Dózsa ​György 5 csillagozás

Illyés Gyula: Dózsa György

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1956

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1956
156 oldal

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

kat_fromthemoon>!
Illyés Gyula: Dózsa György

Ez a tragédia, de még milyen… nem is értem, miért nem lett népszerűbb. Meg hogy nekünk egy nagy magyarság-drámánk van, a Bánk bán… pedig milyen kincsek rejtőznek még a kánonból kiszorulva.

Timár_Krisztina I>!
Illyés Gyula: Dózsa György

Tavaly olvastam, de azóta se sikerült elfelejteni.
A darab önmagában is izgalmas, egy foltnyi közhely nincs benne, úgy mond újat egy olyan korszakról, amelyik (legalábbis az én korosztályomtól felfelé) mindenkinek alsós korától kezdve a könyökén jön ki.
De hogy közben még ott van a sorok között a saját korának szóló üzenet is, úgy beleszőve, hogy nincs cenzor, aki ki tudná belőle kaparni?! 1956 elején mutatták be a darabot. Le se lehetne tagadni. Óriási esemény lehetett.
Főleg, ha a parádés szereposztást nézem a kötet elején ("Őze Lajos f.h.", jaj, de bájos :D), és elképzelem, melyik színész hogyan mondhatta a saját szerepét… hát igazán nem nehéz. :) Mészáros Ági felemelt fejjel, hisztérikusan, elragadtatásba esve, Tompa Sándor kenetteljesen, puhán és sunyin, Bessenyei fojtott indulattal, pincemélyből ki-kirobbanva. Dózsa kb. kétoldalanként kap olyan mondatokat, hogy ha nem tudtam volna, hogy ezt Bessenyeinek írták, akkor is két perc alatt kitaláltam volna. :D


Népszerű idézetek

Biró_Krisztina>!

Sebő:
Ha kevesebbet lopnánk, bizonyos, hogy kevesebbet kellene titkolnunk.
Menyus:
Tudod mit? Lopjatok kevesebbet.

1. felvonás, 2. kép


Hasonló könyvek címkék alapján

Galgóczi Erzsébet: Úszó jégtábla
Benedek Szabolcs: Csonkatorony
Kellerwessel Klaus: A 77 fejű herceg éneke
Fehér Klára: Nem vagyunk angyalok
Vecsei H. Miklós: Mondjad, Atikám!
Örkény István: Tóték / Macskajáték
Spiró György: Koccanás
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
Bódy Gábor: Tüzes angyal / Psychotechnikum azaz Gulliver mindenekelőtti utazása Digitáliában
Fekete István: Három karácsony