mindannyian vétkeztünk, és úgy tűnik, hogy ismét vétkezni fogunk. De azért ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, valószínűleg rájövünk, hogy különféle mentegetőzéseink vannak. Igen, bűnösök vagyunk, de bizonyára nem mindig! Nem bocsátottak meg nekünk? „Folyton a bűneinken kell lovagolni?” Nem eltúlzott, esetleg neurotikus fajtája ez a bűntudatnak? Nem Isten irántunk való szeretetének kétségbevonása? Nem az alázat hiánya? Vagy éppenséggel nem a lázadásunk kifejezése ellene, Aki megteremtett minket és „látta hogy jó”?
Ezen kétségek és mentegetőzések legtöbbje azon a tényen alapszik, hogy a bűn fogalmán nem ugyanazt értjük, mint a Jézus-ima korai tanítói, és amit az Egyház hagyománya mindig is tanított. Amikor a bűnre gondolunk, akkor leggyakrabban a személyes bűneinket értjük alatta, rossz cselekedeteinket, néha gondolatainkat és vágyainkat, de főleg a cselekedeteinket. Vétkezünk, gyónunk, bocsánatot kérünk, bocsánatot nyerünk, és az ügy le van zárva; nincs többé bűn (egészen a következő alkalomig). A bűnbánat számunkra egyszerűen annak a ténynek a beismerése, hogy emberek vagyunk, tökéletlenek, mindig kudarcot vallunk abban, hogy „jók” legyünk. Minden, ami ennél több – szomorúság a bűneink fölött, a bűnbánat könnyei, a „vezeklés” – túlzásnak, sőt megszállottságnak tűnik.
Hagyományunk tanítói ezt másként látják. Amikor a bűnről beszélnek, nem annyira a személyes bűnökre gondolnak, mint inkább azok valódi forrására, az ember létállapotára, aki elfordult Istentől, Akinek szeretete és figyelme Isten helyett elsősorban önmagára összpontosul. Más szóval, azoknak a helyzete ez, akik eltájolódtak, akiknek nem megfelelő az irányultságuk, nincsenek Istennel helyes viszonyban. Ez a bűn valódi jelentése. Bűn és bűnbánat értelmetlen, hacsak nem Istennel való kapcsolatunkra – mint a szeretetben való kudarcunkra – vonatkoztatva szemléljük őket. Ebből a szemszögből nézve, mindannyian bűnösök vagyunk, mivel egyikőnk sem hivatkozhat arra, hogy megfelelő a beállítottsága, hogy jobban szeretjük Istent, mint önmagunkat. Egyikünk sem mondhatja, hogy soha nem önmagára gondol elsősorban. Annak a ténynek az elfogadása, hogy bűnösök vagyunk, nem neurotikus bűntudatérzés, nem a szemrehányás egy módja, hanem realitás kérdése. Egyben mód – keresztény út – a gonoszság nagy rejtélyének megközelítésére is.

37-38. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kempis Tamás: Krisztus követése
Erdélyi Zsuzsanna (szerk.): Hegyet hágék, lőtőt lépék
Cseri Kálmán: Miatyánk
Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz
Assisi Szent Ferenc Virágoskertje – Fioretti
Bárdos Lajos – Werner Alajos (szerk.): Hozsanna!
Anthony De Mello: Úton Isten felé
A zarándok elbeszélései
Szabó Lajos (szerk.): Az úrvacsora szentsége
Éneklő egyház