Illés Endre (szerk.)

Írók ​két háború közt 1 csillagozás

Illés Endre (szerk.): Írók két háború közt

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
Magyar Helikon, Budapest, 1979
358 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632070550 · Illusztrálta: Gyulai Líviusz

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Szent_Habakuk IP>!
Illés Endre (szerk.): Írók két háború közt

Illés Endre nagyon nagy író volt, és tévedhetetlen ítéletű irodalmár, kritikus. Ezért volt olyan csodálatos kiadó az általa vezetett Szépirodalmi a szocializmus évtizedeiben.
Az általa válogatott, itt olvasható novellák is nagyon jók, de szinte még jobbak az Illés által hozzáírt 1-2 oldal a szerzőkről, akiket ő személyesen ismert. Nem adattal teli, hanem élettel teli életrajzok ezek, amikből azt nem tudjuk meg, ki mikor született, halt meg és hol, de olyan apróságokat igen, amiktől szinte egy életre felejthetetlenek és emberiek lesznek számunkra irodalmunk nagyjai.
Mivel Illés Endre vérbeli könyvkiadó volt, és mivel ez valamelyest a saját kötete, alkotása is, ez erősen meglátszik a könyv kiállításán: finom diósgyőri bordázott samoá papír, nemes vászonkötés, valamint Szántó Tibor tervezése.

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Ady Endre – József Attila – Radnóti Miklós: Válogatás Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós műveiből
Lelkünkből, szeretettel
Erdődi-Juhász Ágnes – Mérő Vera (szerk.): Abortusztörténetek
Hayden Moore – Carol Souya – Becca Prior: Mesés könyv
Koós Patrícia (szerk.): Jégvirágok
Rozslay Zsuzsanna – Varga Lajos Márton (szerk.): Szívzuhogás
Farkas Árpád (szerk.): Szeretni tehozzád szegődtem
Czinkos Éva – Ripp Gábor (szerk.): Japán a szamurájkorban
Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai
Hamvas Béla (szerk.): Anthologia humana