Suite ​française 14 csillagozás

Irène Némirovsky: Suite française

1940-ben ​járunk, nem sokkal az első zsidóellenes rendeletek kibocsátása után. Az addig ünnepelt írónő, többek között a David Golder és A bál szerzője, józanul felméri a kilátásokat, s nem kétséges számára az események tragikus kimenetele. Vidéki száműzetésében belefog annak az öttételesre tervezett regényszimfóniának megírásába, amely mintegy „egyenes adásban” ad számot a francia történelem egyik legfájóbb traumájáról, az 1940-es német bevonulás által kiváltott menekülthullámról.
Irène Némirovsky ábrázolásában a megpróbáltatások nem hősöket szülnek, hanem a hétköznapi anti-hősök élnek tovább megalkuvásaikkal, kisszerűségeikkel. Szenvtelen, könyörtelen hangvételével a legkiválóbb orosz és francia realisták, úgymint Csehov, Turgenyev, Flaubert hagyományát eleveníti fel. Sajnos az írónő csak az első két tétel végére tehette ki a pontot. Nem kerülhette el a náci haláltábort. A deportálástól csodával határos módon megmenekülő leánygyermekei viszont csaknem hat… (tovább)

Suite française – Francia szvit címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
414 oldal · ISBN: 9638674075 · Fordította: Sashegyi Gábor

Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 38

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

giggs85 >!
Irène Némirovsky: Suite française

Meztelenek és holtak, Súlyszivárvány, 22-es csapdája, Vágy és vezeklés, A merénylet, Jóakaratúak.
Csak néhány könyv, ami így vagy úgy de érinti a II. vh-t. A közös bennük, hogy mind a háború befejezése után íródott. De a Suite Francaise nem! Az írónőt 1942-ben elgázosították a németek. Így nem volt módja megírni a 3-5. részt, és a mű csonkban maradt. De micsoda csonkban! Ez persze nem azt jelenti, hogy egyszer csak vége szakad a műnek és annyi. Hanem azt, hogy a két elkészült rész önmagában is tökéletes egészet alkot.
Élő egyenes adásban közvetíti a háborút és főleg a német megszállást. Hihetetlen pontos megfigyelések és kiváló jellemábrázolás.
Az első részben különböző osztályból származó párizsi lakosok menekülnek a náci csapatok elől, valahová le, délre. Rövid, csak néhány oldalas fejezetekben haladunk egyes szereplőkkel, majd váltunk a következőre. Nincs egy csöpp megállás sem, mint ahogy a menekülteknek sem lehetett.
Tökéletesen meg tudja jeleníteni a különféle társadalmi osztályba tartozók életét, gondolkodását és problémáit. Mert ne higgyük, hogy mindenkit egyformán sújt a háború. Van aki mindent elveszít: gyerekét, házát, állását, és van aki csak az ezüst evőeszközeit (meg persze esetleg a nagypapát). A menekültáradat többnyire a front előtt van és csak néhány bomba és repülő jeleníti meg a németeket. A fő gond, hogy a legtöbben nem segítenek egymáson. Sőt, ha lehet esetleg keresztbe is tesznek. Mire vége ennek a résznek, tökéletesen megismerjük a nemesek, polgárok és parasztok gondolkodását és élményeit az egymással hópehelyszerűen összekapcsolódó történetekből, karakterekből. És mire megjön a fegyverszünet a dolgok többnyire így, vagy úgy de elrendeződnek.
Dolce: a 2. rész. Egy kisváros megszállása a németek által. Itt már lehet tudni, hogy ez nem csak egy kis átmeneti kellemetlenség lesz. De az írónő tudatosan inkább a franciák reakcióira helyezi a hangsúlyt. A társadalmi ellentétek itt, a rendezett déli, vidéki kisvárosban is éppúgy fennállnak, mint a menekülő párizsiak között. Itt is a fő gondot nem a viszonylag kultúráltan viselkedő ellenség jelenti, hanem az, hogy a franciák egy kanál vízben meg tudnák fojtani a nem ő osztályukból, városukból, korosztályukból származő egyéneket.
És a háttérben bontakozik ki egy nagyon szép szerelmi szál is egy francia hadifogoly felesége és egy megszálló német tiszt között.
Tovább nem részletezném. Mindenkinek ajánlom ezt a MO-n méltatlanul ismeretlen könyvet. A kötet egyébként még tartalmaz egy részletes életrajzot, az írónő levelezését illetve a többi tervezett regény vázlatát is.

ppeva P>!
Irène Némirovsky: Suite française

Annyira sajnáltam, hogy befejezetlen maradt!
Az írónő sorsa miatt is. Meg hát önző önös érdekből is: olyan nehezemre esett félúton elválni a szereplőktől…

anni_olvas>!
Irène Némirovsky: Suite française

Érdekes könyv volt. Ez tkp. egy második világháború alatt festett portrésorozat. Két kötetből áll, az első 1940-ben játszódik, amikor a németek megszállták Párizst. Az emberek hanyatt-homlok próbálták elhagyni a fővárost, az exodus során mindenki leveti a társadalmi konvenciókat és mondhatjuk, hogy „kimutatja a foga fehérjét”. A második kötet 1941-ben játszódik, egy vidéki kisvárosban a német megszállás alatt. Második világháborús könyv ugyan, mégis más, mint amit eddig olvastam.

SzZs25>!
Irène Némirovsky: Suite française

Ez a könyv fantasztikus! Még így befejezetlenül is. Nagyon tetszett mind a két rész, az első kesze-kuszasága, ahol mégis rá tudtam hangolódni az egyes emberek életérzésére, és a második fekete-fehér helyett szürkeárnyalatosságára, ahol egyáltalán nem egyértelmű, hogy ha két ember találkozik akkor bumm, biztos szerelmesek is lesznek egymásba. Üdítő kivétel ez, a sok második világháborús regény között végre egy olyan látásmód, amit még sosem láttam, és kár lett volna kihagyni.

márti>!
Irène Némirovsky: Suite française

Két háborús, néhány szereplő által lazán összekapcsolódó történet. Az elsőben párizsiak menekülnek délre, összecsomagolják addigi életüket, és elhagyják a fővárost. A másodikban egy vidéki városba vonulnak be a német katonák, akiknek a franciák kénytelenek szállást adni. A menekülésnek és a megszállásnak is vannak áldozatai, ám az írónő nem a véres részletekre helyezi a hangsúlyt, hanem a menekülők és a megszállottak lelkivilágára. Fájdalmas, reményteli, szomorú részek váltakoznak és igen, kicsit hiányzik a befejezés.

baritimi>!
Irène Némirovsky: Suite française

Nem volt nyomasztó a téma ellenére. Csodálatos leírások, érdekes jellemek. Talán kicsit érezni lehetett, hogy nem tudta befejezni amit elkezdett az irónő, v ez csak azért van bennem, mert olvastam erről?!

1 hozzászólás
apple_pie>!
Irène Némirovsky: Suite française

Ez egy fantasztikusan megírt regény, bár töredék, nem befejezett, mégis egésznek érződik. Végig azt éreztem, hogy bárcsak úgy írnék, mint Némirovsky, szeretném így megragadni a jellemeket, az eseményeket és az érzelmeket, bár úgy hiszem, hogy belém nem szorult semmi írói tehetség, sajnos.


Népszerű idézetek

ppeva P>!

A népek nagyon is jól ismerik a saját hibáikat, jobban, mint bármelyik idegen megfigyelő ismerheti őket, legyen bár a legrosszabb indulatú is. Egy baráti beszélgetés során, amit Bruno von Falk hadnagy nemrégiben egy fiatal francia férfivel folytatott, utóbbi ezt mondta:
– Mi mindent nagyon gyorsan elfelejtünk, ebben van az erőnk, de egyben a gyengeségünk is. 1918 után elfelejtettük, hogy mi győztünk, és ez okozta a vesztünket, 1940 után majd elfelejtjük, hogy legyőztek minket, és lehet, hogy végül ez fog minket megmenteni!
– Nekünk, németeknek az a nemzeti hibánk, egyben a legnagyobb erényünk is, hogy nincs bennünk tapintat, más szóval nem rendelkezünk képzelőerővel. Képtelenek vagyunk mások helyébe képzelni magunkat, meg is sértünk mindenkit ok nélkül, meggyűlöltetjük magunkat, de éppen emiatt tudunk hajthatatlanul, gyengeség nélkül cselekedni.

339. oldal

apple_pie>!

A fáradtság, az éhség, az aggodalom ellenére Maurice Michaud nem érezte túlontúl szerencsétlennek magát. Sajátos gondolkodásmóddal bírt: önmagának nem tulajdonított különösebb jelentőséget; nem volt az a ritka és pótolhatatlan lény a saját szemében, amilyennek ki-ki önmagát látja. Szenvedésben vett sorstársai iránt szánalmat érzett, ám ez tudatos, hideg szánalom volt. Arra gondolt ilyenkor, hogy végeredményben a népességnek ezek a nagy migrációi láthatóan természeti törvényeknek engedelmeskednek. A népeknek nyilván éppúgy szükségük van az időközönkénti tömeges helyváltoztatásra, mint a nyájaknak a legelőváltásra. E gondolatban különös megnyugvást talált. Körülötte az emberek mind azt hitték, hogy a sors különleges módon sújtott le rájuk vagy a nemzedékükre; ő viszont emlékezetébe idézte, hogy mindig is voltak exodusok. Mennyien rogytak már erre a földre (és a világ összes többi földjére) vér és könnyek között, az ellenség elől menekülve, hátrahagyva az égő városokat, a gyerekeket keblükhöz szorítva; e számtalan halottra még soha, senki sem gondolt részvéttel. Utódaik szemében nem volt több jelentőségük, mint a levágott csirkének. Maga előtt látta, amint panaszos árnyaik fölkelnek előtte az úton, felé fordulnak, és a fülébe suttogják:
     – Előtted már mi is átéltük ezt. Miért lennél nálunk boldogabb?

70-71. oldal

ppeva P>!

– Mennyire szomorú! – mondta a vicomtesse. – Micsoda próbákat kell kiállnunk… – tette hozzá.
„Kiállnunk”-ot mondott, éspedig ama szeméremérzet okán, ami arra bír bennünket, hogy egy-egy balsorsú emberrel beszélve az övéihez hasonló bajokat színleljünk. (Bár az egoizmus legjobb szándékunkat is oly gyermeteg módon elváltoztatja, hogy teljesen ártatlanul azt mondjuk az utolsó stádiumban kínlódó tüdővészesnek: "Sajnálom magát, tudom, hogy mit szenved – náthás vagyok, három hete nem lábalok ki belőle.")

265. oldal

apple_pie>!

Gyűlölte a háborút. Nem egyszerűen az életét vagy a jólétét fenyegette, hanem sokkal többet – a regények világát rombolta le minden pillanatban, az egyetlent, amelyben boldognak érezte magát. Mint egy diszharmonikus, félelmetes harsona, amire összeomlanak az önmaga és a külső világ közé oly sok fáradtsággal emelt, törékeny kristályfalak.

37. oldal

apple_pie>!

Azt akarják elhitetni velünk, hogy a közösségek korában élünk, amikor az egyénnek pusztulnia kell, hogy éljen a társadalom, és nem észrevenni, hogy a társadalom pusztul el, hogy a zsarnokok éljenek.

369. oldal; 1. sz. függelék: Iréne Némirovsky kéziratos jegyzetei

Kisdit>!

A nagysúlyú események, legyenek jók vagy rosszak, nem megváltoztatják, hanem megmutatják az ember lelkét, ahogy a széllökés is leleplezi a fa koronáját, ha egy pillanat lesöpri a száraz leveleket; az események megvilágítják, ami homályban volt, abba az irányba hajlítják a lelket, amerre fejlődni fog.

182. oldal

apple_pie>!

A moziban egy filmnek kell, hogy legyen egysége, egy hangja, egy stílusa. Pl.: az utcán játszódó amerikai filmek, amelyekben mindig látni a felhőkarcolót, amikben érezhető New York forró, fojtott, mocskos atmoszférája. Tehát egység a film egészében, de változatosság a részek között. Üldözés – a szerelmesek – nevetés, könnyek, stb. Ez az a ritmus, amit meg akarok valósítani.

376. oldal; 1. sz. függelék: Iréne Némirovsky kéziratos jegyzetei

Brya>!

Meleg, gondolták a párizsiak. A kora nyári levegő. Háborús éjszaka volt, légiriadó. De az éjszaka eltűnőben, a háború pedig messze. Akik nem aludtak – az ágyban fekvő betegek, az anya, akinek a fia a fronton szolgált, a könnyekben ázó szemű szerelmes nők –, mind meghalloták a sziréna első hangjait. Ez még csak amolyan mély lélegzetvétel volt, olyasféle, mint az összeszorult mellkasból feltörő sóhajtás. Eltelt néhány pillanat, mire a zajok az egész égboltot betöltötték. Messziről jöttek, a látóhatár mélyéről, szinte azt lehetett mondani, hogy sietség nélkül… Az emberek hullámokat és kavicsokat görgető tengert láttak álmukban, márciusi, erdőket zúgató viharokat, vagy rohanó marhacsordát, melynek súlyos patái alatt megremeg a föld, mígnem felriadtak a zsunnyadásból, és az ember, szemét épphogy kinyitva, azt mormogta:
– Légiriadó van?

23. oldal

RomanBeki>!

Mindnyájan egy nehezen körülhatárolható, folyton mozgó, de rettenetesen közeli zónában tartózkodtak, amit úgy hívtak: „háború”…

apple_pie>!

– No mi az? – kérdezte. – Vége van az ünnepnek?
– Persze, vége. Ó, nagyon jól szórakoztak!
– Nem szórakoznak már soká – szólt az öreg békésen. – A rádió épp most mondta be, hogy hadban állnak Oroszországgal.
    Többször is hozzáütögette a pipáját a szék farészéhez, hogy kiverje belőle a hamut, aztán az égre tekintve ezt mormogta:
– Holnap megint száraz idő jön, az lesz a vége, hogy ki fognak égni a kertek, akkora az aszály!

354. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tomcsik Nóra: Tél Berlinben
Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène
Robert Merle: Mesterségem a halál
Valérie Perrin: A vasárnap koldusai
David Foenkinos: Charlotte
Kate Quinn: Alice hálózata
Véronique Mougin: Ahol a tű átfér
Anthony Doerr: A láthatatlan fény
Andrzej Szczypiorski: A szép Seidenmanné
Pam Jenoff: Az ismeretlen gyermek