Sosem ​lehet tudni 15 csillagozás

Imma Monsó: Sosem lehet tudni

A friss diplomás Franz Hoozenberger, egy teljesen átlagos elzászi fiatalember, a nyári szünetre visszavonul családi otthonába, hogy nyugalomban tervezgesse jövőjét. Egy különös véletlen folytán kezébe kerül egy üveg igazi ritkaságnak számító 78-as évjáratú tramini, amelyen a következő figyelmeztetés olvasható: aki e borból kortyol, személyiséget cserélhet egy vállalkozó szellemű egyéniséggel egy rövid időre.

Franz társat keres magának, még ha tisztában is van vele, a zamatos bor hatásának elmúltával egyikőjük sem fog emlékezni a különleges élményre. Végül sikerül találnia valakit, aki minden szempontból az ő tökéletes ellentéte. Amikor 15 évvel később Franz végigtekint az életén, a házasságán, felteszi magának a kérdést, vajon az egykori személycserének voltak-e hatásai. Még csak elképzelni sem tudja, hogy mennyire.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Typotex Világirodalom Typotex

>!
Typotex, Budapest, 2014
272 oldal · ISBN: 9789632793740 · Fordította: Nemes Krisztina
>!
Typotex, Budapest, 2014
276 oldal · ISBN: 9789632793740 · Fordította: Nemes Krisztina

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

Morpheus>!
Imma Monsó: Sosem lehet tudni

Fura egy könyv, de nem tudom megmondani, hogy jó fura, vagy rossz fura, vagy is-is, vagy sem-sem… Az biztos, hogy időnként olyan szószátyár* volt, hogy azt mondtam magamban, hogy oké, most ugorjunk, mert nem bírom tovább. Maga a történet akár érdekes is lehetne, az alapötlet érdekes is, de ami lesz belőle, az bizony messze nem tökéletes. Mondhatnám, hogy nyomokban Nothombot tartalmaz, de csak annyit, amennyi még inkább felmutatja, mennyire hiányzik belőle a maradék 99 százalék. Egyszer el lehet olvasni, maradjunk ennyiben, de nyugodtan lehet olvasni valami mást is.
* Szeretem a filozofikus könyveket, tudom is, hogy milyen egy filozofikus könyv, de ebben a könyvben annyi a valódi filozofikusság, mint kacsatollban a hápogás.

nyerw>!
Imma Monsó: Sosem lehet tudni

A fülszövegben ígért sztorit, azaz az elmecserélős varázsbor történetét egyáltalán nem meséli el a regény. Na puff, szpojler. Ellenben kapunk egy okos, nagyon önreflexív regényt egy nagyon átlagos férfiról, amely (mármint a regény) csak azért nem coming-of-age, mert a megmutatott két életszakasz közt eltelt 15 év, minden elszaródott, és nem láttuk azt a bizonyos változást, mely az ilyesfajta történetek sajátja volna. Sajnos a regény hősei, talán a főhőst kivéve, tökéletesen szerethetetlenek. A főhős csak azért nem, mert őszinte, és láthatóan nem veszi véresen komolyan önmagát.

A sztorit vadászó olvasók utálni fogják ezt a regényt, mert voltaképpen alig történik benne valami, a reflexiók reflexiója némi önreflexióval, meg van egy keresős szakasza, melyben nagyszerűen megmutat olyan felnőttlét-alternatívákat, melyekről már az első pillanatban érezzük, hogy taszítóak. A 15 évvel később játszódó fejezetre szokás azt mondani, hogy amolyan midlife crisis-történet, de szerintem ez csak félig igaz. Az a sok filozofálgatás a véletlenről meg sorsról közel sem véletlen. A midlife crisis mellett leginkább arról szól a könyv, hogy nem biztos, hogy múlik valakin vagy valamint, rajtunk vagy bárki máson egy élet alakulása. Az esetlegességnek e könnyed hangvételű, és egyébként elég szórakoztató irodalmi megvalósítása nekem még akkor is bejött, ha egyébként dramaturgiai szempontból sokszor megbicsaklik azért ez a könyv.

Külön adalék az, hogy az írója nyelvész, és ezért nem áll távol a szövegtől sem a szavak és a jelentés mibenlétének bottal piszkálgatása. Én ezt szeretem, de aki nem, annak sem lesz zavaró talán.

korne1>!
Imma Monsó: Sosem lehet tudni

Nagy lehetőség egy apró ötletre felépítve. Nehezen indul be, a viszonylag jó lezárást sem készíti elő kellő izgalommal. Viszont a párbeszédek életszerűek, a szereplők viselkedése teljesen érthető és valószínű is. Így a szürreális ötlet köré felvázolt realitás jól dolgozik együtt. Mégis valahogy hullámzó volt.
Persze az üveg bort ilyen-olyan metaforaként használva, sokkal mélyebbre is lehet ásni a könyvben, de – legalábbis számomra – nem segített sokat az író, hogy merre induljak el, milyen szemszögből használjam fel – ha egyáltalán…
Meg amúgyis: mi értelme van megtudni valamit, amire aztán nem emlékezhetsz?!
Igenis van!
Ez talán a legegyértelműbb, legfontosabb üzenete.

kockabors>!
Imma Monsó: Sosem lehet tudni

A történet nem cselekményes, de akit ez nem zavar, az élvezni fogja a sztori elméletét, érdekes, filozófikus könyvről van szó, melyet néha vonatottnak éreztem, néha meg többet vártam volna egy adott résznél, összességében azonban megérte elolvasni, később is sokat gondolkodtam a felvetett kérdésein


Népszerű idézetek

SallySlingshot>!

…az életemnek úgy kellett kezdődnie, mint egy iskolai vaktérképnek, amelyen nincsenek sem utak, sem folyók, sem domborzat, s majd csak fokozatosan íródik tele ezer sokszínű úttal és azok elágazásaival. Én töltöm meg sok száz tapasztalatommal, jóval és rosszal egyaránt…

36. oldal

csillagod>!

Tetszik nekem ez az egyszerű vidéki élet ebben a tökéletes, kispolgári és unalmas országban. Itt csak azok tudnak unatkozni, akik azt remélik, hogy a fejükön kívül találják meg azt, ami nincs meg nekik ott bent. De nekem van itt belül egy egész világ teli összetört, porrá őrölt és kiszárított lényekkel, akik bármelyik pillanatban újra növekedésnek indulhatnak. (…) Szeretem elnézni az embereket, akik idejönnek megsokszorozni az idejüket, amit a civilizáció purgatóriuma elrabol tőlük. Itt fent, ilyen magasan az idő megint a régi, pompás lassúságával folyik, ami csak ahhoz a táguláshoz hasonlítható, ami ezeken a helyeken a fizikai térben végbemegy.

264. oldal, V. fejezet – a víz ilyesmire nem képes

csillagod>!

Arra gondoltam, hogy a terminológia sivatagában eltöltött hosszú évek után képessé váltam arra, hogy elvégezzek bármilyen más munkát, akkor is, ha semmi köze nincs a terminológiához, feltéve, ha eléggé megnyeri a tetszésemet. Ebbe a kategóriába bármilyen munka beletartozott, akármilyen más típusú. Az egyik ilyen, nekem leginkább tetsző munka például az lenne, ha egy környékbeli gazdag, nyugalmas életű hölgy azért fizetne, hogy gondolkozzam. Nem azért, hogy írjak, jegyzeteljek vagy olvassak, hanem kifejezzeten azért, hogy gondolkozzam, hogy az elvont dolgok barátja váljék belőlem. Vagy épp ellenkezőleg, azért, hogy egy primitív lény váljék belőlem, aki a szagló és tapintó érzéke minden jelzésétől izgatottá válik, azaz állattá változnék.

234. oldal, IV. fejezet – a fák, amelyektől látszik az erdő

SallySlingshot>!

Az idő szédületesen gyors, és az ember mindig azt gondolja, hogy majdcsak összefut azokkal, akikre sokat gondol, s közben nem tudja, mennyivel valószínűbb az, hogy soha többé nem találkoznak.

76. oldal

Typotex_Kiadó KU>!

Uwéban minden eredeti, valóságos, autentikus, tiszta, míg mi, a többiek csak hazudozunk, másolunk, utánzunk, álcázunk. Lehetséges, hogy ez a pokoli tisztaság egy gonosz stratégia eredménye… De ha létezik ez a stratégia, eddig még senki sem látta és nem is sejtette (vajon én majd megpillanthatom, ha bent leszek a bőrében?).

81. oldal (II. valaki a fejedet követeli)

Typotex_Kiadó KU>!

És Marie is átmásolta a pillanatba az összes hajdanvolt, kapcsolatunk ideje alatt irántam érzett szerelmét, és az övé tökéletesen valósághűre sikeredett, s egy pillanatra a másolataink egy olyan szerelem délibábjának adtak testet, amely soha nem szűnt meg létezni, bár lehetséges, hogy közben mégis, de mi, akik olyan közel álltunk ehhez a még frissen bennünk maradt érzéshez, mi még képesek voltunk lefénymásolni ezt a távolodó szerelmet, ami elég lassan távolodott ahhoz, hogy el tudjuk kapni és be tudjuk illeszteni a fénymásolatok középszerű világába.

162. oldal (III. bakter a vihar közepén)

Typotex_Kiadó KU>!

A vendégek egy rusztikus kertben ebédeltek, a méhek a vadvirágokon szorgoskodtak; néma csend volt, csak a hatalmas jegenyefák leveleinek zúgását lehetett hallani, s ehhez az evőeszközök halk csörömpölésének hangja társult. Ha ide bemegyek, megismernek, gondoltam. De hát nem jártam itt soha életemben, tettem hozzá.
Most már biztos, hogy kezdek megbolondulni.

241–242. oldal (V. a víz ilyesmire nem képes)

Kapcsolódó szócikkek: jegenyefa

Hasonló könyvek címkék alapján

Jaume Cabré: Én vétkem
Jaume Cabré: A Pamano zúgása
Jaume Cabré: Az eunuch árnyéka
Maria-Antónia Oliver: Joana E.
Antoni Marí: A vincennes-i út
Manuel Vázquez Montalbán: Déltengerek
Blai Bonet: A tenger
Jaume Cabré: Junoy barát, avagy a hangok halála
Maria Barbal: Sirató az elveszett földért
Victor Mora: Barcelonai platánok