Batyu 18 csillagozás

Ioanna Karisztiani: Batyu

„Minden ​történetben vannak fehér foltok, némelyek egyformán azok mindenki számára, akik részt vesznek a történet szövésében. Ugyanakkor minden szereplő ismer olyan részleteket, amelyekre csak ő figyelt fel, és kizárólag ő nem kap meggyőző válaszokat, bármennyire is próbálkozik, már ha egyáltalán, de valószínűleg nem.
Vannak, akiket bizonyos esetekben megelégedéssel töltenek el a hiányzó részek, foggal és körömmel védelmezik ezeket a homályos területeket, rettegnek a tudattól, hogy ha fény derül minden titokra, akkor a teljes igazság már elviselhetetlen lesz.
Egy újabb cigarettára gyújtva magában végigtekintett az általa ismert személyeken, a legtöbbjükben ott lakozott a fanatikus siránkozás bolondériája, az első ballépésnél annyi volt nekik.
Mert mondjátok meg, ugyan mi van a ti batyutokban?
Egy csőd, egy idegenbe szakadt családtag, egy orron koppintás az adóhatóságtól, egy sikertelen közalkalmazotti pályázat, egy elviselhetetlen anyós, egy idegbeteg főnök,… (tovább)

Eredeti cím: Τα σακιά

>!
Napkút, Budapest, 2016
296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632635859 · Fordította: Kurtisz Krisztián
>!
Napkút, Budapest, 2016
296 oldal · ISBN: 9789632636085 · Fordította: Kurtisz Krisztián

Enciklopédia 1


Kedvencelte 7

Várólistára tette 50

Kívánságlistára tette 34


Kiemelt értékelések

giggs85>!
Ioanna Karisztiani: Batyu

Azért is szeretem az olyan kisebb kiadókat, mint amilyen a Napkút is, mert tőlük időnként várhatóak olyan szerzők és címek, akikről és amikről az ember nagy valószínűséggel még csak nem is hallott, de mégis hihetetlenül nagy élményt nyújtanak. Na, ilyen Karisztiani és a Batyu is.
Mondjuk, betyár nehéz dolga van a gyanútlan olvasónak, aki a fülszöveg alapján akár csak megsaccolni is akarja, hogy miről fog szólni a könyv (annyi tiszta, hogy nem éppen egy romantikus leányregénnyel lesz dolgunk), ami egyrészt rossz, mert riasztó (egy ismeretlen szerző könyve, ami nem tudjuk, hogy miről szól), másrészt jó, mert a könyvet olvasva csak nagy sokára világosodik meg, hogy mi az a nagy bűn, amit a történet egyik szereplője követett el, és ami miatt egy életre vezekelni kell…
A Batyu több szempontból is brutális kötet. Nem csak a benne szereplő bűnök miatt, de azért is, mert nem fél őszinte lenni, és azt mondani, hogy vannak olyan tettek, amikre nincsen feloldozás, vannak olyan tönkrement életek, amelyeket soha nem lehet rendbe hozni, amiben nincs helye a boldogságnak és aminek a végén biztosan nem lesz Happy End. És azt is megmutatja, hogy nem kell sokat tenni, hogy poklot csináljunk az életünkből…
Ha megszakadok, sem tudok róla rosszat mondani, annyira rendben van. Maximum azt, hogy még egy könyvet meg ne lássak ezzel a betűtípussal, amiben a vesszőt szinte lehetetlen megkülönböztetni a ponttól, ami rendkívül zavaró.
Vegyétek, vigyétek, olvassátok, mert megéri. Hátha még jönne pár kötete az írónőnek.

14 hozzászólás
gesztenye63>!
Ioanna Karisztiani: Batyu

Persze ha valamit nem mondunk ki, az attól még létezik. Mindnyájan megküzdünk a hallgatással. link

Az én értelmezésemben ez a gondolat az egésznek az eredője. Beszélhetünk ugye (és persze beszélnünk is kell!) súlyos bűnökről, erőszakról, áldozati létről, meg értékválságról is, de a lényeg ebben a két rövidke mondatban van.

Ugyan elgondolkodtató a következő idézet is: Kevés, ki makulátlan, s csak egy könnyű szaténtasakocska az útravalója, a sokak, a teherhordók nem ússzák meg terhük cipelését, egyiké vitorlavászonba, másiké zsákvászonba kötve, hol lyukasan, hol foltozva, némelyiken még egy-egy hímzés is díszlik. És minden batyu egyben postástáska, teletömve a kitörölhetetlen bűnök lajstromával, és csomagokkal, melyekben a szenvedések és a kéretlen ajándékok dobozkái igyekeznek új gazdájukhoz. Ámde ez a megállapítás csupán a metaforikus értelmű batyu kívülről láthatatlan tartalmát igyekszik magyarázni és a rendkívül találó címválasztást támasztja meg.

A mélység azonban abban a bizonyos mérgező, hazug (és végül is) gyilkos csöndben lapul, abban a bizonyos rettentő hallgatásban, ami ott visszhangzik a térben, amíg csak összekészül az a bizonyos csomag, a batyu arra a bizonyos útra, amit mindközönségesen csak életnek hívunk és amivel azon nyomban élőhalálra is ítél(het!)jük azt az emberpalántát (esetleg többet is) aki(k)ért pedig élnünk-léteznünk kellene (illenék). A csapda talán ott lapul, hogy batyuzás közben süketté válhatunk az áruló csönd visszhangjainak meghallására. Végzetes hiba, megbocsáthatatlan bűn ez a hallgatás, ez a süketség, holott ez a fajta létezés(?!) is látszólag csupa jószándékból, felelős törődésből van kirakva, ahogyan a privát poklokba vezető utak legtöbbje.

Ez a regény két ember életre szóló drámája, sok ember rettenetes tragédiája, egy család végzetes fiaskója, egy társadalom közönye és/vagy tehetetlensége.
Modern kori görög tragédia, vagy – amúgy „raszkolnyikovosan” – kortárs európai bűn és bűnhődés történet. Ennek jegyében még egy idézet a végére: Először megbocsátunk valakinek, és azután szeretjük, vagy először szeretjük és ezt követi a megbocsátás?

Aktuális reáltémák iránt érdeklődő, prózát kedvelő olvasóknak erősen ajánlott irodalom. Vigyázat, nem fogod magad hülyére röhögni olvasás közben (utána meg pláne).

3 hozzászólás
Kalmár_Melinda P>!
Ioanna Karisztiani: Batyu

”[…] arra jutott, hogy senki sem menekülhet a múltja, és kiváltképp saját maga elől, a bőrünkön látható és láthatatlan hegek húzódnak, a vállunkat fájdalmasan nyomja a tisztátalanság és a szenvedések terhe, hiábavaló fáradozások, mérgező szavak, terméketlen földek, elmaradt simogatások, szertefoszlott álmok, megszegett ígéretek, idővel elhatalmasodó bűntudat. Így látta ő az embereket, hátukon egy batyuval jelentek meg mindenütt az utcán, a boltban, a kávéházban, a vonaton, a templomban, a tavernában, a fiataloké még csak félig volt, az idősebbeké már színültig, egyeseknek olyan hajlott volt a hátuk, mint egy kérdőjel.”

Minden ember cipeli a maga batyuját (keresztjét), csak kié könnyebb, kié nehezebb. E könyv szereplőié mérhetetlenül hatalmas és nehéz. Csönddel, hallgatással, távolságtartással, bizalmatlansággal, mulasztással, indulatokkal, szemrehányással, bűnnel és bűntudattal van megtömve. Anya és fia kölcsönösen vétkeztek egymás és mások ellen. A másikhoz vezető út pedig nem látszik.

„Először megbocsátunk valakinek, és azután szeretjük, vagy először szeretjük, és ezt követi a megbocsátás?” Alapvető fontosságú kérdés a könyvben. Képes-e az ember szeretni valakit, aki miatt tönkrement az élete? Van-e megbocsátás egymás iránt nehezteléssel telve? Tudja-e szeretni a gyerekét az, aki nem szerette a szüleit? Súlyos kérdések. Sorstragédiákat sejtetnek.

A történet középpontjában egy jóvátehetetlenül tönkrement anya-fiú kapcsolat áll. Az anya, Vivi életét a hallgatás irányította, a csöndet magától értetődően adta tovább fiának. Figyelme pici korától a rút és kellemetlen részletekre, a dolgok árnyoldalára irányult. Csoda, ha a mellette felnövő gyerekéből az lesz, ami?

Ugyanakkor ne legyenek illúzióink, a többi emberi kapcsolat sem jobb, legfeljebb nem annyira kirívó. Kiüresedett barátságok, szerelmek, házasságok jelennek meg a regény lapjain. Egyetlen kivétel akad a történet végén egy idős házaspár, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetben is szeretettel tudják a másik figyelmét a megalázottságról elterelni. Ugyanakkor ők már nem evilági lények: Linusz blaszfémikus – szemrehányó suttogását a Szűzanya ikonjához meghatottan figyelik, imának gondolják.

Hogy mégsem egy átlagos noir történetet kapunk az a könyv szerkezetének köszönhető. A görög írónő mesterien adagolja a részleteket. A regény öt fejezetre tagolódik. (Ha már sorstragédiákat emlegetünk, lehet ez öt felvonás is.) Az első kettőben a narráció az anya figurájára összpontosít. A jelen: egy ötnaposra tervezett kirándulás előkészületei és első két napja. Majd megismerjük Vivi élettörténetét. A riasztó távolságtartással kezelt fiú tettéről alig tudunk valamit, cseppenként, elhintve kapjuk az információkat. A középső fejezet Linuszé. Eddig az anya szemével láttuk őt, most belenézhetünk a fiú gondolataiba. Olyan részletek derülnek ki az olvasó számára, melyek mindenki más előtt homályban maradnak. A negyedik rész a tulajdonképpeni nyomozás. Drámaivá attól válik, hogy az anya kutat a fia után. A záró fejezet ismét a jelenbe vezet: anya és fia életükben először néhány perc erejéig őszinték egymáshoz. Feloldozás nincs, a remény is alig pislákol, mégis, mégis…

Ioanna Karisztiani méltó folytatója a nagymúltú görög irodalmi hagyománynak. Kényelmetlen, fájdalmas témához nyúlt – remekművet alkotott. Kurtisz Krisztián fordítása szintén megérdemli az elismerő szavakat.

2 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Ioanna Karisztiani: Batyu

Modern görög regény a pokolból. Mondhatnám: remekmű, de a téma tragikuma felülírja az esztétikai élményt. Letehetetlen volt, de lelkiekben erősen megviselt. Jó túl lenni rajta, jó lenne elfelejteni.

4 hozzászólás
Petiko>!
Ioanna Karisztiani: Batyu

Először megbocsátunk valakinek, és azután szeretjük, vagy először szeretjük, és ezt követi a megbocsátás?

Kíméletlenül nyers, hideg, kemény, rendkívül erős érzelmi hatású könyv. Olvasás közben az ember azt érzi, hogy vágyik valami melegségre, puhaságra, én azon kaptam magam, hogy egy plüssállatot simogatok, ahogy haladok előre a történettel. Lényegében egy helyrehozhatatlanul tönkretett anya-fiú kapcsolat, pontosabban a kapcsolat hiánya. De a többi relációban sincs őszinte kommunikáció, a szereplők nem érzik, nem látják egymást, a teljes bizalmatlanság hatja át cselekedeteiket. Sebeket kapnak és sebeket ejtenek, amelyek már sosem gyógyulnak be. Nincs tiszta lap, nincs feloldozás. Éreztem bizonyos párhuzamokat a Elfriede Jelinek: A zongoratanárnő c. könyvvel, az volt még ennyire durva, megrendítő, sokkoló.

A gyönyörű, gazdag szókincsű szövegezés és a kiüresedett, befelé fordult szereplők kontrasztja (háttérben a görög tájjal és művészettel) különleges olvasási élményt nyújt, ahogy az is, hogy a váltott szemszögnek – anya, fiú – köszönhetően mindkét szereplő helyzetét át tudjuk érezni, ha érzelmileg nem is tudunk azonosulni velük.

Kiváló könyv, egyedül csak annyit tennék szóvá, hogy a vége felé az öregek, az öregség bemutatása durva, sértő, ami nagyon zavart még akkor is, ha érteni vélem, hogy a történet kontextusából nézve ennek mi volt a jelentősége.

Akit nem riaszt a nyomasztó, depresszív hangulat, az, hogy vannak bűnök, amiket nem lehet jóvátenni, s emiatt a megoldatlanság kétségbeejtő érzése még hosszan velünk marad, okvetlenül olvassa el ezt a modernkori görög tragédiát!

Mindenkinek megvan a maga batyuja és élete során ebbe gyűjti az újabb és újabb keserűséget, gondolta magában Vivi […]

2 hozzászólás
imrekati>!
Ioanna Karisztiani: Batyu

Par napja meg minden embert ugy lattam utcan, villamoson, mint egy halalszorongot. Most pedig batyut hordanak. Mindenkinek megvan a maga batyuja, eppen ezert mindenki maganyosan cipeli. Igen persze, majd a gyerek viszi tovabb. Ugyhogy nagyon figyeljunk oda, mit cipelunk a batyuban, es mit logatunk ra a gyerekeinkre tudtunkon kivul.
Nekem azert is fontos volt ez a konyv, mert egy olyan idoszakban jatsoszodik, amikor szemelyesen erinetett voltam Gorogorszagban. Emlekszem, milyen felhajtas volt Andreas Papandreau halalakor. A baratom megkonnyezte, pedig meg az edesapja halalakor sem sirt. Szoval a gorogok baromi szenvedelyesek, ha napi politikarol van szo. Lehet is kovetni egyebkent a regenyben, hogy a 90-es evek vegen, majd az ezred kezdeten, hogy mentek a dolgok arrafele. Karamalis elnok betegsege, Papandreau halala, euro bevezetese, es hat nem politikai esemeny, viszont kuturalis jellemzo, hogy sokat cigarettaznak. Ez is vegig megy a regenyen a cigi. 2015ben voltam utoljara Gorogorszagban, nem dohanyzom mar regota, de ott mindig veszek cigit.

Ha nem lett volna ennyire gorog a regeny, lehet nem is tetszett volna. Vannak hibai, de megbocsathato.
Egy batyurol szol, ami tenyleg nehez. Az irono pedig tegetseges, bar szerintem a fiu lelket nem elemezte tul jol. Pedig volt neki. Nem pszichopata. Egy kicsit emlekeztett a srac Raszkolnyikovra. Itt is valamifele tarsadalmi igazsagtalansag folyik a gyerek fejeben, amit a csiponadragos, kombinepantos ruciban jaro csajok testesitenek meg. Itt nem a kapzsisag, hanem a bujasag az indito ok.

almodozom P>!
Ioanna Karisztiani: Batyu

A talányos fülszövegben elférne még, hogy ez egy hazájában széles körben ismert görög írónő 2010-ben megjelent regénye (mit is tudok a kortárs görög kultúráról?… ajjaj), igaz, a tartalmát nehéz lenne úgy összefoglalni, hogy ne rágják az olvasó szájába, miért nem rózsaszín a borító.
Annyi talán elárulható, hogy anya és fia drámája áll a középpontban, Delphoi, egy furcsa kirándulás a Föld köldökénél, feszült, szaggatott mondatok sodornak vissza az időben oda, ahol még nem volt így. Az „így” olyan helyzetet jelent, amilyenben egyikünk sem szeretne lenni. Ebből következően a történet hatékonyan cáfolja a „mindenre van megoldás” közhelyét, kényelmetlen kérdésekkel szembesülünk, pl. hogy mit tehet az ember, amikor már semerre nem vezet tovább út.
Mindehhez kontrasztként élénk színekkel festett a háttér: Görögország a kétezres évek elején és kicsit korábban, napsütés, fiatalok és öregek, Athén, az élet – a többiek élete.

Kovaxka P>!
Ioanna Karisztiani: Batyu

Régóta halogatom az értékelést, de még mindig a könyv hatása alatt vagyok. Tökéletesen és gyönyörű stílusban megírt görög tragédia. Anya és fia drámája napjainkban történik, de örök kérdéseket érint. Pontosan, részletesen ábrázol, mindkét szemszögből átérezhetjük a problémákat. spoiler Letaglózó, nyomasztó, nehéz olvasmány, mégis örülök, hogy találkoztam vele.

ttapu>!
Ioanna Karisztiani: Batyu

A görögök megnyerték a foci EB-t, rendeztek egy olimpiát, de egyvalakit ez biztosan nem érintett meg. Beszorították, bezárkózott, kitört, bezárták, kiengedték, bezárult a kör. Foglalkozott vele a keresztanyu, zsaruk, pszichiáterek, a sajtó és beszélgetett vele a kutyája. Aztán eszmélt az anyja. Na majd ő elmeséli.
Karisztiani olyasmihez ragadott tollat, amihez nagyon kevesek nyúlnának. Bátor kísérletet tett egy tabutéma irodalmi feldolgozására.
Mimózalelkű múzeumlátogatóknak, balerináknak, botanikusoknak nem ajánlom, noha a könyv ezeken a területeken is mind kellő szakmaisággal bír. Nem mellesleg pedig páratlan szövegélmény.

mj_42>!
Ioanna Karisztiani: Batyu

Anya és fia tragédiájában a feloldhatatlan bűnhődés idősíkjába ékelődik a múlt eseményeinek sorozata és a bűnhöz vezető szeretetlenség.

Amilyen melengető felfedezni a görög tájat és ízlelgetni a dallamos neveket, olyan dermesztő elmerülni a két főszereplő lelkében. Különösen élveztem (lehet ezt egy ilyen regény esetén?), ahogy spoiler.

(Szintén a szeretetlenségről írt nemrég Szeifert Natália: Az altató szerekről címmel – ez a két mély merülés a témában elég is volt egy időre.)


Népszerű idézetek

n P>!

Ha egy idős ember számára úgy adatik, hogy el kell költöznie, tudja, új életet ő már nem kezdhet, cipeli magával a falait, átitatva mindazzal, amit addig átélt. Legyen szó akár a legmodernebb új építésű vagy felújított lakásról, az öregek ajtója régi […]

231. oldal

n P>!

Végső soron a tragédiák nem mulandóak, betöltik az éjjeleket és a nappalokat. És elrabolják a jövőt.

36. oldal

Kalmár_Melinda P>!

[…] sok országot bejártam, de a legszebb hely a világon az asztalom volt, amit körbeült a család […]

234. oldal

1 hozzászólás
Kalmár_Melinda P>!

Így van ez, az anyja kiszagolja a levegőből még a soha ki nem mondott gondolatokat is.

16. oldal

vargarockzsolt>!

Kerek az élete mindazoknak, akik reggel kitárják az ablakot és kedvvel néznek bele az ég végtelenjébe, és este lámpát gyújtván örömmel tölti el őket, hogy hazaértek. Kerek az élete azoknak az embereknek, akik izgatott örömmel állnak sorba a friss kenyérért, akik virágot tesznek az asztalra, akik örülni tudnak egy jól sikerült hajvágásnak, akik nagy műgonddal sütik a tükörtojást, akik gyakran csókolnak és akiket gyakran csókolnak, akik tréfából pofozkodnak, akikhez eljönnek a barátaik, amikor eltörik a lábukat, és hülyeségeket firkálnak a gipszre, a meggyőződésből szavazóknak, azoknak, akik tudják a sanzonok refrénjének szövegét, akik egzotikus utazásról álmodoznak és apránként gyűjtögetik rá a pénzt, akik mindennap játszanak a macskájukkal, akik egyenként kiszedegetik a kullancsokat a kutyájukból, akik dicsekednek a gyermekük eljegyzésével, akik álarcosbálba viszik az unokáikat, akik helyrehozzák a nagypapa düledező falusi házát, akik szép temetéssel búcsúznak elhunyt szüleiktől.

40. oldal

gesztenye63>!

[…] az anyaméh minden jónak bölcsője, minden rossznak barlangja, minden jövőbeli szervezkedés titkos találkozóhelye, a ruhásláda, mely igaz vagy hamis drágakövet rejt, az ágacskákból és fonalakból épített fészek, mely szövőszékké alakul és lassan megszövi a cseperedő gyermek batyuját.

Kalmár_Melinda P>!

[…] a gyerekeket főleg a múlt tudja meglepni, a jövőt illetően nincsenek kétségeik.

162. oldal

gesztenye63>!

Először megbocsátunk valakinek, és azután szeretjük, vagy először szeretjük és ezt követi a megbocsátás?

Kalmár_Melinda P>!

Megtaláltam a magam poklát, köszönöm, jól vagyok.

261. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sienna Cole: Elmejáték
Ruby Saw: Fordulj a Nap felé!
Marilyn Miller – Ella Steel: Üldözöttek
Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak
Marilyn Miller: Hozzád tartozva
Anne L. Green: Joyce csapdájában
B. Czakó Andrea: Pitypangtánc
Anne L. Green: Baljós szitakötő
Anne L. Green: Végzetes csábító
B. E. Belle: Árvák