Spirituális ​felkészülés a gyermekáldásra 2 csillagozás

Az új élet útjának előkészítése
Iris Rinkenbach: Spirituális felkészülés a gyermekáldásra

A leendő anya a tökéletes harmónia és szépség szimbóluma, aki az élet és az emberi lét alapját testesíti meg. A nő azon ereje és hatalma nélkül, amely életet hoz létre, nem létezne az emberiség, nem létezne fejlődés sem. A könyv célja, hogy ezt a tényt mindenkiben tudatosítsa. A szerző foglalkozik az anya és a földi élet felé tartó lélek közötti kommunikációval, véleménye szerint ugyanis a lelkük a születés előtt is kapcsolatban áll egymással. Azáltal, hogy az anya életre hívja leendő gyermekét, már sokkal korábban kialakul az összeköttetés. A könyv hónapról hónapra végigkíséri anyát és gyermekét a terhesség fázisain. A magzat fejlődési szintjének megfelelő spirituális gyakorlatok és sok természetgyógyászati ötlet segíti az új élet előkészítését. Külön fejezetben ismerteti a szülés különböző formáit, ezek előnyeit és hátrányait.

Eredeti cím: Spirituelle Geburtsvorbereitung

>!
Bioenergetic, Budapest, 2004
150 oldal · ISBN: 963956933X · Fordította: Hevesiné Bak Judit

Kedvencelte 2

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

eeszter>!
Iris Rinkenbach: Spirituális felkészülés a gyermekáldásra

Amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, arra gondoltam, hogy ahogy halad szépen sorba a hónapokkal, majd én is olyan ütemben fogom olvasni, várandósságom aktuális hónapjában az éppen odaillő részeket. Az első időszakban így is tettem, de aztán elgondolkodtam azon, hogy mégis inkább jobb lenne nem szülés közben olvasni magáról a szülésről… :D Úgyhogy végigolvastam. Tartalmaz a könyv gyakorlati tanácsokat is, de jobbára a lelki ráhangolódást segíti elő az adott hónapokra. Nem tettem meg mindent ezek közül a felkészítő meditációk közül, de bízom benne, hogy néhány dolog azért beépült a tudatomba. A fejezetek egyébként tartalmaznak leírásokat arról, hogy adott hónapban hogy kérjük angyalok segítségét, valamint minden időszakra meséket. Őszintén szólva a mesék közül nem mindegyik nyerte el a tetszésemet, és sajnos az illusztrációk sem, pedig biztos vagyok benne, hogy művésziek, de rám nem tettek jó benyomást. Mindezekkel együtt azonban nagyon szerettem a könyvet, és fogom is még forgatni, belelapozgatni a továbbiakban is.


Népszerű idézetek

eeszter>!

A magas vasszintet mutató emberek könnyebben megbetegszenek fertőzésekben. A legtöbb betegség okozójának ugyanis vasra van szüksége a növekedéshez. Ezért a test fertőzés esetén minimálisra szabályozza a rendelkezésre álló vasat a vérben, hogy kiéheztesse a betegség okozóit. Ez a magyarázata a „vashiánynak” a terhesség idején. Ez egy ősi biztonsági mechanizmus a fertőzések ellen ezen idő alatt, valamint a szülés során. […] A fejlődő országokban a vashiány akár a túlélést is biztosíthatja a lakosságnak. Néhány afrikai nomád nép hagyományosan vasszegényen táplálkozik. Ezért a mi mértékünk szerint vashiányban szenvednek, viszont alig fordulnak elő náluk fertőzések. Vas beadása után a fertőzések száma jelentősen megugrott közöttük.

68. oldal

eeszter>!

Az extázis azt jelenti, hogy befogadjuk a kellemetlent.

107. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Lee Carroll – Jan Tober: Indigó gyerekek
Nagy Réka: Ökobaba
Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor
W. Ungváry Renáta: Szoptatós füzet
Thomas Gordon: P. E. T. – A gyereknevelés aranykönyve
Csíki Mariann: Jóga a boldog gyerekkorért
Eline Snel: Ülj figyelmesen, mint egy béka
Sebestyén Eszter: Átlátszó álarcok
Goldie Hawn – Wendy Holden: Hogyan neveljünk boldog gyermeket?
Deákné B. Katalin: Mire nevelitek a gyerekeiteket?