Vad ​vidék (Gisela & Walther 3.) 18 csillagozás

Iny Lorentz: Vad vidék

Walther Fichtner soha nem vágyott többre, mint hogy békében és biztonságban éljen a családjával. Ezért menekült el Németországból, és kezdett új életet Amerikában. Az 1836-os texasi függetlenségi háború után egyszerű telepesből befolyásos ember, szenátor lett, a farmja is egyre gyarapodik, és a szomszédos indián törzzsel, a komancsokkal is békében él. A boldogságért azonban nagy árat kell fizetnie.

Texas egén ugyanis viharfelhők gyülekeznek. Az új elnök elhatározza, hogy még több telepest hoz az országba. A letelepítésükhöz azonban földekre van szükség, ezért úgy dönt, elveszik az őslakosoktól vadászmezőik jelentős részét. Ezzel kezdetét veszi a háború a komancsok ellen. Ám Walther nem csak az indiánok támadásai miatt aggódik: ismét feltűnik a színen régi ellensége, így a férfi egyik napról a másikra rádöbben, hogy az egész családja élete veszélyben forog.

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Regényes történelem General Press

>!
General Press, Budapest, 2016
496 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636438630 · Fordította: B. Szabó Károly
>!
General Press, Budapest, 2016
500 oldal · ISBN: 9789636438852 · Fordította: B. Szabó Károly

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Judyt IP>!
Iny Lorentz: Vad vidék

Kezdem a két problémával:
Az egyik, hogy spoiler. A másik, hogy az eltelt idő alatt a gyerekek közötti korkülönbség igen változó volt … egyáltalán nem sikerült következetesen bánni ezzel. Hol 4, hol 5, hol pedig 6 év volt Josef és Waldemar között. Gretel és Diego között pedig hol 3, hol pedig 2. :-\

Ellenben a kötet hangulata nagyon tetszett. Számomra még mindig nem az az igazi, extrán fordulatokkal teli, mint A vándorszajha sorozatban, de nagyon élveztem. Imádtam a történelmi hátteret, és a szerkesztők által beleírt lábjegyzeteket is. Az 1848-49-es forradalmak kapcsán, ha csak egy mondat erejéig is, de az Osztrák-Magyar Monarchia is említést kapott.

Nagyon varom, hogy mit kapok a folytatásban. Nem olvasom el a fülszöveget előre, de sanszosnak tartom, az Amerikai polgárháború szerepet fog kapni. :-)

ribizlii>!
Iny Lorentz: Vad vidék

Végre visszakerült „ A szajha” sorozatnál megszokott stílus. Gördülékeny, végig le tudott kötni, a sok történelmi adat mellett is izgalmas, érdekfeszítő tud maradni. Példaértékű, ahogyan Walther és Nizhoni nevelték a gyerekeket, ahogyan fáradtságos munkával próbáltak helyt állni a vadonban. Legjobban a gyerekek karaktere sikerült, kíváncsi vagyok Josef és Waldemar további sorsára.
Hiányérzetem volt a végén, mivel nem zárta le az írónő, mintha csak egy fejezetnek lenne vége a regény közepén.

MezeiMarcsi>!
Iny Lorentz: Vad vidék

A végén a „nesze semmi fogd meg jól” miatt nem kap 5 csillagot.

Boszika87>!
Iny Lorentz: Vad vidék

Eddig ez tetszett a legjobban:)
Walther nagyon derék és becsületes ember:)
Felesége pont hozzá illik, bátor és jó szívű:)
Izgalmas és fordulatos volt:)
Várom a következő részt:)

Drini>!
Iny Lorentz: Vad vidék

Végigolvastam a trilógiát. Tetszett. Jól összeillő, egyforma hangsúlyú és minőségű a három kötet. Mégis van egy kis hiányérzetem. Néha túl keveset szánt az írónő egy-egy eseményre, személyre, a visszaemlékezések is esetlegesek. Ezért a fél csillag levonás. És azért is, ami a fordító és a lektor (ha volt olyan) hatalmas hibája, hogy 1848-ban Osztrák-Magyar Monarchiát említ (422.oldal), ami ugye 1867-ben jött létre!!!
Összességében azonban nem bántam meg, hogy elolvastam ezt a történetet, és ajánlom a könyve(ke)t mindazoknak, akik szeretik a családregényeket és a korai amerikai történelmet.


A sorozat következő kötete

Gisela & Walther sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

José López Portillo: A tollas kígyó
Samuel Fuller: A Nagy Vörös Egyes
Isabel Allende: Lelkem, Inés
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró
Michael Punke: A visszatérő
Joseph Boyden: Az orenda
Ken Follett: A megfagyott világ
Umberto Eco: A prágai temető
Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa
Tomcsik Nóra: Az elveszett ifjúság