Iron ​and Magic (Kate Daniels 9,5) (The Iron Covenant 1.) 93% 46 csillagozás

Nagyon élveztem a könyvet, és bár egy új trilógia, szorosan kapcsolódik a Kate Daniels sorozathoz. Sőt, érdemes a 9. rész után belekezdeni, mert ahhoz, hogy teljesen beszippantson, ismerned kell az előzményeket. Ki Hugh d'Ambray, és honnan jön? Mi történt vele, aminek következtében az első jelenetben a bajtársai részegségéből próbálják felrázni. Nem lett a szívem csücske, mert hát Kate és Curran ellen elég sok aljasságot követett el (akár Roland parancsára, akár nem), de neki is van jó oldala, amiért a katonái a halálba is követik.
Gordon és Ilona biztosan nem az instalove hívei, hiszen már Kate és Currant is megtáncoltatta, és Elara és Hugh kapcsolata sem szivárványos. Jobban mondva utálat első pillantásra, amit cuki kis kedveskedések követnek. A történet emellett át van szőve kalanddal és mágiával, az urban fantasy rajongók nagy örömére.
Update 2021 aug. 24.
Hát igen a jó öreg Hugh méltó párjára akadt a Fehér Varázsló személyében. Másodszorra olvasva jobban figyeltem a párbeszédekre, és hát ezek ahogx osztották egymást, az kész kabaré volt. Kate és Curran, Nevada és Mad Rogan kettőse után, ez az ellenségekből szeretők itt érte el a csúcsát. Amit pedig Roland tett Hugh-val, az a legnagyobb aljasság. A nagypapi megérdemelte a sorsát ( lásd Kate Daniels 10.)

Azok után, amiket művelt, akartam is, meg nem is olvasni ezt a könyvet Hugh-al a főszerepben, ami aztán határozottan pozitívan sült el. A Vaskutyákat közelebb hozta és megmutatta, hogy igenis neki is van kedvelhető oldala és elkezdte felépíteni, helyre tenni a dolgokat magában Roland után. Persze Elara-val voltak az igaziak, bár nem hittem volna, hogy nehezebb esetek lesznek, mint Kate és Curren! Nem vicceltek azzal, hogy gyűlölik egymást, amikor csak tehették a másik torkának estek és csak úgy repkedtek a válogatott szavak.:D De az első szikrák felröppentek, ha nagy romantika nem is dúlt egyelőre, és minden más fronton, mágia, csatározás, akció, pedig hozta a maximumot a történetük. Abszolút várós a következő rész, főleg ha ismét egy-két régebbi szereplő is jutna bele.:P

Egy kis kitekintés a megszokott Kate világából. Hugh karakterét eddig is bírtam, és nagyon kíváncsi voltam, hogy mit alkot egy teljes kötetben, hát nem kellett csalódnom!! Igazi rossz fiú, aki persze nem annyira rossz, mert van egy apró jó oldala, ami megdobogtatja a női szíveket! :D Nagyon jókat nevettem Hugh és Elara „csipkelődésén” , beszólásain, igazán jó párost alkotnak. Izgalmakban is bővelkedik a történet, de ezt már megszokhattuk Andrewséktól.
Viszont átkozom magam, mert jól elspoilereztem ezt-azt, mivel még nem olvastam a Magic Binds-ot (azt hiszem ez a címe) pedig az előszóban mondták, hogy utána érdemes ezt a könyvet és hát volt benne pár infó Curranről és Kateről…No de mindegy! :D
Szóval, Hugh hmmm, nagy szívecske, de azért még mindig Curran a kedvencem! :D

“What if I’m dead and this is purgatory, and you’re my punishment?”
“I doubt it,” she told him.
“Why?”
“Because if I’m your punishment, you’re mine. The Christian god is the god of forgiveness. He is too kind to do this, even to us.”

Talán ez a valaha volt legnehezebben megfogalmazott ajánlóm… Hogy miért? Mert Hugh d’Ambray egy rohadt szemétláda, akit az előző kötetekben legszívesebben megfojtottam volna és elástam volna a föld legmélyére, mert kegyetlen dolgokat tett a kedvelt szereplőimmel, amiket nem tudok neki teljesen megbocsátani. Ez a könyv azonban segített megérteni őt és második olvasásra már meg is kedveltem. ❤

Korábban tényleg soha nem gondoltam volna, hogy ennek az utált karakternek érdekelni fog a története, hogy izgulni fogok a jólétéért… de megtörtént. Le a kalappal az írópáros előtt, hogy úgy szerettették meg velem a személyét és a könyvét, hogy nem lett „papucs”, ugyanolyan pszichopata és morally grey karakter maradt, talán csak egy kicsivel jobb változata.

Amit ebben a könyvben megtalálsz:
– Egy szánalomra méltó, eltaszított embert.
– Egy elrendezett házasságot, melyet valójában az egyik fél sem akar, de a helyzet megkívánja, „rákényszerülnek”.
– Egy újra erőssé váló morally grey karaktert, aki mindent megtett azért, hogy megvédje az övéit.
– Egy titokzatos erővel rendelkező nőt, a Fehér Varázslót, akit nagyon sokan félnek.
– Egy közös ellenséget, aki meg akarja szerezni a várat.
– Egy rejtélyes hadsereget, mely falusi embereket pusztít el.
– Egy múltban elkövetett hiba sértettjét, akinek minden joga meglenne ahhoz, hogy elpusztítsa a főszereplőnket.

Mi kell még az izgalomhoz? Kezdj bele!

Ebben a kötetben külön értékelem azt, hogy nem csak egy, hanem két szemszögből olvashatjuk a történetet. Jó volt belelátni mind Hugh, mind Elara fejébe és gondolataiba, mert ezáltal lehetett őket és a nem túl rózsás kapcsolatukat jobban megérteni. Na meg persze, emiatt lehetett még hangosabban röhögni a halálos „tréfáikon”, párbeszédeiken, illetve azon, hogy folyamatosan sértegették egymást és durvább formában „csipkelődtek” egymással. Nem gondoltam volna, hogy a „szókincsem” ilyen mennyiségben és minőségben bővülni fog, de sokat segített ebben az, ahogyan gyűlölködve osztogatták itt egymást. :D Pattogtak ott a szikrák, még ha eleinte nem is a vonzalom szikrái. Ja, hogy az elfelejtettem említeni, hogy enemies-to-lovers lesz a sztori? Bocsi.

“One day that woman will drown you in the moat and I won’t blame her.”

A Vaskutyákat, mint mellékszereplőket is nagyon megkedveltem. Remélem többször fognak szerepelni és nem fognak annyira hullani, mint a legyek.

Összegezve tehát, annak ellenére, hogy Hugh korábban szörnyű tetteket vitt véghez (vagy úgy is mondhatnánk, hogy szörnyű tetteket vitettek véghez vele), imádtam ez a történetet. Rengeteget nevettem Hugh és Elara párosán, nagyon-nagyon összeillenek. S Hugh ereje… kár, hogy Roland a rosszra használta fel ezt a férfit, akinek a mágiájában (egyik: gyógyítás) annyi lehetőség rejlik. Ráadásul Hugh ráébredt mit csinált a múltban, a hibáira, hogy mit csinálhatott volna másképp… egy testvére is lehetett volna.

A visszaszámlás megkezdődött… már csak az utolsó könyv van hátra a Kate Danielsből. Viszont Hughnak elvileg még lesz két könyve, kíváncsian várom! ❤

Kicsit féltem a könyvtől, Hugh miatt. Hiszen ő Roland oldalán állt, elég sok szörnyűséget vitt véghez Roland parancsára. Nem tudtam, h, mint főszereplő el tudja-e vinni a könyvet/a rászabott szerepet, valamint abban se voltam biztos, h én szeretném-e tudni mi is lesz a sorsa miután Roland száműzi. A szerző páros ismételten nem okozott csalódást. Hugh és Elara, valamint a mellékszereplők akik még hozzátettek, vittek a lapokon át, de úgy, h nem akartam letenni. A csipkelődős humor mikor a helyzet úgy kívánta oldotta a feszültséget. Kíváncsi leszek mi lesz velük és vajon az ami Elara-ban él mi a neve, ha van egyáltalán.

Elolvasok bármit ettől az író párostól, főleg ha a Kate Daniels világban játszódik, de Hugh? I mean… Hugh? Persze azért érdekelt a sztori, kíváncsi voltam milyen is valójában a Perceptor of the Iron Dogs. Kicsit sikerült is elspoilereznem magamnak, mert először olvastam Magic Triumphs-ot, mint ezt, de mivel hagytam időt a kettő között, így nem volt vészes (főleg, mert olyan sok részletet nem tudunk meg abból a könyvből).
Tetszett, hogy megismerhettük Hugh-t, mint ember és nem csak egy elvont főgonosz, aki Roland minden parancsát gondolkodás nélkül teljesíti. Főleg a kis found family tetszett, a négy centurion és az ő kapcsolatuk egymással. Elara igazából sokáig nekem csak az ‘elmegy’ kategóriába tartozott, kicsit olyan generic karakternek tűnt, de hát senki nem olyan badass, mint Kate. Ahogy haladt a sztori, úgy őt is jobban megkedveltem spoiler és nagyon jó párost alkotnak.
Szokásosan belemerültem a világba – mágia, harc és mitológiai lények –, és már le sem akartam tenni. Szeretnék még ilyet, bár egyelőre nem sok infót találtam a folytatásról.

Megtörtént, amire soha nem számítottam: Hugh iszonyat nagy kedvenc lett. Igazi szemétláda, de ott van benne az a valami, ami miatt az ember mégis megkedveli. Mocskos és megvetendő dolgokat tett Roland kedvéért, de most, hogy kiszabadult a befolyása alól – és végre összeszedte magát – és lett egy saját otthona, kiderült miért is követik a Vaskutyák.
Elara egy rejtély és nagyon jó húzás, hogy nem derül ki, mi is ő, így az ember igazán várja Hugh és Elara következő kötetét. (Legalább lesz mire várni, ha már Kate és Curran története véget ért.)
A történet az elejétől pörgött, egy pillanatra se volt unalmas, megjelentek új és igazán veszélyes ellenségek, új szövetségek alakultak. Elara és Hugh kapcsolata még Kate-éknél is bonyolultabb, imádtam a szócsatáikat, hogy minden tudásért a másikról meg kellett harconiuk/ki kellett érdemelniük.
Kíváncsian várom, Hugh és a Vaskutyák megjelenését Kate és Roland harcában. Nagyot fog szólni, már most tudom.

Nem gondoltam volna, hogy felveszi a versenyt Daniels és Curran párosával, DE bizony fel!
Bár Hugh valahogy mindig elérte, hogy pozitív érzéseket is keltsen bennem, azért ez mégis meglepett.
Annyi bajom volt vele, hogy a végén hiányoltam még egy kis epilógust, de egyébként tökéletes volt.
Egy kis megjegyzés…
Másnak is bejött egy kis történelmi romantikus feeling? Mert nekem abszolúte. De nem bántam, jó volt ez, kell a folytatás is!

Bár olvastam néhány Kate Daniels könyvet, régen és nem is mindet, így Hugh nem igazán rémlett, vagy csak nagyon halványan az előzményekből. De jó is volt így, mert nem volt semmiféle ellenérzésem vele kapcsolatban és gyorsan tudtam kötődni hozzá. Kifejezetten kedveltem a fickót, emlékeztetett valahogy Wayne Chapman Garmacorára. Ennek a sorozatnak is jót tett ez a spin-off, mert én egy idő után már megcsömörlöttem és fel is adtam a Kate Curran párosról szóló könyveket.

A szerzőpáros könyveiben azt szeretem, hogy mindig hozzák a minőséget. Ez ennél a könyvnél sem volt másképp.
Én tartottam egy mini újraolvasást a 7. résztől, ami jó is volt, meg rossz is, mert egyrészt a 9. rész végén van szó Elaráról, amit totál elfelejtettem már az első olvasás óta. Másrészt mire befejeztem a Magic Binds-t újra elkötelezett Kate&Curran fangirl lettem így nehéz volt a váltás Hugh-ra, mint főszereplőre.
A történet azzal kezdődik, hogy mi történt Hugh-val miután Roland száműzte, hogy hogyan lesz egy megtört emberből újra Preceptor. Tetszett hogy megismerhettük a Vaskutyákat: mind Stoyan, Lamar és Bale érdekes és szórakoztató mellékszereplő volt, bár Aunt B halálát én nem felejtettem el nekik. spoiler Nagyon tetszett, hogy a Kate Daniels könyvekkel ellentétben itt két narrátorunk van. Szerintem nagyon jól lett eltalálva a váltott szemszög. Levontam fél csillagot, mert a történet kicsit lassan indult be, illetve Elarát és a követőit nehezen kedveltem meg. Viszont az utolsó 100 oldal egyszerűen fergetes volt! Gyakorlatilag csak morogtam, amikor valaki megpróbált hozzám szólni olvasás alatt.
Hál'Istennek nincs cliffhanger a végén, de így is alig bírok magammal, annyira szeretném már kézbe fogni a Magic Triumps-ot. És még legalább másfél hónap!