A ​pokol tornácán 2 csillagozás

Hosszú idő után nekiláttam befejezni Imre Gábor kadét doberdói naplóját. (Így jár, aki lenn felejti vidéken a könyvet…) Eleinte tartottam tőle, hogy száraz lesz, de egyáltalán nem, remekül van megírva (leszámítva a hárompontok halmozását itt-ott, amit én speciel utálok), és szó szerint iszonyúan jó. Aztán, ahogy haladok benne, egyre inkább iszonyú… minél több betű marad mögöttem, annál kevesebb szó marad rá bennem.
Ha a Nagy Háború kerül szóba, mindenkinek a nyugati front lélekölő állóháborúja, embertelen tömegmészárlása ugrik be – Remarque regénye, Jünger naplója, hogy csak a legismertebbeket említsem – holott a doberdói fennsík, ahol a Monarchia seregei (zömmel magyarok) harcoltak az olaszokkal, semmivel sem marad el tőle kegyetlenségben. Ami számomra rosszabbá tette, hogy itt magyarokról van szó – magyarok halnak meg tömegével egy értelmetlen háborúban, és még az olaszokat se tudtam utálni, mert egyből egyik olasz ismerősöm jutott eszembe, aki tüneményes arc. Szóval több szempontból gyomorforgató olvasmány volt – mégsem tudtam letenni, mert a maga szörnyűséges módján gyönyörű. A könyvben nincsenek benne Imre Gábor keleti frontról írt naplói, de a nagyháború-blogon olvasható – fogom is.

Imre Gábor kadét naplóját heti bontásban a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú alapítvány blogján olvastam először 2015-ben. Nem tudom mennyire volt jó szobrász, vagy mennyire szépen festett a szerző, (okleveles szobrászként vonult be), de íróként nagyszerű munkát végzett. Évek óta olvasok eredetiben brit visszaemlékezéseket, jórészt a nyugati frontról, borzalmas dolgokon mentek keresztül a katonák ott is, de az a fajta „szegény ember” háborúja amit Monarchia az Olasz Királyság ellen vívott, még ezekhez képest is döbbenetes.

http://hadijatekos.blog.hu/2016/12/12/a_pokol_tornacan_…