A ​bosszúszomjas doktor (Elveszett napok 1.) 60 csillagozás

Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

London, ​1867.
Kétszáz éve már, hogy egy boszorkánymester teljesítette a király kívánságát, és sűrű fekete felleggel takarta el a napot London felett. Ami a nép szórakoztatására tett kísérletnek indult, abból káosz és egy okkultisták vezette új birodalom született. A főváros lakói csapdába estek a mesterséges éjszakában: aki menekülni próbál, arra kötél vár.
Ebben a sajátos börtönben, ahol mágusok, boszorkányok és alkimisták mesterkedései fűszerezik az amúgy is puskaporos levegőt, még az sem érezheti magát biztonságban, akinek a bőre alatt is pénz van. Dr. Leonard Spencer a legmélyebb nyomorból küzdötte fel magát az arisztokrácia kebelébe, és bármire hajlandó, hogy még magasabbra íveljen a karrierje. Ha ehhez összeesküvést kell szőjön a munkaadói ellen, ám legyen – annál is inkább, mivel úgy fest, ők a felelősek az apja haláláért.
Amikor egy esküvői fogadáson találkozik kollégájával, a karizmatikus Philip Campbell-lel, még nem sejti, hogy a másik orvos… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Főnix Könyvműhely, Hajdúböszörmény, 2016
490 oldal · ISBN: 9786155632037 · Illusztrálta: Imre Viktória Anna

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Hieronymus Bell · Isabeau Gaspard (Isabelle Huntington) · Jason Wallace · Lenore St. John (Lenore Sinclair) · Dr. Ambrose Campbell · Dr. Leonard Spencer · Dr. Philip Campbell · Lucy O'Hara · Meredith Sinclair · Octavia Warren


Kedvencelte 9

Most olvassa 4

Várólistára tette 114

Kívánságlistára tette 163

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

>!
Cicu
Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor

Mivel a Kísértés Rt és Az őrült Hold alatt nagy kedvenc volt, így nagyon vártam a Könyvfesztet, hogy megszerezzem A bosszúszomjas doktort.

Már a borítója is megfogja az embert, na de a történet!
Ez valami pokolian jó volt! Imádtam! ♡
Izgalmas, összeesküvős, nyomozós, boszorkányokkal, alkimistákkal, mágusokkal, vámpírokkal, okkultizmussal. Remek karakterekkel, pörgős izgalmas cselekménnyel és persze a megszokott humorral fűszerezve.
Teljesen elmerültem az angliai sötétség bugyraiban, magába szippantott és amikor épp nem olvastam, akkor is az járt a fejemben, hogy vajon mi fog történni izgultam, hogy nehogy csináljanak a szereplők valamit a távollétemben és nagyon szomorú lettem mikor elfogytak a lapok. A kedvenc karaktereim a vámpírvadász, Jason Wallace, és Hieronymus Bell.
Imádtam a világot, amit Viki felépített! :) Ha választanom kéne a három eddig megjelent könyve közül, ez lenne az első helyen, a másik kettő pedig holtversenyben a másodikon :)
Nagyon várom a folytatást! :)
Fantasy rajongóknak jó szívvel ajánlom!

7 hozzászólás
>!
gesztenye63 P
Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor

Elsőként a könyvborító grafikája fogott meg. Nagyon frappáns, egyszerű, mégis beszédes. Jó ötlet és beszédes figyelemkeltés volt a középkori pestisdoktorok maszkjába bújtatni ennek a regénynek a vezető karakterét.
A történet alapvetően mást adott, mint amit a fülszöveg alapján vártam volna, de végül nem okozott csalódást. Egy pörgős urban fantasy kínálta magát, helyette pedig kaptam egy szépen lassan csordogáló alternatív történelmi kalandregényt, a megfelelő és éppen szükséges fantasy toposzok beépítésével. Persze nem akarok senkit sem félrevezetni, ettől még ízig-vérig urban fantasyt olvastam.
Érdekes módon a történet végére a regény legfőbb erősségének a sötétbe zárt, átokverte ködbe bújtatott XIX. századi London leírását, az itt élő nemes és lecsúszott rétegek életének részletekbe menő, plasztikus bemutatását éreztem. Pedig volt itt cselekmény, történés bőven, mégsem rágtam tövig a körmöm a feszültségtől. Egyszerűen a fekete hangulat sodort magával. Imre Viktória Anna gyönyörűen használta fel a csodálatos magyar nyelv adta lehetőségeket, hogy a zsáner keretein belül olyan környezetet építsen fel nekem, ami néhol Austen képmutató, számító, érzelmeket hazudó angol arisztokráciájának életébe vezetett, máskor pedig Dickens nyomorult, kiszolgáltatott nincstelenjei között „vendégeskedtem”.
Az írónőnek valóban nagy erőssége a karakterek roppant lelkiismeretes, részletes kimunkálása. Nem tudom, ki hogy volt vele, de nekem valahogy egyetlen szereplőt sem sikerült a szívembe zárnom, amellett hogy mindegyikük további sorsára kíváncsi vagyok. Talán a regény alapvetően melankolikus, borongós hangulata tette ezt.
Nagyon jó ötletnek találtam a város okkult erőkkel bíró háttér-hatalmainak hármasságát. A leginkább az anyagi világ eszközeivel kísérletező, magukat tudományos társaságnak valló alkimisták, a bűverőt használó, tudásukat hosszú tanulással és gyakorlattal szerző, famulusokat használó mágusok és az erejüket a velük született tudással alkalmazó, szorosan a természethez kötődő boszorkányok szembeállítása és alkalmi, vagy hosszabb távú szövetségeik bemutatása harmonikusan simult a történet alapvetését képező összeesküvés köré. Mégis a cselekménybe épített mágikus elemek, a varázslat szerepe valamiért háttérbe szorult nálam a rendkívül erős világ- és karakter bemutás mellett.
Végeredményben szép elbeszélést olvastam és mindenképpen érdekel a sorozat következő része (amelyben remélem, kicsivel közelebb jutunk majd az igazi nagy kérdés megoldásához: lesz-e még valaha tündöklő napsugár London felett?!). :)

5 hozzászólás
>!
Riszperidon P
Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor

Hű, hát ez nem egy Kísértés Rt. volt…. Persze félreértés ne essék, az a könyv (is) a kedvenceim között szerepel, szóval ez semmiképp sem leszólás. :)
De mekkorát szólt, ó te jó ég! Egy okosan felépített, több szálon futó, fondorlatos, fejkapkodós, meglepődős, fordulatos, lendületes, okkult, vámpíros, nyomozós, „ótejóanyám!” könyv!
Tetszett ez az alternatív London, és mit nem adnék én is olyan napokért, amik 36, és nem 24 órásak! :D Persze ilyen áron nem, mint itt.
Az elején kicsit kétségbeestem a sok név miatt, mert a születésemnél fogva nem túl jó névmemóriámon az sem segített sokat, hogy sokszor csak késő este jutottam olvasáshoz, de azért csak a helyére került mindenki.
Végre egy könyv, ahol távolról sem makulátlan szinte egyik szereplő sem. Egy jó részük eleve velejéig romlott, de szinte mindenkinek volt valami sötét titka a múltból. Egyedül talán a kis Lucyt és Lenore-t mondanám tisztának, még ha az előbbi egy idő után nem is tartotta ezt magáról. Sőt, az ebben a részben kiragadott főszereplőnk, Leo, egy igen sérült személyiség volt, voltak pillanatok, események, amikért nagyon tudtam utálni, lásd 280. oldalon a végkifejlet…. be kell valljam, azt a részt leesett állal olvastam, és egy időre le is kellett tennem a könyvet. De mellette meg szerettem azért, mert nem egy tökéletes, feddhetetlen ember, magyarán nem egy elcsépelt főszereplő- karakter. Lenore-t nagyon megszerettem, jó volt látni, hogy a „csúf kis békából” milyen erős, büszke, talpraesett nő lett, egy rosszul sikerült kényszerházasság hatására.
Külön nagy kedvenc részem pedig gyógyszerész mivoltomnak tudható be. Az akonitin, lidokain, orvosi szén, és egy kis varázslat, csak ennyit mondhatok spoiler nélkül, és külön köszönet az írónőnek, hogy így benne volt/utánajárt a témának! :)
A végére csak egy kérdés: Mikor jön a folytatás?

20 hozzászólás
>!
Navi
Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor

jajistenem … Hatalmas gondban vagyok. A Kísértés Rt. volt az első könyv, amit az írónőtől elolvastam és imádtam. Ezen felbuzdulva gondoltam, akkor jöjjön ez. Figyelemfelkeltő borító és cím, érdekes fülszöveg – ide nekem. Aham, 13 nap alatt rágtam át magam rajta, s bevallom, nem igazán maradt meg bennem. Egy -egy felvillanó jelenet vagy név, ennyi. Olyan ez, mint a Sweeney Todd, s én nem vagyok nagy barátságban Tim Burtonnel. Sajnos. Maga a világfelépítés érdekes, az örökös sötét, csak kivételezettek hagyhatják el a fallal körülvett Londont, az átlagemberek pedig nagy ritkán vehetnek napfürdőt. Varázslók, boszorkányok, alkimisták, vámpírok, volt itt minden. Sokszor azt sem tudtam, kiről van szó, annyian voltak. Mire meg tudtam különböztetni a Campbell család tagjait, … A szereplők nagy része olyan volt, mintha egy-egy tulajdonságot vagy emberi jellemvonást testesített volna meg. A szenvedélybeteg, a szociopata, az áldozat, az okosság-ész, a hatalomvágy s így tovább. Lenore volt a kedvenc karakterem, okos, határozott, imádtam a szócsatáikat Leoval :)
Szerintem nem most kellett volna olvasnom. Majd egyszer újra elő fogom venni, s akkor remélem, már jobban meg fog maradni.

>!
NewL P
Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor

Érdekes világ, jól megírt karakterek. és nekem elég világvége hangulatom volt az olvasása közben. De valahogy ez nem az én világom, bár nagyon jól megírt történet. Ettől függetlenül mindenkinek ajánlom, mert nagyon sok érdekes dolgot találtam benne.

5 hozzászólás
>!
lilla_csanyi
Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor

Azt a k****va…!

Azzal a szent elhatározással kezdtem neki, hogy szép lassan olvasom majd, és kiélvezek minden fejezetet.

Hülye ötlet volt. Ezt a könyvet ugyanis NEM lehet letenni.

És amikor egy ilyen elemi erejű, elképesztően jó könyvet olvasok magyar szerzőtől, akkor mindig eszembe jut, hogy a fenébe is, ha ez a regény Amerikában lát napvilágot, akkor elárasztják 1000 féle díjjal, hetekig vezeti a New York Times Bestseller listáját, lefordítják 26 nyelvre, és az író tök jogosan keres vele egy csomót. Itthon meg…eh…Hol itt az igazság?
No de térjünk rá a regényre!
A történetet teljes mértékben a szereplők alakítják, ennek megfelelően csavaros, fondorlatos, tele intrikával. Az 500 oldalnyi cselekményben nincs egy pillanatnyi időnk se szusszanni: a feszültség folyamatos, és lerágjuk mind a 10 körmünket, tövig, mire a végére érünk a sztorinak. Egyedül a „prófécia” és a „kiválasztott” szavaktól kezdett el hevesen rángatózni a szemem, de eddig hál'istennek minden jel arra mutat, hogy „a prófécia megjövendölte, hogy a kiválasztott…” féle unalomig lerágott csontot ügyesen ki fogjuk kerülni.
Szereplők. Az írónőnek mindig is erőssége volt a karakterizálás, de azt hiszem, ennek a regénynek a kapcsán külön szükséges foglalkoznom a karakterekkel.
Dr. Leo Spencer, a főszereplőnk az a fajta szerencsétlen idióta, aki nagyon okosnak hiszi magát, de ennél nagyobbat már nem is tévedhetne. Szerintem nagyon izgalmas megoldás volt egy ilyen többszörösen sérült, gyenge jellemű karaktert állítani a középpontba – annyira egyedi hangulatot ad a világnak, hogy csak na! Személy szerint én kedveltem őt, mert rettentően esendő volt. A hülye húzásai miatt kedvem lett volna időnként felképelni, @Riszperidon „kedvenc” 280. oldala pedig tényleg vérlázító, de mindezek ellenére én képtelen voltam őt szívből utálni. Lenore-ral közös párbeszédei pedig határozottan a kedvenc jeleneteim voltak.
Lenore St. John. A KEDVENC. Nagy betűkkel. Utoljára az Afterparty Lyda Rose-a volt rám ekkora hatással. Imádtam, hogy zsenge kora ellenére rettentően okos, határozott, talpraesett, és a végsőkig erős jellem. Ráadásul nem is egy szépségkirálynő. Nem is értem, hogy lehet bálványozni ilyen Szürke Ana vagy Twilight Bella féle idióta nőket, amikor a fantasy irodalom ennyire jó, ennyire tiszteletre méltó női karaktereket is produkál. Ha a következő kötetben Lenore 600 oldalon keresztül teát kortyolgat, akkor is imádni fogom.
Hieronymus Bell. Azt hittem, hogy ő ilyen Solomon Daymare-féle nagyhatalmú titokzatos alkimista lesz, és mivel a regény elején erre nem cáfolt rá, ezért kicsit közönyösen figyeltem a mesterkedéseit. Szerencsére egy idő után kiderült, hogy Mr. Bell ennél jóval több: ő is csak egy a többi sors közül, akinek múltja van, céljai, erősségei, gyengeségei…a végére kifejezetten megkedveltem.
Dr. Philip Campbell. Na ha valakit, hát őt aztán utáltam rendesen. Mert míg Leo egy forrófejú, sérült bolond, akit könnyű dróton rángatni, addig Philip hideg, számító, és tökéletesen tisztában van a tetteivel. Philipnek nincs mentsége, ő a tökéletes szociopata, akinek fogalma sincs róla, hogy a tetteinek milyen hatása van a többi emberre.
Dr. Ambrose Campbell. Ő az a karakter, akire elképesztően kíváncsi vagyok, mert rengeteg potenciál van benne, de az első kötetben még csak másodhegedűs szerephez jutott. Remélem, a következő kettőben lesz időnk alaposabban is megismerni őt. Ahogy Octaviát is, ő is sok érdekességet rejt magában.
A világ: sötétségbe burkolózó világgal már volt szerencsém találkozni pl. a Riddick című filmben. Itt azonban viktoriánus Londont és mágiát is kaptam mellé, ez pedig annyira izgalmas és egyedi, hogy akkor is többet akarok róla tudni, ha egyébként az 500 oldalban bőven kaptunk róla információt, hogy mit miért, hogyan és főleg kinek köszönhetünk.
Az egyetlen, ami picit zavart, hogy nem volt számomra világos, hogy miért csak London felett létezik a Setét, és ha már így alakult, akkor miért nem ürítették inkább ki a várost, és választottak új fővárost? Nekem ez picit olyan, mintha a csernobili katasztrófa Moszkvában történt volna, és a hatalom emiatt arra kényszerítené a lakosságát, hogy lakjon a sugárfertőzött fővárosban. Remélem, erre a következő kötetekben kiderül a válasz! :)
Essék pár szó a külcsínről: A betűtípust imádtam, Garamondra tippelek, de az egyszerű néha nagyszerű. A borítóval a kezdeti ellenszenvem ellenére időközben összebarátkoztam. Nyomtatásban sokkal jobban néz ki, mint amikor kijöttek róla az első képek, a kék színnel viszont nem sikerült megbékélnem. Tévedés ne essék, az árnyalat gyönyörű, de számomra nagyon fura, hogy egy regényben, amit ennyire átitatnak a szimbólumok (még a fejezetcímek is Tarot lapok!) ott pont a borító legyen ennyire ellentétben a beltartalommal. (Tudtommal a kék az isteni eredet, a megnyugvás, a tisztaság és becsület jelképe.)

Összegzés: Addig nem nevezheted magad vérbeli urban fantasy rajongónak, amíg nem olvastad ezt a könyvet! Imre Viktória Anna evvel a regénnyel örökre beleírta magát a magyar urban fantasy történelemkönyvébe.
Ha szereted az olyan történeteket, amik fordulatosak, kímétetlenek, remek szereplőkkel operálnak (néha szó szerint, haha) és az egész világnak van egy ilyen angyalos-démonos-mágikus hangulata, akkor azonnal vedd a kezedbe. De tényleg!

UI: Vajon Az evokációs körök részletes atlasza van-e olyan kedves, mint Az invokációs körök részletes atlasza? :)

9 hozzászólás
>!
zamil P
Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor

Először is leszögezem, nem én vagyok a célközönség, értem, hogy mit szeretnek ebben a könyvben a rajongók, de pont ez ami engem nem fog meg.
Amire én kíváncsi lettem volna a könyvből, ami érdekelt, pont az volt a háttér, maga a történet, maga a világ, ami valljuk be itt tényleg csak díszlet. Inkább szól ez a szereplőkről, a jellemekről, a kapcsolatokról, az ármányokról, ami nekem pont ezért olyan szappanopera jelegű is volt. Sajnos emiatt néha unalmasnak is találtam, néha nehéz volt elővenni, és könnyen el is kezdtem más könyvet olvasni közbe, ami rám nem nagyon jellemző.
Számomra ez egyszeri olvasás, de tényleg nem nekem írták ezt a könyvet, lévén 40-es férfi vagyok.

>!
CaptainV P
Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor

Az elején még tetszett, hogy igyekszik megidézni a szerző a Penny Dreadfulos Londont, és hiába nem az én műfajom és korosztályom, szívesen megadtam neki a küzdelem jogát, de nem sült el túl jól a dolog.
A Sötétséget nem annyira világépítésnek, inkább ürügynek láttam arra, hogy legyen mivel megmagyarázni azt, hogy minden veszélyes, titokzatos, nyomott és okkult… de ez maga London a XIX. században. Viszont ez egy nagyon sokat használt setting, tele nagyon sokat használt klisékkel, és ez is egy olyan téma már, amit csak kivételes kreativitással lehet kétszázadjára is frissnek eladni. És itt ez nem így történt.
Másik, sőt, legnagyobb gondom: nem tagadom, hogy a szereplőknek vannak valamiféle mélységeik, a gondjaikat sem vitatom el tőlük, de nem hatásos az írás. Drámát látok, az érzelmi töltet helyét is, de annyira eszköztelenül, annyira szimplán van tálalva minden, hogy a legkevésbé sem mozgatott meg senki és semmi, nem jött át a lényeg. Ez azért nagy kár, mert ki lehetett volna kerülni, mégpedig azzal, hogy ez az egész egy, de legalább erős nézőpontból íródik. Ezek a karakterek egyszerűen nem bírják el, hogy minden fejezetben váltsák egymást.

Nem tudom. Kevés az egész. Ahol meg nem, ott túl sok.

>!
Noro MP
Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor

II. Károly egy látomás nyomán megbízza korának legnagyobb boszorkánymesterét, hogy sötétítse el az eget London felett. Rejtély, mit akart ezzel elérni, hisz végül csak saját királyságának sikerült véget vetnie: a setét ugyanis magához vonzza az ország minden okkultistáját és túlvilági szörnyetegét. A Setétséges forradalom aztán jól körbefalazta a várost, nehogy a szolganép kiszökdössön a napfényre, az új uralkodó osztály meg ott maradjon egyedül. (Ebben azért van egy kis erőltetett disztópia-faktor, nem? Legyen rossz mindenkinek, mert gonoszok vagyunk yól.) Kétszáz évvel későbbre London lakói már hozzászoktak az enyhén mérgező füstfelhőkhöz, amelyeket azóta sem sikerült szétoszlatni. Az okkult tudományok azonban lassan eljutnak arra a szintre, ahol talán megfejthetővé válik az alapító atya zseniális alkotása. Lehet, hogy közben fel kell áldozni száz embert a démonoknak, de mi ez néhány elkötelezett fekete mágusnak…

A világ tehát elég érdekesen épül fel, és fel is használja történetében ezeket az érdekességeket. A háromféle mágia (alkímia, megidézés és boszorkányság) ügyesen jelenik meg a sztoriban, és teszik ezt anélkül, hogy kiselőadás módba kapcsolna a történet. A tarot kártyák felhasználása is ötletes, ezek több szinten is megjelennek a könyvben. Ugyanakkor – vagy talán épp ezért – sokkal többet is lehetett volna kezdeni az egésszel.

A karakter-központú regény ugyanis szép dolog, de inkább csak akkor, ha az első számú főhős nem egy végtelenül gerinctelen, ellenszenves figura. (Erre utalna a pestisdoktor-maszk a borítón? Hiszen a történet szerint ez egyszerűen egy légzőmaszk, amit hagyományosan az orvosok hordanak a londoni ködben – de nem lehet elmenni amellett, hogy a könyvben szereplő minden orvos valóságos két lábon járó pestis.) Az pedig szabályosan irritált, ahogy az alkimistát minden lehetséges eszközzel próbálta kimosdatni. Persze, a félreértett zsenialitás, meg a sanyarú gyerekkor… de nem, ez a pasas nem egy sármos gazfickó, hanem egy csendes pszichopata. Nem mondom, akadnak egészen elviselhető figurák is a könyvben – és egy idő után már mindenki pozitívnak tűnt, aki nem sorozatgyilkos, erőszaktevő vagy ezek tevőleges cinkosa – ők viszont elég nehezen találnak magukra. Egyszóval a karakterek elég rendesen lehúzzák a összképet.

>!
Supercalifragilisticexpialidocio…
Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor

Magasságos Setét!
Micsoda könyv! Nagyon tetszett kívülről (a borító valami zseniális), de belülről meg főleg. Imádtam a komor hangulatot, borsózott tőle a hátam, már-már Tim Burton jutott eszembe, eszméletlen különleges volt a világ ami kitárult olvasás során. A karakterek is igazán egyediek voltak, Lenore nagyon megfogott, egy igazán erős női karakter.
Alig várom a folytatást, hogy végre kibogozódjanak a kacifántos szálak!


Népszerű idézetek

>!
Cicu

Az ajtóm mindig nyitva áll a régi barátaim előtt.

187. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Dr. Ambrose Campbell
3 hozzászólás
>!
Cicu

Köztudott tény volt, hogy mindig az él a legtovább, aki a legkevesebb kompromittáló információval rendelkezik valamiről.

355. oldal

2 hozzászólás
>!
Cicu

Nem azért öltem éveket a tanulásba, hogy ingyen osztogassam a tudást.

458. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Dr. Philip Campbell
5 hozzászólás
>!
Cicu

– Egy nő nem szül négy gyereket olyan férfinak, aki iránt semmit sem érez…

195. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Meredith Sinclair
>!
Cicu

Lehet, hogy a pénz minden rossznak gyökere, de az kétségtelen, hogy szinte bármilyen problémát megold, ha elegendő van belőle.

175. oldal

>!
Cicu

– Minél nagyobb a kihívás, annál mohóbban vetem rá magam.

443. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Hieronymus Bell

Hasonló könyvek címkék alapján

Ilona Andrews: Magic Bites – Pusztító mágia
Szergej Lukjanyenko: Egyesült őrség
Brandon Alexander: A sötétség csókja
Karen Marie Moning: Keserű ébredés
Csurgó Csaba: Kukoricza
Alma Katsu: Halhatatlan
Cassandra Clare: A hercegnő
Richelle Mead: Véreskü
Joe Hill: NOS4A2
Clive Barker: Korbács