Rosemarynek ​nagyfia van (Rosemary gyermeke 2.) 54% 27 csillagozás

Hatalmas csalódás ért ezzel az utolsó 4 oldallal, amivel befejezni szánta a két kötetes – egyébként nagyon ötletes – történetét Ira Levin. Bosszantotta, meggyűlölte, megunta – az is eszembe jutott kínomban, hogy nem talált belőle hősei számára megfelelő kiutat, és gyorsan kimenekült belőle –, de hogy így elbánt vele a végén, nem is tudom… Mindenesetre nagyon méltánytalannak találom a dolgot a sztorival és az olvasóival szemben is. A végétől eltekintve még mindig csodás ötletnek tartom az alapsztorit, remek főhősnek Rosmaryt, és roppant ígéretesnek Andy karakterét.

Nem könnyű feladat ezt a könyvet értékelni…különösen, hogy a molyok eddig nem nyilatkoztak túl nagy elismeréssel Levin e kései művéről.

Azt hiszem, nem túl hálás dolog egy klasszikusnak folytatást írni, ugyanis mindenki hatalmas elvárásokkal fogja a kezébe venni, miközben eleve elvetélt, esélye sincs, hogy a nyomába érjen az alapműnek. Bármilyen jó is lehet, akkor is körüllengi majd az utánérzés.
A történet 33 évvel Rosemary gyermekének megszületése után folytatódik. A cselekmény alapvetően arra épül, hogy Rosemary (mivel bizonyos okokból gyermekkora óta nem lehetett fiával) nem tudja, milyen emberré is vált Andy, a Sátán fia. Vajon teljesen átadta magát a gonosznak? Bízhatunk abban, hogy az anyai szeretet jótékonyan hatott rá?
Bár azt mondom, a mű alapját ezek a kérdések adják, sajnos nem elég hangsúlyosak, csak vissza-visszatérnek, miközben Rosemary elvan, mint a befőtt.

Nos, a könyv utánérzés, ezt nem vitatom. Abban sem volnék biztos, hogy méltó utódja a Rosemary gyermekének. Az a paranoiás érzet, aminek Levin a mestere, azonban itt is megvan. Az olvasó, ha nem is körmét rágva várja a végkifejletet, de azért a könyvet nem teszi le… (bár véleményem szerint Levinre amúgy sem jellemző, hogy a körmömet rágjam) Számomra izgalmas volt, és a történet végéhez közeledve a nagy fordulat nagyon tetszett. Aztán jött még egy fordulat, meg még egy, és ez az utolsó viszont egy olyan horrorklisé, hogy szinte szemtelenég elsütni.
De nekem tetszett. Igaz, én elfogult vagyok, és Levinnek megbocsátok olyan dolgokat is, amitől más könyv repülne ki az ablakon.

Szerintem elég gyenge lett az első részhez képest, mintha nem is ugyanaz az író írta volna. Érdekesen és izgalmasan kezdődött, kíváncsi voltam, mi lesz belőle, de aztán nagyon ellaposodott a történet, és untam. (Az első rész az elejétől a végéig lekötötte a figyelmemet.) A vége viszont…na, az tényleg nagy meglepetés volt, erre a befejezésre soha nem gondoltam volna! :-o

Na ez nagyon durva volt. A trilógia utolsó és két első darabjának olvasása között eltelt nem kevés idő. De ahogy elkezdtem a harmadikat, lélekben máris ott voltam, ahol az előző könyv végén elértem a pontig.