Az ​élet pénteken kezdődik 34 csillagozás

Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy ​öntudatlan ember fekszik Bukarest külterületén. Senki sem ismeri a különös idegent, ezért aztán mindenféle híresztelések terjednek el. Bűnöző? Nemzetközileg körözött szélhámos? Vagy csak egyszerűen őrült? A különböző szereplők egymásba fonódó történeteiből végül nem is a titokzatos alakról tudunk meg többet, hanem a kötet igazi főszereplőjéről: a századforduló Bukarestjéről. A regény ugyanis 1897 utolsó 13 napját beszéli el, és egy, minden szereplőt bemutató, drámai utolsó jelenettel zárul, ahol az óév búcsúztatásaképpen betekintést kapunk a szereplők jövőképébe – a mi jelenünkbe. Így gondolja ezt Dan Creu, alias Dan Kretzu, korunk újságírója is, aki rejtélyes módon csöppent vissza a múltba. Ebbe a kivételes és elragadó korba kalauzolja az olvasót a regény – amely egyúttal Pârvulescu első szépirodalmi munkája. És bár épp csak egy futó pillantást vethetünk erre a csaknem elfeledett világra, arra ennyi is elég, hogy felismerjük, mennyire más és mégis mennyire hasonló a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Typotex Világirodalom Typotex

>!
Typotex, Budapest, 2015
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632798417 · Fordította: Koszta Gabriella
>!
Typotex, Budapest, 2015
324 oldal · ISBN: 9789632798417 · Fordította: Koszta Gabriella

Enciklopédia 3


Kedvencelte 1

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

eme P>!
Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik

1897 decemberének Bukarestjébe, a fejlődésnek induló, majdani haladó és pezsgő „kis Párizsba” transzponál minket Pârvulescu regénye. Egy igazi századvégi atmoszférától és életszemlélettől átitatott világba, amely optimizmusával, jövőbe vetett hitével, nagy „szenzációival”, tartalmas mindennapjaival és nyugalmával azonnal megnyeri magának az olvasót.* Mondhatnám azt is, hogy afféle nosztalgikus hangulatba burkolja. Talán ez a hangulatteremtés a regény legerősebb vonása – az, ahogy felépíti a korabeli Bukarestet a maga jellegzetes karaktereivel (elsősorban a polgári középrétegre koncentrálva), eseményeivel, tárgyi világával, beleértve, nem véletlenül, Bukarest akkori jellegzetes épületeit is.
A regény cselekménye az év utolsó tizenhárom napjának története körül épül fel, egy kis titokzatos bűnténnyel, pár még titokzatosabb módon felbukkanó alakkal és egy romantikus szerelmi szállal megspékelve. Ebbe a tizenhárom (kissé baljós számú) napba két fontos ünnep is belefér – a karácsony és a szilveszter, mindkettő az álmokhoz és reményekhez, a várakozáshoz és a jövendőhöz kapcsolódó, szimbolikus töltettel. A titokzatos idegen talán nem véletlenül csöppen épp most a századvégi Bukarest ünnepléseinek kellős közepébe.
Bár a regénybe az elbeszélő nemcsak a krimiszálra vonatkozó, hanem a fentihez hasonló, elvontabb utalásokat is elrejt imitt-amott (egyik leglényegesebb az idő problematikája), úgy érzem, kidolgozottságában ez az utalásrendszer nem annyira erős, hogy az értelmezés tágabb lehetőségeit is lehetővé tegye. Ahogy a bűntény felderítése sem válik központi szállá, még az idegen Dan alakjának, megjelenése miértjének és hogyanjának tisztázása sem (sőt, a végén ez a vonal eléggé lezáratlanul marad). De nem kerül fókuszba Iulia, a női főszereplő és egyik nézőponthordozó karakter „fejlődésrajza”, vagy épp szerelmi sztorija sem. Mindenből egy csipetnyit kapunk, közben meg gyorsan pörögnek az események, amelyekre az elbeszélő igyekszik gondosan felfűzni a korabeli bukaresti élet minél több vonatkozását. Párbajbotránytól, újságcikkektől és –hírektől kezdve ezotérián át a fokozott tudományos érdeklődésig szinte mindenről szó esik, ami az akkori ember életét, gondolat- és érzésvilágát meghatározta. Még a nemzeti öntudatra ébredésnek és a női emancipációnak is megvan a maga helye a regényben, persze mindez bizonyos határok keretein belül.
A szerző nem próbál különösebb mélységekbe merülni, inkább egy hangulatos, olvasmányos, szórakoztató olvasmányt nyújt az olvasónak, történetéből (a bűntényt kivéve) többnyire hiányoznak a negatív aspektusok. Karakterei szeretnivaló, bár eléggé sztereotipikus vonásokkal rendelkező, kevésbé árnyalt alakok, akik belső életéről, talán a kissé naiv és gyerekes, ám fejlődőképes Iulia kivételével, alig tudunk meg valamit – noha a nézőpontváltogatás bőven adna lehetőséget erre. Kedvencem a kis küldönc, Nicu talpraesett alakja, de valójában szinte mindenki szimpatikus, és az egész történetnek van egy bizonyos bája, amely számomra a lányregények hangulatát idézi.

Az epilógussal, legalábbis egy részével, bevallom, nem nagyon tudtam mit kezdeni. A különböző naptárakra, ünnepekre vonatkozó információk felsorolását nem igazán értem, a szereplők, és főleg az épületek utóéletére vonatkozókat inkább. Pârvulescu műve ugyanis egy fizikai valójában is szinte a felismerhetetlenségig megváltozott város regénye. Az ember olvasás közben óhatatlanul összevet múltat jelennel, és nemcsak az ember világlátását, álmait, vágyait, életmódját tekintve, hanem közvetlen, tárgyi környezetét is. A régi és az új Bukarestet. Azt, ami volt, azzal, aminek ma már hűlt helye. Amit ledózeroltak, amit átköltöztettek, amit átépítettek vagy szürke tömbházakkal vettek körül, hogy észrevétlenné tegyék… Szeretett kondukátorunk idején egy valaha virágzó, európai szintű nagyváros vált jellegtelen szürkeséggé. Építészeti kincsek váltak romhalmazzá. Szinte mindent elpusztítottak, amit lehetett, ami meg megmaradt, az pusztul azóta is. A kutya nem törődik vele… Ezért kell beszélni az épületek utóéletéről is. Ettől is válik az otthonosságot, békességet és reményt árasztó regény csöppet lehangolóvá. Nemcsak az időt veszítettük el, a belakható tereket is. Meg persze naiv optimizmusunkat.

* Több szempontból is Böszörményi Ambrózy-történeteit juttatta eszembe, persze a sok hasonlóság mellett még több különbséget lehetne felsorakoztatni, de most inkább nem részletezném.

8 hozzászólás
giggs85 P>!
Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik

Nem is olyan rég, mikor a kezembe akadt Mircea Cartarescu Vakvilág című regénye, amit már régóta el akartam olvasni, döbbentem rá, hogy szinte semmit sem tudok a román irodalomról; és megfogadtam, hogy ha lehet, ezt a hiányosságomat pótolni fogom. Így mikor elolvastam az akkor még előkészületben lévő, Az élet pénteken kezdődik fülszövegét, úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát vele, amint lehet, beszerzem és elolvasom. Semmiféle előzetes ismereteim nem voltak az íróval, Iona Parvulescuval kapcsolatban, így nem is volt semmi, ami befolyásolhatott volna.

A regény cselekménye a 19. század végi Bukarestben játszódik, több szálon, több különféle bonyodalom körül szerveződik. Egyszerre és majdnem ugyanott találnak két ismeretlen férfit: az egyik gyanúsan öltözött alak ugyan eszméleténél van, de nem igazán tudja megmagyarázni, hogyan került az adott helyre, és ki is ő valójában; a másik jól öltözött alak viszont súlyosan sérült (meglőtték) és eszméletlen. A magyarázat adott lenne, mert éppen egy elhíresült párbaj uralja a közbeszédet, amely során életét vesztette egy híres újságíró, és mindenki arra gyanakszik, hogy itt is ez történhetett. Azonban semmi sem biztos, semmit nem lehet bizonyítani, és a titokzatos idegent szabadon kell ereszteni. Többek között az ő mindennapjait követjük nyomon (sok másik emberrel együtt – külön-külön, egymást váltva, többféle narrációval), ám sajnos már a fülszöveg is lelövi a poént, és ha elolvastuk, megtudjuk, ki is ő valójában. Kár érte, mert az írónő nagyon lassan csepegteti az információkat, így csak elég későn derül ki az igencsak meglepő fordulat.

Számomra egészen meglepő volt, hogy Parvulescu elsőkönyves író: nem igazán futottam bele olyan hibákba, amelyek tapasztalatlanságból fakadnának. Az egész regény gyors, pörgős, alig néhány oldalanként váltják egymást az egyes szereplők, akiknek egymáshoz való viszonya nem is mindig derül ki azonnal – mint említettem, a román szerző tudatosan lassan adagolja az információkat a történet minden szálával kapcsolatban, és mindig akad olyan részlet, amin törhetjük a fejünket.

A krimi azonban ebben az esetben inkább csak fontos mellékszál, ürügy arra, hogy az alkotó bemutathassa az 1898-as román fővárost, és a 19. század végi korhangulatot. Ekkoriban az emberek nagy része túlontúl pozitívan látta a jövőt: mindenki elalélt a legújabb technikai vívmányoktól (autó, elektromosság, távfűtés) és azt hitte, hogy a 20. század az emberiség aranykora lesz. Mi, a 21. század olvasói már tudjuk, hogy ez nagy tévedés, ám a regény meglehetősen pozitivista hangneme bevonz minket is, olyannyira, hogy képesek vagyunk együtt örülni a szereplőkkel, akik majd mindegyike jól megrajzolt, szerethető és akikkel könnyen lehet azonosulni. Emellett ezt a kötetet városregényként is felfoghatjuk, az írónő (feltételezéseim szerint) alapos képet fest a korabeli városról; mindig leírja az adott környéket, és azt, hogy az adott szereplő pontosan hol tartózkodik – valamint az epilógusban meglepő módon nemcsak a szereplők, de az épületek további sorsát is megismerhetjük.

Az élet pénteken kezdődik megint egy olyan kötet, amit szinte bárkinek ajánlhatnék, mind azoknak, akik szeretik az igényes, jól megkomponált irodalmi műveket, mind azoknak, akik elsősorban szórakozást és kikapcsolódást várnak el egy regénytől – mindkét réteg megtalálhatja a maga számítását.

4 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik

A különböző nemzetek irodalmának megismerését célzó kihívásra már többedszer jelentkeztem és most sem bántam meg, eddig ismeretlen írókkal kötök ismeretséget. A Typotex Kiadó jóvoltából jutottam a kötethez, az általam eddig ismeretlen román szerző műve így került a kiválasztottak közé. Első szépirodalmi alkotása kellemes olvasmány, a századforduló Bukarestjének hangulatos módon történő, az újdonságok bemutatására épülő történet. A sztori kevésbé fontos, habár egy bűntény, egy titokzatos idegen és egy szerelem története is szerepel a regényben. A szereplők érdekesek, sokszínű képet mutatnak, kicsit csalódott voltam ugyan, hogy nem derül ki, hogy a titokzatos újságíró, aki úgy tűnik időutazóként került a képe valóban milyen körülmények között csöppent a történetbe, más szálak is nyitva maradtak, de a 19. században nem is ért véget Bukarest története, tovább folytatódik majd a 20. században is, ahol már általánossá válnak azok az újdonságok, amik itt éppen felbukkannak.

Bori_L P>!
Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik

Nem nagyon olvasok román irodalmat, alig tudok róla valamit, pedig itt van Románia, milyen közel! Talán pont ezért, ami közelebb van, kevésbé tűnik érdekesnek. Mindenesetre örülök, hogy kézbe vettem ezt a könyvet, köszönöm a Közép-Kelet-Európa kihívást @Timár_Krisztina -nak, különben ki tudja, meddig halogattam volna :) És ha már itt tartunk, örülök a Typotex Világirodalom sorozatának, megint, még mindig, mert csupa jó könyveket adnak ki benne. Csak a tördelésre, főleg a párbeszédek tördelésére figyelhetnének jobban, mert a gondolatjelek elmaradásától a falra tudok mászni, és ebben a könyvben nagyon sok helyen hiányoztak.

Amit mindenképp el kell mondanom erről a regényről: iszonyú hangulatos. A századforduló Bukarestjének hangulata úgy magába szippantott, hogy egy elborult pillanatban meg is állapítottam, hogy jobb szeretnék a tizenkilencedik század végén élni aztán persze jól ki lettem nevetve. De sebaj, a lényeg, hogy ebből a szempontból remek a könyv (bár nem tudtam kiejteni a neveket, ami idegesített).

Történet nem nagyon van, ami mégis akad, az elég lassan csordogál. A szöveg főleg az emberekre összpontosít, kicsit olyan az egész, mintha egy napló lenne (az egyik nézőpont valóban az is): ki mit érez, mit gondol, mit csinál, merre jár. Haragudni akartam, amiért a detektív szál nem vezet sehova, amiért nem derül ki, hogy Dan miért és hogyan, vagy legalább honnan került oda, de nem tudtam haragudni, mert annyira elringatott végül a bukaresti újév története. Viszont az utolsó másfél oldal nem kellett volna, azért tényleg haragudtam (le is vontam érte fél csillagot). De azért összességében nagyon tetszett, ajánlom lassú őszi-téli éjszakákra.

robinson P>!
Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik

A remek borító egy mesésen kalandos időutazásra hívja az olvasót.
A történet Bukarestben játszódik 1897. telén. Az év utolsó tizenhárom napjáról szól az események sora.

http://gaboolvas.blogspot.hu/2015/06/az-elet-penteken-k…

3 hozzászólás
mozgokep016 P>!
Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik

Tulajdonképpen jó volt olvasni. Az első könyvem volt román írótól. Egyszerre volt idegen és ismerős az a világ, amit bemutatott. Az ismerőssége, a 19. század legvégi monarchikus, békebeli hangulat volt leginkább, ami magával ragadott. A sok apró történés, ami számomra nem tudott kikerekedni egésszé. Se történetként, se „filozofikusabb” időjátékként. A legutolsó lapokon felbukkanó új információk, nézőpontok, valóság és képzelet új megközelítése sem adott igazán új jelentést a műnek.

Georgina77 P>!
Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik

A szerzőt eddig nem ismertem. Kihívás kedvéért vettem kézbe ezt a könyvet, de abszolút nem bántam meg. Érzelmes, hangulatos. Olvastatja magát, lehet is vele haladni. Mivel elkapott, be is faltam egyből. Remélem, eme mohóság megbocsáttatik. Számomra különleges lett ez a történet, ami meglepett. Sajnos beidegződéssel megáldva közelítettem meg : és nem feltételeztem román nemzetiségű szezőtől ezt. Pedig miért is nem írhatnának erős(ebb) besorolású műveket? Csúnya feltételezés.

XX73 P>!
Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik

A könyvet olvasva végig azon tűnődtem, hogy vajon mikor tértek át Bukarestben a Juliánról a Gergely-naptárra. (Tekintve, hogy olvasása közben offline voltam, csak később nézhettem utána: 1919. január 18-áról február 1-re.)

Jól éreztem magam ettől a könyvtől. Szívesen eltöltenék néhány napot a ebben a környezetben. Kicsit azért zavart némely szál elvarratlansága.

dr_Eminens>!
Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik

Nem igazán van története, mégis, a hangulata és a szereplői miatt szívesen olvasgattam volna még, egyszerűen imádni való. Még jobban tetszett volna, nincs benne ez a furcsa, homályos, időutazós (?) szál.

menthaa>!
Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik

Valahol érdekes volt a koncepció, de sajnos az volt az érzésem, hogy folyamatosan kihagyta a saját magának adott gólpasszokat. Így amit kaptam, mint sztori és mint üzenet, azt végül máshogy/egyszerűbb keretben is meg lehetett volna oldani, és akkor most nem lenne ekkora hiányérzetem.


Népszerű idézetek

eme P>!

– Igen, azt hiszem, Románia olyan zenekarhoz hasonlít, amely még nem adott hangversenyt, csak állandóan próbál.

262. oldal

saribo>!

A legnehezebb elviselni, ha ez ember nem a saját hibájából, hanem mások tanácsára követ el baklövéseket.

102. oldal

sophie P>!

Óvatosan keresztet vetett a mellén, mint mindig, amikor úgy érezte, hogy túlságosan közvetlenül emlegeti az Istent, de csak olyan kis keresztet, mint egy vakarás.

20. oldal

saribo>!

– Ne vegy rossz néven – folytatta – de minden, amit ma reggel tett, zavarba ejtett.
Nem értettem. Habozott, hogy folytassa-e, úgyhogy biztatnom kellett, és végül nagy nehezen kinyögte a következőket: amikor belépett, nem álltam fel, és akkor sem amikor az anyja távozott, ez „hihetetlen”, szegény anyja elpirult helyettem zavarában; nem tudok kezet csókolni ("ön a száját a kézfej közepére helyezte, holott a kezet a középső ujj fölött kell megcsókolni – az ajakkal alig érintve, és minden ujjat átfogva, de szorítás nélkül, és a csók árnyékát finoman a középső csontra helyezni"); az anyja vagy az ő kérdéseire adott válaszaimban volt valami durvaság, nem használtam a kötelező udvariassági formulákat, asszonyom, uram, köszönöm, ha ő megköszönt valamit, nem feleltem rá, hogy „kérem”, vagy „kérem uram”; furcsán van nyírva a hajam, frissen nyírt, de az én koromban a teljesen leborotvált arc…; és úgy látszik, valamiért félek a lovaktól; ritkán szólok, de ha megszólalok, valami furcsát mindok, nem tudná megmondani, mit; arról, ahogy megreggeliztem, jobb nem beszélni, nagy bárdolatlanság volna részéről, de ilyen rendetlen evést még nem látott, gyorsan és összevissza.Már azon sem lepődne meg, ha látná, hogy köszönéskor nem emelek kalapot.

226. oldal

Typotex_Kiadó KU>!

Olyan pufók az arcom, mint kiskoromban. Mintha tele volna a szám. Nem is állna rosszul, ha a másik oldalon nem volna olyan beesett, mintha hosszú idő óta koplalnék. Vagyis az egyik oldalon dagadt, a másikon kiéhezett. Ahogy kinyitottam a szemem, azonnal észrevettem. Éreztem, hogy beteg vagyok. Megijedtem, és mezítláb a tükörhöz siettem. És ott a vicces rózsaszínű főkötő alatt, amelyből kibújtak a fekete tincsek, egy felpuffadt arcot, a szemfehérjémben vörös ereket láttam, mint a papa anatómiakönyve ábráin. Elágaztak, és mintha homok ment volna a szemembe. Mi lehet ez? Mintha homok ment volna a szemembe, és bedagadt az arcom. Szeretnék medicinát tanulni. Ahogy a betegség lappang, aztán hopp, egy éjszaka alatt a felszínre tör. Láthatóvá válik, szembeszökő, sokszor a saját szembe szökő, mint az én esetemben. A papa elment, csak este jön haza. Tehát így maradok estig. Nem tudtam, fürödhetek-e, de végül megfürödtem. Nem tudtam, fogat moshatok-e. Végül mostam, de annál a fogamnál, amelyik inkább lüktetett, mint fájt, csak óvatosan. A gris souris színű ruhámat vettem föl.
Hat levágott körmöm már kis halomban a toalettasztalon, négy még hátra volt, fehér kis ívével a jobb kezemen, éppen amelyikkel ezeket a sorokat írom. Természetesen mostanra már ez a négy is követte a többi hatot. De a helyzet az volt, ahogy leírtam, hat-négy, dagadt arc, szúrt a szemem, szürke ruha, akkor belépett a szobámba Safta, és látható izgalommal a kis ezüsttálcán átnyújtott egy névjegyet. Beleborzongtam, amikor elolvastam a nevet. Az egész ház a feje tetején állt, teljes nagytakarítás, én pedig – lásd fent. Persze, ki más jöhetett volna előzetes bejelentés nélkül hétfőn reggel! Safta mindig szövetkezett vele az úrnője (rólam van szó!) ellen. De hát így van ez, sohasem szabad hinned azoknak, akiket megfizetsz. Előbb-utóbb elárulnak: ha nem haragból vagy gyűlöletből, akkor szeretetből. Azt hiszem, Safta is azok közé a fiatal lányok közé tartozik, akik nem bírnak ellenállni neki. Igaz, ő meg azok közé tartozik, akik nagyon rendesek a személyzettel, ez az egyik legjobb tulajdonsága. Egy a kevés jó tulajdonsága közül… A másik… de ennek már semmi jelentősége.

110-111. oldal december 22., hétfő - Egy nehéz hét kezdete

sophie P>!

– Maga, Iulia, maga olyan, mint egy kis pók, aki ha valakit a közelében érez, vagy ha kicsit hozzáérnek, azonnal behúzza a lábait, egy gömb lesz, összetéveszthető egy apró fekete kaviccsal. Azt hiszi, így megússza, hogy hozzáférkőzzenek. Ahányszor közeledtem magához, ahányszor magához értem, úgy viselkedett, mint egy pók, összegömbölyödött. Most is ezt teszi, csakhogy nekem már nincs időm megvárni, amig kilazul.

206. oldal

sophie P>!

December 19. péntek.
egy esménydús nap

SZERETEK A KOCSIBAN OLVASNI. A mama szid, a papa szerint, aki még otthon sem feledkezik meg róla, hogy ő doktor Leon Margulis főorvos, és a Nemzeti Színház mögött, a Sf. Ionica utca 8. szám alatt van a rendelője, tönkreteszem a szeme és rövidlátó gyereket fogok a világra hozni.

11. oldal

saribo>!

MAI TANÁCS: Dagadt arcra. Egy marék bodzavirágot, egy marék kamillavirágot, egy marék hársfavirágot jól összekeverünk, és kis tarisznyába tesszük. A tarisznyát jól felmelegítve a feldagadt arcra helyezzük.

138. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bodza · hársfa · kamilla

Hasonló könyvek címkék alapján

Paulus Hochgatterer: Az élet édessége
David Benioff: Tolvajok tele
Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!
Holly Webb: Cica a hóban
Richard Paul Evans: Kegyelem
Katherine Arden: A medve és a csalogány
Eowyn Ivey: A hóleány
Joe Hill: NOS4A2
Mary Alice Monroe: Déli karácsony
M. C. Beaton: Agatha Raisin és a hivatalnok hullája