Szavakból ​gyúrt ember 6 csillagozás

Az az érzésem, hogy te valahol egy előtt és egy után, egy múlt és egy jövő, egy tegnap és egy holnap között vagy valahol.

[…] nincs is annál rémisztőbb, mikor hiányzik belőlünk a vágy, mikor nem vágyunk arra, amink van. Ez az unalom. Egy végtelen alagút, amelyben haladni sem lehet, mert nincs se cél, se kijárat, se kijutni vágyás. Egy nyomasztó alagút, amely csak az elkeseredéshez vezethet, onnan pedig egyenes az út az öngyilkosságig.

74. oldal

Kezdte megérteni, hogy nem áll készen arra, hogy a másik szerelméért és csokornyi hétköznapi erényéért cserébe képes legyen viszontszeretni. Hogy sosem tudta, mit kezdjen azokkal a férfiakkal, akik a szerelmüket a lába elé tették, s emiatt mindig lelkiismeretfurdalást érzett. Hogy amit ő akart, az nem a szerelmük volt, hanem az, hogy ő szerethesse a másikat bolondulásig. Ő, és nem őt.

31. oldal

Már nem emlékszem, mi volt azelőtt, hogy megismertem. Csak azt tudom, hogy sokat jártam mindenfelé, azt a helyet keresve, ahol együtt őrizhetem minden kincsemet, mert gyűlöltem még a gondolatát is, hogy biztonsági okokból egyiket itt tartsam, a másikat meg amott. S azt is tudom, hogy amikor az érzelmek iskolájában eltöltött kemény tanulóévek után megismertem Üstököst, akkor a nagy célkitűzés valósággá lett. A Nagy Célkitűzés. Nyugtalanság, melegség, éles elme, gyengédség, vigasz… tűz a földön, felkavaró kaland, mindez ugyanabban az egyetlen pillantásban. Mély barátság, dühöngő szerelem, mind ugyanabban a fészekben. Csillagos és forró éjszakák, az olvasódívány a mellette füstölgő pipával, mind ugyanabban a jelenetben. Nyári viharok és barátságos ködök ugyanabban a tájban. Mozdulnom sem kellett sehová. Nem volt miért. Hová is mentem volna? Minden ott volt abban a kicsi térben, karnyújtásnyira tőlem.

Én ezzel szemben az Abszolút Szerelmet akartam megélni, olyat, ami elég önmagában, egy nehéz, gazdag, bonyolult szerelmet, amelyen túl semmi másra nem lenne szükségem. Merthogy abban benne lenne minden. Ugyanabban a kosárban: a fizika és a kémia, a zene és a logika, az utódok és a túlvilág. Hallani sem akartam arról, hogy előrelátóan felosszam a szeretni képességemet: ugyanabban a személyben akartam megtalálni számtalan igényes kívánságom tárgyát, hogy mindenem ugyanazé az egyetlen valakié legyen. Egyetlen lényben akartam megtalálni a mindent, ugyanazon a rejtekhelyen, egyetlen menedékben, azt akartam, hogy így legyen, vagy sehogy.

S most (alig pár napja) mind összetört. Innen kezdve, nehéz megmondani mi lesz. Természetes, hogy egy szavakkal dolgozó ember, akinek a szeme előtt omlott porrá az otthona, megpróbálja szavakkal összefoltozni mindazt, amije maradt. Az írás mindig jó módszer volt arra, hogy megtudjuk, mi lesz. Miközben írod, megtudod. Miközben írsz, elmúlik. Belefogsz egy történetbe, és nem tudod, merre kanyarodik, hisz épp azért írod, hogy megtudd, mi lesz a vége. Vagy, legyünk szerényebbek, azért írod, hogy megtudd, mi lesz a következő lépés. Tudom, hogy mi lesz: beszélni fogok róla, a vele töltött életről, a nélküle való életről. Egyébként nem én vagyok az egyetlen, aki így tesz.

8. oldal

Eddig ez a gonoszság volt az unalom ellenszere. Ennek a gonoszságnak semmi köze az aljassághoz, ez inkább a szenvedély egy fajtája. Amikor érezte, hogy rátelepszik valami beteges béke, ami jelezte, hogy mindjárt ráömlik az unalom iszapja, mindig pontosan tudta, mit kellene tennie azért, hogy elkerülje: egy bántó megjegyzés, egy alkalmas szó, mely utálatot vált ki iránta, egy mozdulat, mellyel egyértelműen kifejezésre juttatja, mennyire undorodik. Akármi, ami megtöri azt a csendes megszokást, akármi, ami kockára teszi és veszélyezteti azt a gyűlöletes kiszámíthatóságot, akármi, csak ne kelljen látnia, amint megjelenik a rettegett szörny…

79. oldal

…elsősorban lábadozó szeretne lenni, mert nincs még egy olyan állapot, amelyben annyi ideje lenne az embernek a gondolkozásra és az olvasásra anélkül, hogy gyötörné az elmulasztott kötelességek miatti lelkiismeretfurdalás.

36. oldal

Nem marad más, csak a szavak, az általa teleírt oldalak, melyek felvidítanak bennünket, mindig újat mutatnak, és lehetővé teszik számunkra, hogy közvetlen kapcsolatba lépjünk a gondolataival. Mert egy szót újra meg újra megnézhetünk, átélhetjük a jelentését, nem egy kőbe faragott felirat, nem egy emlékmű, nem is egy sugárút neve. Ez egy élő szövedék, amely újjáalakul, és minden alkalommal másféleképpen beszélget velünk.

212. oldal - B10 Zöldségfélék

A bár az óvárosban volt, a régi település kolostora mellett, kőfalain szórt, meleg fények táncoltak, zárdai hangulata erős érzékiséget kölcsönzött neki, s úgy nézett ki, mint a kőből épült nagy tanyaházak, melyek a szerelmet földibbé és vadabbá teszik.

21,old.