Inotai András (szerk.) · Juhász Ottó (szerk.)

Kína ​és a válság (A változó Kína 2.) 0 csillagozás

Inotai András – Juhász Ottó (szerk.): Kína és a válság

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

>!
Akadémiai, Budapest, 2010
484 oldal · ISBN: 9789630589192

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 4


Hasonló könyvek címkék alapján

Ted C. Fishman: Kína zrt.
Sophia Kalantzakos: Kína és a ritkaföldfémek geopolitikája
P. Szabó Sándor (szerk.): A Sárkány közbelép
Pak Janmi: Élni akartam
Hyeonseo Lee – David John: A lány hét névvel
Jung Chang: Vadhattyúk
Weina Dai Randel: A Fényes hold császárnője
Philip Wilkinson: Jangce
Kósa Géza: Kína kerti virágai
Jacques Gernet: A kínai civilizáció története