A ​szép kötélverőné újrakezdi 2 csillagozás

Imre Flóra: A szép kötélverőné újrakezdi

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1998

Tartalomjegyzék

>!
Tevan, Békéscsaba, 1998
94 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637278397

Kedvencelte 1


Kiemelt értékelések

BabusM>!
Imre Flóra: A szép kötélverőné újrakezdi

Nekem nagyon tetszett. A Merőleges idő jobb, erősebb hangvételű kötet, de ez akkor a második legjobb kötete. És a szerkesztőképessége itt is érvényesül a kötetszerkezetben: egy erős felütés után jönnek a „nem felkavaró” versek, majd a középső részben az erősen ható szövegek (sőt mintha néhány régebbi alkotását is felhasználta volna a kompozíció kedvéért), a végén pedig levezetésként az általánosabb mondanivalójú, kevésbé személyes témákat érintő versek. Számomra nagyon szépen megrajzolta a csalódott, negyven felé közeledő magányos értelmiségi női bánatot, felidézve a szabad élet mellett döntő fiatalság pillanatait, majd megélve az ebből fakadó egyedüllét bizonytalanságát, a kapcsolatok utolsó lehetőségeit, reményét, közben szemlélve az öregedés előjeleit, tüneteit magán, az életén. Egy bátor feltárulkozás, amit én nagyon csodálok azokban, akik ezt meg tudják tenni.

>!
Tevan, Békéscsaba, 1998
94 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637278397
Kek P>!
Imre Flóra: A szép kötélverőné újrakezdi

Nehezen indult, kár hogy az az első vers ebben a kötetben, mint ami. El is aludtam rajta. :) Aztán csak nekiveselkedtem újra, s milyen jól tettem, mert jött pár olyan, ami tetszett. Aztán már megint, hogy hú, de sablonos… Untam és untam és untam. Kerek, szép és egész, és semmi megrázó koppanás. Túl egységes még a forma is: klasszikus és kötelezően modern kp-nélküli. Szóval semmi furcsa, semmi extra, semmi új. Kár. Néha egy-egy ronda beszéd – fel se veszem, elolvasom és kidobom, meg se érint. Sajnálom, de még a szerepjáték is untat. Ami lekötött és némileg érdekelt, az a vallási témák és egyházi figurák súrolása. Bár ez rossz szó ide, mert dehogy kellett őket tisztogatni, súrolni, sikálni… Jobb szó ide az érintés. Leheletfinom tapogatás. Még ha az eredmény épp ellenkezője is, mint nálam. Eszter könyvét például mondhatatlanul szeretem. Szóval jó ez a kötet, örülök, hogy ráakadtam – csak nekem épp nem elég. Hiány van bennem hasonlóan jó, de forróbb, meglepőbb és szilánkosabb-szakadékosabb versek iránt. Na jó, mondjak valami jót is: sok benne a szerelem, az intimitás. És az szépen, finoman, tapintatosan van megírva. És még foci is van benne! Nem vicc :) – hátha valaki ennek örül meg, s ezért olvas bele.


Népszerű idézetek

Kek P>!

mert elmegyünk mind elmegyünk
erősek szépek gazdagok
és por leszünk és sűrű füst
s senkise szép vagy gazdag ott
de akinek fénylett e völgy
kelletlen indul vissza-vágyban
énnekem könnyű lesz a föld
nincs rajta se társam se házam

87. oldal (A kóbor énekes Jézust invokálja -részlet)

Kek P>!

lökdössük a napokat éveket
mogorván gyanakodva józanon
csak semmi lápvirágos szédület

(legfeljebb még némi irodalom)

33. oldal (Miféle út)

Kek P>!

Angyal

ki látta Isten angyalát
vajon élve maradhat-e
a délután a koranyár
arcod arannyal vonta be

micsoda epifánia
akinek osztályrésze ez
még ha meg is kell halnia
bizony örök élete lesz

egymásba olvad áhítat
és játék az ott és az itt
megaranyozta arcodat
arcod ragyogta fényeit

ó jaj emlékek és idők
egymáson áttűnő nevek
álltam az ő színe előtt
angyalával voltam veled

az a vasárnap délután
fények a napé s arcodé
ó jaj fogj engem Szent Mihály
két puha tenyered közé

71. oldal

Kek P>!

de a szememben minden ugyanúgy él, ahogyan láttam és ahogy szerettem, a fények megmaradtak mégis bennem, és ami volt, az nem hagy el soha.
És talán éppen ez az a csoda.

18. oldal (Makáma)

Kek P>!

az arcodra nem gondolok sose
a lélek meghal hogyha nem szerethet

27. oldal (Louise Labé húsvéti éneke)

Kek P>!

az ígéretnek földje ez
már semmi fény és semmi nesz
a szorongás is elcsitul
már nem az itt már csak a túl

43. oldal (Ronsard dala - részlet)

Kek P>!

Ősz van, már végleg ősz.
És mindent köszönök.
Bárcsak vigyázna az
ég legalább magára.

45. oldal (Pernette du Guillet levele Maurice Scève-hez - részlet)

Kek P>!

de egymásnak az Úr ajándékul adott

64. oldal (Így éltünk)

Kek P>!

az alvás és az ébrenlét között
az ébrenlét és az alvás között
kivel találkozhatsz kivel

minden szereplőt ismersz ó de régen

84. oldal (Az esték és a reggelek)


Hasonló könyvek címkék alapján

Weöres Sándor: Füves könyv
Kanyó Ferenc – Koppány Tímea – Nagy Judit Áfonya (szerk.): Örökkék
Jókai Anna: Virágvasárnap alkonyán
Kiss Judit Ágnes: Üdvtörténeti lexikon
Lackfi János: #jóéjtpuszi 2
Szabó T. Anna: Elhagy
Kiss Judit Ágnes: Nincs új üzenet
Baranyi Ferenc: Anti-Orfeusz
Lackfi János: Sistergő zsoltárok
Makovei János: A jövendő a béke emberéé