Halálos ​szépség 0 csillagozás

Irène Némirovsky: Halálos szépség

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1936

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Athenaeum 2 pengős regényei Athenaeum

>!
Athenaeum, Budapest
248 oldal · Fordította: Fischer Annie

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

Szelén>!

Egy asszony lépett a bírák elé. Még szép volt, csak sápadt, fáradt és megviselt; gyönyörű rajzú szemhéja fáradt volt a sírástól és a szája elgyötört, különben fiatalnak tünt fel. A haja nem látszott ki fekete kalapja alól. Két kezét gépiesen nyakához emelte, nyilván hosszú gyöngysorát kereste, de a nyaka csupasz volt. A kezek tétováztak a levegőben, lehullottak s az asszony lassan, szomorúan tördelte ujjait. A tömeg, mely mohón figyelte minden mozdulatát, tompán morajlani kezdett. – Az esküdt urak látni kívánják arcát – mondta az elnök. Vegye le kérem a kalapját. Levette a kalapot, miközben minden tekintet a kicsiny és tökéletes alakú, gyűrűtlen kezekre tapadt. Szobalánya, aki a tanuk között az első padban ült, önkéntelen mozdulatot tett, mintha segitségére akarna sietni, de feleszmélt, elpirult, zavarba jött.


Hasonló könyvek címkék alapján

Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Valérie Perrin: Másodvirágzás
Robert Merle: Mesterségem a halál
Émile Ajar: Előttem az élet
Jacques Perry: Az ismeretlen sziget
Jurij Musketik: Fájdalom
Françoise Sagan: Kopogtat a bánat
Vercors: Sylva
Marcel Proust: A megtalált idő
Romain Rolland: A nyár