A ​tiszta ész kritikája 82% 15 csillagozás

Egyetemista korom kezdetén még gyakran találkoztam Cs.Lacival, akit porbafingó apró kölyök korom óta ismertem, és nagy tekintély volt a szememben. Három évvel idősebb nálam: ez kissrácok esetében óriási távolság, mely, még ha idővel jelentősége apad is, de egyetemista korban még kitart. No, hogy szavamat ne vétsem, egyszer látom, hogy a HÉV-en (mellyel mindketten naponta ingáztunk az egyetemre) ott ül, és Kantot olvas (hogy melyik könyvét, azt már nem tudom). Én nagy álmélkodással megkérdeztem, mi a véleménye Kantról, meg a filozófusokról (ha egyetemi jegyzetet, gőz-víz táblázatot, vagy regényt olvas, az teljesen ok, node filozófiát…). Ő pedig tömören, alliterációval összegezte véleményét:
– Kant komplikált, Hegel hülye.

Ez az apró epizód jól bevésődött az emlékezetembe, és közben a második felét volt alkalmam megerősíteni: Hegel több agymenésén átkínlódtam magam, és tökéletesen egyetértek Laci véleményével. De Kant mindezidáig kimaradt nálam. S most, közel fél évszázad után úgy döntöttem, ellenőrzöm a fent idézett kijelentés első felét.

Ha lúd, legyen kövér – gondoltam, és a főművet vettem elő. Az is ösztökélt e döntésemben, hogy a hetvenes évek óta született egy korszerű fordítás, Kis János jóvoltából (amiért hálás köszönet), így nem kellett a muzeális értékű régi változattal hadakoznom.*

Vegyes érzésekkel teszem le ezt a vaskos kötetet. Ez Kant ismeretelmélete, melynek legfőbb állítása az, hogy az emberi elme rendelkezik tapasztalatok nélküli, veleszületett, a priori ismeretekkel, és az empirikus tények birtokában, és azokra alapozva további a priori, ha úgy tetszik, tisztán spekulatív, következtetések levonására is képes. Kant továbbá úgy véli, hogy a dolgok önmagukban nem megismerhetők, az emberi elme őket csupán, mint jelenségeket észleli, és tapasztalatait is e jelenségekről szerzi be. A Mester szerint a tér és az idő fogalmai a priori megvannak az emberi elmében, és ezekre alapozva (persze az empirikus tapasztalatokkal karöltve) tud az ész további (részben ugyancsak a priori) tudásra szert tenni. Kedvenc példája eme ismeretekre a matematika absztrakt világa. Kant ezt a fajta ismeretelméletet transzcendentális idealizmusnak nevezi (mely nem összekeverendő Berkeley püspök szubjektív idealizmusával!).

E diszciplína két nagy ága a transzcendentális analízis mely az a priori alapok segítségével levonható helyes következtetésekkkel foglalkozik (tehát ahol az ész nem lépi túl a megengedett határokat), illetve a transzcendentális dialektika, amely a zabolátlan spekuláció világa, ahol a ész túllép a számára természettől kiszabott korlátokon, és hibás (illetve igazságtartalmát tekintve nem eldönthető) következtetésekre jut. E céltalan spekulációk négy eldönthetetlen fő kérdésére Kant példákat is hoz a 366-393. oldalon: 1) – A világ térbeli és időbeli végessége vagy végtelensége 2) – Minden szubsztancia teszőlegesen kis részekre bontható / A szubsztancia monolit és nem lebontható 3) – Az okság nem determinál mindent, van szabad akarat / A világ determinisztikus, nincs szabad akarat 4) – Isten szükségszerű / Isten nem szükségszerű. Szellemesen vezeti le, egymással szembállítva, a pro és kontra érvelést.

Ismeretelméletének összegzése gyanánt, a kötet vége felé a szerző a morálfilozófia felé kanyarodik, amikor a megismerés három fő megoldandó kérdéseként a szabad akaratot, a lélek halhatatlanságát és Isten létezését jelöli meg; mindezt már a gyakorlati ész számára kialakítandó etika alapjául szánja. Legvégül némi – igen vázlatos – filozófiatörténet keretében elismeréssel szól Epikurosz, Locke, Hume illetve Leibniz munkásságáról.

Összefoglalva: kemény munka volt elolvasni, és én, mint javíthatatlan empirista, ráadásul nem is értek egyet Kanttal. Szerintem minden tudásunk és ismeretünk az érzékszervi tapasztalásból (és persze az ezekhez kapcsolódó gondolkozásból) ered, nincs semmiféle a priori tudásunk. A tér és az idő észlelését is meg kell az embernek tanulni. Tehát az én szememben Kant axiómái hibásak, s ő ezekre építi fel a rendszerét.

De.

Könnyű nekem több mint két évszázad után Kantot kritizálni, tarsolyomban a kognitív pszichológia, az evolúció, a relativitáselmélet, a kvantummechanika, meg a végtelen számosságú halmazok Cantor-féle elméletének eredményeivel. Kantnak csupán a newtoni mechanika és a matematika akkori tudása állott a rendelkezésére. S azt kell mondjam. ezzel a tudással remek munkát végzett.

Mai szemmel is lenyűgöző az a gondolati fegyelem, és szigorú logika, amivel a Mester ezt a művét felépítette. A definíciói pontosak, a következtetései szisztematikusak – így kell filozófiát írni. Egy bánatom van: Kant az előszóban mentegetőzik, amiért kevés példával szerelte fel a művet, de attól tartott, hogy példákkal is megspékelve a terjedelem már túllép az olvasók által tolerálható mértéken. Nos, én viszont úgy vélem – hogy kulináris hasonlattal éljek – hogy az így feltálalt anyag a cipőtalp keménységűre sütött bifsztekre emlékeztet, mely ugyan tartalmazza az összes tápláló fehérjét, csak éppen az embernek kipotyog a fél fogsora, mire megrágja; míg a példák a hús zamatos szaftját és a jóízű mártás élményét nyújthatták volna neki.

Hogy visszakanyarodjak a kiindulóponthoz: Cs. Laci megállapításával Kant esetében is egyetértek: tényleg komplikált. Épp ezért nem ajánlom a Molynép többségének, hogy nekigyürkőzzön. Egy jó összefoglaló Kant munkásságáról egy filozófiatörténetből szerintem a legtöbbünk számára megteszi. De ha egy filozófiaszakos hallgató kötelező olvasmányként kézbe kell hogy vegye, vigasztalja az a tudat, hogy egy értelmes szerző – bár nehezen emészthető, de – értékes művével kell megbirkóznia.

(Én mindenesetre szüleim lakásában elő fogom keresni egykori kedvenceim közül Bálint Ágnestől a Mi újság a Futrinka utcábant, hogy a Kant műve okozta izomlázat az agytekervényeimből kiűzzem…)

* El is gondolkoztam, hogy vajon Hegeltől való irtózásomat nem Szemere Samu archaikus fordításai okozhatták-e? De nem – Hegel förtelmes elmetorzszüleményei, öncélú zagyva fogalmai önmagukban is olyan rettenetesek, hogy szerintem a fordító esetleges ügyetlensége ezeken már nem sokat ronthatott.

Imádom a transzcendentális esztétikát és az nem az, aminek hinnétek. Kant minden idők legnagyobb zsenije. Könyvtárakat töltöttek meg a magyarázataival és félremagyarázásával is, de bevallom, nemigen tudtak meggyőzni arról, hogy amit mond, alapvetésében nem áll meg. Azt hiszem, lehetnénk sokkal előrébb is, ha többen megértették volna a filozófiáját és nem ferdítik el intézményes szinten valami mássá téve, mint ami eredetileg volt. Csak olyanoknak ajánlom, akik véres szájú filozófusok, meredek a pálya, de olyan intellektuális kirándulás, amilyet még nem láttatok. A legjobb filozófiai munkák egyike ez a könyv, érdemes emészteni megrágni, kiélvezni. Nem könnyű érteni és lövésem se lenne hozzá, ha nem tanultam volna egyetemen évekig. Gyakorló filozófusoknak viszont kötelező.

A könyv nehézsége, hogy Kant nagyon szárazan, tárgyilagosan fogalmaz, nem egy könnyű olvasmány, viszont akit érdekel a tudat, az elolvashatja, hogyan gondolkozott erről Kant, ez a pedáns, precíz német, aki mindenféle elkalandozás, vagy idea nélkül leírja gondolatait. Bár írása számomra túl száraz, de tartalmilag sok helyen egyet értettem vele, és nem volt hátrányomra, hogy végigolvastam Kant e klasszikus művét, tiszteletre méltó az a tárgyilagosság, amivel Kant mondatról mondatra elemez, és leírja gondolatait, érzi az ember azt az erőt, és elkalandozás mentes szellemet, ami művéből árad. Pszichológiailag vizsgálva a művet találni benne olyan gondolatokat, amiket máig aktuálisnak érzek, illetve gondolok. Klasszikus.