„Két dolog tölti el elmémet mindig új s egyre fokozódó csodálattal és hódolattal, minél gyakrabban és hosszabban gondolkodom el róluk: a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem.” Ezzel a híres mondattal kezdődik A gyakorlati ész kritikája Zárszava, azé az írásé, amely Kant etikai műveinek sorában a második helyet foglalja el Az erkölcsök metafizikájának alapvetése (1785) után. Noha a filozófus csodálatának tárgya és etikájának kulcsfogalma, a morális törvény már az 1760-as évek legvégén felbukkan Kant morálfilozófiai feljegyzéseiben, végleges jelentését és kontextusát éppen ebben az 1787 decemberében megjelent műben nyeri el.
*
Noha A gyakorlati ész kritikája megjelenését követően Kant folyamatosan dolgozott filozófiai rendszere kiépítésén, ezzel mindörökre adós maradt annak ellenére, hogy a Kritikák sora hamarosan egy harmadikkal is kibővült, a kétosztatú metafizikai rendszernek (a természet és az erkölcsök metafizikája) pedig 1797-ben megjelent a második… (tovább)
A gyakorlati ész kritikája 5 csillagozás

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Sapientia Humana Osiris · Társadalomtudományi Könyvtár Osiris
Kedvencelte 2
Most olvassa 2
Várólistára tette 7
Kívánságlistára tette 26

Kiemelt értékelések


Az egyik legfontosabb filozófiai alapmű. Kant stílusa egyedi, szokatlan, de valójában nagyon egyszerű. A gondolatai sokkal bonyolultabbak, rétegesek és szövevényesek, valahogy mégis érzed, mennyire mélyen igazak. Azt kell mondanom, méltatlanul bánnak vele, nála félreértelmezettebb filozófust nem ismerek.
Kitűnő munka ez a rövid olvasmány, de filozófiai előismeretek nélkül nem ajánlom, ugyanakkor ínyenc szellemi csemege a keresztény erkölcsiségről, de egy letisztult formában, intelligens magaslatokban. Hatalmas érzelmi rezgéssel és szellemi energiával van tele ez a kötet, aki ilyesmire vágyik, annak bátran ajánlom. Ez nem zsáner és nem szépirodalom, nem is könnyű olvasmány, ugyanakkor máshogyan szórakoztató és katartikus. Ritka élményt nyújt.
Népszerű idézetek
Hasonló könyvek címkék alapján
- August Wilhelm Schlegel – Friedrich Schlegel: Válogatott esztétikai írások ·
Összehasonlítás - Neumer Katalin (szerk.): Nyelvfilozófia Locke-tól Kierkegaard-ig ·
Összehasonlítás - Hans Belting: Faces – Az arc története ·
Összehasonlítás - Walter Benjamin: Angelus Novus ·
Összehasonlítás - Edmund Husserl: Edmund Husserl válogatott tanulmányai ·
Összehasonlítás - Joachim Ritter: Szubjektivitás – Válogatott tanulmányok ·
Összehasonlítás - Gabriele Kuby: A nemek forradalma ·
Összehasonlítás - Lukács László – Puskás Attila (szerk.): Karácsony titka ·
Összehasonlítás - Wilhelm von Humboldt: Wilhelm von Humboldt válogatott írásai ·
Összehasonlítás - Nagy Sándor (szerk.): Szintézis – Tanulmányok a szellemi tudományok köréből I-II. ·
Összehasonlítás