Petőfi ​Sándor 90% 24 csillagozás

[…]
Délibábak távol tengerében
Mint hajók lebegnek a tanyák. (Petőfi Sándor)

167. oldal, 14. (Móra, 1989)

Nem anekdota, mert állítólag épp a gyorsírásos naplóban maradt fönn, hogy azon a híres országgyűlési ülésen, amelyen az ország dolga eldőlt, a hatalmas, égzengéses, még iskolai memoriterként is oly szívesen magolt szónoklat csúcspontján, amikor a hallgatóság már lélegezni sem tudott a hazafisági fájdalom kéjétől, a lázadást proklamáló híres mondat úgy hangzott, hogy adjon a nemzet kétszázezer katonát és negyvenkét millió hadihitelt – a szónok, maga is a lelkesedés paroxizmusán, nyelvbotlást követett el. Európa legszebb hangja kétszázezer forintot és – összecserélve a fogalmakat – negyvenkét millió katonát kért. A helyükből fölugró, kardjukat és kucsmájukat emelő, könnyüket törlő díszmagyaros követek ezt szavazták meg, valóban egy emberként.

37.

Amidőn Pestre, a regényes „élet vagy halál” lelkülettel, az utolsó tétjét játszó kártyás konokságával visszatér – egy ideig még veszít, kiadókkal ül szemben. A verseket Geibel éppúgy nem tartja értéknek, azaz üzletnek, akár Heckenast, Altenburger, Landerer, Hartleben vagy a magyar irodalom többi tényleges irányítója. A költő valóban az utolsó szalmaszál után kap, amikor – megint csak – Vörösmartyhoz fordul. A pénzzel szemben azonban a hon legnagyobb szelleme is tehetetlen. De vajon megadja ezért magát, vajon a Zalán is nem az üzlet megkerülésével, 88 vidéki előfizető jóvoltából jelenhetett-e meg? (Mint Berzsenyi versei is, mint azóta is legtöbb magyar költő műve.) Vörösmarty egy asztaltársasághoz fordul, a Nemzeti Körhöz. A versek a Lamacs-söröző vendégei között kézről kézre járnak, Vörösmartynak itt is latba kell vetnie tekintélyét, hogy a kör előfizetést hirdessen, illetve a költségekért jótálljon. A többség ellenzi a tervet, még a „népiesek”, Vahot Imre és sógora, Erdélyi is, aki „íródajka lenni nem akar”. Végre feláll egy szabómester, s egy Széchenyi gesztusával felajánl 60 forintot, és egy Tóth Gáspár gesztusával abból 30 forintot rögtön le is tesz a társaság asztalára a söröskorsók közé. A magyar kiadócéh múltjában, sajnos, nincsenek aranylapok. A sorsdöntő első kötet megjelenésének dicsősége e jámbor polgáré. 1844. március 27-én egy szabómester hősi példájára nyílnak meg a jövendő kapui és az erszények. Neki köszönhető, hogy a kétségbeesetten szurkoló költőnek még az este 75 pengőforint üti a markát.

9.

Ki is volt Kossuth és Széchenyi, mi volt köztük az ellentét, miben ítélhető el Görgey-mindezt persze egy-két sorban így sem lehetett előadni. Biztatást kaptam, írjak olyan bőven, ahogy csak jónak látom. A könyv nem minden-napi sorozatban, nem mindennapi cégér alatt volt megjelenendő. Elkapott a lehetőség, hogy milyen helyről, milyen közönségnek beszélhet egy magyar végre egy sor szép magyar vállalkozásról, s csaknem kötelességnek – nem is a mi nemzetünk, hanem a többi nemzet iránti kötelességemnek – éreztem, hogy dióhéjban még a magyarok történetét is elmondjam, hisz a külföldi olvasó azt sem ismeri; anélkül pedig Petőfi nagyságának épp legszebb oldalát nem fogja soha megérteni. Módot kaptam, hogy Petőfi prózai írásából s a kortársak rávonatkozó följegyzéseiből – mivel ezek könnyebben fordíthatók, mint a vers – szinte tetszésem szerint meríthessek. Akkoriban jelentek meg éppen összegyűjtve ezek az egykori visszaemlékezések. A kötetet kritikával, de ezeknek a közismert kortársi eseményrögzítéseknek jó részét okulással olvastam újra s adtam belőlük így nem egyet tovább…

5-6. oldal

A másfélszázados török-elleni szabadságharcnál is keservesebb volt a félévszázados Habsburg-ellenes szabadságharc. Ennek ugyanis nem maradtak védvárai és „végei”. A történelmi vezetőréteg, a főúri osztály előtt csak e választás volt: börtön Bécsben vagy palota Bécsben. Áldhatta sorsát, aki hősi szabadságharcáért s igazi nyugatosságáért XIV. Lajostól kapott hacsak egy Hôtel de Transsylvanie-t is. Magyarországot ettől fogva a világ már csak a térképírók jóvoltából emlegeti. Helységei közül, fővárosát sem véve ki, egy kis fölvidéki falu neve merült föl, a bor-értők között, Tokajé. Amerika fölfedezése idején Magyarországnak annyi a lakossága, mint Angliáé, utolsó nemzeti királya – Hunyadi Mátyás – Bécsben székel. Aztán… aki magyar erre gondol, homlokához nyúl, hogy letörölje a kétségbeesés ráncait. Isten még nem sújtott népet úgy, mint ezt.

6.

A nemzetek emlékezete az irodalmuk. Ez tehát öntudatuk is.

217. oldal, 23. fejezet (Szépirodalmi, 1974)

A napszámos, napszámosné
Tuskót fürészel és hasít;
Daróc pólyában gyermekök
A szélvésszel versenyt visít. (Petőfi Sándor: Téli világ)

168. oldal, 15. (Móra, 1989)

A tizenhárom éves fiú képében egy kis világfi érkezik Aszódra. Aki sokat látott, sokat élt. A gyakori helyváltoztatás erősebben rögzíti s így szaporítja az emlékeket; az emlékek pedig az élet ismerését siettetik, vagyis az életet. A fiú már nemcsak megyéken haladt át, hanem válságokon is; megpróbáltatásai vannak, és csalódásai. „Koraérett.” Abban a korban, amidőn társai kanyaróba esnek, ő egy kis enyhe byronizmust* kap. Esze felnőtt, de vére még gyermek. Kettős életet él, mint különben ebben az életkorban a legtöbb gyermek.

byronizmus: világfájdalmas kiábrándultság (Byron angol költő hatása)

29. oldal, 2. (Móra, 1989)

Ez a könyv nem azonos azzal, amelyet Petőfiről esztendőkkel ezelőtt írtam. Csaknem egyharmaddal nagyobb annál. Mégsem egyszerűen a bővített kiadása annak. Külön története van ennek a könyvnek is.
Az eredeti könyv magyarok olvasmányául készült, közölnivalója a magyarok ismereteihez igazodott.

5. oldal